Tûz a Baker Streeten
Sherlock Holmes a kémiát hívja segítségül a "bûntények" felderítéséhez. A lap aljára érve az Olvasó is megoldhatja a feladványt, de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.
A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 1998. 75. k. 484–486. o.), a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.
A
hentes lakásában
– Watson! Ébredjen fel! Tûz van! – rontott be Sherlock Holmes a hálószobámba a Baker Street 221B-ben. – Tûz van! Velem kell jönnie! – Teljesen fel volt öltözve. Vékony alakja éles árnyékot vetett a falra a hajnali derengésben.
– A mi lakásunk ég? – kérdeztem az ágyból kikászálódva.
– Dehogy, Watson! Nem nálunk van tûz, hanem a közelben. Jöjjön már! – Az ablakon kipillantva láttam a Baker Streeten gomolygó füstöt. A tûzoltókocsi harangja jelezte, hogy a segítség közeledik.
Magamra kaptam a ruhámat, és leszaladtunk az utcára. Borús augusztusi nap volt. Az éjjeli vihar során erõsen villámlott.
– Grunernél ég! – kiáltotta Holmes, és a tûz felé iramodtunk, amely Gruner lakását emésztette egy kétszintes ház elsõ emeletén. Az égett fa szaga átható volt. Nathan Gruner, a földszinti hentesüzlet tulajdonosa az utcán állt hálóköntösében és egy szivart szívott idegesen. Egy magas, egyenruhás rendõr állt mellette és Jeremy Devon, a tejesember, aki barátságos modorával hosszú évek óta felderíti Baker Street-i szomszédaink reggelét. Jeremy a tûzoltókat bámulta. Észrevettem, hogy petróleumlámpa van nála. Biztosan ezzel világított magának, amikor még sötétben házhoz vitte a tejet. Holmes odalépett a csoporthoz.
– Jó reggelt, Merivale felügyelõ! – szólt barátságosan. – Régóta nem láttuk egymást.
– Így van, Mr. Holmes. Örülök, hogy újra találkoztunk, bár vidámabb alkalmat is el tudtam volna képzelni.
– Watson, Merivale felügyelõ az egyik kedvencem volt a Scotland Yardnál. Ritka fényként világít a sötétségben – mutatta be Holmes mosolyogva, és kissé meghajolt a felügyelõ felé. Barátságosan kezet fogtunk, de a lángokra pillantva rögtön elkomorultunk. A tûzoltók lassan uralni kezdték a helyzetet.
– Mr. Gruner – szólalt meg a felügyelõ –, mesélje el, mi történt.
– Aludtam, uram, nagyon jól aludtam, és arra ébredtem, hogy a tejesemberünk azt kiabálja az utcán: "Tûz van! Tûz van!". Épp hogy megmenekültem. Jeremy megmentette az életemet.
– Ugyan már, Mr. Gruner – válaszolta a tejesember. – Csak a munkámat végeztem. Közben persze mindig jól szétnézek.
– Tehát amikor felébredt, Mr. Gruner, a tûz már a hálószobáját is elérte? – kérdezett közbe Holmes.
– Igen, uram, de azt hiszem, a tûz inkább onnan idult el. Amikor kimenekültem, még csak az az egy szoba égett a házamban. Fogalmam sincs, mitõl gyulladt meg. Éppen csak a papucsomat és a szivaromat kaptam fel. Igen erõs dohányos vagyok, nem bírom ki szivar nélkül. Nem tudom, mi okozhatta a tüzet.
– Azt hiszem, ezen nem kell túl sokat töprengenünk – válaszolt Meriviale, miközben Nathan Gruner szivarját nézte. Talán az okozta a tüzet, hogy Gruner az ágyában dohányzott?
– Mire gondol? – kérdezte Gruner ártatlanul.
– Eloltották a tüzet – vágott közbe Holmes. – Megnézzük, uraim, mekkora kár keletkezett?
A tejesember az utcán maradt, de mi négyen óvatosan felmentünk az emeletre. A tûz valóban onnan indult el, mert az alsó lépcsõket és a földszintet nem érték a lángok. Beléptünk a hálószobába. Holmes körülpillantott az elfeketedett falakon. A tetõ kiégett, a felhõs eget láttuk a fejünk fölött.
– Lehet, hogy villám csapott a házba? – kérdeztem, de Holmes rám se hederített. Gruner ajtaját vizsgálta.
– Mr. Gruner – fordult a henteshez –, bezárja az ajtót éjszakára?
– Nem, Mr. Holmes. Szeretem, ha Jeremy bent teszi le a tejesüvegeket. Néha ellopják, ha kint hagyom õket.
– Nem túl jó ötlet, mondhatom. De nézzük csak, mi van itt? – térdelt le Holmes a szenes padlóra. Egy jól kivehetõ sötét csíkra meredt, amely az ablakhoz vezetett. Holmes vadászkutya módjára szimatolt, majd hirtelen talpra ugrott, s egy borítékot meg egy bicskát halászott elõ a zsebébõl. Egy csomó kormot kapart a csíkról a borítékba.
– Minden megvan, amire szükségem lesz – kiáltott fel végül Holmes, és lementünk földszintre. A húsüzlet bejárata elõtt elhaladva Holmes megszólalt:
– Mr. Gruner, igazán bámulatos a szivarja. Adna nekem egyet? Kubai, ugye? Úgy látom, a legjobb minõség.
– Boldogan adok önnek mintát belõle – válaszolt a hentes, és egy kubai szivarral tért vissza a boltból.
Merivale felügyelõvel együtt a Baker Street felé indultunk, de egy hirtelen zápor kavics nagyságú esõcseppeket zúdított a járdára. Az esõ elõl betértünk egy közeli asztalosmûhelybe. Az asztalos abbahagyta a munkáját és üdvözölt bennünket.
– Jó napot, uraim! Jöjjenek csak be. A nevem Ian Northumberland. Ajánlhatok önöknek egy szép szekrényt?
– Köszönjük, Mr. Northumberland, inkább máskor. Tudja, milyen tragédia történt a szomszédban? Mr. Gruner majdnem mindenét elveszítette.
Mr. Northumberland udvarias modora azonnal megváltozott:
– Egy percig se törõdöm Grunerrel! Az a fickó mindenkinek tartozik a környéken! Ne beszéljen nekem a "tragédiájáról"! Jeremynek kéthavi tej árával tartozik. Nekem négy fonttal tartozik három cseresznyefa vágódeszkáért!
A dühkitörés miatti zavaromban a mûhely berendezését kezdtem nézegetni. Ott sorakoztak a fûrészek, kalapácsok, gyaluk. A hosszú munkaasztalon lakkos üvegeket, desztilláló készüléket, félig kész tárgyakat láttam. A padlót faforgács és fûrészpor borította. Amikor Holmes fölkapott és megvizsgált egy kis fûrészport, találkozott a pillantásunk: szemében a jól ismert fény villant fel. Elemében volt.
– A vihar alább hagyott. Induljunk, uraim! – kiáltotta.
– Holmes, maga nyomon van – szóltam hozzá.
– Még nem mondhatok semmit, kedves Watson. De a játszma megkezdõdött, barátom!
Merivale felügyelõvel együtt hamarosan hazaértünk. Holmes buzgott a tettvágytól:
– El kell végeznem néhány vegyi elemzést. Szeretném, ha végignéznék a kísérletet. Az eredményt nagyon érdekesnek találja majd, Felügyelõ.
Holmes meggyújtotta a Grunertõl kapott szivart, és munkához látott. Elõvette a kormot tartalmazó borítékot.
– Figyeljenek, uraim! Ezt a kormot most 25 milliliter vízbe szórom. Jól összekeverem, és átszûröm ezen a ruhán. Így ni. A leszûrt folyadékhoz most hozzáadom ezt az oldatot: kálium-dikromátot és kénsavat tartalmaz. Narancssárga, ugye, Felügyelõ? Ennek az oldatnak egy részét most ledesztillálom.
Szivarral a szájában hozzálátott a desztillációhoz. A narancssárga folyadék élénken forrt a gömb alakú lombikban. A szedõben színtelen folyadék gyûlt össze. Ismerõs szagot éreztem. A tartósítószernek van ilyen szaga a kórházi anatómiai laboratóriumokban.
– Itt a desztillátum. Most 1 milliliter tiszta dimetil-anilint adok hozzá. Ha helyes a sejtésem, néhány óra múlva lesz mirõl beszélnünk.
Holmes nem is törõdött velünk egy ideig: elmélyülten hegedült a szoba egyik sarkában.
– Folytassuk! – hagyta abba hirtelen a játékot. – Körülbelül a harmadára betöményítem az oldatot, és hozzáadom ezt a sötét ólom-dioxid port. Figyeljenek, uraim!
Holmes beszórta a port, és megkeverte a lombik tartalmát. Sötétkék szín jelent meg a szemünk elõtt.
– Mit jelent ez, Holmes? – kérdeztem. – A villámlás okozta a tüzet? A szivar? Vagy egy betörõ?
– Azt jelenti, barátaim, hogy a kérdést megoldottuk.
Ön
is fényt deríthet a rejtélyre