I. Bevezetés

Manapság alig akad vegyész, aki a gyökökrõl és típusokról beszélne, pedig a típuselméletnek – csakúgy, mint elõfutárának, a dualisztikus elméletnek – vannak jó elemei. Úgy vélem, bölcs dolog lenne, ha ezeket az elméleteket nem tévesztenénk egészen szem elõl, hiszen végsõ soron jelentõs mennyiségû tapasztalatra épülnek.

Minden vegyész, vagy legalábbis a vegyészek többsége jelenleg az úgynevezett atomicitás elméletének [vegyértékelmélet] híve. Sokan habozás nélkül közlik, hogy az elmélettel egyetértenek, mások – rájuk jellemzõ módon – vonakodnak attól, hogy az elméletet azonnal alkalmazzák, vagy legalább bejelentsék, hogy az elméletet magukévá teszik, mégis elfogadják néhány legfontosabb elemét, és így – talán öntudatlanul – az elmélet hívei vagy hamarosan azokká válhatnak.

Úgy tûnhet ezért, mintha minden vegyész vagy legalábbis a vegyészek többsége már régóta ugyanazt gondolná az elméletrõl. De gondosabb vizsgálat után könnyen meggyõzõdhetünk arról, hogy nem ez az eset, sõt az atomicitás elméletének hívei lényegesen eltérõ nézeteket vallanak. Míg egyesek hipotéziseket állítanak fel a kísérleti eredmények legkielégítõbb és legösszehangoltabb értelmezésére, mások az így megalapozott elveket kiterjesztik és formulákból álló kémiát építenek fel, amely a tapasztalatok kémiájával párhuzamosan jelenik meg, mintha bizonyos fokig független lenne tõle. Megint mások, bár ugyanezeket az elveket használják, a gondolat helyett a formához igazodnak, mintha azt hinnék, hogy egy anyag kémiai összetétele azonnal magyarázatot nyer, ha az anyagot olyan formulával jellemzik, amelyet a most divatos elvek szerint szerkesztenek meg.

De nemcsak az elvek alkalmazásában vannak különbségek; maguk az álláspontok és még az atomicitásról alkotott felfogások is hasonlóképpen eltérnek egymástól. Néhányan az atomicitást [vegyértéket] az anyag alapvetõ tulajdonságának tartják, s ezért az atomok súlyához hasonlóan megváltoztathatatlannak tekintik; mások a telítési képesség maximumaként definiálják; megint mások – s ennek az utoljára említett nézetnek van most a legtöbb híve – változó atomicitást  tételeznek fel, és ugyanazt az elemet monatomosnak, biatomosnak, triatomosnak vagy akár pentatomosnak stb. [egy vegyértékûnek stb.] tekintik a körülményektõl függõen. A legkövetkezetesebbek odáig is elmentek, hogy az összes elemet két csoportba osztották a páratlan és a páros atomicitás szerint: az elsõbe tartozó elemek atomicitása a körülményektõl függõen 1, 3, 5, 7 ... n, a másodikba tartozóké 2, 4, 6 ... n.

Nem állíthatjuk biztonsággal, hogy az atomicitás elmélete világosabbá és tudományos szempontból értékesebbé vált volna ezektõl a fejtegetésektõl, és be kell vallanunk, hogy az ellenkezõjét véljük felfedezni, s az a lekicsinylés, amellyel a matematikusok és a fizikusok szemlélik az elméleti kémia jelenlegi irányát, talán az atomhipotézis ilyen megalapozatlan kiterjesztéseinek tulajdonítható. ...
 

II. A kémiai atomok létezésérõl

Annak a kérdésnek, hogy léteznek-e atomok vagy sem, kémiai szempontból nincs nagy jelentõsége: a probléma tárgyalása inkább a metafizika körébe sorolható. A kémiában csak azt kell eldöntenünk, hogy az atomhipotézis alkalmazható-e a kémiai jelenségek magyarázatára. Közelebbrõl, azt a kérdést kell megvizsgálnunk, hogy az atomhipotézis továbbfejlesztése elõsegítheti-e  a kémiai jelenségek mechanizmusának megismerését.

Habozás nélkül kijelentem, hogy filozófiai szempontból nem hiszek az atomok létezésében, ha a szón oszthatatlan anyagi részeket értünk. Inkább azt várom, hogy arra, amit ma atomnak nevezünk, egyszer majd matematiko-mechanikai magyarázatot találunk, amely számot ad az atomsúlyról, az atomicitásról és az úgynevezett atomok számos egyéb tulajdonságáról. Vegyészként azonban nemcsak tanácsosnak, hanem abszolút szükségesnek tartom az atomok feltételezését a kémiában. Sõt továbbmegyek, és hangot adok abbeli nézetemnek, hogy a kémiai atomok léteznek, ha ezen a kifejezésen olyan anyagi részecskéket értünk, amelyek a kémiai metamorfózisok alkalmával nem osztódnak tovább. Ha a tudomány haladása a kémiai atomok felépítését leíró elmélethez vezetne – ami az anyag filozófiai vonatkozása szempontjából fontos lehet –, a kémiában csekély változás következne be. A kémiai atom mindig a kémiai egység marad; a kémiai mérlegelések során mindig az atomos felépítésbõl indulhatunk ki, és az így kapott egyszerûsített kifejezést, vagyis az atomhipotézist használhatjuk fel. Nyugodtan elfogadhatjuk Dumas és Faraday véleményét: "abból, hogy az anyag atomos-e vagy sem, annyi biztos, hogy ha elfogadjuk az atomosságát, ugyanolyannak látjuk, mint most". ...