Természettudományi Közlöny, 60. kötet, 1928. februárius 1.


Alkémisták a magyar királyi udvarban

Szathmáry László

Elôzô rész


A magyar királyok között kétségkívül Rudolf (15671608) volt a legnagyobb aranycsináló. Prágai palotájában maga végezte a laboratóriumi mûveleteket, néhány megbízható szolga segítségével. Hatalmas országaiban nem akadt nevesebb alkémista, aki udvarában meg ne fordult volna. De idegen országok fiai is felkeresték. A hihetetlen buzgalom, mit e téren kifejtett, juttatta a "német Hermes Trismegistos" névhez.

Rudolf 1552. július 18-án született. Magyar királlyá 1572-ben, német császárrá pedig 1576-ban koronázzák. Meghal 1612. jan. 20-án. Nagy birodalom volt kezében, de a kormányzattal nem sokat törõdött, visszavonult a prágai Hradzsinba s ott aranycsinálással és asztrológiával foglalkozott. Említik, hogy halála után mint mûködésének eredményét, 17 tonna téglaalakba öntött aranyat találtak. Más adat szerint az aranymennyiség 84 center, az ezüsté pedig 60 center lett volna.

Fantasztikus desztilláló-edény,
Rudolf királynak ajánlva

Udvarában nagy munka folyt. A palota szürke falai sokat beszélhetnének errõl a munkáról. Nem volt alkémista az, aki udvarában meg nem fordult. Volt is ott sürgésforgás. A jelentkezés Thadeus Hayeknél, orvosánál történt. A jelentkezõt elõször igazoltatták, azután formálisan megvizsgáztatták. Csak ha a vizsgát kiállotta, bocsátották a király szine elé. Így került oda 1585-ben az angol Edward Kelley, akinek fülét csalásért még hazájában levágták. Az udvarban bemutatta tudamányát, kénesôbõl aranyat tingált. Az eredménytõl mindenki el volt ragadtatva.. Marasztalták az udvarban, úgy bántak vele, mint a hímestojással. A király nemesi rangra emelte. Ennyi megkülönböztetés után, ilyen vendégszeretõ marasztalás láttán, mit tehetett egyebet, maradt, és ez volt a veszte. Egy szép napon hivatta Rudolf és kérte a "bölcsek kövé"-nek receptjét. Nagy zavarba jött, mert maga sem tudta. A királyi parancs azonban szigorú. Börtönbe kerül. A szabadulásnak csak egy útja volt, a szökés. De a szökés balul végzõdött. A kötél elszakadt, Kelley lezuhant, lábát törte, amibe belepusztult. De nem mindegyik alkémista kereste fel Rudolfot jószántából. Ha valaki hirdette magáról, hogy adeptus, s az Rudolf fülébe jutott, érte küldött. A parancsnak engedelmeskedni kellett, mert különben börtön várt az iIletõre.

Így járt 1603-ban a strassburgi aranymûves, Philipp Jakob Güstenhöver. Csendesen dolgozgatott mûhelyében, amikor egy idegen jelenik meg és kéri, engedné át mûhelyét egy kis munka elvégzésére. Az idegen elvégzi a munkát és hálából vörös port ad néki, s annak használatára is megtanítja. Mikor az idegen eltávozott, Güstenhöver összetereli a szomszédokat s azok elõtt mutatja be, mint tud aranyat csinálni, ugyanis a vörös por a "bölcsek köve" volt.. Az egész városban elterjedt a hír: "Güstenhöver aranyat csinál". Mi sem természetesebb, mint hogy a hír Rudolf király fülébe is eljutott.

Rudolf gyorsan intézkedett. Güstenhövernél csakhamar megjelenik a városi tanács három tagja és értésére adja, hogy a király hivatja. Fel is ment Prágába, ott a király szemeláttára háromszor állít elõ aranyat ólomból. Ezek után a király a "bölcsek kövé"-nek receptjét kéri. Az aranymûves elmondja esetét. A király nem hiszi. Fogságba veti. A Hradzsin fehér tornyából nem is került ki Güstenhöver.

Az sem érdektelen, hogy Rudolf udvari költõjének, Mardochaeus de Dellének kötelessége volt minden alkémista eseményt, ami udvarában történt, megörökíteni, az udvari festõnek pedig ehhez képet kellett festeni.

1603-ban Rudolf nemesi rangra emelt egy borbélyt, aki elhagyva becsületes foglalkozását, az aranycsinálásra adta magát. Rudolfnak nem az aranycsinálással tünt fel, hanem azzal, hogy a puskagolyó nem fogta. A golyót tudniillik ólomamalgámból készítette. A transmutálásnál is sokféle csalást követett el. Késõbb csalásai kiderültek és felakasztották. Ez a szerencsétlen borbély Johann Heinrich Müller. A borbély egyébként a király szolgájának, Frankének volt barátja, s ennek lakásán is iparkodott aranyat csinálni.

Rudolf birtokában volt egy tinkturának, amelynek értékét akkor 40.000 dukátra becsülték. A tinkturát bársonyba vont ezüstszelencében tartotta, és mindenhova magával cipelte. Halála után egyik szolgája, Rützke ellopja, de elfogják, börtönbe vetik, ahol felakasztja magát. A házkutatáskor megkerül a szelence és jogos tulajdonosa, II. Mátyás veszi át..

Egyébként a prágai udvar tele volt alkémistával. Ott lézengett egy csomó orvos, akik néha gyógyászattal is foglalkoztak, de rendesen aranycsinálással. Ezek közül Thadeus Hayek volt a fõ. De itt töltötte idejét Michael Maier, Anselm Boetius de Boodt, Martin Ruhland és mások. Az orvosra egyébként szükség volt az udvarban, mert a királyon a téboly jelei ismételten jelentkeztek.

De nemcsak az udvari orvosok, hanem a lakájsereg is értette a titkos mesterséget. E nélkül nem alkalmazta volna õket Rudolf. Ilyen tudósszolga volt Hans Marquard (Dürbach), Martin Rützke, Johann Franke, akik uruk kísérleteinél segédkeztek.

Érdekes, hogy ha valakinek munkásságával meg volt elégedve, nemesi rangra emelte. Az aránylag fösvény király a legolcsóbb kitüntetést adta. Az indokolás elég ügyes. Más az adeptusnak nem adható, mivel annyi aranyat csinálhat, annyi vagyont gyüjthet, amennyit akar, egészségét is addig tarthatja fenn, ameddig jól esik. A kitüntetett megelégedett ezzel, mert a nemesség akkor nagy elõjogokat biztosított. Feltûnõ, hogy a nemesi levélben nem szerepel az aranycsinálás, hanem valalmelyik õsre történik hivatkozás. Mintha a király ily emléket nem akart volna hátrahagyni.

Bethlen Gábor (16131629) erdélyi fejedelem mint ismeretes nagy kedvelõje volt a mûvészetnek és tudománynak. Udvarában sok tudós élt. Nem lehetetlen, hogy nála is megfordultak alkémisták. Hogy õt magát a kérdés érdekelte, az kitûnik abból a kéziratból, amelyet kamarása, gróf Csáki István készített s amelyen ez áll: "Erdély fenséges és hatalmas fejedelminek Bethlen Gábornak: eredeti kézi könyve, amely fõleg a TR (tinktura) universalisról szól és a Sendivogius-féle mágnesekrõl, s amely eredetileg magyar nyelven íródott, németre pedig fordította a fejedelem kamarása Csáki István." E szavakból kitetszik, hogy a nagy fejedelem laboratóriumában is megfordult, s ha maga nem is, de másokkal dolgoztatott.

Richthausen báró tinkturájával
készített, mesterséges aranyból
vert érem.

III. Ferdinánd (16371657) magyar királynak is volt néhány esete. Johann Konrad Richthausen 1648-ban felkeresi az akkor Prágában idõzõ uralkodót. Elõadja, hogy birtokában van valami vörös pornak, ami a bölcsek köve. A Hradzsin falai mind aranycsinálásról beszéltek, nem csoda, hogy feltámadt Ferdinándban a kiváncsiság ördöge. A port átveszi és 1648. január 15-én sajátkezûleg alakít kénesõt arannyá. A transmutatio nagy ceremónia mellett folyik le az udvar elõkelõségeinek jelenlétében. A projektálás hatása alatt az uralkodó Richthausent báróságra emelte "Chaos" nemesi elõnévvel, sõt Magyarország kamaragrófjává is kinevezte. A por tingáló ereje nagy volt, mert 1 gramm belõle 3½ font kénesõt festett arannyá. Az aranyból emlékérmet veretett a következõ felirattal: "Raris haec ut hominibus est ars ita raro in lucem prodit. Laudetur Deus in aeternum, qui partem suae infinitae potentiae nobis abiectissimis creaturis communicat."

III. Ferdinánd nagyra becsülte a megmaradt port. Külön szekrényben õrizte, senkinek meg nem mutatta. Halála után fedezik fel. Dr. Zwölfer, a báró barátja jelentkezik ugyanis I. Lipótnál és elõadja, hogy tudomása szerint a boldogult a "bölcsek kövé"-nek birtokában volt. Vizsgálatot tartanak, a kis szelence elõ is kerül.

Hosszú idõt töltött III. Ferdinánd udvarában Alexius Ruess von Ruesenstein. 8 éven át dolgozott a királynak és ez idõ alatt 100 tonna aranyat csinált számára. Mindezt leírja egyik munkájában, amelynek címe: "Auserlesene chymische Universal und Particular Processe". A munka 1754-ben jelent meg Frankfurtban, de ez egy késôbbi kiadás.

Nem kevésbbé érdekes a másik történet, melynek szereplõje báró Pfenninger fõvadászmester, aki egy adeptus hagyatékából szerzett port ajánlott fel, amely állítólag egy aranyból kivont "anima" volt. Pfenninger a király jelenlétében ólmot alakít át arannyá. Az uralkodó annyira meglepõdik, hogy az aranyból érmet csináltat ezzel a felirattal: "Aurea progenis plumbo prognata parente". Más verzió szerint a por Richthausen hagyatékából származott volna.

Amint látjuk III. Ferdinánd nagy kedvelõje volt Hermes tudományának. Maga nem foglalkozott vele, mint elõde, de szívesen nézte végig a munkát. A kémiát, mint J. J. Becher mondja, jól értette.

I. Lipót (16571705) Hermes tudományától félt addig, amíg Vencel Seyler, egy cseh augustinus barát szemeláttára ónt és más fémet, sõt egy kerek ezüst táblát, amelyen ausztriai uralkodók domborképei voltak, aránnyá nem változtatott. A por színe bíborvörös voIt. Gróf Breuner, Gróf August Wallenstein és még vagy 30-an ez idõben Bécsben általa készített nyakláncot viseltek. A király követte elõdei szokását és a barátot nemesi rangra emelte "Freiherrn von Reinersberg" névvel, és kinevezte Csehországban fõpénzverõmesternek. Próbaként a király a Seyler-féle aranyból dukátokat veretett, amelyeken a mellképe volt látható, a következõ felirattal "Leopoldus D.G.R.I.S.A.G.H.E.B.R." a másik oldalon: "Aus Wenzel Seylers Pulvers Macht, bin ich von Zinn zu Gold gemacht", középen "1675". A király ezeket ajándékozta emlékül hû embereinek. Ám az adeptus nem fért a bõrében és nagy adósságot csinált. Lipót rájött a csalásra, de szégyelte magát; az adósságot kifizette, s a barátot kolostorba kergette, aki körülbelül 200.000 forinttal csalta meg.

I. Lipótnak egy másik csalóval is akadt dolga, Gróf Ruggieróval. Grófnak nevezte magát, jóllehet egy olasz paraszt gyermeke volt s eredeti neve Manuel Caetano (Cajetani, gróf Cajetani, Gaetano), aki a bajor fejedelmet megcsalta s e miatt börtönben ült. 1704-ben Bécsben van. Hogy a börtönbõl miként szökött meg, arról írás nem maradt. A királynak elõadja tudását és az aranycsinálásra tervezetet készít. A király magas fizetéssel udvarába fogadja. A csalónak szerencséje volt, mert Lipót 1705-ben meghalt. A csaló így elveszti állását, Berlinben próbálkozik, de ott csak akasztófát kap.

I. Lipót nagy érdeklõdést tanusított az aranycsinálás iránt. Udvarában szívesen látta azokat, akik adeptusok hírében állottak. Nem riadt vissza pénzáldozatok elõl sem. Azonban távolról sem volt olyan rajongó, mint Rudolf. De azért elõdéhez mégis hasonlított abban, hogy azt, ki ügyesen tingált neki, nemesi rangra emelte.

Adeptusi hírét jórészt J. J . Bechernek köszönheti, aki "Physica subterranea" címû munkáját neki ajánlja. A munkában a transmutatio lehetõségét is fejtegeti, s említi, hogy I. Lipót a titkos tudománynak mestere.

Mária Terézia (17401780) nem szerette az aranycsinálókat, bár férje, I. Ferenc német császár, nagy kedvelõje és tagja a rózsakeresztes páholynak is. Ô az elsõ uralkodó, aki erre szánta magát. A páholy neve "zu den drei Kanonen" volt, amelynek tagja volt Báróczy és Székely is. A páholy aranycsinálással foglalkozott szabadkõmûves formák szerint, addig amíg Mária Terézia fel nem oszlatta.

Mária Terézia egyébként szigorú rendeletet bocsátott ki az alkémisták ellen. A rendelet 1768. április hó 25-én kelt és részben így hangzik: "Minthogy Felséges Asszonyunk kegyesen azt óhajtja, hogy a közjó szempontjából, az összes alkémisták bármiféle rangúak is napfényre kerüljenek, mint akik a birodalom lakosait a nyereségszerzés különféle ürügyei címén becsapják és õket gyakran és ismételten egészen a tönk szélére juttatják, és hogy a laboratorium felállításától és segítõtársaknak az elôbb említett mûveletek céljaira való felfogadásától eltiltassanak, a családoknak ebbõl a forrásból eredõ és más gyakran szomorú példákon tapasztalt végromlásának elhárítása céljából érceknek, fémeknek és félfémeknek magánúton való olvasztása, kiválasztása és desztillálása ezennel megtiltatik. Hogy ha ennek a tilalomnak megszegõi külföldiek vagy nem nemes személyek lennének, vagyonuk és a mûveleteknél használt anyagok elkobzásán kívül zárassanak be és a vád minõsége szerint büntettessenek meg vagy a birodalomból távolíttassanak el. Nemesek és mágnások másként büntetendõk."

A rendelet az egész országban kihirdettetett.

Bármennyire hihetetlenül hangzik is, igaz, hogy I. Ferenc József (18481916) szintén foglalkoztatott alkémistákat. Az erre vonatkozó akták most látnak napvilágot, amikor az udvar titkos okmányait kutatják. 1867. szept. 11-én három egyén érkezik Párizsból Bécsbe. Az egyik a sziciliai Antonio Simenec de la Rosa, aki elôbb katona volt, késôbb mexikói rendõrfõnök, a másik Conte de Fresno y Landres nyugalmazott ezredes a karIista seregbõl, a harmadik egy római fõpap, Romualdo Roccatini. A királynál audenciára jelentkeznek s elõterjesztik tervüket. Hajlandók kénesôbõl aranyat készíteni, elõre nem kérnek semmit, de ha eredmény mutatkozik, akkor a jövedelembõl ôk is kérnek. Hajlandók a kísérletet bárhol, bármilyen ellenõrzés mellett végrehajtani, úgy ahogy azt kijelölik. Az eljárást leírják és Ôfelsége rendelkezésére bocsátják. Az uralkodónak annyira megtetszik behízelgõ modoruk, hogy megbízza Anton Schröttert, a bécsi mûegyetem tanárát, vizsgálja felül, érdemes-e a kérdéssel foglalkozni, miután elõéletüket a rendõrséggel ellenõriztette. A tervezet szerint finom ezüstöt 5 millió értékben, arannyá alakítanak 80 millió forint értékben. Az átalakításhoz egy év kell. A kísérletek megindulnak. De alig kezdik meg, de la Rosa már támogatást kér az uralkodótól, amit az 3000 frankban ki is utalványoztat. Azután kisebb-nagyobb összegeket kapnak mind a hárman. A kísérletek abból álltak, hogy az ezüstöt kénesõben feloldották és hosszú ideig, 1014 hétig szakadatlan melegítették. Egy alkalommal 3 g aranyat kaptak 150 g ezüstbõl. Erre I. Ferenc József gyárat akar alapítani, de végre is abban állapodnak meg, hogy az aranykészítést a pénzverde mûhelyében fogják folytatni, melynek az élére Schröttert állítják. Úgy is lett, a kísérletezés tovább folyt; aranyat a legtöbb esetben nem kaptak, de egyszer-kétszer valami kevés mutatkozott. Schrötter a gyár költségvetését is elkészítette. A három alkémistával le is szerzõdnek és újabb kisebb-nagyobb segítséget adnak. A kísérletek 1869-ben is folytatódnak. Az eredmény semmi, végre rájönnek, hogy csalókkal állnak szemben. Minden támogatást beszûntetnek, maga Schrötter is nyugdíjba kerül. Ez volt az utolsó aranycsinálási kísérlet, amely a bécsi császári palotából indult útjára.


Vissza az alkímiai sorozat tartalomjegyzékéhez
Vissza a kémiatörténeti sorozat tartalomjegyzékéhez
http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/