MRI: forradalmi változás az orvosi képi diagnosztikában Martos János és Zaránd Pál
Az MRI (mágneses rezonanciás képalkotás) az 1970-es évek végétől vált a képi diagnosztika fő pillérévé. A CT-hez hasonlóan az MRI is rendszeres, pontos és reprodukálható analízist hajt végre a vizsgálandó területen, melyet tomográfiás módon, vagyis szeletképek sorozatának készítésével végez. Az MRI alatt ma a proton NMR képalkotást értjük. Az élő szervezetben a hidrogén nagy koncentrációban van jelen, elsősorban a víztartalom miatt. Az MRI nagy előnye a CT-hez képest, az igen jó kontrasztfelbontó képessége a lágyrészek területén, melyet - ráadásul - nemcsak egyetlen tényező (a CT esetében a sugárgyengítés) leképezésével ér el, hanem több, egymástól független paraméter szerint készült képkontraszt elérésére is mód nyílik. Ezek a paraméterek a szövetek legkülönfélébb biokémiai, biofizikai tulajdonságait tükrözik az NMR fenomén felhasználásával. Ennek megfelelően a legalapvetőbb MR képek az ún. T1-, T2-súlyozott és protondenzitású felvételek, de a különféle mérési eljárások, az ún. (pulzus)szekvenciák mozgás (MR angiográfia, diffúziós MR), mágneses inhomogenitás (funkcionális MR) és hőmérséklet (MR vezérelt terápia) iránti érzékenységének, és az ún. kémiai eltolódás, valamint a mágneses átadás jelenségének (MR spektroszkópia, MTC) kihasználásával speciális szöveti tulajdonságok is megjeleníthetők.
Nagy jelentőségű változást hozott az MR diagnosztikában az MR kontrasztanyagok bevezetése (paramágneses, szuperparamágneses kontrasztanyag), ami lassan elvezet a különféle szövetspecifikus MR-farmakonok kifejlesztéséhez is.
Az MRI technika fejlődésének másik útja a gyors szekvenciák megjelenése. A vizsgálatok gyorsaságának növelésével nemcsak a betegáteresztő képesség növekedik, hanem bizonyos időbeli funkciók is leképezhetők. Nagy pontossággal mintavételezhető pl. a kontrasztanyag megjelenése, halmozása és kimosása az egyes szövetekben (dinamikus MR, perfúziós MR), de leképezhetők az aránylag gyors mozgású szervek is, mint pl. a szív (cardio MR), sőt pontosan és valós időben vizsgálhatók különféle mozgások, mint pl. az izületek és a gerinc mozgása (kinematikus MR).
Az MRI ma már alapvető képalkotó módszerré vált a koponya és a gerinc vizsgálatában, de előnyei hamar megmutatkoztak az izületek, a hasi és kismedencei szervek, valamint az erek és a szív betegségeinek diagnosztikájában is.
Az MRI speciális felhasználása az orvosi képalkotó diagnosztikában a sugárterápiás célú alkalmazás. A sugárterápia során a leképező eljárásnak két követelményt kell kielégítenie: (1) az anatómiai viszonyok mérethű leképezését kell biztosítania úgy, hogy a besugárzandó térfogat pontos kijelölését is lehetővé tegye, és (2) a besugárzás-tervezéshez nélkülözhetetlen elektronsűrűség-eloszlást is meg kell adnia. AZ MRI legfontosabb előnye, hogy kitűnő a lágyrész-kontrasztja, legfontosabb hátránya ugyanakkor, hogy a csontok nem adnak jelet, és a jel nem arányos az elektronsűrűséggel. Ezzel tulajdonképpen kiegészíti a CT vizsgálatok lehetőségeit (mérethűség, jó csont-leképezés), így a két eljárás egyidejű felhasználása sok esetben nélkülözhetetlen a terápiás tervezés számára. A felhasználás alapfeltétele, hogy a két eljárással készített metszeteket és azon belül az anatómiai képleteket egymásnak meg tudjuk feleltetni, és egymáshoz tudjuk illeszteni. A besugárzás-tervezés nem foglalkozik az MRI eljárás inherens hibáinak korrekciójával. A képek megfeleltetése, a képregisztráció korábban elsősorban manuálisan, interaktív módon történt, ma már számítógépes eljárások is hozzáférhetők.