Sherlock Holmes kalandjai a kémiával
Karácsonyi történet
Baker Street-i otthonában Sherlock Holmes kvalitatív kémiai elemzést végez. A lap aljára érve az Olvasó is megoldhatja a problémát, de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.
A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 1991., 68. k., 12. sz., 1023–1024. o.), a JCE engedélyével. A Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.
A
rejtélyes ajándék
Máig emlékszem, milyen sokáig aludtam azon a karácsonyi napon, nem sokkal a századforduló elõtt. Az este friss hó esett. Holmes és én még éjfél után is a tûz mellett ültünk, hangafából készült pipánkat szívtuk, és azokról az esetekrõl beszélgettünk, amelyeket elmúlt decemberek sodortak az utunkba. Késõbb puha álomba merültem, s csak a mély hóban tompán zörgõ kocsik hangjára ébredtem fel. A levegõ lehûlt, és az ég olyan vakító kék volt, amilyen csak ritkán feszül London fölé. Magamra húztam házikabátomat, kiválasztottam egyet kedvenc pipáim közül, és átmentem a Baker Street 221B nappalijába, hogy együtt töltsem a karácsonyt barátommal és kollégámmal, Sherlock Holmesszal.
Holmes a pattogó tûz mellett ült, talán egy operarészletet dudorászott, és maradék figyelmét értékes hegedûje lakkozásának szentelte. Már hetek óta bajlódott a javítással: képtelen volt megfelelõ színáranyalatot kikeverni. Annyira belemerült a munkába, hogy még az új darabra sem volt hajlandó eljönni a Covent Gardenbe.
"Milyen szép reggelünk van!" – szóltam hozzá. Rögtön láttam, hogy nem boldogul a hegedûvel, s mivel új eset sem foglalta le a gondolatait, mogorvaságba burkolózott, amit még tõle is rossz néven vettem ezen a napon.
Amikor Mrs. Hudson bekopogott, s egy fényes, piros papírba csomagolt ajándékot hozott be, Holmes csak a szemöldökét húzta fel.
– Magának jött ajándék, Watson, nyilván egy csodálója küldte – mondta.
– Nem, Mr. Holmes – rázta meg a fejét Mrs. Hudson. – Önnek küldték. A lépcsõn találtam reggel. A cédulán az áll, hogy 'Boldog karácsonyt, Mr. Sherlock Holmes'.
Holmes letette a hegedût, és átvette a csomagot hûséges háziasszonyunktól. Mióta vele laktam, a legritkább esetben kapott ajándékot, s most gondterhelten, gyanakodva tette le a piros csomagot maga elé a földre. Rápillantott a cédulára, majd nagy gonddal kikötötte a szalagot és lehántotta a papírt. Nem bolygatta meg a küldeményt, amely ott állt elõttünk barna, söröskorsó nagyságú dobozában.
Izzadságcsepp gördült le Holmes hosszú homlokán, amikor a dobozból kivett egy átlátszó, felirat nélküli üveget. Az edényben száraz, fehér, szilárd anyag volt.
– Watson! – nézett rám. – Tudja a legújabb ellenségeink nevét?
– Holmes, ez csak ajándék – válaszoltam. – Karácsony van, édes öregem. Valaki így akarja kifejezni a háláját.
– Neveket, Watson! – csettintett türelmetlenül az ujjával. – A betûk szokatlan dõlése, egyenetlensége eltorzított kézírásra utal. Világos, hogy aki az ajándékot küldte, nem kívánja magát felfedni. Ki akarhat rajtunk bosszút állni a szeretet ünnepén?
– Hát, Moriartyval mindig számolni kell. De Porlanto, a sikkasztó, Gladson, a méregkeverõ, vagy Kilburn, a gyilkos, most gyanúsabb.
–
Remek! – Holmes a kezét dörzsölte, aztán az üveget
a szoba elsötített sarkába vitte, ahol a kémiai
kísérleteit végezte. Mrs. Hudson és én
egyedül fogyasztottuk el a karácsonyi libasültet és
háziasszonyunk híres pástétomait, miközben
Holmes lázasan dolgozott. Idõnként morgás vagy
kiáltás hallatszott a sarokból az üveg jól
ismert csörrenése és az eszközök koccanása
közben. Este fél 11-kor Holmes ismét megjelent. Diadalmas
arcra számítottam, mert máskor Holmes kísérletei
meglepõ felfedezésekhez vezettek. Most azonban zavar árnyékolta
be sólyomszerû vonásait.
– Ez az anyag könnyen tisztítható szublimációval, Watson. A melegítéstõl nem bomlik el, és biztosan nem robbanószer. Kis egérbarátunkat kicsalogattam a lyukból egy darabka sonkával, amelyre ebbõl az anyagból is tettem. Felfalta, és egész nap szaladgált, kutyabaja se volt. Tehát nem méreg, nem kábítószer. Azt várja a feladó, hogy szórjam tele az ajándékával a zabkásámat? Sötét ügy ez, Watson. Sötét és gonosz ügy.
– Maga ajándékot kapott, Holmes! Fogja fel annak! – mondtam türelmetlenül, és mutattam is, mennyire bosszant, hogy semmibe veszi a karácsonyt.
Sherlock Holmes ügyet se vetett rám.
– Megmértem az olvadáspontját, 118–120 oC. A kék lakmuszt pirosra festi. Biztosan szénvegyület, de nem tudom pontosan, milyen típusú és mire való. Viszont nagy biztonsággal állíthatom, hogy 68,8 tömegszázalék szenet és 4,9 tömegszázalék hidrogént tartalmaz.
– Már csak egy óra van hátra a karácsonyból. Üljön ide hozzám és Mrs. Hudsonhoz, ünnpeljünk együtt – kérleltem. Ugyanúgy kedveltem, mint mindig. De Holmes sosem tagadja meg magát. Szerencsére.
– Ha eljön az ideje, barátom, ha eljön az ideje – válaszolta. – Még egy kísérletet el kell végeznem, a megoldás már majdnem a kezemben van.
Holmes újra eltûnt. A kandalló mellett vártunk rá. Mrs. Hudson szomorkás pillantásokat vetett rám a szemüvege fölött, míg én az idõ múlásával egyre inkább karácsonyi hangulatba kerültem.
Holmes hangtalanul lépett a székem mögé.
– Vízben oldhatatlan szerves vegyület. De lúgban oldódik – jelentette ki mogorván. Ezután gõgösen az ablak elé állt, és lenézett a Baker Streetre. A gázlámpák világítottak a hósapkák alatt. Úgy tûnt, hogy Holmes a végtelenségig bámul ki az éjszakába, de amikor végre megmozdult, elõhúztam a zsebórámat, és láttam, hogy csak tíz perc telt el.
A szoba sötét sarkába ment, és egy lombikkal tért vissza. A rejtélyes szénvegyületbõl is hozott egy spatulányit.
– Ha a gyanúm beválik, a vegyület gázt fejleszt
ebbõl a nátrium-hidrogén-karbonát-oldatból
– ezzel a fehér port beszórta a színtelen folyadékba.
Megkeverte a lombikot, és rám meresztette a szemét.
Most
már Ön is megoldhatja a rejtélyt
Mit gondol,
– milyen szerves vegyületet kapott Holmes?
– kitõl kapta a vegyületet?
– miért kapta a vegyületet?
A következõ lapon Holmes minden kérdésre válaszol.