Bevezetés

A XIX. század végén és a XX. század elején a hazai kémia és vegyipar fejlôdésének gyorsulásával mind nagyobb igény mutatkozott tudományos társaságok, szak- és érdekvédelmi egyesületek megalakítására. A magyar kémikusok elsô szervezeteként a Természettudományi Társulaton belül 1893-ban létesült a "chemia-ásványtani szakosztály", amelynek idôszaki kiadványát Than Károly 1895-ben indította és e lap, a Magyar Kémiai Folyóirat, a hazai kémikusok máig is élô legrégibb tudományos folyóirata. 1904-ben létrehozták a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületét és a munkaadók is megjelentették (1906) a Vegyészeti Lapok c. folyóiratukat. Utána 1906 januárjában megalakult a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet vegyészmérnöki szakosztálya, mely az Egyesület megszûnéséig (1945) mûködött. Egyidôben a szakszervezet is felállítja a Vegyészeti Munkások Országos Szövetségét (1906). A tudományos és érdekvédelmi szervezetek mellett azonban olyan vegyészegyesületek is léteztek - pl. 1901-ben a világon 66 egyesület -, melyek a kémikusok társadalmi-kulturális életét, szakmai informálását, továbbképzését szolgálták. Hasonló célkitûzésekkel alapították meg a magyar kémikusok is egyesületüket.

A Magyar Kémikusok Egyesületének megalakulása és mûködésének kezdeti szakasza

A "Magyar Chemikusok Egyesülete" (a késôbbi Magyar Kémikusok Egyesülete, továbbiakban rövidítése MKE) 1907. június 27-én a budapesti V. ker. Polgári Kör dísztermében alakult meg. Az alakuló ülésen tiszteletbeli elnökké Than Károlyt, tiszteletbeli tagokká llosvay Lajost, Lengyel Bélát és Wartha Vincét választották. Az egyesület elsô tisztikara a következô személyekbôl állott: elnök Fabinyi Rudolf egyetemi tanár; helyettese Kohner Adolf gyáros; alelnökök: Kalecsinszky Sándor fôvegyész, Buchböck Gusztáv egyetemi tanár és Keleti Kornél gyáros; fôtitkár: László Ernô mérnök-kémikus; titkárok: Váradi Zoltán fômérnök-kémikus és Széki Tibor egyetemi magántanár [1].

Az MKE céljául tûzte ki a kémikusok társadalmi életének és a kari szellemnek fejlesztését, valamint érdekeik megóvását. Programjába vette többek között a kémia lebecsülése elleni küzdelmet és a kémia tanításának megjavítását. A kezdeti nehézségekre vall, hogy az 1907-ben 45 taggal megalakult MKE taglétszáma 1909-ben is csak 68 fô volt. A tagok számát az 1910. januárjában megindított egyesületi folyóirat, a "Magyar Chemikusok Lapja" (további rövidítése MKL) 146-ban adta meg. Ebben az idôben Magyarországon becslés szerint a közszolgálatban (tanár, vasút, kísérletügy stb.) 277 és az iparban 225 vegyész dolgozott. Utóbbiak közt többségben voltak a külföldiek. Ezért már a vegyészek elsô országos kongresszusán (1910. nov. 5-8.) felvetôdött a szakmai kérdések (képzés) mellett a jogi, közgazdasági, nemzeti és szociális gondok megoldása is.

Az egyesület a továbbiakban is felemelte szavát a vegyészi munka megfelelô díjazásáért, a közintézményi és a magánlaboratóriumi díjak közötti hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséért. A Deutscher Chemiker Verein gyakorlatára hivatkozva foglalkoztak a kémikusok balesetbiztosításával és a kormányhoz fordultak az ügyben is, hogy az állami vegyészek, vegyésztanárok 30 év után teljes nyugdíjat kapjanak. A tagok számára külön könyvtárat létesítettek, melynek megbízott könyvtárosa, Szathmáry László a könyvek, folyóiratok mellett - Magyarországon az elsô között - a gyárak prospektusait, gyártmánykatalógusait is gyûjtötte. Az egyesület munkájáról, az elôadásokról és rendezvényelrôl havonta megjelenô folyóiratában számolt be. A lapot Neumann Zsigmond fôszerkesztô, valamint László Ernô és Széki Tibor szerkesztették; tartalmáról, közleményeirôl fennállása jubileumán az MKL hasábjain részletesen beszámoltunk [2J.

Az egyesület megerôsödését az 1914-ben kitört elsô világháború megakadályozta; a háború tönkretette a gazdaságot, megbénította a tudományos és társadalmi életet. A kémikusok jó része bevonult katonának és a harcokból, hadifogságból évek múltán került haza. Közülük sokan hôsi halált haltak. A háborút követô forradalmak sem kedveztek az egyesületi életnek, amely vezetôinek, Várady Zoltán fôtitkárnak 1918. november 30-án, majd elnökének, Fabinyi Rudolfnak 1920. március 7-én bekövetkezett halála után, esaknem teljesen szünetelt. Rövidesen a tagokat összekötô kapocs, a Magyar Chemikusok Lapja is megszûnt 13. évfolyamával, 1922-ben. A trianoni békediktátum a vegyipart is kritikus helyzetbe hozta, elvesztette volumenének 55%-át és még 1925-ben is csak 6,2%-át termelte az egész magyar ipar termelési értékének. A sanyarú helyzetet az 1923. május 19-22-i második országos vegyészkongresszuson elhangzottak is bizonyították: a rohanó infláció, a rossz gazdasági helyzet, a megélhetési gondok lekötötték a vegyészeket, nem maradt energiájuk az egyesületi életre.

Az MKE hôskora Pfeifer elnöksége idején

Ezért fontos határkô az egyesület életében az 1926. július 14-én szervezett közgyûlés, amely új tisztikart választott. A két tiszteletbeli elnök: Ilosvay Lajos és Buchböck Gusztáv, valamint az addigi elnök, Kohner Adolf mellé ügyvezetô elnöki tisztséget rendszeresítettek. Az elsô ügyvezetô elnöknek Pfeifer Ignác ny. mûegyetemi tanárt, az Egyesült Izzó és Villamossági Rt. kutatóintézetének igazgatóját választották, fôtitkár Vidor Pál (1926-29), majd Pillitz Dezsô lett (1930-1940). Az új vezetôség 1926. szeptember 17-i körlevelében tudatja az újjáalakult egyesület fô célkitûzését: "A Magyar Chemikusok Egyesülete a kari szellem, a társadalmi élet és a szakmai mozgalmak istápolója akar lenni, de szolgálni akarja elsôsorban a kémikusokat, a kémiai ipart, az ország kultúráját és gazdasági érdekeit."

Az utóbbi cél érdekében folytatják az elôdök által megindított, Vásárhelyi László elôzô titkár szerkesztésében megjelenô "Chemische Rundschau für Mitteleuropa und den Balkan. Offizielles Organ des Vereins Ungarischer Chemiker" címû, fôleg gazdasági-kereskedelmi híreket közlô magyar-német nyelvû lapot. Ezt felváltotta 1930-ban a "Technikai Kurír. A Magyar Kémikusok Egyesülete havi értesítôje", melynek 1938-ig rendszeresen megjelent számainak szerkesztését és kiadását Pfeifer Ignác végezte. A folyóirat hasábjai megörökítették az egyesület fellendülésének eseményeit, a pezsgô szakmai és társadalmi életet, amely a 20-as és 30-években bekövetkezett. Már az elsô három évben (1926-29) például 31 tudományos elôadást tartottak, elôtte az egyesület eddigi fennállásának 15 éve alatt mindössze 54 elôadást rendezett.

Már 1927-ben feivetôdött a választmányon belül a szakosztályok szervezése, amit Pfeifer még nem tartott idôszerûnek, mert féltette az MKE kibontakozó egységét. Helyette vitaestélyeket tartottak egyes szakmai kérdésekben. A szakminisztériumok is mind gyakrabban kikérték állásfoglalásukat (pl. magántisztviselôk szolgálati viszonya, analitikai munkák díja, gyógyszeráruk forgalmazása és más ügyekben). De az MKE nemcsak a hazai körökben vált népszerûbbé, hanem - hála Pfeifer nemzetközi ismertségének - a külföldi társegyesületekkel is jó kapcsolatokat létesített. Így például 1931-ben a Verein Deutscher Chemiker és a Deutsche Bunsen Gesellschaft 300 tagját látták vendégül, és bemutatták nekik a hazai üzemeket és kutatóhelyeket. Fogadásukra is már megfelelô helyiségekkel rendelkeztek, miután az Opera közelében, az Andrássy u. 23. sz. épületben a Magánmérnökök Országos Szövetségétôl bérelt helyiségekben (irodák, tanácsterem, könyvtár stb.) mûködtek.

A kémikusok továbbképzését szolgáló elôadásokat oly kiválóságok is tartottak, mint Hevesy György (a hafniumról, 1927), vagy Polányi Mihály az atom-reakciókról (1932), az izotópok szerepérôl a kutatásban (1935), de az MKE meghívására a Nobel-díjas Irwing Langmuir is elôadást tartott a monomolekuláris rétegrôl 1933-ban (a nagy érdelôdésre tekintettel a Mûegyetem dísztermében). Az elôadások színvonalára elég, ha például az 1933-ban rendezetteket felsoroljuk: Vadász Elemér a magyar földgázkutatások, Varga József az ásványolajok hidrogénezésének eredményeit ismertette. Freund Mihály a fotokémiai reakciók alkalmazásáról krakkbenzinek vizsgálatánál, Weiser István a búza- és rozsnemesítés, Hankóczy Jenô a lisztgyártás új elveirôl tartott elôadást. Zechmeister Lászlónak "Goethe és a természettudományok" c. eszmefuttatását követte Vásárhelyi László emlékbeszéde Liebig tevékenységérôl. Végül 1933 decemberében Szent-Györgyi Albertnek a C-vitamin kutatásairól szóló beszámolója zárta az évet. Az elôadások mellett a jól szervezett gyárlátogatásokon szereztek tapasztalatokat a fôvárosi és vidéki üzemekben (Egyesült Izzó, Hungária, a váci Kodak, a tokodi üveggyár, a tatai MÁK ipartelep stb.).

Az egyesületen belüli jó kartársi, sôt családias légkört elôsegítette, hogy az üléseket, közgyûléseket társas vacsora követte, melyen a tagok hozzátartozóikkal együtt vehettek részt. Hetente (szerdán) klubnapot, farsangi idôszakban kabaréval egybekötött táncestélyeket, jelmezbálokat rendeztek. A tagok részére kedvezményes uszoda- és színházbérlet, valamint a könyvtárban 19 külföldi folyóirat és több száz új szakkönyv állott rendelkezésre. A fellendülést a tagok növekedô száma is jelezte, amely az 1927. évi 127-rôl 1931-ben 425, 1935-re 503 fôre emelkedett. (A Mérnöki Kamara 1931. évi nyilvántartásában 599 vegyészmérnök szerepelt.)

Az egyesület súlyt helyezett a vegyész-hagyományok ápolására, példát adóan megünnepelte az MKE fennállásának 25 éves jubileumát 1932. április 10-én (vasárnap délelôtt) díszközgyûléssel, melyet díszebéd követett. Megünnepelték Ilosvay Lajos 80. születésnapját (1931) és javaslatukra neveztek el a fôvárosban utcát Irinyi Jánosról és Petzval Józsefrôl. Az eredmények javarészt Pfeifer szervezôképességének és kiváló emberi tulajdonságainak köszönhetôk. Mint ügyvezetô elnök döntéseihez kikérte a mindenkori, rotációs alapon választott alelnökök (Moskovits Miklós, Dubovitz Hugó, Gróh Gyula, Szegô Béla, Görgey István és Grenczer Béla), valamint a választmány tagjainak, köztük például Bernauer Zsigmond, Friedl Gusztáv, Györki József, Inzelt István, Freund Mihály, Varga József, Zechmeister László véleményét. Munkásságát értékelték, amikor az 1932. évi közgyûlésen Pfeifer Ignácot a Magyar Kémikusok Egyesülete örökös ügyvezetô elnökévé választották [3].

Az MKE a második világháború idôszakában

Az ismert történelmi események következtében hazánkhoz 1938 és 1941 között visszakerültek a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék egyes részei. Ugyanakkor külföldi mintára nálunk is életbeléptek a társadalmat megosztó vallási, faji alapon hozott kirekesztô törvériyek; majd a mind erôsebbé váló bémet befolyás hatására Magyarország 1941-ben a hadviselôk sorába lépett. Az élet minden területén bekövetkezett "ôrségváltás", személycserék az egyesületet sem kerülhették el. Az 1941. évi tisztújító közgyûlésen elnökké Széki Tibort választották, a Pfeifer halálával megüresedett ügyvezetô elnöki tisztet pedig Gróh Gyula vette át. Alelnökök lettek: Csûrös Zoltán, Friedl Gusztáv és Hunkár Béla, a fôtitkári posztra Erdey-Grúz Tibor került. A választmányt tagjai voltak többek között Szelényi Géza, Schay Géza, Görgey István, Varga József és Szarvas Pál.

1940-ben ismét megindult az egyesület idôszaki kiadványának új folyama "Kémikusok Lapja. Vegyi szaklap és a Magyar Kémikusok Egyesülete közlönye" címmel. A lap a háborús nehézségek közepette is 1944 decemberéig megjelent Szahlender Lajos szerkesztésében. A visszakerült országrészek vegyészeivel némileg megnôtt az MKE tagjainak száma (1942-ben 604 fô). A vezetôség az ügyek intézésére bizottságokat (társadalmi, segély-, lapszerkesztô, könyvtári és üdülôtelepi) alakított.

Az egyesületi élet is folytatódott, a régiek mellett új elôadók (Csûrös Zoltán, Náray-Szabó István, Erdey-Grúz Tibor, Sólyom Barna Zoltán, Széki Tibor stb.) bevonásával. Az MKE utolsó, még zavarmentesen lefolyt éve 1943 volt. Ez évben 15 elôadás hangzott el. A legutolsó elôadások egyikén, 1943. november 25-én ünnepség keretében elhelyezték Fabinyi Rudolf és Pfeifer Ignác arcképét. Az Andrássy úti egyesületi helyiségek tanácstermében Krajna János festômûvész alkotásainak leleplezésénél Széki Tibor méltatta Fahinyi Rudolfot, míg Gróh Gyula Pfeifer Ignác érdemeit ecsetelte. Az elnöklô Csûrös Zoltán záróbeszédét e szavakkal fejezte be: "A Kémikusok Egyesülete ma két ôs szellemét örökítette meg, Fabinyi elsô elnöke volt, Pfeifer egy szédült ország romjain vezette új virágzás felé. Képük - hivatott mûvész alkotása - örök példája szellemüknek."

A festmények sajnos a háború pusztításának áldozatául estek és megsemmisültek. Az MKE Andrássy úti helyiségeit ugyanis az 1944. március 19-i német megszállást követôen a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége kisajátította, a fôváros ostroma után, 1945 tavaszán pedig a Vegyipari Munkások Szabad Szakszervezete foglalta le. Az MKE így a háború utolsó esztendejét és a Budapestért folyó harcokat saját helyiségek nélkül vészelte át, olyképpen, hogy a lap szerkesztése és a legszükségesebb adminisztráció részére Gróh Gyula ügyvezetô elnök és Erdey-Grúz Tibor fôtitkár egyetemi intézeti szobáit (Bp. VIII., Eszterházy u. 11 -13.) használták. Erdey-Grúz az ostrom alatt is itt lakott, és már 1945. február 25-én engedélyt kért és kapott a Budapesti Nemzeti Bizottságtól az MKE mûködésének folytatására.

Az egyesület háború utáni elsô közgyûlését 1945. augusztus 23-án tartotta. Ezen Gróh Gyula egyéb magas tisztségére (Magyar Természettudományí Társaság elnöke) hivatkozva lemondott. Érdemeik elismeréseként - a közgyûlés Gróh Gyulát, Grenezer Bélát és Weiser Istvánt tiszteletbeli taggá választotta. Az új tisztikar elnöke Csûrös Zoltán lett, alelnökök Györki József, majd 1946-tól Bognár Gusztáv és Schermann Vilmos, a fôtitkár Erdey-Grúz Tibor maradt, akit két választott titkár (Déri Márta és Inzelt István) segített.

A romeltakarítás és helyreállítás éveiben természetesen az egyesületi élet íi csupán a legszükségesebbre szorítkozott és nehezen indult meg. Mégis miután SzahIender Lajos 1946 tavaszán meghalt, Erdey-Grúz Tibor szerkesztésében már 1946 szeptemberében megindult az egyesület máig is élô folyóirata, a Magyar Kémikusok Lapja, mely 1995-ben ünnepelte 50. évfolyamának közreadását. Az 1947. évben a gyárlátogatások is megkezdôdtek. Felkeresték például a csepeli Shell, a Chinoin, a Goldberger gyár stb. telepeit. Az elôadások között pedig 1947. július 3-án tartott nagysikerû beszámolót az Amerikából hazalátogató Zechmeister László a poliének körében végzett térkémiai vizsgálatairól. A társas élet újrakezdését jelentették a Trefort-kerti egyetemi épületekben tartott elôadások, ülések utáni baráti vacsorák, sörözések a közeli Eszterházy utcai Sörkatakomba kerthelyiségében.

A szokásoknak megfelelôen a közgyûléseken az elnöki megnyitót közérdekû témákról elôadások követték: az 1947. évi közgyûlésen Csûrös Zoltán elnöki beszédében a "Tudományos kutatás és az ipar" címmel mindenkor idôszerû témáról szólt. Az MKE a régi kapcsolatait is igyekezett felújítani a társegyesületekkel, köztük a Magyar Természettudományi Társulat kémiai szakosztályával (elnöke Schulek Elemér), valamint a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületével, amelynek közleményei számára külön rovatot nyitott a Magyar Kémikusok Lapjában. A társadalmi-politikai életben bekövetkezett fordulat évében azután 1948. június 29-én megalakították a Mûszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségét (MTESZ-t), amelyhez természetesen az MKE-nek is csatlakoznia kellett.

A pártállami tervgazdaság évtizedeiben

A "fordulat évében" (1948) megindult a pártállam kiépítése, szovjet mintára kialakultak az innováció szervezetei, a kutató hálózatok, a reálértelmiség egyesületeit , államosítva" létrehozták a MTESZ-t. Az MKE is mint a MTESZ tagegyesülete folytatta tevékenységét. A változások hatását Erdey-Grúz Tibor így foglalta össze az 1958. évi vegyészkonferencián: "A vegyipar felszabadulás utáni nagy fejlôdésének elôkészítésében és elômozdításában Egyesületünk is kivette részét. A kialakuló új politikai és társadalmi viszonyok, a szocialízmus építésének megkezdése nagymértékben megnövelték az Egyesület mûködési lehetôségeit és megnövelték feladatait. A MTESZ megalakulása után az állam részérôl jelentékeny anyagi támogatásban is részesült. Nemcsak elôadó és vitaülésekkel, klubestékkel segítette Egyesületünk a vegyészek tudományos és mûszaki fejlôdését, látókörük bôvülését, hanem ma már 1 700 tagja 12 szakosztályban, számos szakbizottságban, továbbá öt vidéki csoportban - alapos megvitatás után - sok fontos kérdésben ad tanácsot az ipart irányító vezetôszerveknek." [4].

Az egyesület munkáját elôsegítette, hogy az 1946-ban újraindult Magyar Kémikusok Lapja mellé 1949-ben átvette a Magyar Kémiai Folyóirat kiadását. A két színvonalas szakfolyóirat (az MKL Magyar Károly, 1959-tôl Szekeres Gábor, az MKF Erdey-Grúz Tibor, 1976-tól Pungor Ernô szerkesztésében) a mai napig is eredményesen szolgálja a kémikusok tudományos tájékoztatását. A csatlakozás éveinek tisztikarát: Csûrös Zoltán elnököt, Erdey-Grúz Tibor fôtitkárt, majd elnököt, Lengyel Sándor ügyvezetô elnököt és Sauler Tibor fôtitkárt 1952-ben új vezetôség követte. A választott elnök, Bognár Rezsô, egy év múlva rektori elfoglaltsága miatt lemondott, helyébe Szabó Gergely vegyipari miniszter, majd nehézipari miniszterhelyettes, illetve több más állami funkciót betöltô ipari vezetó került és a négy alelnök (Baicz István, Fodor Gábor, Keresztes Mátyás, Schay Géza) mellett ekkor kezdte fôtitkári pályafutását Preisich Miklós, aki három évtizeden át rendkívüli aktivitásával haláláig (1983) tölötte be tisztét. Munkáját függetlenített munkatársként 2 fô- és egy 4 órás (1962-tôl 3 fô- és egy 4 órás, 1973-tôl 3 fôállású, 3 részállású és vidéken 2 részfoglalkozású) munkatárs segítette.

A titkárság operatív szervként intézkedett az egyesület napi életével, rendezvényekkel stb. kapcsolatos ügyekben, megbeszélte a problémákat a szakosztályok és a vidéki csoportok titkáraival, a programokról a tagokat értesítette (1960-tól a havonta kiadott közlemények útján) és a megtörtént eseményekrôl az MKL hasábjain az egyesüleli élet rovatban számolt be. A vezetôségnek három központi szerv segített: a Mûszaki Tudományos Bizottság Polinszky Károly vezetésével felügyelte a szakosztályok munkáját, jóváhagyta munkaterveiket, foglalkozott az elôadások, rendezvények programjával, az egyesületi lapok tartalmával stb. A Tervgazdasági Bizottság Bontó László irányításával ismertette a vegyipart érintô mûszaki-gazdasági problémákat (önköltségcsökkentést, munkavédelmet, bérezést stb.). Az Oktatási Bizottság Lengyel Sándorral az élen, eredményesen tevékenykedett többek között a vegyésztechnikus-képzés, késôbb a kémiatanárok továbbképzése stb. terén.

Az egyesület életének fô mûködési területe a szakosztályok voltak, kiváló szakemberekkel az élükön. 1952-ben már nyolc szakosztályban folyt a munka: 1. Ásványolajipari (Freund Mihály), 2. Szerves és Gyógyszeripari (Bruckner Gyôzô), 3. Mûanyag-, Lakk- és Gumiipari (Balló Rudolf), 4. Pedagógiai (Davida Leóné, Lengyel Sándor), 5. Analitikai (Schulek Elemér), 6. Szerves Kémiai Technológiai (Csûrös Zoltán), 7. Szervetlen Kémiai Technológiai (Takácsi Nagy Benedek) és 8. Fizikai-kémiai (Szarvas Pál). Az évek során azután újabb szakosztályok létesültek: Szénkémiai (1953), a Vegyipari Gépészeti Szakosztály (1958) felállításával, illetve szétválás útján pl. 1959-ben külön Lakkipari és Mûanyagipari Szakosztály. Az 1955. évi végén megalakult a Biokémiai, majd a Kolorisztikai és 1957. ôszén a Korróziós Szakosztály. A területi, vidéki csoportok közül elsônek az 50-es évek elején megszervezték a szegedi, debreceni, veszprémi, majd a gyôri csoportot, az üzemekben pedig 1951-ben a Chinoinban és a Magyar Vegyi Mûvekben szervezôdtek helyi ecoportok.

A szakosztályok és az ezeken belül szervezett szakbizottságok, munkacsoportok által rendezett ankétok, konferenciák stb., továbbá az MKE által évente megtartott vegyészkonferenciák nagy száma nem teszi lehetôvé egyedi vizsgálatukat, de még felsorolásuk is hosszú oldalakat igényelne. Helyette szükségszerûen, csupán a legjelentôsebbek típusát, fejlôdésük irányát, hatását említjük a teljesség igénye nélkül, illusztratív jelleggel. A korábbi hagyományoknak megfelelôen kezdetben elôadóüléseket tartottak az 1950-es években, azután az MKE megrendezte elsô vegyészkonferenciáját, melyet a következô években a különbözô szakágazatok más-más vidéki városban szerveztek. (Elsô és második vegyészkongresszus Budapest, 1951, 1955; elsô magyar szerves kémiai Szeged, 1952; elsô magyar fizikai-kémiai Szeged, 1953; elsô magyar analitikai kémia konferencia Debrecen, 1953 stb.). A nagyrendezvények (konferenciák, kongresszusok) mellett rövidesen szükségessé vált a szakterületenkénti, majd ezen belüli szûkebb profilú szakmai ankétok, szimpóziumok rendezése a szakosztályok, illetve egyes munkacsoportjaik szervezésében. Az MKE által az 50-es, 60-as években rendezett konferenciák méltóan reprezentálták a magyar kémia fejlettségét, színvonalát, mely jó ideig nagyobb mérvû volt a magyar vegyipar fejlôdésénél.

Az állampárt vezetôségének 1960. június 29-én a vegyipar kiemelt fejlesztésérôl hozott határozata az egész mûszaki értelmiség, közöttük az MKE tagságának a figyelmét a gazdaság felé fordította. Az e tárgyban tartott újszerû rendezvénytípusok (pl. gyártó-felhasználó találkozók) az idôszerû kérdések operatív megoldását segítették. A 70-es években kibôvültek a nemzetközi kapcsolatok is, mind több külföldi szakember, pl. 1969-ben 309 kémikus járt hazánkban, ugyanakkor az MKE 92 magyar vegyész részvételét biztosította külföldi rendezvényeken. Az egyesületet mind több esetben kérték fel az ipart irányító hatóságok bizonyos munkákra, pl. egyes koncepciók társadalmi megvitatására. Az MKE szakembereinek tudását, tanácsadó készségét a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése (1968) után is igényelték. A 70-es, 80-as évek próbálkozásainál: a Petrolkémiai Központi Fejlesztési Program (1973-83), majd a Gyógyszer-, Növényvédôszer-, Intermediergyártási Központi Program (1981) indításánál, valamint a vegyipar szervezeteinél (trösztök, az ún. pénzügyi hidak a TEKOT, KÜTEFA stb.) jelentkezô egyéb voluntarista kapkodásnál az egyesület szakemberei tanácsaikkal próbáltak a bajokon javítani.

Mindamellett a vegyipari termelés és kutatás szélesedése, az új vegyipari telephelyek létesítése növelte az MKE szervezetét, újabb szakosztályok és területi csoportok alakultak. Megnôtt a tagok aktivitása is, az 1970. évi fôtitkári beszámoló szerint az MKE rendezvényein résztvevô tagok száma az 1945 utáni idôszakhoz viszonyítva (1-2 000 fô) 1967-ben 22 000 fôre emelkedett, tehát tíz-hússzoros értéket ért el [5]. A fejlôdést az MKE szervezetére jellemzô néhány adat szemlélteti (1. táblázat).

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc drámai eseményeit követôen a titkári teendôkkel megbízott Ettre Laszló, Szônyi Endre és Fodor Gábor emigrált, és lemondott tisztségérôl Szabó Gergely. A következô, 1958. évi tisztújító közgyûlésen elnökké Schay Gézát, alelnökké Baicz Istvánt, Gerecs Árpádot és Polinszky Károlyt választották. Schay Gézát az elnöki székben 1972-ben Mezey Barna váltotta fel (alelnökei: Lengyel Sándor, Korányi György, Polinszky Károly), majd Inczédy János lett az elnök (1981-tôl 1989-ig) és alelnökök Bihari István és Szénási Tibor voltak. A fôtitkári posztot 1983-ban bekövetkezett haláláig Preisich Miklós látta el, akit Náray-Szabó Gábor követett (1983-89).

Az MKE fennállásának 50. évét Jubileumi Vegyészkonferenciával ünnepelték, melyet 1958. május 12-én az MTA dísztermében tartottak. Az Egyesületnek ugyanis nem voltak megfelelô helyiségei, mint tag a MTESZ székházban részére kijelölt helyiségekben szorongott (Szalai u. 4., 1953-tól Rudas László u. 45., majd 1957-tôl a Szabadság téri Technika Házában, 1972-tôl Anker köz 1., végül 1990-ben átköltözött a Fô u. 68. sz. épületbe).

A politikai-társadalmi légkör lassú javulásával az MKE bel- és külföldi kapcsolatai tovább bôvültek. Új szakosztályok, csoportok szervezôdtek: Fiatal Értelmiségiek Klubja, Nyugdíjas Kémikusok Köre (1963) stb., 1967-ben már 15 szakosztály és 11 területi csoport mûködött. Az arra érdemes tagok jutalmazására 1955-ben alapított Wartha Vince és Than Károly emlékérem után 1968-ben Pfeifer Ignác emlékérmet (B. Farkas Sándor alkotásai) rendszeresítettek, melyeket a társintézményekkel (MTA, BME) közösen szervezett Zemplén Géza (1983), majd Varga József emlékérem alapítása követett 1991-ben. E rangos díjakkal és egyéb, az MKE által évente odaítélt egyesületi jutalmazásokkal fokozták a tagok aktivitását.

A nemzetközi kapcsolatok erôsödését szolgálta, hogy Preisich Miklós fôtitkár a baráti országok társegyesületeinek titkáraival találkozókat szervezett. E kezdeményezésbôl alakult meg 1970-ben az Európai Kémikus Egyesületek Szövetsége (FECS; Federation of European Chemical Societies), melyben az MKE tagjai máig is vezetô tisztségeket viselnek: Preisich M. (1969 - 1983), majd Náray-Szabó G. (1984-1990) titkár, ill. fôtitkár stb. A hazai rendezvényeken is mind több külföldi volt jelen.

Az újabb szakosztályok megalakulása is az MKE tekintélyének növekedését igazolták, így a 70-es években létesült Kozmetikai és Háztartásvegyipari, Számítástechnikai és Kibernetikaí (1975), Környezetvédelmi (1975), majd a 80-as években szervezett szakosztályok nagy száma (Mûtárgyvédelmi (1983); Vegyipari iztonságtechnikai (1983); Kémiatanári (1983), majd Kolloidkémiai, Sugárkémiai, Marketing és Prognosztikai, Vállalatgazdálkodási, Kémia- és Vegyipartörténeti stb.) az egyesületi élet fokozódását eredményezte. Mindezt elôsegítette, hogy az elnökségben, ill. vezetôségben helyet kaptak a fiatalabbak és a területi szervek képviselôi is.

1982. március 19-én ünnepségen emlékezett az MKE fennállásának 75. évére. Inczédy János elnöki beszédében a kemizálás jelentôségét emelte ki: "Ma nemcsak a vegyipar hasznosítja társadalmunk számára a kémiai ismereteket és a vegyészek, vagy vegyészmérnökök fejlesztô, alkotó munkáját, hanem valamennyi termelô ág" - mondotta [6]. Az Egyesület aktualizált cselekvô programot dolgozott ki és kerekasztal megbeszélésekkel stb. igyekezett közremûködni a nagyszabású vegyipari tervek megvalósításában. A 80-as évek derekától azután a változások szükségessége arra késztette az MKE-t, hogy a társadalom és a gazdasági vezetés számára elkészítse "A kémia távlatai Magyarországon" c. tanulmányát a fejlôdés és fejlesztés irányainak kitûzésével. A környezetvédelem aktív cselekvésének igénye is az MKE-ben fogalmazódott meg, továbbá a tudományos minôsítés rendszerének változtatására történt javaslatok is az MKE-bôl indultak 1989-ben. Az európai szervezetekhez tartozást is fontos feladatának tekintette, ezért a FECS (Európai Kémikus Egyesületek Szövetsége) mellett tagja lett az Európai Vegyészmérnökök Szövetségének (EFCE) és még több európai szakmai társulásnak.

Az 1990. év mint a gazdasági-politikai rendszerváltás kezdete vonult be legújabbkori történelmünkbe. Az 1990. május 28-i közgyûlésen elnökké választott Náray-Szabó Gábor beszédében - áttekintve a végzett munkát - felvázolta a változásokkal járó feladatokat. Bár az MKE 1990. január 1-tôl önálló jogi személy lett, továbbra is tagja maradt az újjáalakult MTESZ-nek. Az új elnök hangoztatta, hogy "az egyesület jövôjét a napi politikától független, hiteles szakértôi tevékenységben és a szakemberek közötti információáramlás biztosításában" látja. "Ne reménykedjünk állami támogatásban, a munkákhoz szükséges eszközöket magunknak kell elôteremteni." mondotta [7]. Az MKE gazdasági helyzete jó volt, amit nyereséges rendezvényeinek és szakértô tevékenységének köszönhetett. A gazdaság liberalizálódásának megfelelôen az MKE rövidesen átvette (1992) lapjainak kiadását, és megindította a Középiskolai Kémiai Lapokat. Az MKE patinás folyóiratai 1994-ben és 1995-ben megünnepelték 50. ill. 100 éves fennállásuk jubileumát. Az MKE 1995-ben újból megválasztott vezetôsége Náray-Szabó Gábor elnök, Kálmán Alajos alelnök, ügyvezetô elnök és Sohár Pál alelnök, továbbá Harsányi László fôtitkár és helyettesei (Banai Endre és Körtvélyessy Gyula) segítségével egyesült erôvel dolgozik ma is és a kialakult helyzetben az Egyesület mûködéséhez szükséges optimális feltételek megteremtésére törekszik. Ehhez a mostani 90. éves fennállása ünnepén, számvetést tartva visszatekint múltjára abból a célból, hogy a tanulságok, tapasztalatok ismeretében haladjon tovább centenáriuma felé.

IRODALOM

[1] Szabadváry F. - Szôkefalvi Nagy Z.: A kémia története Magyarországon. Bp. 1972. 220. p.

[2] Móra L. - Szekeres G.: Magy. Kém. Lapja. 50, 153 (1995).

[3] Móra L.: Pfeifer Ignác élete és munkássága. Bp. 1977. p. 135-145.

[41 Erdey-Grúz T.: Magy. Kém. Lapja. 13, 157 (1958).

[51 Preisich M.: Magyar Kém. Lapja. 25, 216 (1970).

[6] Inczédy J.: Magy. Kém. Lapja. 37, 342 (1982).

(7] Náray-Szabó G.: Magy. Kém. Lapja. 45, 332 (1990).

Vissza