Háromkor történt
Sherlock Holmes a kémiát hívja segítségül a "bûntények" felderítéséhez. A lap aljára érve mi is megoldhatjuk a feladványt, de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.
A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 2002. 79. k. 448–453. o.), a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.
Éjszaka
a mûhelyben
Úgy éreztem, az egész világ rázkódik körülöttem a távoldó sötétségben. Végül egy hang kristályosodott ki a zûrzavarból:
– Ébredjen, Watson!
Kinyitottam a szemem, és a derengõ fényben Holmest pillantottam meg az ágyam mellett egy téli reggelen. Éppen elhúzta a kezét a vállamról, s ahogy kinyitottam a szemem, abbamaradt a rázkódás.
– Mi az ördögöt csinál, Holmes? Még alig világosodik!
– Már úton van a látogatónk. Egy hölgy akar velünk beszélni.
– Hajnalban?
– Sietnünk kell, és a maga orvosi tapasztalatára is szükségünk lesz. Persze ha akar, tovább alhat.
Holmes hangja nem hagyott kétséget afelõl, hogy nem tanácsos tovább aludnom. Néhány perc múlva már a nappaliban ültünk.
– Hogy tud ilyen korán felkelni, Holmes? Amikor éjfél után hazajöttem, még nem volt itthon.
– A londni bûnözõk a sötétséget kedvelik. Éppen éjszakai utamat jártam, amikor láttam, hogy Phelps felügyelõ és néhány rendõr elrohan mellettem. Õk persze nem vettek észre, mert álruhában voltam. Követtem õket. Egy közeli óráshoz siettek a Wigmore és a Welbeck Street sarkán.
– Alig négy háztömbnyire van innen!
– Remek, Watson! – mondta Holmes némi gúnnyal. – Az órást fejbe vágták, amitõl elvesztette az eszméletét. Éppen hajnali háromkor történt az eset. Az órás ugyanis levert egy órát az asztaláról, és az óra eltört, amikor a földre esett. Az órás felesége szerint ez volt a legpontosabb óra a mûhelyben: a mester mindig ehhez igazította a többit. Remélem, meglátogatja késõbb a St. Bartholomew kórházban, talán lehet már vele beszélni. Éjszaka többször is elvesztette az eszméletét. Nem tudjuk, hogy látott-e valamit és emlékszik-e egyáltalán valamire.
– Föltétlen megnézem ma.
– Helyes, Watson, tudtam, hogy számíthatok magára. William Wickersham a neve. A felesége, Mary Wickersham a látogatónk.
Holmes néhány perc múlva már látta is az ablakból a felénk közeledõ asszonyt. Leszaladt elé az utcára. Mrs. Wickresham lassan lépett be a szobába. Törékeny, madárszerû teremtés volt.
– Mrs. Wickersham, hadd mutassam be barátomat és kollégámat, Dr. Watsont. Elõtte nyugodtan beszélhet. Késõbb meglátogatja a férjét a kórházban.
– Köszönöm, uram. Én is azonnal odamegyek.
– Elhozta azt a zacskót, amelyet éjjel lezártam, meg a többi dolgot? – kérdezte kissé türelmetlenül Holmes.
– Tessék. – Táskájából negy lezárt, barna papírzacskót és három papírdarabot vett elõ. Holmes hivatalosnak látszó átvételi elismervényt írt, amelyet aláíratott. Mrs. Wickersham alig vetett egy pillantást a papírra. Holmes kinyitotta a lezárt zacskót, belenézett, majd újra lezárta. Ezután a papírdarabokat vizsgálta meg. Végül megkérte látogatónkat, hogy mindent meséljen el, amit a szörnyû eset elõzményeirõl tud.
– A férjem fáházas szekérnyórákat készít – kezdte Mrs. Wickersham, miközben szeme idegesen járt körbe a szobában. – Nagyon ügyes mester. Egy óra elkészítése hosszú idõt vesz igénybe. Általában egyszerre több órával dolgozik. Bizonyos körök nagyra értékelik a munkáját.
– És most... – igyekezett Holmes felgyorsítani az elbeszélést.
– Most – pontosabban két napja – fejezett be három órát. Mindegyiket ki is fizették. De tegnap éjjel teljesen megzavarodott, és egyre azt mondogatta, hogy becsapták, de nem hagyja annyiban. Tegnap délután elment a mûhelybõl, csak vacsora után jött haza. Azt mondta, éjjel fog dolgozni, és azonnal lefeküdt. Gyakran feküdt le kora este, és kelt fel éjszaka dolgozni; ebben nem volt semmi különös.
– És aztán... – mondta Holmes.
– Késõbb én is lefeküdtem. Õ éppen akkor kelt fel. Néhány szót váltottunk, aztán elaludtam. Nem aludtam mélyen. Egyszer tompa puffanást hallottam, majd néhány másodperc múlva becsapódott a mûhely ajtaja. Lementem a mûhelybe. A férjem az asztalra borulva feküdt. Hátul, ahol fejbe verték, vérzett. Három óra múlt. Kerestem egy rendõrt, aztán Phelps felügyelõ is jött újabb rendõrökkel. A többit már tudja.
– Megerõsíti Dr. Watsonnak, hogy a férjét csak egyszer ütötték meg hátulról, balról a fején, egy fával, amelyet a mûhelyben kaptak fel?
– Így van, uram.
– Tegnap, amíg a rendõrök járkáltak a mûhelyben, megfigyeltem, hogy a fapadló eléggé nyikorog.
– Így van. Ha a férjem járkál, nyöszörgésnek hallom, de ritkán zavar, ha én járok rajta. Van nekem elég bajom a padlómon kívül.
– Hát persze – próbáltam megnyugtatni a szegény asszonyt. – Nem kellene már indulnia a kórházba? – kérdeztem Watsont.
– Csak még egy kérdés. Gyakran fogadott el a férje papírpénzen kívül más fizetséget a munkájáért?
– A férjem jó kereskedõ. Mindent elfogad, amit hasznosnak gondol: szenet, húst vagy bort. Szeret üzletet kötni.
– Köszönöm, Mrs. Wickersham. Dr. Watson meglátogatja önt délután – mondta Holmes, majd lekísérte látogatónkat az utcára. A következõ percben már szaladt is vissza.
– Azonnal hozzá kell látnunk, Watson!
– Mihez?
– Hát a fizikai és kémiai elemzéshez!
– Nem reggelizünk elõbb?
– Nincs rá idõnk. A gazember még nem végzett. Meg kell akadályoznunk a tragédiát. Mr. Wickersham veszélyben van.
– Természetesen mindent megteszek, ami rajtam múlik – válaszoltam.
– Helyes. Olvassa el ezeket a papírokat, amíg összeszedem a laboratóriumi eszközöket. Ezeket a szerzõdéseket kötötte Mr. Wickersham az utolsó megrendelõkkel.
Megnéztem a papírokat, majd beszámoltam Holmesnak.
– Az elsõ szerzõdést Mrs. Nellie Siglerrel kötötte, aki a fegyvergyár galvanizálóüzemében dolgozik. Eszerint az óráért rézzel fizetnek. A másodikat Dr.Harold McGinnes geológiaprofesszor írta alá. Õ aranyat ígért.
– Tegnap éjjel hallottam, hogy a professzort nagy ereje és foglalkozása miatt Sziklának is nevezik.
– A harmadik ügyfél Gilmore Gilreath, a Norris cég könyvelõje. Vele ezüstben állapodtak meg.
– Vannak a papírokon aláírások?
– Mindegyiken szerepel Mr. Wickersham és a megrendelõ aláírása.
– Remek. Alaposan megnézem õket, ha elvégeztük a méréseket. Nyissa ki a kezét.
Tenyérrel fölfelé kinyitottam a kezem. Holmes rátette, amit a papírzacskóban talált. Arany, ezüst és réz került a kezembe.
Holmes asztalán három üveg állt: sósav, kénsav és salétromsav. Az üvegek elõtt kilenc kis fõzõpohár volt, hármas sorokba elrendezve. Három pohárba sósavat öntött, háromba kénsavat, háromba salétromsavat. Mindegyik folyadék színtelen volt.
– Figyeljen, Watson – mondta Holmes. Egy kis darab ezüstöt beledobott a sósavas pohárba. Azonnal erõs buborékolás indult meg, a színtelen folyadék fehérre változott, és fehér füst szállt fel. Mindez nem tartott tovább húsz másodpercnél. A füstölgés abbamaradt, a folyadék kitisztult, csak egy kis zöldes árnyalat jelent meg. A fém azonban eltûnt!
Holmesra néztem, de õ csak mosolygott, és egy újabb ezüstdarabkát dobott a kénsavba. Úgy tûnt, mintha semmi sem történne, de közelebb hajolva alig látható buborékokat vettem észre a fémen. Mintha valami nagyon lassú reakció játszódott volna le, ha egyáltalán lejátszódott valami.
A salétromsavas poharat Holmes a kandalló elé tette, ahonnan a füst a kémény felé szállt fel.
– Egy rendes laboratóriumban vegyi fülkét kellene használnunk. Bár nem vagyok mindig elég óvatos, most vigyáznunk kell – ezzel beledobta a harmadik ezüstdarabot a pohárba.
Azonnal buborékok jelentkeztek, és barnás gáz töltötte meg a fõzõpoharat. A gáz azután felszállt a kéménybe. A pohárban a folyadék olyan világosbarnára változott, mint a felhígított skót whisky.
– A barna gáz mérgezõ. Azért tettem ide a poharat, hogy a huzat kivigye a szobából a gázt – mondta Holmes.
Húsz-harminc másodperc múlva az élénk reakció abbamaradt, nem keletkezett több barna gáz. A folyadék barnás maradt, és a fém megint eltûnt!
– Újra elpocsékolt egy részt Mr. Wickersam fizetségébõl, Holmes! – kiáltottam fel. – Mit jelentsen ez?
– Azt jelenti, Watson, hogy nem minden az, aminek látszik.
Holmes ezután három fényes, vöröses rézdarabot vett ki a kezembõl. Egyet a sósavba, egyet a kénsavba dobott. Semmilyen változást, semmilyen reakciót nem láttam. A harmadik kísérlethez Holmes újra a kandallóhoz ment. Megint heves reakció indult meg, mint az ezüstös fémnél, és barna gáz keletkezett. A folyadék azonban most zöldesre változott.
Holmes aranydarabokkal is elvégezte a próbát.
– Semmi sem történt – szóltam meglepõdve.
– Biztos benne, Watson?
Közelebb hajolva észrevettem egy kis változást a salétromsavas pohárban: egy kis zöld folt jelent meg a folyadékban a fém közelében. Holmes melegíteni kezdte a poharat, és ekkor megjelent a jól ismert barna gáz. Buborékok képzõdtek gyorsan a fém felszínén, s ez mindaddig folytatódott, amíg a fém el nem tûnt.
Holmes elõvett egy másik aranydarabot. Ráütött egy geológus kalapáccsal – és az arany darabokra hasadt. Meglepetésemben hátra ugrottam. Holmes egy szót se szólt, csak a jegyzeteibe és a könyveibe mélyedt. Azután elkérte a szerzõdéseket. Nagyítóval vizsgálta végig õket.
– A kézírás sokat elárulhat az emberrõl. Nézze csak, merre dõlnek a betûk. Nellie Sigler és Harold Mc Ginness balkezes, Gilmore Gilreath jobbkezes.
– Nem kellene elmennünk a kórházba? Hátha Mr. Wickersham már mond nekünk valamit.
– Még nem végeztünk a fémekkel – válaszolta Holmes. Ezzel elõvett három kis mérõhengert, és mindegyikbe töltött valamennyi vizet. Pontosan le is olvasta, hogy mennyit. Gondosan megmértük, mennyit nyom az ezüst, a vörös és az arany színû fém. Sorra mindet beletettük egy-egy hengerbe, és újra leolvastuk, meddig ér a víz.
– Mi következik ebbõl? – kérdezte Holmes a jegyzeteit átnyújtva.
– Szerintem semmi. Inkább a gyanúsítottakkal kellene beszélnünk.
– Azt hiszi?
– Igen.
– Nem folytatjuk a nyomozást.
– De miért nem? Eddig még soha nem adott fel egyetlen esetet sem!
– Ezt sem adtam fel. Azért nem nyomozunk tovább, mert
megtaláltam a tettest. Az eset azonban súlyosabb, mint gondoltam.
Siessünk a kórházba! Nézze csak a táblázatomat!
| A fém színe | Térfogatváltozás
(cm3) |
Tömeg
(g) |
| ezüstös | 4,0 | 28,4 |
| vöröses, rézszínû | 5,2 | 38,5 |
| arany | 3,1 | 15,5 |
Holmes hirtelen zsebre vágta a táblázatát, vette a kabátját és kalapját, s már ki is lépett az ajtón. Alig értem utol, miközben bérkocsit hívott.
– Árulja már el, hogy ki a tettes, Holmes!
– Út közben mindent elmagyarázok. Egy percet se veszíthetünk – és felmászott az ülésre. Elindultunk a kórház felé.
Ön
is fényt deríthet a rejtélyre
1. Mirõl árulkodtak a kémiai vizsgálatok?
2. Mit árultak el a fizikai vizsgálatok?
3. Ki tört Mr. Wickersham életére és hogyan jutott Holmes erre a következtetésre?
4. Miért tartotta Holmes a helyzetet súlyosabbnak, mint ahogy elõször képzelte?