Johann Joachim Becher 1635. május 6-án született Speyerben. Autodidaktaként kezdte pályafutását, majd tanítóskodott, végül orvosi diplomát szerzett. 1663-ban a mainzi egyetem orvosprofesszora és a választófejdelem orvosa lett. A következô évben már a müncheni választófejedelmet gyógyította, és berendezte Európa legjobb laboratóriumát. Azután Bécsben volt I. Lipót kereskedelmi tanácsadója; egy rossz tanács (a francia import elleni fellépés) miatt azonban elbocsájtották. Hamarosan Hollandiában tûnt fel. A holland parlamentnek benyújtott egy tervezetet, amelyben leírta, hogyan nyerhetô ki arany a tengeri homokból ömlesztéssel. Az elsô kísérletek sikerrel jártak, de mielôtt nagy mennyiségû homokkal megismételték volna az eljárást, Becher hirtelen Angliába ment. Egyes források szerint 1682-ben hunyt el Londonban, és a St. James templomban temették el; a templom azonban csak 1685-ben épült.

Becher nyughatatlan, invenciózus személyiség volt. Nemcsak kémiával foglalkozott, hanem teológiával, matematikával, filozófiával, filológiával, történelemmel, közgazdaságtannal is, és feltalált egy univerzális nyelvet. Írásai homályosak, bár elméleteit még mindig sikeresebbnek tartják kísérleteinél. Hitt az alkímiában, "bebizonyította", hogy a bibliai Salamon alkimista volt. Müncheni és bécsi laboratóriumában elsôsorban alkímiával foglalkozhatott. A Physica Subterranea elôszavában azt írja magáról, hogy "sem a fényes otthon, sem a biztonságos állás, sem a hírnév, sem az egészség nem érdekel; a vegyszereim között érzem jól magam, ahol a fújtatóval táplált szén lángja, füstje, korma vesz körül. Erôsebb vagyok Herkulesnél, és Augiász istállójában élek; higanygôzt szívok és csaknem megvakít a kemence fénye. Méreggel telített Mithridatész vagyok. Mások társaságától, elismerésétôl megfosztva élek koldusként az anyagok birodalmában, de a gondolat birodalmában Krôzus vagyok. Minden nyomorúság ellenére olyan boldogság tölt el, hogy inkább meghalnék, semmint egy perzsa királlyal cseréljek."

Leibniz szerint Becher zseniális, de kritikátlan volt. Gyakran ellentmondott magának egyazon mûben vagy egy másikban, ugyanazt a szót többféle értelemben is használta, és ugyanazt a dolgot különbözô nevekkel illette.

Mégis valószínûleg ô volt az elsô, aki kémiai elmélet megalkotására tett kísérletet. Boyle, aki szembeszállt az alkimista nézetekkel, nem próbálkozott elméletalkotással (elég óvatos és elég bátor volt ahhoz, hogy megmaradjon kétkedô kémikusnak, és ne tegyen határozott kijelentéseket) .

Becher szerint az összes föld alatti [szervetlen] test földszerû és vízzel keverhetô. Minden test, minden fém vízbôl és a három földszerû princípiumból áll. Korai munkáiban ezek lényegében azonosak a Paracelsus-féle Sóval, Kénnel és Higannyal.

Becher számos könyvet írt. Hosszú címû kémiai munkái közül a Physica Subterraneát, korántsem teljes címén az Actorum Laboratorii Chymici Monacensis, Seu Physicae Subterraneae Libri Duót említik általában az elsô helyen*. A mû 1667-ben jelent meg elôször, és - ellentétben a címével - csak egy könyvbôl áll. Lehet, hogy a második rész elveszett. A könyvet Stahl újra kiadta Physica Subterranea címen, de ezt megelôzôen megjelent a német fordítás is, amelyet maga Becher készített.

A Physica Subterranea az Ég és a Föld teremtésének leírásával kezdôdik. (Az Égbôl származik a tér és a szilárdság; a Föld földbôl, vízbôl és levegôbôl áll, amelyek nem keverednek egymással, csak a tér és a szilárdság választja el ôket.) Az elsô angyal megkezdte a hígítást, és az elemek szétváltak. A tûz "másodlagos" elem. Minden test, állat, növény és föld alatti ásvány keverék: víz és föld keveréke. A levegô nincs benne a keverékben, hanem - a tûzzel együtt - hatóanyag.

Becher bírálja a négy elem (föld, víz, tûz, levegô) és a három princípium korábbi elméletét, mondván, hogy a testek elemeit csak elemzéssel lehet megtalálni. A három princípium nem különbözô eredetû, hanem egyetlen "föld" három "módosulata": üvegesíthetô föld (terra prima, terra fusilis, terra lapidea, terra vitrescibile, calx), éghetô föld (terra secunda, terra pinguis, terra sicca) és folyós vagy higanyszerû föld (terra tertia, terra fluida).

Az elsô föld teszi a testeket szilárddá és (az alkáliák kivételével) szinte változtathatatlanná. Üvegesíthetô és a testnek felel meg. A második föld nedves és olajos, ez hordozza a szagot, a színt, az ízt és az éghetôséget; ez felel meg a léleknek. A harmadik földtôl származik a fémek súlya, vezetôképessége, olvaszthatósága és illékonysága; megtalálható a higanyban, az arzénben -- ez felel meg a szellemnek.

A zsíros vagy olajos föld (terra pinguis) fogalma régi. Pszeudo Roger Bacon szerint a terra pinguisbôl fôzéssel, hevítéssel kén keletkezik. Sir Thomas Browne írja 1646-ban, hogy "a testek kénje ... az olajos zsír, és a zsíros részek, amelyek a gyúlékonyság princípiumaiból állnak ... földszerû részeket tartalmaznak, és magával viszik a test illékony sóját." Ez az elképzelés az alkimisták és Paracelsus mûveiben is gyakran szerepel. Becher mindössze annyit tett, hogy a terra pinguist a három föld közé sorolta.

A vízbôl és a három földbôl háromféle keverék keletkezik: víz-víz, föld-föld és föld-víz. Az utóbbi kettô különbözô arányban és finomságban jelenik meg az állatok, a növények és az ásványok birodalmában. Az ásványok magokból keletkeznek és nônek. A természet szakadatlan mozgásban van, és a különbözô birodalmak anyagai átalakulhatnak egymásba.

A három földet néha "három kén"-nek nevezi Becher. Az éghetô föld változtatható kénként és flogiszton kénként is szerepel. [A flogiszton szót (flogisztosz = elégetett) nem ô használja elôször.]

Minden éghetô anyagnak tartalmaznia kell az éghetôség okát, és ez az ok a zsíros föld: nem közönséges kén, de benne van a kénben és más éghetô ásványi anyagban is, mint ahogy egy éghetô anyag, amelyet olajnak (zsírnak) neveznek, az állati és növényi anyagban is megtalálható, mondja Becher. (Az olajok szerinte vízbôl és éghetô földbôl vannak.) Az égésben a levegô másodlagos szerepet játszik. Az égés a kondenzált kénes részecskék felemelkedése, hígulása és kiterjedése a tûz hatására; a levegô az égô test pórusaiba férkôzik be. A fémek kalcinálása nem más, mint az illékony részek kilökôdése a tûz hatására.

Becher égésre vonatkozó gondolatai elôkészítették a flogisztonelméletet. De ebben szerepet játszott az is, hogy a ként vagy a sót a XVII. század végén már nehezen fogadhatták el "univerzális" elemként. Hogyan képviselhetett egyetlen tulajdonságot a kén, ha addigra számos tulajdonságát észlelték? Hogyan maradhatott a só princípium, amikor már annyi sót ismertek? Az új univerzális elem, amely semmilyen ismert anyaggal sem azonos, az égésrôl folytatott elmélkedések eredménye. Becher éghetô földjébôl Stahl "gyúrt" flogisztont, égésben részt vevô anyagot, amely hosszú idôre lekötötte a kémikusok figyelmét.

* A teljes cím: Auctorum Laboratorii Chymici Monacensis, seu Physicae Subterraneae Libri Duo quorum prior profundam subrterraneorum genesin, nec non, admirandam Globi terratque - aerei et subterranei fabricam posterior specialem subterraneorum naturam, resolutionem in partes partiumque proprietates exponit; accessrunt sub finem mille hypotheses seu mixtiones chymicae ante hac nunquam visae, omnia plusquam mille experimentis stabilita, sumptibus et permissu Serenissimi Electoris Bavariae, etc. Domini sui clementissimi elaboravit et publicavit Joannes Joachimus Becherus, spirensis. (Vissza)

Felhasznált irodalom:

• E. Farber: The Evolution of Chemistry, The Ronald Press Company, New York, 1952
• J.R. Partington: A History of Chemistry, Macmillan, London, 1964
• Dictionary of Scientific Biography, Vol. I, Scribner, New York, 1971