Elõzõ rész

 Polányit illetô álláspontjának esetlegességeivel explicit módon számot vetô viszonyulást tapasztalhatunk Bence György 1972-ben benyújtott doktori disszertációját olvasva[18]. A bennünket érdeklô állítások itt is a jegyzetekben lelhetôk fel, ám Bence minderre érthetô magyarázattal szolgál: "Ezeknek a szerzôknek a nézeteit (Kuhn, Popper, Agassi és Feyerabend gondolatairól van szó – K.Sz.) – legalábbis a jelzett fejlôdés szempontjából – viszonylag részletesen ismertetjük. Más szerzôket viszont, így Hansont, Hessét, Polányi Mihályt, Toulmint és W. Sellarst, akik pedig nem kevésbé jelentôs szerepet játszottak ebben a fejlôdésben, csupán alkalmilag idézzük. (...) A válogatást jórészt külsôdleges szempontok határozták meg: könyvbeszerzési nehézségek, a dolgozatíró olvasottságának korlátai, az elôzô fejezetekben kialakított fogalmi apparátusban rejlô lehetôségek, a következô két fejezet gondolatmenetének folyamatossága stb. A válogatás tehát semmiképpen sem jelent értékelést".[19] Bence olvasata alapján "Polányi már 1958-ban megfogalmazta az inkommenzurabilitási tézist"[20], s ezzel mintegy megelôlegezte a 60-as évek második felében lezajló nagy vitákat, melyek során majd "a tudományos megismerés objektív, kumulatív jellegét tagadó szélsôségesen relativista tudományfilozófusok és kritikusaik vitáját olyan ideológiai szenvedélyek fûtik, amilyenekhez hasonlók még a logikai pozitivizmus hôskorában sem kaptak teret a tudományfilozófiai diszkussziókban".[21] Sôt, az alapos kritikával illetett Feyerabend ismereteink határainak tágítására vonatkozó gondolata kapcsán Bence megjegyzi a következôket: "még Polányi is elismeri – írja –, hogy mérlegelni kell az alternatívák kiinduló plauzibilitását, jóllehet Polányi Mihály alig marad el Feyerabend mögött a relativizmusban, és nagyon is tisztában van azzal, hogy az elôzetes mérlegeléssel bizonyos kockázat is jár, hiszen tudományos pályafutása során saját bôrén is kellett tapasztalnia ennek a kockázatvállalásnak a következményeit".[22] Bence értelmezésének fényében nehezen érthetôvé lesz a magyar tudományfilozófusok Polányi iránt tanúsított tartózkodása, hiszen késôbbi tanulmányaikban gyakorta visszatérô problémává tették az inkommenzurabilitást kimondó tételt, valamint a relativizmusként nevezett álláspont elemzését. Másrészt, a "kialakult fogalmi apparátusban rejlô lehetôségek" sem zárják ki Polányi gondolatainak mérlegelését, nem beszélve írásainak akár a kuhni perspektívából történô kritikai olvasásáról. Maradnak tehát – amennyiben eleve elvetjük Polányi szövegeinek nem ismeretét és a könyvbeszerzés nehézségeit – a "gondolatmenet folyamatosságá"-nak, illetve a Kuhnra vonatkozó "megfelelô szöveg a megfelelô idôben" érvei? A magyar tudományfilozófusok meghatározó részének gondolkodása vajon olyannyira a kuhni paradigmában lakozott volna, hogy ebbôl a perspektívából szemlélve az eseményeket Polányi munkássága látómezejük vakfoltjára esett? Önmagában ez az érv nem magyarázza meg a kialakult helyzetet, és talán nem is igaz. Erôsebbé tehetjük abban az esetben, ha feltételezzük a tudományfilozófia históriájának egy olyan perspektívába történô állításához való ragaszkodást, mely konstrukció a Bécsi Körtôl kezdôdô szétbomlás képét mutató folyamatot ábrázol, aminek csomópontjaiba a logikai pozitivistákat követôen Popper, Kuhn és Feyerabend kerül. Ôk jelentik ennek a történetnek a – Kuhn kifejezését kölcsönvéve – paradigmatikus eseteit, amelyek egyúttal kijelölik a szétbomló eseménysor belsô korszakhatárait. Az egyes korszakokat pedig a felrajzolt ív belsô irányultsága rendezi el és fûzi össze. Csakis egy ehhez hasonló perspektíva álláspontjáról értelmes elôzményekrôl[23], fejlôdésrôl[24], utólagosan homályba borításról és próbálkozássá minôsítésrôl[25], másodlagos figurákról és mellékáramlatokról[26], valamint felbomlási folyamatról[27] beszélni. Amennyiben feltevéseink nem hamisak, akkor Polányi gondolkodása ezen interpretáción belül elsüllyedtnek tekinthetô[28]. Mindezek figyelembe vétele mellett korántsem meglepô, hogy az általam talált elsô olyan írás, amelynek elemzései alaposabban tárgyalják Polányi gondolatait[29], nem a "szigorúan vett" tudományfilozófia kérdésfeltevéseinek irányából közelít a szövegekhez. A fenti állapot akár szerencsésnek is lenne mondható, mivel így fennáll annak a lehetôsége, hogy Polányi szövegeivel történô találkozásuk során a magyarul olvasók olvasási szokásait és érzékenységét nem kizárólag a tudományfilozófiai beállítódás határozza majd meg.

 Átlapozva a Kritika, a Magyar Filozófiai Szemle, a Valóság valamint a Világosság 1976-os évfolyamait, nem találtam bennük Polányira vonatkozó nekrológot, de néhány sor terjedelmû megemlékezést sem. Feltételezem, hogy ez a hallgatás elsôsorban Polányi közgazdasági és politikai gondolkodásának, politikai aktivitásának[30], illetve az 1956-os magyar forradalom Polányi által megfogalmazott, a hivatalostól sokáig gyökeresen eltérô megítélésének[31] tudható be. Itt Polányi rendszerváltást megelôzô jelenléte, pontosabban jelen nem léte elemzésének azon pontjához érkeztem, amelyhez koromból következôen is kevésé érzem kompetensnek magam. Éppen ezért Nyíri Kristóf következô megjegyzését hívom segítségül: "(...) a marxizmus magyarországi uralkodó volta a nyolcvanas évek elejére pusztán látszólagossá vált. A marxisták elnyomott többséggé lettek – még hatalommal bírva a kisebb egyetemeken és a pártiskolákon, ám már csak utóvédharcot folytatva a fôváros kutatási és oktatási központjaiban, a fontosabb folyóiratok és könyvkiadók szerkesztôségi irodáiban és a magasabb szintû akadémiai bizottságokban."[32] Nyíri megjegyzése szintén azt látszik alátámasztani, hogy az életmûvet övezô magyarországi csend nem kizárólag az ideológiai hadviselés és az állami cenzúra korlátozása eredményeként alakult ki. Sôt, úgy áll a helyzet, annak okaként, hogy Polányitól nem jelent meg írás 1948-at követôen[33], részben legalábbis maga a szerzô és örökösei nevezhetôk meg[34]. Ez a magatartásuk azonban csakis a politikai környezet figyelembe vétele mellett válik érthetôvé.

 (Miként nevezzem?) Ezt a kérdést legföljebb 1992-ig lehetett feltenni. Ekkor jelent meg ugyanis Polányi tollából – a PMSZFT támogatásával és gondozásában – két kötetnyi filozófiai írás[35] Elôszóval, Terminusfordítási útmutatóval, kísérô tanulmánnyal, az életút rövid bemutatásával és részletes bibliográfiával ellátva. Bár a Polanyiana már második évfolyamánál tart, és a lap minden esetben, amennyiben magyar nyelvû szövegrôl van szó, legyen az akár fordítás is, a névadóra mint Polányira vagy mint Polányi Mihályra hivatkozik, ám Polányi írásainak – és Polányinak – a magyarországi nyilvánosság elôtt való megjelenése ekkor történik meg – Polányi Mihályként. A "Miként nevezzem?" kérdése éppen ezért napjainkra, méghozzá a két következô körülményt figyelembe véve is kiüresedett: 1. A PMSZFT Polanyiana és nem Polányiana címmel indította el folyóiratát, így annak címében a szerkesztôk szándékuk ellenére rekvizitumként megôrizték a korábbi évek bizonytalanságát és zavarát.[36] 2. A PMSZFT nem látszik számot vetni a "Polányi Mihály" és a "Michael Polanyi" azonos jelölettel rendelkezô kifejezések jelentésének eltérô voltával. Pedig tisztában van ezzel, hiszen milyen más oknál fogva szerepelne a "Polanyi" kifejezés a magyar szerzôk angolul írt vagy angolra fordított szövegeiben[37]. Röviden így tudom leírni a jelenlegi állapotokat, melyek során már kialakult fordítási gyakorlat segíti a további fordítókat és az olvasót egyaránt. Ennek létrejöttét megelôzôen többféle hivatkozási móddal – és eltérô fordítói kísérletekkel – találkozhattunk, amelyek késôbb a PMSZFT-nek köszönhetôen, bár nem minden belsô feszültség nélkül a "Polányi Mihály" kifejezésben olvadtak össze.

 Vegyük most szemügyre ezen "közös nevezôt" megelôzô idôszak némelyik fellelhetô nyomát: Fehér Márta két különbözô módon is jelzi a szerzôt, ám választott jelölésmódjait csak többé-kevésbé alkalmazza konzekvensen. Ezek nem mások, mint az "M. Polányi" és a "Polányi" kifejezések (Fehér Márta, 1979., 6. o., 57. o.). Az utóbbival megelôlegezi az immár konszenzus övezte alakzatot, viszont a másik kétértelmûséget hordoz: a) a vezetéknév helyesírása alapján a keresztnév kezdôbetûjének a Mihályt kellene jelentenie, azonban b) a kereszt- és vezetéknév sorrendje a Michaelt teszi valószínûvé. 1983 során továbbra is fenntartja az M. Polányi melletti döntését, ám ekkor a könyv irodalomjegyzékében fellelhetô Polányi, M. segítségünkre lenne, amennyiben szigorúan alkalmazná az irodalomjegyzék összeállításakor használt hivatkozási módot[38]. Emiatt azonban nem rekonstruálható teljes bizonyossággal a Fehér Márta által hivatkozott szerzô neve. Almási Miklós Anti-esztétika[39] cimû könyvének 164. oldalán bukkan fel a "Michael Polányi" kifejezés, majd az irodalomjegyzékben az ennek megfelelô "Polányi, Michael" (261. o.). Almási hivatkozásának módja, mivel a The Tacit Dimension szerzôjét – aki nem más, mint Michael Polanyi – Michael Polányiként említi, véleményem szerint pontatlan. Nyíri Kristóf a Hagyomány és gyakorlati tudásban Michael Polanyira, mint a Personal Knowledge szerzôjére hivatkozik, ám a szövegben elôforduló "Polanyi" és "Michael Polanyi" kifejezések napjainkban már szokatlan benyomást keltenek az olvasóban. Az eredetileg a Valóság 1988/4. számában megjelent Az osztrák elem a tudományfilozófiában címû esszéjében észrevehetôen megváltozik Nyíri Polányi szövegeihez – ezen keresztül pedig személyéhez – való viszonyulása, ami abban jut kifejezésre, hogy bár a Personal Knowledge szerzôje továbbra is Michael Polanyi, ám a fôszövegben és a lábjegyzetben most már Polányi Mihállyal találkozunk. Mint ismeretes, 1991-ig magyar nyelvû filozófiai szövegekre nem lehetett hivatkozni, ezért érthetô, ha Polányinak az idézett könyvön olvasható név-alakját követik a szerzôk az irodalomjegyzékek összeállításakor. Amennyiben azonban nem rigorózusak, akkor a szövegben és a lábjegyzetekben elôforduló alak nagyobb szabadsági fokkal rendelkezhet, ezért többet árulhat el a szerzô Polányi irányában kialakított beállítódásáról. Ezt támasztja alá Nyíri Kristóf esete, akinek A hagyomány filozófiája címmel 1994-ben megjelent kötetében[40] szerepel a Hagyomány és szóbeliség címû tanulmánya, melynek pontos keletkezési idejét nem lehet a kötet alapján megállapítani, mindössze annyit tudhatunk vele kapcsolatban, hogy ekkor jelenik meg elsô alkalommal. A szövegen belül Nyíri Polányit illeti kritikával (33. o.), a Science, Faith and Society írója viszont Michael Polanyi (46. o.). Továbbiakban a Hajnal István idôszerûsége címû esszében lelünk ismét Polányira történô utalásra. Itt olvashatunk a magyar Polányi Mihályról, aki az amerikai Thomas Kuhn mellett a mai tudományfilozófia azon irányultságának egyik kialakítója, "mely a tudást elsôsorban gyakorlatinak, cselekvésbe ágyazottnak, implicitnek – nem pedig elméletinek, kijelentésekben közvetítettnek, explicitnek fogja föl".[41] Végezetül olyan példa ismertetésével zárom e bevallottan hézagos áttekintést, amely nem a szerzô, hanem a fordító munkáját érinti. Márkus György tanulmánya, a "Why There is no Hermeneutics of Natural Sciences?" 1987-ben jelent meg a Science in Context címû folyóiratban. Az angol nyelvû szöveget Mezei György, számos Polányi-szöveg fordítója[42] ültette át magyarra, ami 1992- ben Miért nincs hermeneutikája a természettudományoknak? címmel jelent meg.[43] Márkus az irodalomjegyzékben a Personal Knowledge 1964-es kiadását tünteti fel. A magyar fordítás azonban csak 1994-re készül majd el, ezért a kötet szerkesztôje az irodalomjegyzékben a Polanyi, M. használata mellett döntött, viszont a szövegen belül a Polányi magyarítással találkozunk (278. o., 301. o.). Ebben az idôben készült másik fordításához híven Mezei a tacit dimensiont – Polányi egyik kulcsfogalmát, amit késôbbi fordítói egységesen hallgatólagos dimeziónak fordítanak – itt is néma dimenzióként ülteti át (278. o.).

 (Polányi Mihály Magyarországon II.) A Polányi Mihályhoz fûzôdô viszony tekintetében a rendszerváltás – bizonyos értelemben – gyökeres változást hozott. Miután megszûntek a szövegek magyarországi megjelenésének útjában álló akadályok, csakhamar meg is kezdôdött azok fordítása és kiadása. 1990 óta létezik a PMSZFT, 1991-tôl pedig a Társaság folyóirata, a Polanyiana. Korántsem gyakori napjainkban a Polányi személyét és munkásságát övezôhöz hasonlatos intézményesült figyelem más gondolkodók tekintetében, ráadásul ha az illetô ebbôl az egykor volt közép-európai kultúrából szakadt ki. Nem lehet nem észrevenni azonban, hogy az eddigi Polányi kötetek, valamint az a néhány fordítás és tanulmány, amely nem a Polanyiana hasábjain jelent meg, minden esetben a lap szerkesztôinek, valamint közvetve a PMSZFT-nak köszönhetô.[44] Mi az oka, hogy a mai napig sem született "kívülrôl jövô" kritikai méltatás Polányi gondolkodását illetôen, akár pedig a Polanyiana eddigi évfolyamait összegzô elemzés? A visszhangtalanság oka netalán Polányi gondolkodásának belsô összefüggései lennének? Ezt a lehetôséget látszik alátámasztani a második passzusban leírtakon túl Polányi gondolkodásának azon vonása, hogy "olyan ártatlansággal helyettesíti az európai filozófiai hagyomány által bevett kategóriákat – gondolkodás-cselekvés, gyakorlati-teoretikus, test-lélek, szubjektum-objektum stb. – a sajátjaival, hogy az váltakozva bôszíti fel, majd készteti elképedésre a filozófiában jártas olvasóit"[45]. Ez önmagában természetesen nem tekinthetô a kérdésre adott válasznak, mégpedig azért sem, mivel a XX. század során nem egy radikálisan új módon gondolkodó filozófus maradandóan beoltotta a magyarországi filozófiát, ráadásul Polányi napjainkban akár pedáns akadémikus gondolkodónak is tûnhet mellettük. Talán éppen ez lehet a mérsékelt reflexió egyik oka? Az érem másik oldala viszont úgy fest, mintha a PMSZFT és a Polanyiana köré szervezôdô tudományfilozófusok és szociológusok Polányi szellemi hagyatékának "mozgásban tartását" személyes ügyüknek tekintenék. Szép példája ennek Újlaki Gabriella furfangos írásmódja, amellyel egyik recenziójának[46] és a magyar tudományfilozófia elmúlt húsz évét bemutató szövegének[47] bizonyos pontjaiba beleírja az eredetileg onnan hiányzó, de egyébként odaillô vonatkozásokat; amelyeknek fôszereplôje kedves szerzôje – ez, úgy gondolom, leginkább Újlakiról volt elmondható –, Polányi Mihály.

A PMFSZT erôfeszítéseinek dacára a 90-es évek irodalmának vizsgálata során nem tapasztalhattuk ezidáig – amint azt {nem elfeledve okainak részben eltérô gyökerét} a rendszerváltást megelôzô korszak vonatkozásában korábban már konstatáltuk – Polányi gondolatainak befogadását és a velük folytatott polémiát a szélesebb nyilvánosság részérôl. A folyóiratok példányai mindenesetre errôl tanúskodnak. Bármiképpen alakuljon is a jövôben Polányi Mihály gondolatainak magyarországi sorsa, aminek számomra feltáruló eddigi történetét jelzi ez a dolgozat, egy fontos dologról nem szabadna megfeledkeznünk: Polányi szövegei mára hozzáférhetôvé váltak, csupán le kell emelni ôket a polcról. Köszönet érte![48]

Debrecen, 1997 ôsze

18. Bence György: Kritikai elõtanulmányok egy marxista tudományfilozófiához. Disszertáció, 1972. Az 1989-ben lezajlott védés dokumentumaival, MTA Filozófiai Intézet, 1990.

19. i.m., 313. o., 2. lábj.

20. i.m., 314. o., 4. lábj.

21. i.m., 130. o., ide vonatkozik még i.m.,313. o.,3. lábj.

22. i.m., 319. o., 23. lábj. – Tanulságos számomra Fehér Márta és Nyíri Kristóf opponensi véleménye. Nyíri, aki kutatási iránya révén a 80-as évek közepétõl foglalkozik Polányi írásainak bizonyos vonatkozásaival (tradíció, készség, gyakorlati tudás), a következõket írja: „A decizionista tudományfilozófiai irányt a disszertáció a logikai pozitivizmus-Popper- Feyerabend-Kuhn vonulat elemzésével mutatja be, részletesen taglalva a másodlagos figurákat és a mellékáramokat is” (i.m., 370. o.). Fehér Márta összegzésének egyik fontos gondolata pedig így szól: „A jelölt koncepciójának horderejét és kritikai módszereinek termékenységét bizonyítja, hogy Bence a posztpozitivista tudományfilozófia további útját minden hasznos eredményével együtt is felbomlási folyamatként jellemzi, olyan útként, amely elkerülhetelenül relativizmusba torkollik.(...) A 70-es évek közepe óta a posztpozitivista tudományfilozófia legfontosabb, központi problémája a tudományos racionalitás Kuhn és Feyerabend által kétségbevont privilegizált helyzetének visszaállítása (...). Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy vajon az ismeretigénnyel fellépõ tudományos állítások jusztifikálásának módszerei maguk hogyan, mi módon alapozhatók meg, tüntethetõk ki más (nem-tudományos) módszerekkel szemben (...)” (i.m., 375. o.). Ez a kérdés egyben Fehér Márta kérdése is, de szintén e kérdés körül jártak Polányi gondolatai a Personal Knowledge megírása idején: „(...) nem lehet röviden megmondani, miért kell elõnyben részesítenünk a tudományt az asztrológiával szemben (...) de e könyv egésze nem más, mint egy effajta kérdésre adandó megalapozott válasz keresése.” (Polányi, 1994., I., 257-258. o.).

23. Bence, 314. o., 4. lábj.

24. i.m., 314. o.,2. lábj

25. Fehér Márta, 1983., 8. o.

26. Nyíri Kristóf: „Opponensi vélemény...”, In Bence, 1990., 370. o.

27. Fehér Márta: „Opponensi vélemény...”, In Bence, 1990., 375. o.

28. Hogy történetileg miképpen alakult ki a fent említett perspektíva, az általam elért források alapján nem tudom megválaszolni. Nem sikerült megnyugtatni magamat azt illetõen, vajon válaszommal én is nem egy elméletet hoztam-e létre, aminek elõterében minden oly érthetõvé válik, hiszen ezzel a feltételezéssel kérdések sorát kerültem meg. Mivel nem találtam ide vonatkozó elemzéseket, ezért nem tudom megválaszolni a vizsgált szövegek alapján, miért éppen Polányi maradt ki ebbõl a történetbõl. Az sem elképzelhetetlen, hogy mindezt a külhonban már azt megelõzõen lefolytatott viták formálták így ki, mielõtt még a magyar tudományfilozófia felvette volna a szálakat.

29. Nyíri Kristóf: Hagyomány és gyakorlati tudás címû esszéje (lásd 10. lábj.)

30. Hidegkuti Béla: „Koestler Arthur és Polányi Mihály...”, Polanyiana, 1995/4.

31. lásd Az igazság órája (Polanyiana, 1992/3.); A Magyar forradalom üzenete (In Polányi Mihály filozófiai írásai II., 1992.,117-136. o.)

32. Nyíri Kristóf: „Hagyomány és bürokratikus folklór”, In A hagyomány filozófiája, T-Twins – Lukács Archívum, 1994., 146. o. – Szükségét érzem hozzátenni Nyíri szövegét illetõen, hogy az 1992 során íródott (i.m. 8-9. o.).

33. A Huszadik Század 1958. évi október-novemberi számában jelent meg Az akadémiai szabadság alapjai címû tanulmánya. Ebben az idõszakban a cenzúra erõsödése miatt a szerkesztõség egy, az eredetitõl eltérõ változatot hozott le a lapban. Bár megjegyezték, hogy a publikált forma nem minden részletében egyezik a szerzõ által írottakkal, de azt, hogy mely pontokon változtatták meg a szöveget, a szerkesztõk már nem közölték az olvasókkal. (Gábor Éva: Elõszó, Polanyiana, 1991/1.,18. o.)

34. Adalékul szolgál e megállapításhoz az a tény, hogy Polányi Mihály örökösei nem járultak hozzá néhány rövidebb szövegének publikálásához, melyek a Vezér Erzsébet által szerkesztett Polányi család történetét bemutató könyvecskében jelentek volna meg 1986 során.

35. Polányi I-II., 1992.

36. E döntés mellett természetesen ésszerû indokokat lehet felsorakoztatni. A PMSZFT ennek nem érezte közvetlen szükségét, ám Gábor Éva következõ megjegyzései mintha ide is vonatkoznának: „Reméljük, hogy a POLANYIANA közvetítésével aktív kapcsolatot tudunk teremteni a hazai és külföldi kutatók között, ennek érdekében igyekezni is fogunk minél több angol nyelvû számot megjelentetni. Testvérlapunk, az észak-amerikai kontinensen mûködõ Polányi Társaság lapja, a Tradition and Discovery, amellyel már kapcsolatban állunk: a kölcsönös publikálás egymás lapjában terveink között szerepel” („Köszöntõ„, Polanyiana, 1991/1., 3.). Az idézett szövegbõl következõ lehetséges érvek azonban merõben gyakorlatiak, mivel azok – többek között – a lap könnyebb identifikálhatóságát szolgálják; így annál inkább rávilágítanak arra, hogy Polányi Mihályt Michael Polanyiként ismerik Magyarország határain túl. Különösen akkor válik ez zavaróvá, amikor a PMSZFT lapjában a rokon amerikai társaságra vonatkozó híreket közöl. Az ugyanis bizonyosan nem „Polányi Association”, annak ellenére, hogy magyar fordításaként a „Polányi Társaság” lett feltüntetve (Polanyiana, 1993/2., 17. o.).

37. Az angolról magyarra történõ fordítás során is elõfordulnak a jelzett „problémát” érintõ esetek. Ilyen például Phil Ronick dolgozatának magyarított címe, mely így hangzik: „A fejlõdés Polányinál: Transzcendencia, univerzalitás és teológia”.

38. lásd pl. Bence Gy. és Ben-David, J.; ám késõbb Ruzsa, I és Vekerdi, L. (Fehér, 1983., 190-191. o.)

39. Almási Miklós: Anti-esztétika. Budapest, T-Twins – Lukács Archívum, 1994.

40. Nyíri Kristóf: A hagyomány filozófiája. Budapest, T-Twins – Lukács Archívum, 1994.

41. i.m., 133. o.

42. Kurtán alakult Mezei György A néma megismerés (Mûhely, 1991/5.) címû fordításának sorsa. A megjelenés éve 1991, tehát az az idõszak, amikor Polányi szövegeinek fordítási kánonja kialakulóban van. A szöveg eredetije a Yale Egyetemen 1962-ben tartott elõadás szövegének bõvített változata, amely késõbb a The Tacit Dimension címû kötet önálló fejezeteként látott napvilágot 1966-ban. Az 1991-es magyar fordítás nem került beválogatásra az 1992-ben megjelent szövegek közé, viszont az 1997-ben kiadott Tudomány és ember címû gyûjteményes kötetben, amely tartalmazza a The Tacit Dimension teljes szövegét is, újra olvasható, immáron Hallgatólagos tudás cím alatt, mégpedig a Mezei Györgyétõl eltérõ, ám az addigra már kialakult fordítási gyakorlathoz igazodó új fordításban, ami Bánki Dezsõ munkája (Polányi, 1997., 169-187.o.).

43. Márkus György: „Miért nincs hermeneutikája a természettudományoknak?”, ford. Mezei György. In Kultúraés modernitás. Hermeneutikai kisérletek. Budapest, T-Twins – Lukács Archívum, 1992., 275-347. o.

44. Fordítások: Néma megismerés (ford. Mezei György, Mûhely, 1991/5.); A liberális szabadságfelfogás (ford. Újlaki Gabriella, Café Bábel, 1991/1. – A fordító Liberalizmus és rend címmel bevezetõ tanulmányt írt a fordításhoz); Tanulmányok: Palló Gábor: „Párhuzamok és metszéspontok: Lakatos Imre és Polányi Mihály” (Replika, 1996. dec.); Kende Péter „Polányi Mihály életútja” (Európai Utas 1991/4.) címû rövid írása inkább személyes hangú megemlékezés, mintsem elemzõ tanulmány. Ugyanitt jelent meg John C. Polanyi Polányi Mihály születésének századik évfordulója alkalmából a PMSZFT által szervezett konferencián elhangzott köszöntõjének (angol nyelvû eredeti: Polanyiana, 1992/1-2.) magyarra fordított változata. Ez az alkalom is példázza a PMSZFT azon tiszteletet érdemlõ próbálkozását, hogy nyilvánosságot teremtsen a Polányival kapcsolatos események számára.

45. Újlaki Gabriella idézi a Langford-Poteat szerzõpárost „A hallgatólagos és az explicit tudás. Polányi Mihály poszt-kritikai filozófiája” címû tanulmányában (Polányi II., 1992, 277. o.)

46. Újlaki Gabriella: „ ,Társas tudat'. Közép-Európa antikarteziánus filozófiája?”, BUKSZ, 1993., 306-313. o. - Ez a szöveg Nyíri Kristóf Tradition and Individuality (Kluwer Academic Publishers, 1992.) címû könyvérõl írott recenzió. Korántsem véletlen, hogy Újlaki számára Nyíri régi-új szövegei jelentették annak a lehetõségét, hogy Polányival kapcsolatban, de más szerzõ vonatkozásában írjon, hiszen nem is volt más alkalma erre, hacsak nem a Polanyiana hasábjain megjelent írásokkal kívánt vitatkozni, amelyeket pedig legföljebb a lapot olvasók ismertek volna. Újlaki ezen szövege azonban, úgy gondolom, nem hozzájuk kíván elsõsorban szólni. Nyíri az említett kötet némelyik szövegében mindössze megemlíti Polányit, kivéve az egy Tradition and Practical Knowledge címû írást, amelyben bõvebben érinti, és ezen esetek során Újlaki a maga recenziójában továbbírja Polányi irányában Nyíri szövegeit.

47. Újlaki Gabriella: „Report...”, 1994.,157., 165-166. o. - „(...) the important results in Hungarian philosophy of science run parallel with the reception and translation of the significant products of Western philosophy such as Wittgenstein's, Popper's, Kuhn's, or Polanyi's works (...)”, „Together with Kuhn's ideas, the work of Michael Polanyi also became known to the Hungarian audience. (...) For the new generation it is a much required task to understand and incorporate his ideas into the current philosophical discussion in Hungary.”

48. Jelen dolgozat nem tud határozott választ adni egyetlen általa érintett kérdésre sem, mivel következtetéseim alapját – nem lévén egyéb lehetõségem – kizárólag nyomtatásban megjelent szövegek képezték. Éppen ezért szövegen kívüli szempontok figyelembe vétele esetén mindez másképp is elbeszélhetõ, ami nem jelentené egyúttal következtetéseim szükségképpeni cáfolatát. Kérdéseket próbáltam körüljárni, nem pedig problémát, ugyanis a dolgozat tárgya tekintetében félrevezetõ lenne annak ilyetén azonosítása. Mindezek következtében írásom nem tarthat számot a konstruktív jelzõre sem. Szerzõje pedig tudja, hogy azok iránt viseltetett túlzó szigorral, akiknek korábbi munkássága egyáltalán e dolgozat megírásának feltételét jelentette.