Sherlock Holmes kalandjai a kémiával
A Gordon Square szelleme

Sherlock Holmes tudományos módszerekkel dolgozik. A lap aljára érve az Olvasó is felderítheti a "bûntényt", de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.

A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 2000. 77. k. 4. sz. 471–474. o.),  a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.

---

Természetfeletti jelenségek...

Nem is olyan régen, nyáron, amikor még Sherlock Holmes-szal együtt laktam a Baker Street 221B-ben, barátomnak és kollégámnak egy rendkívül bonyolult, kémiai rejtéllyel párosuló estet kellett felderítenie. Londont szokatlan meleg árasztotta el. Nyitott ablakunk alatt a kimerült lovak lassan húzták a kocsikat. Holmes – a hõséggel mit sem törõdve – éppen nyomozott, én pedig csendben üldögélve Mark Twain egyik új regényét olvastam. Hirtelen meghallottam Holmes könnyû lépteit a lépcsõn, és a nagy detektív máris berontott a szobába.

– Watson! – kiáltotta. – Ezek a londoni detektívek egy garast sem érnek. A Westville Arms-féle emberrablást egyetlen délután alatt felgöngyölítettem.

– Remélem, most legalább nem engedte, hogy Lestrade a kártyáiba tekintsen!

– Dehogynem, Watson. Lestarde elveszne Londonban az én irányításom nélkül.

– De Holmes... – válaszomat ismerõs kopogtatás szakította félbe.

– Jöjjön be! – kiáltotta Holmes örömmel, mire házvezetõnõnk, Mrs. Hudson egy alacsony, középkorú úriembert vezetett be. Vendégünknek idegesen rángatózott az arca, ami bozontos szemöldökére és ijedt szemére vonta tekintetünket.

– Mr. Holmes, üldöznek! Segítsen rajtam!

– Szolgálatára, Mr...

– Morecroft. Nigel Morecroft a nevem.

– Szóval, Mr. Morecroft, ön a Gordon Square-i gyógyszerészeti társaságnál dolgozik... – válaszolta Holmes.

– Honnan a csudából találta ki?

– A cége jellegzetes illatú szappanokat gyárt, és az ön ruhája át van itatva ezzel az illattal. Ezek az apró részletek mindig segítenek a munkámban.

– A cég helyettes igazgatója vagyok – mondta Morecroft.

– És el szeretne mesélni nekünk valamit – fûzte hozzá Holmes, miközben várakozásteljesen a kezét dörzsölgette. – Foglaljon helyet, és mondjon el mindent. Bizonyára nem zavarja, ha bizalmas barátom, Dr. Watson is meghallgatja önt. Dr. Watson számos bûntény felderítésében volt már a segítségemre.

– Egyáltalán nem zavar, uram. De most nincs szó bûnügyrõl. Hisz ön a természetfelettiben, Mr. Holmes? Hisz ön a démonokban?

– Még eggyel sem találkoztam. De jobb késõn, mint soha. Vágjon bele, könyörgöm.

– Mint tudják, a Gordon Square-i gyógyszerészeti társaságnál dolgozom. Az igazgatónk, Mr. George Burberry, néhány hónap múlva nyugdíjba vonul, és engem szemeltek ki az utódjának. De nem tudom, elvállalhatom-e az állást. Mostanában minden összezavarodott körülöttem – ezzel egy nyúllábas kulcstartót vett ki a zsebébõl és idegesen morzsolgatni kezdte.

– Folytassa, Mr. Morecroft – szólt rá Holmes.

– Szellemek gyötörnek, uram. Számtalan dolog történt az utóbbi hetekben. Eleinte azt hittem, szegény megboldogult feleségem üzen a másvilágról. A feleségem, tudja, imádta a pattogatott kukoricát. Éjjel-nappal pattogatott kukoricát evett. Ki is gömbölyödött egy kicsit.

– Watson – szakította félbe Holmes –, tudta, hogy az angol gyarmatosítókkal elõször a massachusettsi Plymouth-ban  kóstoltatták meg a bennszülöttek a kukoricát? Remek kis történet! Elnézést, hogy félbeszakítottam, Mr. Morecroft, folytassa, kérem.

– Ma az irodámban dolgoztam, amikor hirtelen pattogatott kukorica átható szaga töltötte be a szobát! Õ volt az, Mr. Holmes? Lehet, hogy az én Mollym visszatér? – és könnyek csorogtak végig az arcán.

– Zárva volt az irodája ajtaja, amikor megérezte az illatot?

– Természetesen. De más is történt, Mr. Holmes. Néhány napja, amikor pipára gyújtottam, a dohány nagy lánggal felrobbant, és tönkretette az egyik legértékesebb pipámat. Szörnyen megijedtem.

– El tudom képzelni. Borzasztó lehetett – szóltam együttérzéssel. Holmes azonban újabb kérdést tett fel.

– A dohányt a saját dobozából vette ki, Mr. Morecroft? A saját irodájában?

– Igen, uram. Hát nem természetfeletti dolgok ezek, Mr. Holmes?

– Nagyon különös – válaszolt Holmes elgondolkozva, és szeme élénken csillogott.

– Még mindig nincs vége, Mr. Holmes. Egy pár apróságot mostam otthon, beszappanoztam a ruhát, aztán egy kis fehérítõt öntöttem a vízbe, és a mosdókagyló kék fényben kezdett világítani. Néhány napig nem mentem haza. Múlt hétfõn pedig kinyitottam a pénztárcám, hogy a fûszeresnél fizessek, de csak apróra zsugorodott papírpénzeket találtam benne! Nyugdíjba vonulok, uram. Talán Amerikába kellene mennem, hogy megszabaduljak ezektõl a túlvilági szellemektõl. Ugye, nem jönnek utánam a tengeren túlra?

– Ne siessen annyira, Mr. Morecroft! – szólt rá Holmes. – Jól tette, hogy felkeresett bennünket. Utánajárunk a dolognak, és azt hiszem, nem a démonokra kell gyanakodnia.

– Mit kell tennem, Mr. Holmes? – kérdezte vendégünk kissé megnyugodva.

– Semmi különöset. Meglátogathatjuk holnap az irodájában? El tudja intézni, hogy feltûnés nélkül járkáljunk a laborokban és az irodákban?

– Örömömre szolgálna a látogatásuk. Egyáltalán nem jelent gondot. Gyakran jönnek hozzánk különbözõ cégektõl.

– Nagyszerû – emelkedett fel Holmes a székébõl. – Holnap 10-kor tiszteletünket tesszük. Viszontlátásra, Mr. Morecroft.

– Mit gondol az ügyrõl, Watson? – kérdezte Holmes, miután az ügyfelünk távozott.

– Be kell vallanom, zavarban vagyok.

– Én nem. Azt hiszem, mindent tisztázhatunk. Meg kell találnunk, ki áll ezek mögött a félelmetes történetek mögött...

– Talán Morecroft démonai.

– Azt hiszem, ha valaki nagyon keresi a démonokat, könnyen azt hiszi, hogy meg is találta õket. Mi inkább nézzünk valami ésszerûbb magyarázat után.

A gyógyszerészeti társaság sivár épülete baljóslatúan magasodott fölénk másnap reggel a Gordon Square-en. A sima betonhomlokzat elütött a környék kedves házaitól. A lépcsõkön felmászva nyüzsgõ laboratóriumban találtuk magunkat. A hosszú asztalokon lombikok fortyogtak, Bunsen-égõk kék fénye lobogott. Itt-ott kristállyal, sötét kátránnyal teli üvegeket láttam. A nagy mennyezeti ventilátorok lassan forogtak, de így is meleg volt. Egy munkás reménytelenül próbálta feltakarítani a földrõl a laboratóriumi piszkot.

– Jóember – szólította meg Holmes –, megmutatná Mr. Morecroft irodáját?

– Természetesen, uram – válaszolta –, mindjárt odavezetem. Tom Norton vagyok, szolgálatára – és sapkáját lekapva meghajolt.

– Köszönöm, Mr. Norton, lekötelez – mondta Holmes, majd az orrfacsaró gõzökbe szagolva megkérdezte:

– Ezzel a fehérítõvel mossák a padlót?

– Igen, uram. Nem sokat használ, de ezt írják elõ, és én betartom a szabályt.

Norton a laboratórium túlsó végébe vezetett bennünket. Az irodában Morecroft és egy sötét öltönyös, elegáns idõs ember beszélgetett. Morecroft azonnal bemutatta az urat:

– Mr. George Burberry. Az urak pedig...

– Rissberg! – vágott közbe Holmes – John Rissberg, õ pedig a titkárom, Orville Slag.

– Én vezetem ezt a vállalatot, Mr. Rissberg – mondta Burberry. – Minek köszönhetem a látogatásukat?

– A londoni polgármesteri hivatal biztonsági ellenõrei vegyunk, Mr. Burberry. Remélem, nem ellenzi, hogy megvizsgáljuk a laboratóriumait.

– Ilyen ellenõrzésünk még nem volt, de nincs rejtegetnivalónk. A laboratóriumi munka ezen az emeleten folyik.

Holmes Tom Norton vödrére mutatott:

– A fehérítõt nem szabad így használni, Mr. Burberry. A gõzei ártalmasak, és az anyag bizonyos koncentrációkban maró hatású lehet.

– Nem az én hibám, uram! – nyöszörögte Norton, és vödrét vonszolva eltûnt a sarkon.

– Ez a Norton! – morgott Burberry. – Nem ért semmihez. Halászcsaládból származik és az egész fizetését elissza. Majd megmondom neki, milyen koncentrációt használjon. Remélem, más kifogásolnivalót nem találnak. Most vissza kell térnem a munkámhoz.

Holmes ezután föl-le járkált a laboratóriumban, mindent megnézett és sebesen jegyzetelt. Nigel Morecraft idegesen rendezgette az iratait. Holmes most megjelent az irodájában:

– Mr. Morecroft, mesélne nekem arról a három vegyészrõl, aki a laboratóriumban dolgozik?

– Örömmel, Mr. Holmes. Az elsõ asztal dr. Culverton Sloané. Õ a zsírok szakembere. Két éve dolgozik nálunk. Okos és ambíciózus. A középsõ asztal dr. Brixton Lyonsé. Õ a nitrogéntartalmú heterociklusos vegyületek remek szakembere. Huszonkét éve dolgozik ugyanannál az asztalnál. Fura egy szerzet. Az utolsó asztalnál a technikusunkat, Adolph Meunier-t látják; õ végzi az állatkísérleteket. Már régóta nálunk van, de nem ismerem jól. Egész napját az állatokkal tölti.

Holmes feljegyezte a neveket, majd elém tette a noteszét:

– Mit hámoz ki ebbõl, Watson? Itt vannak a nevek és azok a vegyszerek, amelyeket az asztalokon láttam:
 
 

Sloan	Lyons	Meunier
CHCl3	hideg, cseppfolyós ammónia	alkohol
hidrogénpalack	vizes ammóniaoldat	jód
bróm	kalcium-karbid	glükóz
etil-alkohol	jód	dextróz
KMnO4	metil-amin, CH3NH2	nátrium-klorid
Pd-por	CH3COCOCH3	glutaminsav

– Holmes! – kiáltottam. – Sloannak egy palack hidrogénje van! Ez a gáz könnyen felrobban.

– Csak oxigénban, barátom – Válaszolta Holmes csillogó szemmel.

Nem tudom, hogy csinálta, de látszott rajta, hogy már mindennel tisztában volt...
 

Ön is fényt deríthet a rejtélyre

1. Mi lehetett a Gordon Square szellemének indítéka?
2. Mit tudott meg Holmes az asztalon látott vegyszerekbõl?
3. Mi állhat a "természetfeletti" jelenségek mögött?

A következõ lapon ellenõrizheti a megoldását.