Az illatos vegyületekrõl szóló írásban már szerepelt néhány anyag, amelyet édes ízérõl neveztek el: például az elsõ cukornév a glükóz volt – ez a szó a görög gleukosz (édes bor) kifejezésbõl származik; 1838-ban vonult be a kémiába. A glükózt követte a glicerin (1884), a glicin és a glikogén (1860). A glikolt a "glik"-bõl képezték, amelyben kétharmad annyi betû van, mint a "glicer"-ben – annak megfelelõen, hogy a glikol kétharmad annyi hidroxilcsoportot tartalmaz, mint a glicerin...¹

A cukorcsalád
A cukor szó az arab szukkából jön, ez pedig valószínûleg a szanszkrit sarkarából ered. A középkori latin a cukrot succarumnak nevezte; ebbõl lett az angol sugar, az ófrancia sukere (a mai francia sucre), az olasz zucchero, a német zucker és a magyar cukor.* A cukor görög nevébõl, a szakharonból kiindulva nevezte el az 1870-es években a német Fahlberg az elsõ mesterséges édesítõszert, a szacharint. A szakharonból származik a szacharóz – répacukor – neve is.

Felnagyított aszkorbinsav-kristályok

A glükózzal rokon cukrok -óz végzõdést kapnak. Ebbe a sorba tartozik például a fruktóz (gyümölcscukor; a latin fructus gyümölcsöt jelent), a laktóz (tejcukor; a tej latinul lac, a tejes lacteus) és a maltóz (malátacukor**). A poliszacharidok, például a cellulóz és az amilóz végzõdése is hasonló. (Az "amil" a keményítõt jelentõ latin amylum-ból ered, a növényi sejtekbõl elõállított cellulózt a cellulákról, "kis sejtek"-rõl nevezték el.) A fáma szerint Szent-Györgyi Albert az általa elõállított új vegyületet, amely hasonlított a cukrokra, elõször ignose-nak ("ismeretlen cukor"-nak) nevezte el. A felfedezésrõl beszámoló cikket visszautasították a vegyület komolytalan neve miatt. Szent-Györgyi ekkor a Godnose ("Isten tuggya cukor") nevet választotta. A második visszautasítást követte a hexuronsav elnevezés, amely késõbb aszkorbinsavra változott.
 

Ólomcukor
Az ólom(II)-acetáttal, amelyet édes íze miatt ólomcukornak neveznek, a rómaiak és késõbb más népek is bort édesítettek. Ólomedényben forralt szõlõlével édesítõszert, sopát állítottak elõ. A módszert még a XIX. században is alkalmazták.² A sopának azonban – mai tudásunk szerint – kínos mellékhatásai lehettek, többek között értelmi károsodást és köszvényt okozhatott.

Basilius Valentinus³ a középkorban így ír az ólomcukor elõállításáról:

Jegyezd meg, hogy a kalcinált ólomra [ólom-oxidra] öntött, tiszta, desztillált ecet vízfürdõn melegítve teljesen elveszíti savasságát és olyan édes lesz, mint a cukor. Ha ezután két vagy három rész ecetet ledesztillálsz és a maradékot pincébe teszed le, gyönyörû, fehér követ kapsz, amely átlátszó, mint a kristály.

A cukorgyártás egyik édes mellékterméke, a melasz neve a latin mellaceum szóból származik, amely erjesztett szõlõlevet jelent. A latin kifejezés a mel – méz*** – szóból ered. A méz német megfelelõjét, a Honig szót az arab sarabra – innivalóra –  vezetik vissza. A sarab a középkori latinban siropusszá alakult át és innen került át több nyelvbe. Mivel sok arab ital sûrû és édes, a szirup az édes, sûrû folyadék neve lett.****