Felolvasóülés, 2012. december 11.
Hajós György
MTA Természettudományi Kutatóközpont,
Szerves Kémiai Intézet
Új kihívások és megoldások a heterociklusos kémia területén
Az előadás
kivonata
Az előadás
diái
***
Beszélgetés Hajós Györggyel
Az előadás a kihívásokon túl „a szintetikus szerves kémiai gondolkodásmódot” is érzékeltette. Létezik esetleg „heterociklusos gondolkodásmód”?
A heterociklusos kémiában más reakciólehetőségek is szóba jönnek, mint a többi szintézis esetén; azt mondanám, hogy a heteroatomok sokfélesége kiegészíti a szintetikus gondolkodásmódot. A szerves szintézis minden más kísérleti kémiai ágtól eltér, mert kézügyesség is kell hozzá, mint például a sebészi munkához. Különösen a diákok között vesszük észre, hogy vannak, akiknek soha semmi sem sikerül. Megfelelő érzék kell ahhoz, hogy a fontos munkafogásokat elsajátítsuk, és kell „a jó kéz”.
Meg a jó agy…
…mert az embernek észre kell vennie, hogy mit csinál rosszul a kezével. Az előadáson itt ült Medzihradszky Kálmán professzor úr. Az egyetemen ő tanított szintetikus kémiára. Rettenetesen szeretett „prepizni”. Mindig mondom neki, hogy ő csinált nekem is kedvet hozzá. Annyira, hogy a szerves kémiai gyakorlat reggelén mindig izgalomban voltam. Sikerül-e a reakció, kiválik-e a kristály… Egyszer elvállaltam egy olyan redukciót, amelynek során a vizes reakcióelegyből kristálynak kellett volna kiválnia – de sehogy nem sikerült. Akkor tanultam meg Medzihradszky tanár úr trükkjét: fogott egy üvegbotot, és elkezdte vele csiszolgatni a lombik falát. Ilyenkor „aktív felület” jön létre, ami elősegíti a kristályképződést. Pillanatok alatt gyönyörű, csillogó kristályok töltötték meg a lombikomat. Ennek az öröméről nem lehet lemondani.
A szerves kémikus a birtoklási vágyáról is híres: minden anyagot meg akar tartani, amit előállít – csak a legközelebbi munkatársainak ad a preparátumaiból. Gyűjti, gyűjti az anyagot, adatbázisba foglalja, és gyönyörködik, hogy mi mindent csinált.
Egy nagyszerű, új reakció felfedezése sokszor az ügyes fogások megfigyelésén és értelmezésén múlik. Ha nem veszem a fáradságot, nem elemzem a kísérletet, nem gondolkozom el rajta, hogy minek köszönhető a végeredmény, nagy felfedezésekről maradhatok le.
Említette a régi mesterségbeli fogást, az „üvegkapargatás”-t. De az eszközök, fogások skálájának másik végét is kipróbálják, például a nagyon magas és a nagyon alacsony hőmérsékletű munkát.
Fel kell ismerni a „flash-vákuum pirolízis” különlegességét is: ezzel a módszerrel egészen kis kontaktidejű folyamatokat valósítunk meg. Amikor hirtelen lehűtjük a rendszert, azt figyeljük meg, hogy mi képződött nagyon magas hőfokon, rendkívül rövid idő alatt. Ezzel a technikával olyan vegyületeket állíthatunk elő, amilyeneket más módszerrel nem sikerülne. Az alacsony hőmérsékletű kísérleteknek pedig az a különlegességük, hogy olyan anyagok képződését figyelhetjük meg, amelyek tönkremennének, ha csak kicsit is fölmelegednének.
A szerves kémikusok egyik nagy törekvése új gyógyszermolekulák felfedezése. Az önök vegyülete a multidrog-rezisztencia letörésében játszhat fontos szerepet.
Nagy szükség lenne rá, de azt is látni kell, hogy kétélű fegyver. A multidrog-rezisztencia gátlása a sejtbe vitt idegen anyagok kilökődését gátolja. Ez a rezisztencia nem „gonoszság” a természet részéről, sőt bölcs dolog: a szervezet minden mérget ki akar lökni. A sejtek számára a gyógyszer is méreg, tehát el akarják távolítani. Ha minden anyag kilökését gátolom, akkor az „igazi” méreg kilökését is megakadályozom – amivel az egész szervezetet megmérgezhetem.
Tehát a rezisztencia gátlását is az adott sejthez kell igazítani.
Igen, és ezt nagyon sokan kutatják. Épp a múltkoriban vetődött fel: olyan vegyületre lenne például szükség, amely egy baktérium esetében gátoltja a kilökődést, az emberi sejtek esetében viszont nem. Egyelőre még senki sem talált ilyen vegyületet, de reméljük, hogy léteznek szelektív szerek.
Korábban arra is kitért, hogy a gátló vegyület és a gyógyszer között is felléphet kölcsönhatás.
Szerencsére lehetnek olyan kilökődésgátló anyagok, amelyek egyben gyógyszerek is, például antituberkulotikumok. Rengetegen keresik az alkalmas vegyületeket. Ezek nagyon drága kutatások: nemcsak a szintézisek kerülnek sokba, hanem a baktériumokat, mikroorganizmusokat alkalmazó vizsgálatok is. Marseille-i partnerünknek automata „screen”-elő berendezése van, amelybe egyszerre 96 anyagot tolhatunk be tálcán, és máris mutatja, hogy melyikkel érdemes tovább dolgozni. Igyekszünk velük együttműködni.
Az előadásában külön figyelmet szentelt annak a mesterének, aki a kvantumkémiát „lehozta” a laborasztalra.
Günther Snatzke osztrák származású kémikus volt, de nagyon jól tudott magyarul. Barátjánál, Kajtár Mártonnál többször megfordult az ELTE-n, és néhányunknak szerzett ösztöndíjat, hogy nála dolgozhassunk. Snatzke professzor mindenhez értett. „Körömpiszok” mennyiségű anyagot is tudott izolálni, és jártas volt az elméleti kémiában. Tőle tanultam, hogy egyszerű számítási módszerek alkalmazásából is sokféle következtetést vonhatunk le: mondjuk, megmondhatom, hogy egy nitrogénatomot tartalmazó, nagy molekula esetében körülbelül mekkora az elektronsűrűség a nitrogénatomon. A kvantumkémikusok nagyon alapos számításokat végeznek, és a szintetikus kémikusnak fontos, hogy legalább kvalitatívan értelmezze az eredményeiket.
Könnyen megértik egymást?
Amikor egy reakciót elemzünk, például megnézzük, hogy milyen lépések játszódnak le: ugyanazt a nyelvet beszéljük.
Néhány évig Biomolekuláris Kiválósági Központ volt az intézete. Mit jelentett ez a státusz?
Érdekes szakasz volt az életünkben, és nem csak a miénkben: akkoriban léptünk be az EU-ba. De már korábban felzárkózási lehetőséget kínáltak a hamarosan belépő országoknak –így kaptunk, ha nem is hatalmas, de tisztes támogatást. Kiváló szakembereket hívhattunk meg előadások tartására, vagy megkérhettük őket, hogy küldjenek hozzánk diákokat: személyes kapcsolatokat alakítottunk ki. Amellett, hogy mi is utazhattunk, a vendégeinkkel mini-szimpóziumot is tartottunk, Budapesten!
Kémikuskörökben legendásak a borokról tartott előadásai. Nemrég olvastam, hogy sommelier-iskolában is tanít.
Ha az ember érdeklődik valami iránt, akkor érdemes a gyökerekig leásnia. Majdnem negyven évvel ezelőtt örököltünk egy 200 négyszögöles kis szőlős kertet Badacsonyban. Fogalmam sem volt, mit kezd az ember a szőlővel, de a helyiektől kezdtem megtanulni, és nagy kedvet kaptam hozzá. Hamarosan rájöttem, hogy a bor teljes élete, a képződésétől kezdve a tárolásáig, a fogyasztásig kémiai alapokon nyugszik. Olvastam egy könyvet, amelyiknek a szerzője azt írta: ha még egyszer borásznak készülnék, először kémiát tanulnék. Ez okos megállapítás: aki nem érti a bor kémiájának alapjait, jobban teszi, ha hozzá sem nyúl a borhoz.
Már hat-nyolc éve borászkodtunk, amikor megismerkedtem valakivel, aki a magyar borászatot felébresztette mély álmából. Rohály Gábornak hívják. Fogorvos volt, és az ötvenes éveiben járt, amikor profilt váltott: borászati újságíró lett. Féléves ismeretség után egyszer csak azt mondta: Te, Gyuri, tanítani fogunk. Úgy képzelte, ő majd a borízlelést adja elő, én pedig a borkémiát. Többen is voltunk, megalkottuk a Hét Borbírák Rendjét, és belevágtunk. A következő évben azt találta ki, hogy tüntessük ki a borászokat. Megalapítottuk az év legjobb bortermelőinek a díját. Valahogy így kezdődött. Az órákra fel kellett készülnöm: sok mindent amúgy is tudtam már, de alaposan kiképeztem magam. Az is kihívás volt, ha már a kihívásokról beszélünk, hogy pincéreknek kellett borkémiát tanítanom. Aztán a Műegyetemen kértek fel speciális kurzusra. Most már szinte nincs olyan borhiba, amit saját magam ne tapasztaltam volna.
Be kell vallanom, elfogódottan ülök itt – részben a hallottak miatt, részben pedig azért, mert a legendás geométer, Hajós György fiával beszélgethetek. Ráadásul pár méterre van tőlünk a Lánchíd, amelynek építését egyik őse irányította.
Tavasszal volt a Pázmány-egyetem Informatikai Karán egy emlékülés, apám 100. születésnapja alkalmából. Ott kellett előadást tartanom, képeket is vittem magammal. Az ő édesanyja Clark Ádám unokája, Clark Nellynek hívták.
Emlegették a családban Clark Ádámot?
Sokszor gondoltunk rá és emlegettük. Tárgyak is maradtak tőle. Az egyik öcsém – öten vagyunk testvérek – mérnök lett, ő őrzi például a teodolitját.
Hogyan éltek otthon? Elvárták például a gyerekektől, hogy tanuljanak, értsenek a matematikához?
Egyáltalán nem. Apám nem „titkolta” a matematikát, sőt az egész élete számolás, rejtvényfejtés volt. Egyszer elmentünk nyaralni, és pasziánszoztunk. Kiszámolta, hogy egy sorozatból minden 20. vagy 22. nyer. Nekünk ezután rakni kellett a lapokat, ő pedig statisztikát csinált, és a végén kijött az, amit számolt. Élvezett mindent, ami a számokhoz kapcsolódott, de nem várta el tőlünk, hogy matematikusok legyünk. Anyámmal minden este rovancsolást tartottak a napi kiadásokról. Addig nem nyugodott, amíg minden fillér a helyére nem került.
Akkoriban takarékosan kellett élni.
1952-ben költöztünk a Rómer Flóris utca (akkor még Zárda utca) és a Margit körút sarkán álló, szép, harmincas évekbeli házba. Apám nagyon szeretett szerelni, az íróasztalában mindenféle szerszámot tartott. Értett a villanyszereléshez is: a szoba világítását úgy oldotta meg, hogy sodort vezetéken lógatott le egy viharlámpát. Amikor megkapta az első Kossuth-díját, a lámpát csillárra cserélte.
Beleszólt a pályaválasztásába?
Orgonista akartam lenni, de akkoriban nem indult orgona szak a Zeneakadémián, ezért karvezetőnek jelentkeztem. Fölvettek, méghozzá az első három között. Ugyanabban az évben fölvettek a vegyész szakra is. Apám azelőtt sohasem mondta, hogy ezt tanuld, azt ne tanuld, akkor azonban beleszólt a döntésembe. Igaza volt. A zenét „megtartottam magamnak”, de a hivatásom a vegyészet lett.
Silberer Vera