Sherlock Holmes kalandjai a kémiával
A kõbányaSherlock Holmes a kémiát hívja segítségül a "bûntények" felderítéséhez. A lap aljára érve már megoldhatjuk a feladványt, de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.
A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 1993. 70. k. 1003–1005. o.), a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.
Terepszemle
– Nem értem, Mr. Holmes! – mondta Tobias Gregson felügyelõ. – Bishopot a régi mészkõbányánál találták meg egy kis szobában, amelyet kívülrõl zártak be. Egyetlen karcolást sem fedeztek fel a testén!
– Érdekes – választolta Sherlock Holmes. – Mégis gyilkosság történt.
– Nekem legalábbis úgy tûnik – csukta be a noteszét Gregson felügyelõ a Baker Street 221B-ben. – Bishop a régi kõbánya egyik utolsó alkalmazottja volt. Vagy õt, vagy valamelyik kollégáját, Elmer Dunbart vagy John Mackenzie-t mindenképpen elküldték volna.
– Beszélt Dunbarrel és Mackenzie-vel?
– Persze. Ma reggel Dunbar lakásán voltunk. Kígyókat és mindenféle csúszómászót tart! – rázkódott össze az undortól Gregson keskeny válla.
– És Mackenzie?
– Több üveget is találtunk nála Acidum Aceticum Glaciale felirattal.
– Jégecet – dõlt hátra a székében Holmes. – Tömény ecetsav, maró hatású anyag.
– Csak nem jégecetet öntött arra a szegény emberre? – döbbentem meg.
– Kedves Watson – nézett rám bosszúsan Holmes –, Mr. Bishopnak nem voltak sebek a testén. Jobban tesszük, ha csak a tények ismeretében állunk elõ az elméletünkkel.
Holmes újra Gregsonhoz fordult:
– Mit intézett még? Mindenrõl számoljon be.
– Bishopnak volt egy ismerõse, bizonyos Burke Lyons. Ecetet és étolajat gyárt a Wellington Streeten. Úgy látszik, Lyons tartozott Bishopnak, elég komoly szerencsejátékosok voltak. Fel nem foghatom, mi ölte meg Bishopot. Nagyon hálás lennék, kijönnének velem a kõbányához és körülnéznének.
– A legnagyobb örömmel, felügyelõ – válaszolta Holmes. – A londoni bûnözõk apró-cseprõ ügyei mostanában nem sok újdonságot kínálnak.
Gyönyörû, napfényes idõben vágtunk át a Cityn Gregson kocsijával. A mészkõbánya elhagyatott volt, egy lélek sem ült az õrkunyhóban. Kocsink simán haladt a száraz, poros mészkõn. Gregson azonnal odavitt bennünket, ahol Bishopot megtalálták. Egy nehéz tölgyfa ajtó elõtt álltunk meg.
– A kulcs még mindig a zárban van! – kiáltottam fel.
– Azt mondták – válaszolt Gregson –, hogy a kulcsot állandóan ott tartják. A gondnok, Clyde Montly zárva találta az ajtót, ahogy lennie kell, és csak szokásból nyitotta ki. Ma reggel fedezte fel a holttestet. Az ajtót bentrõl nem lehet bezárni.
– Mire használják a helyiséget? – kérdezte Holmes, miközben elfordította a kulcsot és belépett a sötét szobába.
– Robbanóanyagot tartanak itt. Néhány doboz még maradt, látja?
Holmes nem követte Gregson mutatóujját, inkább a mennyezetre nézett, ahol egy kis darabon besütött a nap.
– Az a szellõzõakna – mondta Gregson. – Jöjjenek velem, megmutatom.
Kimentünk a napsütésbe. Most láttuk csak, hogy a szobát mészkõbe vájták. A mennyezetébõl keskeny kürtõ vezetett ki. Holmes körbejárta a kürtõt. Közben én is szimatoltam. Nem hiába. Tizenöt méternyire egy állat lábnyomait pillantottam meg a porban.
– Jöjjön gyorsan, Holmes! – kiáltottam. – Csak nem egy óriás kutya járt erre?
– A gondnok egy korcs kuvasszal járja be a terepet – mondta Gregson, amikor odaértek hozzám.
– Hát ez mi? – állt meg Holmes néhány lépéssel azután, hogy visszaindult a kürtõhöz. A mészkõ porban egy savanyú szagú, 30 centi átmérõjû lyuk tátongott. A lyuk belseje durva, ragyás volt.
– Ezt nem ásóval csinálták – mormogta Holmes. Anélkül hogy elmozdult volna, körbejártatta a pillantását, és egy pár keskeny, nagyon mély keréknyomot vett észre. Nyilván egy jól megrakott kocsi hagyta nemrégiben. Holmes felemelkedett, és jellegzetes, hosszú lépteivel a kocsiszínhez indult. Hamarosan visszatért, de unszolásunkra sem árult el semmit.
A gondokot nem kellett megkeresnünk. Miközben a furcsa lyuknál beszélgettünk, dühös ugatással tört ránk a gondnok kövér kutyája. Gazdája alig tudta lecsendesíteni.
– Clyde Montly, a kõbánya gondnoka és õre – mutatta be a felügyelõ.
Mr. Montly mindkettõnk felé meghajolt egy kicsit, de nem szólt egy szót sem. Néhány perc múlva Holmes törte meg a csendet.
– Csak egyetlen egy dolgot szeretnék magától kérdezni, Mr. Montly. Bezárta az ajtót, amikor megtalálta a holttestet és elment, hogy a rendõrséget értesítse?
– Nem – válaszolta lassan Montly –, emlékszem, hogy tárva-nyitva hagytam. És addig úgy is maradt, amíg a felügyelõ úr meg nem érkezett az embereivel.
– Erre a válaszra számítottam – fordult felénk Holmes.
– Miért, Mr. Holmes? – kérdezte Gregson.
– Még el kell végzenem néhány számítást. De annyit elmondhatok, hogy az a keréknyom, amelyet a kürtõnél láttunk, nem a bányabeli kocsiktól származik.
Amíg hazafelé zötykölõdtünk a kocsiban, Holmes a felügyelõ noteszébõl kitépett lapon lázasan számolt valamit. Azután még egy lapot kitépett, írt rá egy-két mondatot, majd visszaadta a felügyelõnek:
– Alaposabban ki kell kérdeznie ezt az embert. Felírtam magának, milyen bizonyítékokra számítok a nyomozás során.
Otthon kényelmesen letelepedtünk, Holmes megtöltötte hangafából készült pipáját, és belekezdett a magyarázatba.
Ön is fényt deríthet a rejtélyre
1. Hogy ölték meg Bishopot?A következõ lapon ellenõrizheti a megoldását.
2. Ki a tettes?
3. Milyen bizonyítékra számított Holmes?
Sherlock Holmes kalandjai a kémiával | http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.chemonet.hu/ |