A jatrokémiáról és Paracelsusról

Részletek Dr. Szathmáry László: "A magyar iatrochemikusok" címû írásából

(A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítôje, 1933. IX. évf. 5. sz.)


A iatrochemia korszakának kezdete és vége

A iatrochemia korszak kezdetét a XVI-ik század elsô negyedétôl számítják, attól az idôponttól, amikor alapítóját, Paracelsust a bázeli egyetemre hívták s amikor rövid idôre rá Galenus, Avicenna és más szerzôk munkáit, amelyekre az akkor élô orvosok tudományukat alapították, Paracelsus hitvány tákolmánynak minôsítette.

Tévedés azt hinni, hogy elôtte senkisem foglalkozott örök ifjúságot adó gyógyszer kutatásával. Elôdei neki is voltak. Ott volt például Bazilius Valentinus, aki "Currus triumphalis Antimonii" címû munkájában az antimon-készítményeket tartotta a legtökéletesebb egészséget konzerváló gyógyszernek. Voltak még többen, de ezek egyike sem jelentette ki oly határozottan a chemia célját, mint Paracelsus. Nála a chemia csak eszköz a gyógyszerek kutatásában, elôdeinél tinctura-keresés, amely elsôsorban fémeket transmutál, de magától érthetôen az emberi életet is meghosszabbítja. A bölcsek köve mindenre jó.

A iatrochemia korszakánal lezárást a XVII-ik századra teszik, amikor Stahl megalapította a flogiszton-elméletet. Nem tûnik el nyomtalanul, mert Paracelsusnak ezután is akadt követôje, de a paracelsusi tanokat elnyomta az új elmélet.

A iatrochemikusok nagyobbrészt alkémisták voltak. Bár tisztultabb célt tûztek ki, az aranycsinálás mellett, Paracelsussal az élen, valamennyien kitartottak. Igaz, hogy egy részük csak elméletileg foglalkozott vele, más részük azonban laboratoriumokban kutatott utána.


Paracelsus élete

Philipus Aureolus Paracelsus Theophrastus Bombastus von Hochenheim svájci származású. 1493. december 17-én született Einsiedelnben. Atyja orvos volt. A gyógyászatra ô tanította. De a gyógyászaton kívül alkémiára és asztrológiára is megtanította. Egyetemi évei után Paracelsus nagy vándorutat tett, hogy megismerje a népies, titikos gyógyszereket. 1525-ben Bázelben telepedett le, ahol a magistratus nemsokára városi orvosnak és egyetemi tanárnak választotta meg. A bázeli tanárok tiltakoztak ugyan megválasztása ellen, de a magistratus ragaszkodott személyéhez.

A tanszéken Paracelsus elszánt újítónak mutatkozott. Elôadásait német nyelven tartotta. Ez nagy megrökönyödést keltett tanártársaiban és az orvosi körökben. Az orvosi tanulmányokat nem szabad és nem lehet más nyelven tanítani és magyarázni, mint latin nyelven. Sarlatánnak, vásári kofának nevezték. Tanítványai azonban kitartottak mellette.

1527. június 5-én kezdte meg elôadásait az egyetemen. A kinevezéssel felizgatott kedélyek még nem nyugodtak meg és máris újabb események hozták izgalomba tanártársait és a város orvosait. Szent János-napja érkezett el. Az akkori szokás szerint mindenütt tüzek égtek. Paracelsus tanítványaival sétált az úton, amikor egyszer egy tûzrakáshoz lépett s Avicenna "Canones medicinae" címû munkáját e szavakkal vetette tûzbe: "Amit én tôled kaptam, azt elvette a tûz és megsemmisült, de amit én tanítok, azt semmiféle tûz elemészteni nem fogja".1 E kijelentésre csak nagyobbodott a felháborodás. Lerombolni a tekintélyt több volt, mint amit egy orvos megengedhet magának. Erôsen megtámadták, de ô ellenságeinek vádjaira azt felelte: "Azt állítják rólam, hogy nem értem Avicennát és Galenust s fogalmam sincs, mit írtak ôk. Eljárásukat, tanaikat és írásukat sokáig tiszteletben tartottam, de beláttam, hogy nyomukban sem magam, sem társaim semmi hasznosat nem végezhetünk, azért más alapot voltam kénytelen keresni, amelyet fáradságos munka után meg is találtam". Ez az alap pedig a természet. Aki orvosi pályára lép, az ne Avicennát és Galenust tanulmányozza, hanem a természetet. Ott fogja megtalálni a gyógyító eszközöket. Csak azt jegyzem még meg, hogy a vita hihetetlenül elfajult. Gúnyversek, pamfletek jelentek meg és Cacophrastusnak nevezték el. De Paracelsus sem maradt adósuk. Nyers modora ugyancsak kiütközött válaszából. Azt mondta, hogy tanításában négy alappillér van: a filozófia, az asztrológia, az alkémia és az erény. Nem orvos, aki ezeknek birtokában nincs. "Ahogyan én a négy oszlopot magammal viszem, vigyétek ti is" mondja ellenségeinek. "Utánam jöttök, de én nem utánatok, ti utánam, Avicenna, Galenus, Rhazes, Montaguana, Mesoé, utánam és nem én utánatok. Ti Párisból, ti Montpellier-bôl, ti Svábok, ti Meissenbôl, ti Kölnbôl, ti Bécsbôl és a Duna és Rajna folyó mentérôl, ti tengeri szigetek, te Itália, te Dalmácia, te Szarmata, te Athén, te görög, te arab, te izraelita, utánam és nem én utánatok, közületek senki sem marad el a hátsó sarokból, akire a kutyák ne jönnének, én fejedelem leszek és enyém lesz a fejedelemség és én vezetni fogom a fejedelemséget és megkötözlek benneteket az ágyékotoknál. Hogy tetszik nektek Cacophratus? Ezt a mocskot meg kell ennetek."

A vitát még jobban elmérgesítette iszákossága. Bázeli napjai meg voltak számlálva. Cornelius von Lichtenfels kanonok súlyos betegségbe esett. Az orvosok lemondtak életérôl. Paracelsust hivatta és 100 frt.-ot igért neki, ha kigyógyítja. Paracelsus kigyógyította, de a kanonok csak 6 frt.-ot adott neki. Paracelsus bevádolta. A városi magistratus a kanonoknak adott igazat. Most már üldözték Paracelsust. Elszászba, majd 1528-ban Colmarba menekült. Újra vándorolt. Hosszú út után Salzburgba érkezett, ahol 1541. szeptember 23-án meghalt.2


Paracelsus gyógyszerei

Mint említettem, Paracelsus kimondta, hogy az alkémia célja nem aranycsinálás, hanem gyógyszer-készítés. Míg elôdei és kortársai fôként az egyszerû és könnyen elôállítható gyógyszerekkel gyógyítottak, addig ô minden jobban ismert chemiai és növényi anyaggal megpróbálkozott. Az orvosok mai is sok olyan gyógyszerrel gyógyítanak, amelyet elôször Paracelsus alkalmazott. Így ô ajánlotta a neutralis ólomacetatot [Pb(C2H3O2)2] és a rézgálicot (CuSO4 · 5 H2O). De ô használta elôször a fémes kénesôt [higanyt] bizonyos betegségeknél, továbbá több kénesô-készítményt, mint a mercurichloridot (sublimat, HgCl2), mercurochloridot (calomel, HgCl), egy bázikus mercurisulfátot, amelyet abban az idôben "Turpetum minerale" néven ismertek (HgSO4 · 2HgO), mercuriammoniumchloridot (Hydrargyrum praecipitatum album, HgNH2Cl), továbbá a vörös mercurioxydot (HgO). Ô vezette be végül a gyógyászatba a kéntejet [kalcium-poliszulfidok], a különbözô vassókat és több antimon-készítményt. Rámutatott arra, hogy a legerôsebb mérgek is, kellô óvatosság mellett, hasznosak lehetnek. Így alkalmazta ô belsôleg a kénsavat (?), külsôleg pedig az arsentrioxydot.

A gyógynövényekbôl erôs kivonatokat készített, amelyeket a növény helyett mint quintessentiákat adagolt. Számos tincturát, essentiát, extractumot, decoctumot készített csaknem minden, akkor ismert betegség ellen. A gyógyszereket jórészt cukorral édesítette.

Azokat a gyógyszereket, amelyeket barangolása alatt ismert meg, a maga belátása szerint módosította. De ezzel korántsem merült ki a kincsestára.


Paracelsus felfogása a betegségekrôl

... Paracelsus elem-elméletét kiterjesztette az emberi szervezetre is. Eszerint az emberi test is kénbôl, sóból és mercuriusból épül fel, azonban hozzáteszi, hogy az emberi test minden részének különleges kénje, sója és mercuriusa van. Ha ez a három principium a testben egyensúlyban van, a szervezet egészséges. Ha azonban az egyik kiválik s a többieket elnyomja, betegség áll elô. Így kén kiválására lázas betegségek és pestis lép fel, sókiválás esetén hasmenés és vízkór következik be, míg mercurius kiválására búskomorság, eszelôsség vagy bénaság jelentkezik. A betegségeknek ezek a közelebbi okai, a távolabbiak a csillagok állása, amelyek a levegôt más betegségekkel fertôzhetik.

...a törzs izzadása antimoniás jellegû, az orr váladéka markasitos jellegû, a karon és lábon fellépô izzadás arsenikus jellegû. E felfogás szerint tehát a test szervei a chemiai testek tulajdonságaival állanak összefüggésben.

Tanaiban egészen különleges az u.n. tartarus. Alatta a testben levô nedvek sûrûsödését értette, ami sok betegségnek szülôanyja. A nedvekben oldott anyagok ugyanis a sûrûsödés következtében kiválnak és ez a kivált anyag idézi elô a betegséget. Ez okozza a test merevedését, a vese- és májbajokat, a köszvényt, podagrát. Ennek tulajdonítja a testben képzôdô epe-, vese- és hólyagköveket.

Paracelsus azt mondja, hogy miként a levegôben szilfidek, a vízben nimfák, a föld alatt pygmaenek, a tûzben szalamanderek, tehát különféle szellemek élnek, akként az emésztésnél is egy különleges szellem mûködik közre, az archeus. Az archeus mindent betölt a földön és eljut a gyomorba is. A gyomorban az ételekbôl a tápanyagokat elkülöníti a hasznavehetetlen anyagoktól. Az elsô azután a szervezetben felszívódik és a vérbe kerül s onnét a test minden részébe. Az archeus szellem, amelynek mûködését az ember nem irányíthatja. Ha az archeus mûködése kimarad, a szervezetben bomlás áll elô s betegség lép fel. [...]


1. Peukert: Theoph. Parac. v. Hochenheim, 1928.

2. R. I. Hartmann: Theoph. v. Hochenheim, Stuttgart, 1904. Fr. Mook: Theoph. Parac. Würzbuch. 1876. R. Netzhammer: Das Wissenswerthe ü. Parac. Leben, Lehr. u. Schrift. Einsiedeln, 1901. Fr. Strunz: Theoph. Parac. Jena, 1903. B. Aschner: Paracelsus, Jena.


Vissza az alkímiai sorozat tartalomjegyzékéhez
Vissza a kémiatörténeti sorozat tartalomjegyzékéhez
http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/