Megjegyzések

A fagyáspontcsökkenés jelenségét Blagden már 1788-ban felismerte. A gõznyomáscsökkenésre von Babo figyelt fel 1847-ben. A kísérletezõk azonban ionosan disszociáló anyagokkal dolgoztak, és a disszociáció elfedte a jelenségek mögötti törvényszerûséget. F.-M. Raoult 1882-ben publikálta a nem disszociáló szerves anyagok oldásakor kapott eredményeit, amelyekbõl általános összefüggést is levezetett a fagyáspontcsökkenésre. Négy év múlva a gõznyomáscsökkenés mérésére is kiterjesztette vizsgálatait. Megmutatta, hogy a sók oldódásának egyik "anomális" jelensége megmagyarázható azzal a feltevéssel, hogy az oldott molekula más molekulákra esik szét. Munkája új módszert kínált a relatív molekulatömeg meghatározásához, hiszen a fagyáspontcsökkenés és a gõznyomáscsökkenés (valamint a késõbb felfedezett, hasonló alapokon nyugvó forráspont-emelkedés) arányos az oldatok moláris koncentrációjával. Raoult eredményei azért is rendkívül fontosak, mert alátámasztották van't Hoff ozmózisnyomásra vonatkozó elképzeléseit. Arrhenius disszociáció-elmélete késõbb magyarázatot adott a Raoult-féle anomáliákra.

Irodalom:
Henry Marshall Leicester and Herbert S. Klickstein, A Source Book in Chemistry 14001900 (Harvard University Press,
Cambridge, Massachusetts, 1963)
 


Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/