Pierre Curie
(1859-1906)

Marie Sklodowska Curie
(1867-1934)

és

G. Bémont

Az uránszurokérc egyik új, erõsen radioaktív anyagáról

 Comptes Rendus 127, 12157 (1898)

 in: Henry A. Boorse and Lloyd Motz, eds., The World of the Atom, vol. 1 (New York: Basic Books, 1966)

(Forrás: Carmen Giunta tudománytörténeti gyûjteménye)


Ketten közülünk kimutatták, hogy tisztán kémiai módszerekkel kivonható az uránszurokércbõl egy erõsen radioaktív anyag. Ez az anyag analitikai tulajdonságait tekintve erõsen hasonlít a bizmuthoz. Annak a véleményünknek adtunk hangot, hogy az uránszurokérc valószínûleg új elemet tartalmaz, amelynek a polónium nevet javasoltuk.

Mostani kutatásaink összhangban vannak az elõzõ eredményekkel, de vizsgálataink során egy második, erõsen radioaktív anyagot is találtunk, amelynek kémiai tulajdonságai merõben különböznek az elsõétõl. A polónium a savas oldatokból hidrogén-szulfiddal kicsapható, sói oldódnak a savakban, és a víz kicsapja õket ezekbõl az oldatokból; a polónium teljesen kicsapható ammóniával.

Annak az új radioaktív anyagnak a kémiai tulajdonságai, amelyet most találtunk, a tiszta bárium tulajdonságaihoz hasonlítanak: sem a hidrogén-szulfid, sem az ammónium-szulfid, sem az ammónia nem csapja ki; szulfátja nem oldódik a savakban és a vízben; a karbonátja nem oldódik a vízben; a kloridja nagyon jól oldódik vízben, nem oldódik koncentrált sósavban és alkoholban. Végül az anyag a bárium könnyen felismerhetõ spektrumát mutatja.

Mégis úgy gondoljuk, hogy ez az anyag, noha nagyobb részt báriumból áll, új elemet is tartalmaz, amely radioaktívvá teszi az anyagot és amelynek kémiai tulajdonságai nagyon hasonlóak a bárium tulajdonságaihoz. Véleményünket a következõk támasztják alá:

1. A bárium és vegyületei általában nem radioaktívak, de egyikünk kimutatta, hogy a radioaktivitás olyan atomi tulajdonság, amely az anyag összes kémiai és fizikai állapotában fennáll. Ennek alapján, ha az anyagunk radioaktivitása nem a báriumtól származik, más elemnek kell tulajdonítani.

2. Az elsõként elkészített hidratált klorid radioaktivitása hatvanszor erõsebb, mint a fémuráné (a radioaktvitás inetnzitását a levegõ vezetõképessége alapján mértük lemezes berendezésünkben). Amikor a kloridokat vízben oldottuk és egy részüket alkohollal kicsaptuk, a kicsapott rész sokkal aktívabb volt, mint az oldatban maradt. Ennek alapján frakcionálások sora végezhetõ, amelynek eredményeként az uránénál kilenszázszor nagyobb aktivitás kapható. Anyag hiányában abba kellett hagynunk kísérleteinket, de a munka menetébõl arra következtetünk, hogy az aktivitást sokkal nagyobbra növelhetnénk, ha folytathatnánk a vizsgálatot. Ezek a megfigyelések betudhatók egy olyan radioaktív elem jelenlétének, amelynek kloridja kevésbé oldódik az alkohol vizes oldatában, mint a báriumé.

3. Demarçay úr lekötelezõ szolgálatkészséggel tanulmányozta anyagunk spektrumát. Vizsgálatának eredményeit egy külön jegyzetben közli a miénk után. Demarçay úr talált egy olyan spektrumvonalat, amely feltehetõen egyik ismert elemhez sem tartozik. Ez a vonal alig látható az olyan kloridban, amely hatvanszor aktívabb az uránnál, de jelentõsen erõsebb, ha a kloridot frakcionálással annyira feldúsítjuk, hpgy kilencszázszor aktívabb legyen az uránnál. Ennek a vonalnak az intenzitása tehát a radioaktivitással párhuzamosan nõ, ami véleményünk szerint elég nyomós érv amellett, hogy anyagunk radioaktív részéhez rendeljük.

A most felsorolt különféle okok alapján arra következtetünk, hogy az új radioaktív anyag új elemet tartalmaz, amelynek a rádium nevet javasoljuk.

Aktív báriumunk relatív atomtömegét a vízmentes klorid klórjának titrálásával határoztuk meg. Olyan értékeket kaptunk, amelyek csak kissé térnek el az inaktív bárium-kloriddal végzett párhuzamos kísérlet eredményétõl. Az aktív báriumra kapott eredmények azonban mindig egy kicsit nagyobbak, de a különbság a kísérleti hibák nagyságrendjébe esik. Az új radioaktív anyag minden bizonnyal nagy arányban tartalmaz báriumot annak ellenére, hogy radioaktivitása jelentõs. Ezért a rádium radioaktivitásának óriásinak kell lennie.

Az urán, a tórium, a polónium, a rádium és vegyületeik a levegõt elektromosan vezetõvé teszik és a fotográfiai lemezeken nyomot hagynak. Ennek a két megfigyelésnek az alapján a polónium és a rádium jelentõsen aktívabb, mint az urán és a tórium. A rádiummal és a polóniummal félperces exponálás után jó képeket kapunk a fotográfiai lemezeken. Ugyanezt az eredményt az uránnal vagy a tóriummal több óra múlva érjük csak el.

A polónium- és rádiumvegyületek által kibocsátott sugarak fluoreszcenciára késztetik a bárium-platin-cianürt (bárium-[tetraciano-platinát]). Hatásuk ebbõl a szempontból analóg a Röntgen-sugarakéhoz, de sokkal gyengébb. A kísérlet elvégzéséhez az aktív anyagra nagyon vékony alumíniumfóliát helyezünk, és ezen terítjük szét a bárium-platin-cianür vékony rétegét. Sötétben a platin-cianür gyengén lumineszkál az aktív anyag elõtt.

Így tehát fényforrást állítunk elõ, amely az igazat megvallva igen gyenge, de energiaforrás nélkül mûködik. Ez legalábbis látszóag ellentmond a Carnot-elvnek.

Az urán és a tórium nem kelt fényt ilyen körülmények között; aktivitásuk valószínûleg túlságosan gyenge.


Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.chemonet.hu/