Megjegyzés

Az itt közölt tanulmányt Kmeczkó Szilárd debreceni tagunk írta. Eredetileg a mostaninál jóval terjedelmesebb levélben fejtette ki álláspontját, s küldte el Fehér Mártának, aki javasolta az írás rövidített formában való közlését. A szerzô kérésünknek eleget téve – a lényeges mondanivalót megôrizve – a jelenlegi formájában juttatta el hozzánk a cikket.

A szerkesztôbizottság számít arra, hogy Kmeczkó Szilárd írása széles körû érdeklôdést vált ki, s hogy élénk vita bontakozik ki körülette, amelynek a Polanyiana szívesen ad helyt a lap hasábjain.

Budapest, 1998. november 22.
 

 „De mit mond errôl a bölcsek bölcse, a rabbik rabbija, Libamáj Benn Csukás?

 (Polányi Mihály?) 1991 folyamán új folyóirat keltette fel a figyelmemet az Egyetemi Könyvtár polcainak egyikén. Hófehér borítóján világoskék betûkkel a következô állt: POLANYIANA – A POLÁNYI MIHÁLY SZABADELVÛ FILOZÓFIAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA[2]. Fellapozását követôen az ismeretlenség lehetôségek sokaságát magába gyûjtô állapota pillanatok alatt szertefoszlott. Korántsem azért történt így, mert már határozott elképzelésem lett volna arról, ki is Polányi Mihály, milyen mûveket hagyott maga után, vagy miért is viseli nevét e Filozófiai Társaság. Mindössze az esett meg – akkoriban már sokadjára –, hogy a rendszerváltás idôszakának széthabzó élményei a figyelem járulékos elemeinek hosszú soraként ismét meghatároztak egy érzékelés fókuszába került merôben új dolgot. Bizonyára ismét egy valaha emigrált magyar, jelen esetben egy gondolkodó "szellemi hazatérésének" egyik elsô dokumentumát tartom a kezemben – gondolhattam. A lappal történt elsô találkozásom ezzel véget is ért, mivel a tanulmányok által érintett problémák szerteágazó irányai nem jelentettek kellô fogódzót a Polányit nem ismerô olvasó számára. Ezek a szövegek az elsô olvasás során nem tûntek lebilincselônek, nem ragadtak magukkal; viszont már néhány oldalt követôen kitûnt szerzôjük érvelésének szelíd tónusa, amely a késôbb megjelenô nagyobb mûvekben írásmódjának immár ismerôs vonásaként köszönt vissza. A Polanyiana majd csak évekkel késôbb került ismét a kezembe, miután Polányi Mihály filozófiai írásaiból kétkötetnyi válogatás[3] jelent meg magyar nyelven, amit nem sokkal késôbb az opus magnumként számon tartott Személyes tudás[4] követett. Ekkor Polányitól magyarul már több mint ezer oldalnyi szöveg volt hozzáférhetô, amit 1997 nyarán megtoldott a szerzô három hosszabb tanulmányát tartalmazó válogatás[5]. A Polanyiana ekkor a hatodik évfolyamába lépett.

 Ennyi év eltelte után úgy vélem, nem korai rákérdezni, vajon miképpen alakult Polányi filozófiai írásainak magyarországi fogadtatása? Az "ennyi év" jelentse az 1990-tôl kezdôdô idôszakot, illetve az azt megelôzô másfél évtizedet[6]. Szolgáljanak támpontként vizsgálódásainkhoz a Polanyiana szerkesztôinek a lap elsô számában olvasható megjegyzései: "Folyóiratunk hiánypótló kíván lenni: ezért eleinte az itthon teljesen ismeretlen Polányi Mihály személyére és munkásságára összpontosítunk, idôvel pedig sort kerítünk más liberális gondolkodók írásainak közlésére is, többek között Hayek, Popper, Koestler, Lakatos, Mannheim és mások tanulmányaival is találkozhat majd az olvasó a POLANYIANA hasábjain, illetve olyan írásokkal, amelyek a Polányi által képviselt liberális filozófiai felfogással rokonok"[7]; "Az itt közreadott tanulmányok kiválasztásánál több cél vezetett bennünket. Elôször is fel kívántuk eleveníteni és másodközlés formájában publikussá akartuk tenni azokat a korai írásokat, amelyeket több mint négy évtizeden át idehaza – méltánytalanul – a feledés homálya borított"[8]. Jelentôs eseménynek tûnik számomra, hogy az 1990-ben megalakuló filozófiai társaság a Magyarországról még századunk elején elvándorolt, idôs korában filozófiai gondolkodóként szinte újrakezdô Polányi Mihály nevét választotta magának; valamint lapját, melyet a szerkesztôk reménye szerint majd a névadó "szelleme jár át", Polanyiana címmel indította útjára. Mi szól azonban Polányi magyar filozófiai életben való jelenlétének intézményesítése mellett? Mindezzel Polányi "hazatérése" történik meg? Milyen képet mutat Polányi gondolkodása az elmúlt két-két és fél évtized magyarországi publikációinak tükrében[9]? Nem gondolom, hogy a Polanyiana elsô számából kimetszett szerkesztôi tervek kérdéseinket minden tekintetben megvilágítanák.

 (Polányi Mihály Magyarországon I.) A rendszerváltást megelôzô idôszakból nem sikerült fellelnem sem egyetlen Polányi tollából származó, sem pedig akár magyarországi, akár külhoni szerzô által írott, de kifejezetten Polányi valamelyik írását (gondolatát) elemzô tanulmányt; sôt, mint egy esszé formájában kibontott probléma egyik szereplôjeként sem fordult elô sehol. Eltekintve Nyíri Kristóf néhány, nyolcvanas években született írásától[10], Polányi neve szinte kivétel nélkül az irodalomjegyzékekben, szerencsésebb esetben a lábjegyzetekben vagy a fôszövegek felsorolást tartalmazó pontjain lelhetô fel. Nézzük meg azonban közelebbrôl, szem elôtt tartva a Polányi vonatkozásokat, a Polanyiana szerkesztôinek korabeli publikációit!

 Várakozásaimtól eltérôen mindössze Fehér Márta írásaiban találtam Polányira utaló nyomokat. Az 1979-bôl származó Tudományfejlôdés elméletek története [11] címû kötet 5-6. oldalán olvasható egy, a késôbbi Polányi recepciót némiképp megvilágító, és talán meg is határozó állítás: "Abban a pillanatban jelent tehát meg (Th. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete címû könyvérôl van szó – K.Sz.), amikor a történetietlen és normatív logikai rekonstrukciós módszer, a pozitivista paradigma (...) annyira meggyengült, hogy nem minôsítheti tudományfilozófiailag irrelevánssá a Kuhn-típusú elméleteket. Mert a "Structure" természetesen nem az egyetlen – jóllehet a maga nemében egyedülálló és eredeti – tudományfejlôdés koncepció a 60-as évek elején, s a pillanat alkalmasságára mi sem világít rá jobban, mint az, hogy az 50-es évek végén és a 60-as évek elején jó néhány, a tudományos kutatás, felfedezés "logikájával", illetve a tudomány fejlôdésével foglalkozó tanulmány jelent meg /Popper, M. Polányi, Hanson, Hesse és mások tollából/, ám Kuhn könyve megjelenésével egycsapásra homályba borítja és próbálkozásokká minôsíti (kiemelések tôlem – K.Sz.) még az olyan munkákat is, mint S.Toulmin "Foresight and Understanding"-ja (...)". Ez pedig elképzelhetôvé teszi, hogy a "homályba borítottság" okozója korántsem kizárólag ideológiai vagy cenzurális eredetû, amint azt korábban gondolhattuk. Nem értem, miért említi tanulmányként az olyan terjedelmes munkát, mint az 1958-ban megjelent Personal Knowledge[12], mindenesetre az idézett szöveg alapján kirajzolódik a szerzô kérdésünket illetô személyes állásfoglalása. Fehér Márta iménti beállítódása változatlannak bizonyul a 70-es és 80-as évek fordulóját jelentô években, mivel az imént idézett rész változtatás nélkül szerepel az 1983-ban publikált A tudományfejlôdés kérdôjelei[13] címû könyvében. Egy évre rá ismét írott alakot ölt Fehér idevágó meggyôzôdése, de az ekkor immár teljes egészében kuhni nyelven van megfogalmazva és lényegesen kevésbé sarkos.[14] Továbbrajzolja számunkra korabeli Polányi-képét az az 1979-bôl származó szövegrész[15], amelyben az internalista historiográfia álláspontjainak bemutatása során, közvetve a bachelard-i "megismerés pszichoanalízise" kapcsán bírálja a hallgatólagos tudás fogalmát. Másrészt viszont nyilvánvalóvá teszi – igaz, csupán az ide tartozó jegyzetben – hogy Polányi kérdéseinek iránya alapvetôen nem a pszichológiai motívumoknak az ismeretalkotás elemzésébe történô beemelése felé mutat[16]. Fehér gondolkodásának hôsei a 70-es és a 80-as években egyértelmûen a Bécsi Kör logikai empiristái, K. Popper, Kuhn és Feyerabend. Az említetteken kívül természetesen Fehér Márta szép számú más álláspontot is bemutat és elemez; valamint az évek teltével bizonyos pontokon oldani próbálja, más pontokon pedig szorosabbra vonja azokat a szálakat, amelyek ôt az említett gondolkodókhoz fûzik. Mégis, akár kritikusan, akár érvelését alátámasztandó, a legtöbbször ôket választja gondolkodásának társaiul[17]. Ebben a feszes fejlôdési ívben nem sikerült helyet adnia Polányi Mihály tudományfilozófiához kapcsolható gondolatai számára. Hogy a dolgok Fehér Márta, vagy inkább Polányi számára miért éppen így alakultak és nem másként, annak megértéséhez Fehér Márta írásai számomra nem nyújtanak elegendô fogódzót.

Következõ rész

1. Orbán Ottó: „A szárszói csodarabbi”, In Hallod-e te sötét árnyék. Új versek, 1995-96. Budapest, Magvetõ, 1996. 41. o.

2. Polanyiana, 1991/1.

3. Polányi Mihály filozófiai írásai I-II., ford. Beck András, Beck László, Erdélyi Annamária, Lapos Ágnes, Mezei György, Nagy Endre, Nyírõ Zsuzsanna, Orthmayr Imre, Székely László, Tóth László, Unoka Zsolt, Újlaki Gabriella, Wessely Anna. Budapest, Atlantisz, 1992.

4. Polányi Mihály: Személyes tudás. Úton egy posztkritikai filozófiához. Ford. Papp Mária. Budapest, Atlantisz, 1994.

5. Polányi Mihály: Tudomány és ember ford. Bánki Dezsõ, Beck András. Budapest, Argumentum Kiadó - Polányi Mihály Szabadelvû Filozófiai Társaság, 1997.

6. Nem célom a téma 1917-tõl való áttekintése – ekkor jelent meg ugyanis az általam legkorábbiként ismert írása „A békeszerzõkhöz. Nézetek az európai háború és béke feltételeirõl” cím alatt a Huszadik Század hasábjain (Polanyiana, 1991/1., 5., 78. o.) –, mivel a korai írások közvetlen utóélete úgy gondolom, nincs jelentõs hatással arra, ami engem foglalkoztat. Nevezetesen arra, hogy miképpen írható körül Polányi írásaihoz való jelenbeli és közelmúltbeli viszonyunk.

7. „Köszöntõ”, Polanyiana, 1991/1., 3. o.

8. Gábor Éva: „Elõszó„, Polanyiana, 1991/1., 5. o. – Elképzelhetõnek tartom, hogy a lap friss példányát kezében tartó olvasó fejében megfordultak a következõ gondolatok: 1. Semmi különös nincs abban, hogy eddig semmit sem hallott az említett szerzõrõl, mivel õ Magyarországon „teljesen ismeretlen”. Ezt követõen pedig jólesõen meg is szûnhetett intellektuális kényelmetlenségérzete. 2. Az elõzõ pont megvilágításában kisebb zavart kelt a szerkesztõk azon válogatási szempontja, mely szerint „azokat a korai írásokat” válogatják össze elsõkként, „amelyeket több mint négy évtizeden át idehaza (...) a feledés homálya borított”. Tehát mégsem teljesen ismeretlen idehaza a szerzõ életmûve? Talán csak a korai írásait nem szívlelte a marxista-leninista ideológia? – hiszen mi mást jelenthetett volna még 1991-ben az a „négy évtizeden át”. 3. Az a várakozás is ébredhetett az olvasóban 1991 táján, hogy a szerkesztõk akár filozófiai disputa élményét keltve válogatják majd egymás mellé a korábban felsorolt szerzõk írásait; ezért aztán bízvást gondolhatta, hogy a kiválasztott szövegek egy része bírni fog a századelõ szellemi mozgásait elemzõ dimenzióval is.

9. Korántsem végeztem minden részletre kiterjedõ könyvtári kutatást. Ennek ellenére meglepetéssel és tanulsággal szolgált a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek irodalmának áttekintése, ami a következõ szempontok figyelembe vétele mellett történt: 1. Az 1990 elõtti irodalomban való eligazodáshoz segítségül használtam Újlaki Gabriella „Report: After Twenty Years. Philosophy of Science in Hungary” címû, részletes bibliográfiát tartalmazó írását (Journal for General Philosophy of Science 25., 157-175. o.). Ezen túlmenõen átnéztem a Filozófiai Figyelõ, a Medvetánc és a Mûhely összes számát, valamint a Magyar Filozófiai Szemle és a Világosság ebben a periódusban megjelent tetemes részét. 2. Mindazon folyóiratok valamennyi 1990 után napvilágot látott számát igyekeztem átnézni, amelyekben elképzelhetõnek tartottam Polányitól származó esszék vagy Polányival foglalkozó írások felbukkanását. Ennek megfelelõen a következõ lapokat vizsgáltam át:
BUKSZ, Európai Utas, Gond, Határ, Jelenkor, Kalligramm, 2000, Kritika, Magyar Filozófiai Szemle, Mûhely, Nappali Ház, Polanyiana, Pompeji, Replika, Világosság, a Beszélõ III. folyama és a Café Bábel korai számai. 3. Feltételezem, hogy a Polányihoz fûzõdõ viszony alapvetõ vonásainak kihámozhatóaknak kell lenniük a róla írott nekrológokból. Mivel Polányi 1976. február 22-én hunyt el, ezért nekrológot keresve átlapoztam a Kritika, a Magyar Filozófiai Szemle, a Valóság és a Világosság 1976-os évfolyamát.

10. Hagyomány és gyakorlati tudás (Medvetánc, 1985/4.-1986/1.,77-90.o.); Az osztrák elem a tudományfilozófiában (Keresztút. Filozófiai esszék. Bp., Kelenföld Kiadó,1989., 37-45. o.) Az elõzõ esszében válnak talán leginkább elemzés tárgyává Polányi hivatkozott szövegei, nevezetesen a Science, Faith and Society, valamint a Personal Knowledge néhány részlete. Az utóbbi esszéjében Nyíri úgy gondolhatta, hogy Polányi saját koncepciójába illesztése okán rövid magyarázattal tartozik olvasóinak. Ennek köszönhetõ a Polányi család történetének lábjegyzetben való vázlatos ismertetése írásának 40. oldalán, amit a fõszövegben mindössze egy, a Personal Knowledge-ból származó idézet elõz meg.

11. Fehér Márta: A tudományfejlõdés elméletek története,. A filozófia idõszerû kérdései 38., Budapest, MM. 1979.

12. A megjelölt idõszak alapján erre a mûre gondolhatunk. A ritkábban hivatkozott 1959-es The Study of Man kerülhetne még szóba, amely valóban lényegesen kisebb lélegzetû, mint az opus magnum; ám Fehér Márta a jegyzetek között (Fehér, 1979.,114. o.) nem az említett mûvekre, hanem az 1966-ban (Polányi, 1992.,II.,329. o.) – s nem 1967-ben, amiként az feltüntetésre került – napvilágot látott The Tacit Dimension-re és az 1969-bõl származó Knowing and Being-re hivatkozik.

13. Fehér Márta: A tudományfejlõdés kérdõjelei. A tudományos elméletek inkommenzurabilitásának problémája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. – Az irodalomjegyzékben azonban itt már megjelenik a The Tacit Dimension mellett – ami most 1969-es dátummal szerepel – a Personal Knowledge is (i.m.,189.o.).

14. „(...) az analitikus-pozitivista tudománykoncepcióval kapcsolatosan felmerült anomáliák oly mértékben halmozódtak fel, hogy beállt a válság és megkezdõdött a logikai pozitivista paradigma felbomlása, ilyen körülmények között az alternatív koncepciók általában figyelemben részesülnek, nem minõsülnek minden további nélkül a deviáns gondolkodás termékeinek, mint amikor a paradigma uralma még rendületlen.” („Thomas Kuhn tudományfilozófiai paradigmája”, In Thomas Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete, Gondolat, 1984., 299-319. o.)

15. Fehér Márta, 1979., 56-57. o.

16. „A Polányi-féle ,hallgatólagos tudás' (...) nem annyira a pszichikai, mint inkább a tudós által hallgatólagosan elfogadott metafizikai, ontológiai elõfeltevéseket, motívumokat jelenti, amelyek azonban ugyancsak nem-tudatos, illetve nem explicit formában befolyásolják a megfigyelést és az elméletalkotást is” (i.m., 114. o.)

17. „(...) a neopozitivista tudományfilozófia (...) lényegében túlhaladottá vált a 60-as évek elejére. Helyét, a ,romjain', vagyis az eredményeinek kritikai felülvizsgálatán felépülõ popperiánus episztemológia kezdte elfoglalni /amely napjainkra ugyancsak válságba jutott már, kritikáját Kuhn ,Structure'-ja kezdte meg, s azóta a Popper-tanítványok: Lakatos (...), továbbá Feyerabend, Bartley és mások folytatják/.” (i.m.,76.o.)