Magyar Kémiai Folyóirat
103. évfolyam, 1997. szeptember

A fizikai kémia tanszék története, avagy 75 éves a BME Fizikai Kémia Tanszéke

Jóllehet Lomonoszov egy írásában már 1751-ben elôfordul a "fizikai kémia" kifejezés, azért még jó ideig nem beszélhetünk errôl, mint a kémia egy önálló tudományáról. Kétségtelen azonban, hogy Lomonoszov jól meglátta és definiálta eme tudomány eljövendô feladatát írván, hogy "A fizikai kémia az a tudomány, mely fizikai tételek és kísérletek alapján magyarázza meg az összetett testekben lejátszódó kémiai átalakulások okát". Még váratott magára egy ideig, amíg ez a keret érdemben kezdett megtöltôdni.

Ez csak a következô évszázadban kezdôdött és a század végére lett belôle tudomány. A kémia addig csak analizált és szintetizált és leírta a jelenségeket, eredményeket, de megoldással nem foglalkozott, nem is tudott volna még. Három egymástól eléggé független úton gyarapodtak a 19. század folyamán a megfigyelések.

Az egyik út az affinitás ôsrégi kémiai fogalmából indult. Ezt amolyan titokzatos, az anyagokban rejlô erônek vélték. Berthollet a múlt század elején a reakciók lefutásában szerepet juttatott az ezekben résztvevô anyagok tömegének. Ezen a vonalon haladva alkották meg a tömeghatás törvényét, vezették be a reakciósebesség fogalmát és bontakozott ki a reakciókinetika. A másik út a fizikából indult, a termodinamikából. Horstmann, Gibbs és van't Hoff kezdték meg ennek áttelepítését a kémiai jelenségekre. Eljutottak addig, hogy a gáznyomást az ozmózis nyomással helyettesítve a szerves anyagok oldataira a gáztörvények használhatónak bizonyultak, szervetlenek esetében viszont nem. Volta oszlopával indult 1800-ban az elektrokémia, megjelent az ion, megszületett és jó ideig uralkodott Berzelius elektrokémia elmélete, vizsgálták a vezetôképességét és felmerültek az abban mutatkozó látszólagos termodinamikai és egyéb ellentmondások. Arrhenius kidolgozta az elektrolitikus disszociáció elméletét. Wilhelm Ostwald volt az, aki rájött, hogy az utak itt összeértek, az érthetetlen jelenségek magyarázatot nyerhetnek. Össze is dolgozta a dolgokat és evvel megalkotta a fizikai kémia tudományát. Nem tudjuk ismerte-e Lomonoszov meghatározását, lehetséges, hiszen az orosz fennhatóságú Baltikumban született, tanult és lett professzor. Megalapította a Zeitschrift für physikalische Chemie c. folyóiratot. Lipcsei tanszéke lett ezen tudományág "székhelye". Aztán tanítványai más tanszékeken terjesztették az ismereteket és fejlesztették azokat.

Legnagyobb jelentôségre Nernst göttingeni, késôbb berlini tanszéke jutott. Akkoriban a szintetikus szerves kémia uralkodott a kémiában, de különösen Németországban, ahol az általa teremtett nagyipar odavonzotta a vegyészek legnagyobb részét. Magyarországon szerves kémiai ipar még egyáltalán nem volt. Ezzel szemben a fiatalabb fizikai kémia fejlôdését élénk figyelem kísérte hazánkban. Than Károly 1897-ben megjelent "Kísérleti Chemiá"-ja már ismertette e tudományág alapvetô tételeit a termodinamikától van't Hoff törvényéig és az ionelméletig. Magyar ösztöndíjasok látogatták már a századforduló táján a fizikai kémia nagy mûhelyeit Ostwaldnál és Nernstnél, így Buchböck Gusztáv és Bugarszky István. Mindketten már önálló eredményeket is tudtak felmutatni. Mindketten professzorok lettek a budapesti Tudományegyetem II. ill. III. sz. Kémiai Tanszékén. Kémia néven futó elôadásaik már tartalmaztak fizikai kémiai részleteket, mint azt Buchböck "Fizikai kémiai mérômódszerek" (1922) c. jegyzetkönyve tanúsítja.

Az elsô magyarországi fizikai kémia tanszék azonban a Mûegyetemen alakult, igaz hogy sokáig a kémiai fizika nevet viselte. Azért, mert nem a kémia, hanem a fizika felôl alakult. Megjegyezzük azonban, hogy elektrokémiai tanszék már 1905-ben létrejött, ez azonban inkább az elektrokémiai technológia területével foglalkozott elôadásában és kutatásában, és 1957-ben beolvadt a Kémiai Technológia Tanszékbe.

A Kísérleti Fizika Tanszék vezetôje, Schuller Alajos professzor, elôadásaiban érintette a témát, különösen érdekelte a termokémia. 1895-ben Wartha Vincével közös cikkben számoltak be egy általuk készített jégkaloriméterrel végzett égéshô-meghatározásokról, 1905-ben pedig Chemiai physica címen jelent meg egy munkája. Strausz Ármin (1866. Karánsebes – 1939. Budapest) "beosztott középiskolai tanár" címmel 1889-ben került a Kísérleti Fizika Tanszékre, ahol kezdetben a röntgensugarakkal foglalkozott és azok mûködésérôl számolt be egy millenniumi tudományos konferencián. A századforduló táján adjunktusként kezdte meg a vegyészmérnök hallgatók számára "kémiai fizika" c. kurzusnak oktatását. 1918-ban ny.rk. tanárrá nevezték ki, 1921-ben a Kísérleti Fizika Tanszékrôl levált és önállósult a Kémiai Fizika elnevezésû új tanszék, mely a fizikai épületben nyerte szerény elhelyezését a Strausz által korábban is "birtokolt" helyiségekben. Vezetésével Strauszt bízták meg, ám ny.rk. tanári kinevezését csak 1926-ban kapta. 1936-ban vonult nyugalomba.

Az utód Náray-Szabó István (1899. Szombathely – 1972. Budapest) vegyészmérnöki tanulmányait a Mûegyetemen végezte. 1922-ben szerezte oklevelét, majd tanársegéd lett az Elektrokémia Tanszéken. Állami ösztöndíjjal Berlinbe került 1926-ban, ahol a Kaiser Wilhelm Institut für Faserforschungban dolgozott, majd újabb ösztöndíjjal a manchesteri egyetemen a fizikai intézetben Bragg, a röntgenspektrográfia és krisztallográfia nagy alakja mellett. A kristályszerkezettanhoz hû maradt hazatérte után is Szegeden, és az Eötvös Kollégium igazgatója lett. 1938-ban nevezték ki a Mûegyetem Kémiai Fizika Tanszék professzorává. Számos könyvet írt: "Atomok, molekulák, kristályok" (1942) "Kristálykémia" (1944) és Erdey-Grúz Tiborral és Schay Gézával közösen a számos késôbbi kiadást megért "Fizikai kémiá"-t. (Késôbbi kiadásokban nevét elhagyták.) 1947-ben produkálta a kommunista párt az elsô hazai koncepciós pert Magyar Közösség összeesküvése címen, melynek során letartóztatták és 4 évre elítélték Náray-Szabó Istvánt, aki ezután még két évet internálótáborban is töltött. Kiszabadulása után meg nem törve folytatta tudományos kutatómunkáját alárendelt beosztásokban az Építéstudományi Intézetben majd a Központi Kémiai Kutatóintézetben. "Szervetlen kémia" c. könyve két kötetben (1956, 1958) jelent meg és több idegennyelvû kiadást ért meg. A Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben levelezô tagjává választotta. E címtôl 1948-ban megfosztották, 1989-ben poszthumusz rehabilitálták, miközben 1957-ben a kémiai tudományok doktora címet megszerezte.

A tanszék egy ideig üresen maradt. A kollegák nem szívesen foglalták volna el börtönösült kollegájuk helyét. Végül Schay Gézára bízták a fizikai kémia elôadását, de ô ezt csak úgy vállalta, hogy nem a Kémiai Fizikai Tanszékre nevezték ki, hanem egy forma szerint 1949-ben újonnan kreált tanszékre, amelyik az Ipari Elméleti Kémia c. nevet nyerte.

Schay Géza (Bécs, 1900 – Budapest, 1991) a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fizika-kémia tanári oklevelet, majd 1923-ban bölcsészeti doktorátust szerzett. 1922 – 1943 között a mezôgazdasági kísérletügy területén dolgozott, közben 1927 – 1930 között a Kaiser Wilhelm Institut für Physikalische Chemieben dolgozott ösztöndíjjal. 1929-ben magántanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen, 1939-ben ny.rk. tanári címet kapott. 1943-ban fôvegyészi minôségben nyugdíjba vonult. Egyidejûleg a Magyar Ruggyantaárugyárban a kutatólaboratórium vezetését vállalta. Az Ipari Elméleti Kémia Tanszékre történt kinevezése mellett vállalta az önálló Gumiipari Kutatóintézetté átszervezett korábbi munkahelyének igazgatói tisztét is. Egyetemi tanszékét 1951-ben formailag is egyesítették a Kémiai Fizika Tanszékkel, most már Fizikai Kémia Tanszék néven. 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia újonnan alapított Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatását is elvállalta. 1965-ben lemondott a Fizikai Kémia Tanszék vezetésérôl. 1970-ben nyugdíjba vonult, de haláláig tudományos tanácsadóként dolgozott a Kémiai Kutatóintézetben. Az Akadémia levelezô tagja 1945-ben, rendes tagja 1954-ben lett. Kétszer tüntették ki Kossuth-díjjal (1952, 1956). A Magyar Kémikusok Egyesületének 1957–1972 között elnöke, haláláig tiszteletbeli elnöke volt.

Schay Géza a reakciókinetika, a heterogén katalízis, az adszorpciós jelenségek és a kromatográfia területén ért el nemzetközileg elismert kimagasló eredményeket. Erdey-Grúz Tiborral írt Elméleti fizikai kémia címû 3 kötetes könyve 1952-ben jelent meg és további négy kiadást ért meg. "A gázkromatográfia alapjai" (1961) c. könyve idegen nyelven is megjelent.

Schay tanszéki utóda Varsányi György (sz. 1921.) 1965-ben nyerte tanszékvezetôi megbízását, de már 1960-ban másodprofesszori kinevezést nyert. A szegedi egyetemen végezte tanulmányait, ott szerzett 1948-ban vegyészi oklevelet és bölcsészdoktorátust. Egész aktív szakmai pályafutása a mûegyetemi Fizikai Kémia Tanszékhez kötötte, ahova 1948-ban tanársegédként lépett be, s lett adjunktus, majd docens. 1961-ben a kémiai tudomány doktora címet szerezte meg. 1959–63 között a Vegyészmérnöki Kar dékáni tisztét is betöltötte. 1991-ben nyugalomba vonult. 1954–80 között az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében is dolgozott osztályvezetôi ill. tanácsadói minôségben. Kutatásai központjában az abszorpciós spektroszkópia állt, azon belül elsôsorban aromás vegyületek elektronikus vibrációs spektrumai. 700 benzolszármazék spektrumát bemutató atlasza 1973-ban jelent meg, "Bevezetés a fizikai kémiába" c. könyve 1983-ban.
 
Zrínyi Miklós az ünnepségen
a Veszprémi Egyetem ajándékával

A Mûegyetem Vegyészmérnöki Kara tartotta a vegyészmérnök hallgatókon kívül az egyetem többi karának hallgatói számára is a kémiai elôadásokat. 1871-tôl ezt az Általános Kémia Tanszék tartotta. Ez a tanszék 1965-ben Általános és Analitikai Kémia Tanszékké szervezôdött át. Az idegen karok hallgatóinak oktatására pedig egy új tanszék, az Alkalmazott Kémia Tanszék alakult. Ennek professzora lett 1975-ben Nagy Lajos György, addig a Fizikai Kémia Tanszék munkatársa. 1986-ban az Alkalmazott Kémia és a Fizikai Kémia Tanszékeket összevonták utóbbinak neve alatt és Nagy Lajos György vezetésével.

Nagy Lajos György (1930) kapcsolata a tanszékkel 1952-ben kezdôdött, demonstrátori minôségben. A vegyészmérnöki oklevél megszerzése (1953) után tanársegédként kezdôdött szakmai pályafutása, mely a közel tízéves Alkalmazott Kémia tanszéki kitérô kivételével mindvégig a tanszékhez fûzôdött. A nyolcvanas évektôl aktív szerepet játszott a kar vezetésében, melynek két cikluson keresztül dékánja is volt.

A Schay Géza nevével fémjelzett adszorpciós iskola meghatározó-továbbvivô egyénisége, amint az általuk kidolgozott, a mai napig intenzíven idézett elegyadszorpciós izoterma elemzési módszer is bizonyítja. 1971-ben e témakörben végzett kutatásaival lett a kémiai tudományok doktora. Nevéhez fûzôdik a tanszéki radiokémiai kutatások megindítása és oktatásának bevezetése. Jelenleg is társelnöke az MTA Radiokémiai Bizottságának. 1966-ban adták ki a Neutronaktiválásos vizsgálatok c. könyvét. A Radiokémia és izotóptechnika c. tankönyve, melynek 3. kiadása most készült el, 1970 óta szolgál nemcsak a Mûszaki Egyetem nukleáris kémia iránt érdeklôdô hallgatóinak kézikönyvéül. 1974-ben A kémia újabb eredményei sorozatban jelentek meg az elegyadszorpcióval ill. felületvizsgálati kutatásokkal kapcsolatos munkái. 1994-tôl a tanszék vezetését Zrínyi Miklós vette át.

Szabadváry Ferenc

Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/