Rodney Robert Porter
(1917 - 1985)

1972-ben Gerald M. Edelmannel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az antitestek pontos kémiai szerkezetének meghatározásáért.
Porter Liverpooli, majd a Cambridge-i Egyetemen végezte tanulmányait. 1940 és 1960 között a Mill Hill-i National Institute for Medical Research munkatársa volt, ezután a londoni St. Mary's Hospital Medical School immunológiaprofesszoraként dolgozott, majd 1967-től az Oxfordi Egyetem tanára lett.

Porter úgy látott hozzá az antitestek szerkezetének meghatározásához, hogy a papain nevű enzim segítségével több részre hasította a vérben előforduló immunglobulin-molekulákat, s ezeket a különböző működésű töredékeket elemezte tovább hagyományos szerkezetvizsgálati módszerekkel. A tőle teljesen függetlenül dolgozó Edelman más eljárással bontotta le a molekulát, és megállapította, hogy az nem egy, hanem több fehérjeláncból áll. Porter és kutatócsoportja ezután viszonylag könnyen elkészíthette az antitestek mára általánosan elfogadott, négy fehérjeláncos modelljét. A hasításos eljárás segítségével Porter külön tanulmányozta a négy láncot, Edelman pedig az egész molekulát vizsgálta. Az 1300-nál is több aminosavból álló molekula teljes szerkezeti modellje 1969-re készült el.
 


Naptár