Szabadváry Ferenc
A kémia magyarországi kezdeti tudományos megalapozása

---

A kémia nem túl öreg mint tudomány. Úgy három-négyszáz éves. Technikai, köztük jó néhány kémiai technológiai ismeretek sokkal régibbek. Tudott az ókor embere szõlõbõl bort, árpából sört erjeszteni, tudott bõrt cserezni, szövetet festeni, szappant fõzni stb. Az ókor hölgyei számos kozmetikai szert használtak. A legfontosabb ismeret azonban az volt, hogy tudtak ércekbõl fémeket csinálni, tudták ezeket ötvözni és tovább feldolgozni. Valamikor, Krisztus után 200-300 évvel ebbõl egy tudatos törekvés jelent meg, nevezetesen, hogy nem nemes fémekbõl aranyat csináljanak. Hogy miért lett az arany évezredeken keresztül mind a mai napig a társadalom legkívántabb és legdrágább anyaga, jóllehet nem a legritkább fém és gyakorlati dolgokra nem is igen alkalmas, azt nem értem és nem is fogom megérteni, dehát így van! Nos az aranycsinálás vágya szülte Arisztotelész filozófiájának bekapcsolásával a kémiát. Szülõhelye a római kori Egyiptom volt. Neve is ebbõl lett. Egyiptomot kopt nyelven máig is Keminek hívják, és ezen a nyelven terjedt el az aranycsinálás. Az elsõ adat errõl egy Julius Maternus Firmicus nevû, nagy Konstantin császár idejében élt szicíliai asztronómus, aki egy könyvében az egyes bolygók jegyében születetteknek ajánlott foglalkozásokat. A Szaturnusz jegyében születetteknek a kemit, vagyis az aranycsinálást ajánlotta. Az arabok Egyiptom elfoglalása után e szó elé tették névelõjüket, így lett belõle alkémia. Az alkémiának egy nagy érdeme azért volt, az vezette be a kísérletezést a tudományban. Hiszen ezer éven át „kísérleteztek”, ehhez pedig kialakították a laboratóriumot és felszerelték azt eszközökkel.

Alkimista laboratórium

Magyarországon is voltak alkémisták. 1270-bõl származik elsõ adatunk, egy pápai utasítás a budavári domonkosoknak megtiltotta, hogy alkémiával foglalkozzanak. Az utolsó adatunk pedig az, hogy három mexikói úrnak sikerült elhitetni Ferenc Józseffel, hogy aranyat tudnak csinálni és az egy ideig finanszírozta kutatásukat, míg 1865-ben csendben áttették õket a határon. De evvel elég is az alkémiából! Hazánkban a kémia nem az alkémiából, hanem a fémkohászatból nõtt ki.

A középkori Magyarország gazdag volt nemesfém ércekben. Európa legjelentõsebb aranytermelõje volt. Aranyat-ezüstöt hamisítások megakadályozására vizsgálatoknak kellett alávetni. Az ólommal történõ kupellációs módszer akkor már ismert volt. I. Károly király, akit jobban ismerünk Károly Róbertként – s akinek kitalált arcképe díszíti legkisebb bankjegyünket – megérdemli e szerény megemlékezést, mert pénzügyeinket rendberakó uralkodónk volt. Az aranypénzt is õ vezetette be 1325-ben Firenze város példájára. E pénz onnan is kapta nevét, Fiorentina. Máig is pénzünk ez (sok megszakítással) és persze már nem aranyból van, hanem papírból. Idézek a király egy rendeletébõl: „Határozzuk továbbá, hogy a városokban mindenütt legyen egy királyi ház, ahova az ezüstöt és aranyat eladás, beolvasztás és beváltás céljára mindenkinek el kel vinni.” Egy másik paragrafus: „Meghagyjuk azt is, hogy másutt mint a királyi kamarában senki se merje megvizsgáltatni, hogy hány karátos az õ aranya, hanem a királyi házban kell az aranyra a karátokat és királyi jegyünket rányomni és ilyen módon vigyék a kamarába.” (Sed camerarius debeat exanunere in domo regia et ponere caratos super aurum et signum nostrum regium…) Zsigmond király 1405-ös dekrétumában szintén foglalkozott az arannyal. Egy érdekes mondata: „…ezenfelül az aranynak ezüsttõl vízzel való elválasztását se gyakorolja senki, csak akiket ezzel a tisztséggel megbízunk.” („insuper nec operandi cum aqua aurum ab argento artem exercere…) A víz név alatt valószínûleg az akkoriban felfedezett salétromsav értendõ. Ez tehát már egy nedves úti vizsgálat volt.

A 13. században a bányavárosok saját „próbázót” alkalmaztak, hogy az ellenõrizze a királyi próbázót, mert gyakori volt a két ház közti vita. Számos ilyen vitáról tudósítanak a levéltárak. Gyakran mentek Budára panaszkodni. Steckh Baltazár negyven éven keresztül volt Selmecbánya város próbázója (és jegyzõje), és gyakran emelt Budán panaszt a királyi eredmények ellen és ismertette az általa javasolt vizsgálati eljárást. S evvel meg is találtuk Steckh Baltazár személyében az elsõ név szerint ismert magyarországi kémikust.

És még egy idézet, most már Miksa király és császártól 1570 évben elrendelt próbázói eskü szövegérõl: „Fogadjátok és esküdjétek meg a legfölségesebb fejedelemnek Miksa római császárnak, Magyarország és Csehország királyának, Ausztria fõhercegének, hogy Õ császári felsége valamint kamaragrófjai iránt hûségesek lesztek, állástokban magatokat becsületesen viselitek és mindenkinek aranyát, ezüstjét becsületesen kémlelitek, hogy õ felségének abból az illeték megfizettessék… s mind szegénynek és gazdagnak álnokság nélkül becsületesen kémleltek, ebben sem barátot sem ellenségeskedést, bért, adományt vagy szegénységet tekintetbe nem vesztek, magatokat félre nem vezetitek és megtéveszteni sem hagyjátok…”

Hát azért, ennek ellenére van bõven nyoma levéltárakban próbázók elleni eljárásoknak. Dehát az arany minden idõkben arany!

A török idõkben a felvidéki bányavárosok (amelyeket akkoriban alsó magyarországinak hívtak) hol királyi, hol erdélyi fejedelmi kezelésben voltak. A törököknek nem sikerült egyszer sem azokat elfoglalnia. Magyarország három részre szakadt, nem volt itt lehetõség tudományos kutatásra! Pedig éppen a XVII. század volt a természettudományok születési kora. Abban a században dolgoztak azok a halhatatlan nevû tudósok, akik lerakták a tudományos megismerés alapjait, akkor élt Galilei, Kepler, Torricelli, Pascal, Leibniz, Helmont, Halley, Boyle, Newton és még sokan mások. De nem csak politikai-hadi helyzetünk tette nehézzé a tudományok mûvelését. A természettudományok úttörõi nagyrészt orvosok voltak, hiszen orvosok álltak legközelebb a természethez. Nálunk nem volt orvosképzés! Alapított ugyan Pázmány Páter 1635-ben Nagyszombaton egyetemet, de ennek csak két fakultása volt, a teológia és a bölcsészet, ezt húsz év múlva Lippay prímás jogi karral egészítette ki, de orvoskar alapítását a pápa nem engedélyezte. Nem tudom, miért nem! A pápáknak voltak ilyen dolgaik. A legelsõ, Nagy Lajos király 1367-ben alapította pécsi egyetemnek pl. teológiai kara nem volt.

A török kiûzése után 150 éven át nem volt háború Magyarország területén, eltekintve a kezdeti kuruc-labanc belháborútól és késõbb Napóleon pár napos sétájától Gyõrig. Helyreállt elég gyorsan az ország és elkezdett nyugat felé felzárkózni. Ez történelmi sorsunk, hogy valamilyen sajnálatos okból lemaradunk és akkor kezdhetjük újra a felzárkózást! Mostanában megint éppen ezt tesszük!

A felvidéki ércbányászatban századokon keresztül a mester-tanonc kapcsolat alapján alakult ki a szaktudás. 1735-ben azonban III. Károly uralkodása alatt iskolai szakoktatást vezettek be Selmecbányán. Az alapított „iskola” még a bányákhoz tartozott ugyan, de már tanrend szerint mûködött. Hat tantárgy volt, ezeket kamarai bányatisztek tanították és vizsgáztatták. A tantárgyak egyike volt a próbázás, ha úgy tetszik kémiai analízis. Megmaradt az elvégzendõ elemzések listája és a vizsga feladatok is.

Jacquin Miklós

Mária Terézia 1763-1770 között fokozatosan felsõfokú iskolává, akadémiává szerveztette át ezt az iskolát. Mária Teréziát nem kedvelte sem a régi magyar, sem pedig a szocialista történetírás, pedig országunk igen sokat köszönhet a királynõnek. A gazdaság, az egészségügy, a mûvelõdés, az oktatás és sok más területen vezetett be maradandó reformokat nõi tapintattal és jó politikai érzékkel. Én egyik legjelesebb uralkodóink közé sorolom. A leromlott országból jól menõ országot alkotott. Igaz, hogy ehhez hozzájárult a béke is. A bányászati iskola átszervezésének elsõ lépése volt Magyarország elsõ kémiai tanszékének megalapítása 1763-ban Selmecbányán. Az elsõ kémia professzor a vallon Jacquin volt. Õ csak hat évet töltött ott, akkor a bécsi egyetem hívta meg professzorának. Jó nevû kémikusa volt korának, bár õ is orvos volt, mint a kor szinte minden kémikusa. Selmecbányán írta meg „Examen chemicum” c. Bécsben kiadott és Európában ismert könyvét. Utóda, Scopoli szintén orvos volt és inkább ásványtannal foglalkozott mintsem kémiával, aztán õ is elment a paviai egyetemre. Utóda, Ruprecht azonban már a selmeci fõiskolán végezte tanulmányait, s lett 1749-1792 közt a kémia professzora ugyanott. Õ már valóban és kitartóan kémiai tudományos kutatást folytatott s eredményeit külföldi szaklapokban publikálta. Neki sikerült elõször platinát megolvasztani, szerepe volt a tellúr felfedezésében s a legelsõk közé tartozott, akik befogadták Lavoisier nézeteit az égésrõl és más területekrõl. Uralma volt fénykora a selmeci akadémiának, és lett az ismert világszerte, de utána lehanyatlott ott a kémia.

Az európai egyetemeken ugyan már a XVII. századtól kezdve alakultak önálló kémiai tanszékek, de ezeken csak elméleti oktatás folyt. A selmecbányai fõiskolán született meg a gyakorlati laboratóriumi oktatás. Onnan terjedt el világszerte, legelõször Franciaországban. Ott a forradalom idején egy új technikai fõiskola alapításának terve merült fel. Egy bizottság alakult ennek elõkészítésére. Ez a bizottság 1794. szeptember 28-án terjesztette javaslatát a Konvent elé. Ebben az alapítási javaslatban olvashatjuk: „…A fizikát és kémiát eddig csak elméletben tanították Franciaországban. A selmeci bányászati iskola Magyarországon példát mutat nekünk arra, hogy milyen hasznos ha a hallgatók a gyakorlatban is elvégzik azokat a mûveleteket, amelyek e hasznos tudományok alapjait képezik. Ott laboratóriumokat nyitottak, amelyeket felszereltek a szükséges anyagokkal és eszközökkel, hogy azokban minden hallgató megismételje a kísérleteket és saját szemével gyõzõdjön meg mindama jelenségekrõl, amelyek a testek egyesülésekor megnyilvánulnak. A közjóléti bizottság úgy gondolja, hogy a közmunkák felállítandó iskolájában is ezt a módszert kellene bevezetni…” Így is történt. A máig mûködõ Ecole Polytechnique elsõ kiadványában is olvasható a selmecbányai akadémiára való hivatkozás. Liebig Párizsban tanult, hazatérve hazájába a giesseni egyetemen katedrát kapva ott is bevezette francia tapasztalatait, köztük a laboratóriumi gyakorlatokat is. Onnan elterjedt ez a módszer aztán Németországba, s onnan tovább.

Winterl Jakab

Mária Terézia 1770-ben a nagyszombati egyetemet orvosi karral egészítette ki, azzal a megszorítással, hogy míg a bécsi vagy prágai oklevéllel az egész birodalomban lehetett orvoskodni, addig nagyszombatival csak a Magyar Királyságban. Az orvosi karhoz kémiai tanszék is létesítendõ volt. A kémiai-botanikai tanszék elsõ professzorává 1770-ben az osztrák Winterl József Jakab lett kinevezve, aki addig Selmecbányán mûködött tiszti fõorvosként. Az õ feladata lett az új tanszék megvalósítása, amit sikerrel meg is tett. Ám a királynõ 1777-ben úgy döntött, hogy az egyetemet Budára helyezi át, a királyi palotába. A palotát Mária Terézia szinte teljesen újraépíttette, de negyven éves uralkodása alatt egyetlen egyszer aludt ott. A kémia tanszék azonban nem a palotába került, hanem közveszélyessége miatt egy kisebb épületbe, nem sikerült megállapítani, hogy hol volt. Fia, II. József, aki szintén ritkán járt oda, megint átköltöztette az egyetemet Pestre 1784-ben. A kémiai tanszék ott a mai Kossuth Lajos és Semmelweis utca sarkán állott egy szintén már elég régi épületben „amelyben – idézem – addig a megzavarosodott elméjûeket õrizték”. Winterl közel negyven éven át vezette a tanszéket. 1809-ben hunyt el. Uralma hasznos volt. Õ már igazi tudományos kutató volt, eredményeirõl rendszeresen publikált német folyóiratokban. Könyvei is jelentek meg. Neve és rangja volt szakmájában Európában. Voltak figyelemfelkeltõ eredményei és nagy tévedései egyaránt. Nincs idõ kémiai tevékenységébe belemenni, de kétségtelen, hogy hatása volt külföldön. A tanszéknek nemzetközi ismertsége lett és létrehozott egy magyarországi kémia iskolát.

Akkoriban a vízvizsgálatok álltak az analitikai kutatás központjában. Ebben is Mária Terézia lépett, felállítván a megyei és városi hatósági orvosi állásokat. S e megyei orvosoknak egyik feladatává tette területük gyógy- és ásványvizeinek vizsgálatát. Számos könyvet is írtak eredményeikrõl, még több beszámolójuk nyugszik különbözõ levéltárakban. Winterl tanítványai közül kettõt nevezek meg. Az egyik Österreicher Manes József (1756-1831) már fiatalon elhatározta, hogy orvos lesz és kémiával fog foglalkozni. Ám ennek útjában állt, hogy zsidó volt, és azok még nem járhattak egyetemre. Azért hangsúlyozom a méget, mert már híre járt, hogy II. József megszünteti ezt a régi tilalmat. Bár Österreicher nem iratkozhatott be, de nem akadályozták, hogy rendszeresen bejárjon az elõadásokra. Õ meg csendben készített egy disszertációt is a hallottakról, és amikor valóban megszûnt a tilalom, azt rögtön benyújtotta, aminek alapján megkapta, elsõ zsidóként Magyarországon az orvosi oklevelet. Balatonfüred elsõ orvosa lett, emléktáblája látható a szanatórium falán. Winterl elõadásai alapján megírt „Analyses aquarum Budensium (praemissa methodo prof. Winterl)” c. könyvét 1781-ben adta ki. Egyedülálló érdekessége e munkának, hogy minden budai ásványvíz „flogiszton” tartalmát is meghatározta. Egyformának találta, kivéve a margitszigetit, abban háromszor annyit mutatott ki. A BME központi könyvtárában megvan ez a könyv. Én ott vettem ki vagy negyvenöt éve. Én voltam az ottani példánynak elsõ olvasója, ugyanis én vágtam fel lapjait.

A másik személy, akirõl szólni akarok Nyulas Ferenc (1758-1808) szintén Pesten tanult Winterlnél, késõbb Erdély fõorvosa lett. 1800-ban Kolozsvárott jelent meg „Az Erdély országi vizeknek bontásáról közönségesen” címû könyve. Ez volt az elsõ magyar nyelven írt kémiai szakkönyv. Ebben az idõben már javában folyt az irodalmi nyelvmagyarosítás. Ám a tudományokkal baj volt, nehezebb feladatot jelentettek. Hogy miért? Arra Nyulas Ferenc maga adott választ könyvének bevezetõjében. Idézem: „Elég bõv a magyar nyelv, így szól egy nagy nyelvmûvelõ, nincs miért új szókról gondoskodnunk. Elég bõv, az igaz, beszélleni közönségesen, de nem tudományosan írni, mert ma akármi tudománynak nyúljunk írásához magyarul, egy sûrû erdõben utazáshoz hasonló fáradságunk, ahol mindenütt akkor kell magunk elõtt egy utat csinálni, amikor már utazunk. Nekem többet kellett e munkámban a tárgyszóknak kitételeivel mint a vizeknek bontásával küszködnöm. Még senki magyarul vizet nem bontott, a kémia is újság nyelvünkben, innen szükségesképpen sok új szókat kellett csinálnom.”

Csinált is új szavakat bõven! Egyesek megmaradtak máig, mint például sav, tégely, eszköz, pezsgés, folyadék, gõz, buborék, fõzelék stb., mások idõvel eltûntek, mint „a vizeknek bennékeirõl”, „repdékeny bennékek mennyisége”, a hõmérõ hevettyû, vizalj a hidrogén, peszlek mindazon anyag, melyek a víz bontásához szükségesek. Könyve végén szerencsére egy német-latin-magyar kémiai szótárt is adott. Kováts Mihály (1762-1851) szintén Winterlnél tanult orvos volt Pesten. Õ 1807-ben lefordított egy német könyvet magyarra „Chemia avagy természettitka” címen. Utóbbi szó magát a chemia szót jelentette. Gyártott bõven õ is magyaros szavakat: molekula az paránygó, reagens az pedzõszer, affinitás az atyafiság, materia az viszont anyag.

Úgy tûnik, hogy a XIX. század elsõ felének nagy nemzeti láza a tudósok fõ feladatává a nyelvmagyarosítást tette. Minden kémikus, de több, minden tudós (fizikus, mineralogus, orvos stb.) azt tette. Winterl utóda Schuster János (1777-1838) a fémeket magyarosította, s tette egységesen -any végzõdésûvé, mert szerinte az arany a legõsibb magyar szó, s lett a bárium sulyany, az arzén himany, a kobalt banany, a kálium hamany, a cink horgany (ez meg is maradt), a higany szó szintén, mert az eredeti szó konosü volt. A nemfémek ó, õ nevet kaptak: bróm büzlõ, foszfor, villó. Bugát Pál minden elemet -any, enyesített: köneny, éleny, légeny. Nendtvich Károly (1811-1892) a József Ipartanoda, késõbb Mûegyetem professzora ifjabb korában szintén magyarosított. Bizony könnyebb ma egy idegen nyelvû kémia könyvet megérteni, mint egy nyelvmagyarosítottat. Legyen erre példa Nendvich Károly 1844-ben írt „Az életmûtlen mûipari vegytan alapismeretei” c. könyve. Idézek: „…Amint már mondva volt, a cselsavas haméleg oldat cselfölsavas haméleggé változik, ha az ember azt vízzel felereszti. A cselsav eközben cselfölsavvá és cselföléleg vízeggyé bomlik. A cselfölsav a halofölsavval egyalakú…”

1844-ben határozta az országgyûlés, hogy a tanítás közép- és felsõfokon magyar nyelvû legyen az addigi latin helyett. Folyamatos átmenetet engedélyezett. Aztán kitört, majd megbukott a szabadságharc és 1849-ben mindenütt a német nyelvet írták elõ. 1860-ban az akkori elõkiegyezésnek jeleként megint engedték a magyar nyelvû oktatást. Számos professzor, aki magyarul nem is tudott, átment Ausztriába. Az osztrák egyetem tanszékén viszont számos magyar diák tanult azon elv alapján, hogy ha mindenütt a német nyelvet kell használni, akkor már menjünk tanulni a pestinél jobban felszerelt osztrák vagy német egyetemekre. Ezek közé tartozott egy bácskai fiatalember, az 1836-ban született Than Károly, aki aztán Bécsben gyógyszerészi oklevelet szerzett, majd Heidelbergbe ment át osztrák ösztöndíjjal a híres Bunsen mellé. Bécsbe visszatérve Redtenbacher professzor tanársegédként maga mellé vette 1859-ben. 1860-ban megpályázta a 24 éves fiatalember a pesti egyetem pályázatát magyar nyelven történõ kémiatanításra. Bunsen és Redtenbacher melegen támogatták pályázatát. Még 1860-ban a magyar egyetemen helyettes, majd 1872-ben nyilvános rendes professzori kinevezést nyert. 49 éven át töltötte be ezt az állást s ez alatt a magyarországi kémia általa és számos sikeres tanítványa révén európai rangra emelkedett. Ehhez hozzásegítette, hogy elég gyorsan elérte, hogy új épület építtessék a kémiai tanszék részére. 1872-ben beköltözhetett a Trefort kertben máig álló épületbe, mely akkor Európa legmodernebb szakmai épülete volt, s mely újabb 120 éven át szolgálta a kémiai oktatást és kutatást. Mindkét területen maradandót, kémiai iskolát alkotott Than Károly. Hatása erre a tudományra messzire túlélte õt. Azt hiszem nem kell bõvebben róla és eredményeirõl szólanom, hiszen sok közlemény, könyv foglalkozott részletesen vele s biztos nem ismeretlen Than és munkássága Önök elõtt.

Köszönöm nagybecsû figyelmüket.