Jean-Baptiste-André Dumas
(1800-1884)
és
Justus von Liebig
(1803-1873)

Gondolatok a szerves kémia jelenlegi állásáról*

Comptes Rendus 5, 567572 (1837)
in: Henry M. Leicester and Herbert S. Klickstein, eds., A Source Book in Chemistry, 1400-1900 (Cambridge, MA: Harvard, 1952)


Alig telt el hatvan év azóta az örökké emlékezetes kor óta, amikor e gyülekezet elõtt megjelentek a zseniális Lavoisier termékeny kémiai elméletének elsõ dolgozatai. Ebben a rövid idõszakban sor került az ásványi kémia legkényesebb kérdéseinek részletes vizsgálatára, és bárki könnyen meggyõzõdhet arról, hogy tudományunknak ez az ága szinte mindennel rendelkezik, ami a megszerezhetõ tapasztalat útján elérhetõ.

Ez a tény nemcsak tagadhatatlan, hanem könnyen magyarázatot is nyerhet. Az ásványi kémia az elemi anyagok történetével, biner és sós kombinációival foglalkozik. Mármost az elemi anyagok igen természetes módos sorolhatók különbözõ csoportokba úgy, hogy egy csoport egy tagjának tulajdonságait tanulmányozva szinte mindig megjósolhatók a szomszédos tagok tulajdonságai. Az oxigén tanulmányozásából megismerhetjük a kén történetét, a klóréból a jód tulajdonságait tárhatjuk fel részletesen stb.

Tehát azt a feladatot, amelyrõl elsõ látásra úgy tûnt, hogy meghaladja az emberi teljesítõképességet, mert sok ezer, igen eltérõ jellegû és tulajdonságú anyag vizsgálatát és elemzését jelentette, nem egészen fél évszázad alatt sikerült teljesíteni, s alig maradt itt-ott betöltendõ hézag.

A kémikusok felismerték, hogy az ásványi anyagok között vannak olyan testek, amelyek elemekként viselkednek, ezek a testek egymás között kombinálódnak, kombinációik újra egyesülhetnek, és az anyagok eme három rendjében a kémikusok természetes csoportokat hoztak létre, amelyek a vizsgálatokat leegyszerûsítik, megkönnyítik, ugyanakkor kiszélesítik és tudományossá mélyítik.

Amit a kémikusok elemnek vagy elbonthatatlan anyagnak neveznek, természetesen csak a megszerzett tapasztalat szintjén tekinthetõ annak. Nem akarjuk elõítélettel megközelíteni a kérdést, de úgy kíséreljük meg a tudomány felépítését, hogy ha ezek az elemek késõbb elbomlanának, semmi nem változna az építmény szerkezetében, bár alapjai mélyebben ágyazódnának be.

Könnyen belátható, hogy a ma ismert 54 elembõl nagyon kis számú törvény és kombináció segítségével, és az összes lehetséges biner vegyület és só megalkotásával   a szervetlen birodalomban ismert összes vegyületen kívül sok analóg vegyület is elõállítható.

De hogyan alkalmazhatnánk sikeresen ezeket a fogalmakat a szerves kémiában? Ott sincs kevesebb anyag és ezek nem kevésbé változatosak, mint az ásványi kémiában. Ott azonban az 54 elem helyett alig több, mint három-négy szerepel az ismert vegyületek többségében. Tehát az ásványi kémia törvényeinek segítségével hogyan magyarázhatjuk meg és osztályozhatjuk azt a sokféle anyagot, amely az élõ anyagból származik? Ezek szinte kivétel nélkül szénbõl, hidrogénbõl és oxigénbõl állnak, s a felsorolt elemekhez néha nitrogén társul.

Ez a fontos és idõszerû természetfilozófiai kérdés igen heves versengésre késztette a vegyészeket, mert megoldása nagy tudományos diadallal kecsegtetett. A növényi és állati élet csodái szemünk elõl elrejtve zajlottak le; így hát meg akartuk szerezni a kulcsot az anyag összes olyan változásához, amely a növényekben és az állatokban oly hirtelen, oly látványosan megy végbe, s ezeket a folyamatokat utánozni akartuk a laboratóriumainkban.

Ki merjük jelenteni, és nem a mi feladatunk a könnyen elvégezhetõ bizonyítás: ez a fontos és idõszerû kérdés mára megoldódott; mindössze a megoldás összes következményét kell felderítenünk. Ha korábban, a kísérleteket követõ új út megnyitása elõtt kikérték volna egy kémikus véleményét a szerves anyagok természetérõl, akármilyen zseniális lett volna, bizonyosan nem képzelt volna el semmi olyat, ami az utóbbi évek kísérletei nyomán megszületõ, egyszerû, szabályos és szép törvényekhez fogható.

Amikor a természet három-négy elembõl olyan változatos vagy talán még változatosabb kombinációkat hozott létre, mint amilyenek az ásványok birodalmát alkotják, épp olyan egyszerû, mint amilyen váratlan utat követett, hiszen az elemekbõl készített vegyületek az elemi anyagok összes tulajdonságát mutatják.

Meggyõzõdésünk szerint ez a szerves kémia minden titka.

Tehát a szerves kémia saját elemei egyszer olyan szerepet játszanak, mint a klór vagy az oxigén az ásványi kémiában, másszor éppen ellenkezõleg olyan szerepet játszanak, mint a fémek. Az igazi elemek, amelyeken a szereves kémia alapul, a cián, az amid, a bezoil, az ammónia gyökei, a zsíros anyagok, az alkoholok és az analóg anyagok, és nem a végsõ elemek, a szén, a hidrogén, az oxigén és a nitrogén, amelyek csak akkor jelennek meg, amikor a szerves eredet minden nyoma eltûnt.

Szerintünk az ásványi kémiához tartozik az összes olyan anyag, amely az elemek mint olyanok közvetlen kombinációjából származik. A szerves kémiához tartozik, ezzel szemben, az összes olyan anyag, amely elemként viselkedõ összetett vegyületekbõl képzõdik.

Az ásványi kémiában a gyökök egyszerûek, a szerves kémiában összetettek; mindössze ennyi a különbség. A kombináció és reakció törvényei egyébként megegyeznek a kémia e két ágában.


* Elõadás az Académie des sciences elõtt. [A gyökök elméletének kifejtése.]


Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/