A világítógáz és a benzin
Az 1800-as évek elején a Portable Gas Company a világítógázt szén vagy más szerves anyag, például bálna- vagy tõkehalolaj égetésével állította elõ vörös izzásig hevített kemencékben. A keletkezõ gõzöket körülbelül 30 bar nyomáson palackozták. A palackokat házhoz szállították, és a gázvezetékekhez csatlakoztatták.¹ 1825-ben Michael Faraday a hengerekben kiváló folyadékból egy új, kellemes illatú anyagot vont ki. A vegyület csak szenet és hidrogént tartalmazott. Az égetési és szén-dioxid-elnyeletési kísérletek alapján Faraday úgy gondolta, hogy a vegyület kétszer annyi szenet tartalmaz, mint hidrogént.

Eilhardt Mitscherlich 1834-ben a benzoesavat (amelyet egy Indonéziában honos fa gyantájából, a benzoegyantából állítottak elõ) a Faraday-féle vegyülettel azonos szénhidrogénné alakította át és benzinnek nevezte el. A vegyészeknek azonban nem tetszett ez a szó, hiszen az "in" végzõdést a nitrogéntartalmú alkaloidoknak tartották fenn (például a nikotinnak és a sztrichninnek). Justus Liebig javasolta, hogy a szénhidrogént benzolnak nevezzék el, mert a németben az "ol" végzõdés olajra utal, és a benzolt a benzoegyanta olajának tartotta. Az angol kémikusok nem lelkesedtek Liebig ötletéért, mert az "ol" az alkoholok végzõdése volt, ezért a "benzene" névnél kötöttek ki, mert az "ene"-nel már korábban is jelöltek szénhidrogéneket. A németek megtartották a benzin és a benzol szót (a benzin szénhidrogének keveréke).

Újabb zavar?
Auguste Laurent azonban úgy gondolta, hogy a C₆H₆ képletû vegyületet "feno"-nak kellene hívni, a görög phainein (világítni) szóból kiindulva, hiszen az anyagot a világítógázban mutatták ki elõször.

A javaslat nem aratott sikert, de a C₆H₅-csoportot késõbb fenilcsoportnak nevezték el, a C₆H₅OH vegyület pedig fenol lett az OH-csoport miatt. (A fenolt karbolsavnak, "szénolajsavnak" is hívták.) A fenilcsoportot tartalmazó vegyületek közül soknak kellemes illata van – ezért lettek "aromások". Az alkánok és alkének mintájára az aromás szénhidrogének az arének.

Auguste Kekulé 1860-ban mutatta ki, hogy a zsíros anyagok különböznek az aromásoktól: az elõbbiek nyílt láncú, az utóbbiak zárt láncú vegyületek. A zsírok hidrolízisébõl nyert szerves savakat ma is zsírsavaknak nevezik. Érdemes megjegyezni, hogy a nyílt láncú alifások neve a görög aliphor (zsír) szóból származik, mert a zsírokat a vegyületcsoport jellemzõ képviselõinek tekintették.

A többiek
A toluolt a tolufa tolubalzsamának (más néven tamásbalzsamának) desztillációjával állították elõ. A xilolokat elõször faszeszbõl nyerték ki, nevük a görög xülosz (fa) szóból ered. A naftalint nevét a nafta (kõolaj) szóból származtatta Faraday 1825-ben, bár Alexander Garden 1819-ben kõszénkátrányból vonta ki a vegyületet. [A Römpp vegyészeti lexikon szerint a nevet Kidd adta 1920-ban, a nafta õse pedig a Babilóniában is használatos naptu.]Ugyancsak kõszénkártányból állították elõ az antracént. 1835-ben Laurent a görög anthrax (szén) szóból képezte a nevét – korábban paranaftalinnak hívták.

A benzolgyûrû szubsztituenseinek helyzetére utaló orto-, meta-, para- kifejezéseket August Kekulé vezette be 1869-ben, de õ még nem meghatározott izomerek megkülönböztetésére használta ezeket az elõtagokat, mert nem ismerték az egyes szerkezeteket. A benzolgyûrû 1,2-, 1,4- és 1,6-os helyzetének jelölésére Carl Graebe javasolta az orto-, meta-, para- szóhasználatot.² (Mindhárom elõtag görög eredetû. Az orthosz jelentése egyenes, helyes, igaz, a meta- többek között azt jelenti, hogy alatt, közben, mellett, a para- például azt, hogy mellett, mentén, túl, ellen.)

Irodalom
1. L. Pearce Williams, Michael Faraday, pp. 107–108. London: Chapman & Hall. 1965.
2. M. P. Crosland, Studies in the Language of Chemistry, pp. 328–331. London: Heinemenn, 1962.