A woolthshrapi börtön rejtélye
A
megoldás
Holmes súgott valamit az igazgató fülébe. Williams összerezzent, majd elsietett. Holmes egy sarokba húzott és suttogva megkérdezte:
– Mit gondol az ügyrõl, Watson?
– Attól tartok, az igazgató és talán az unokaöccse is bûnös. Az, aki naponta idehozza az újságot. Stump kényelmesen megkap minden londoni hírt, amire szüksége van. Csak az igazgató beszélhet Stumppal, és könnyen átadhatja az üzenetet az unokaöccsének, akivel naponta találkozik.
– Tehát Williams igazgatót vádolja?
– Összpontosított gondolkodásom erre utal.
– És az õr? – kérdezte közömbösen.
– Holmes, ez rossz vicc. Edmund süketnéma. Semmiképpen nem keveredhetett ebbe az ügybe.
– Attól tartok, Watson, lebecsüli az emberek képességeit. Az intelligencia nem függ attól, hogy valaki tud-e beszélni vagy járni, képes-e hallani vagy látni. Edmund tud írni, olvasni és – ahogy én látom – gondolkozni is. Õ a bûntárs ebben a titkos üzengetésben. Ha az igazgató visszajön, pontot tehetünk az ügy végére. Azt hiszem, Watson, maga híján van a tudós megfigyelõképességének és a vegyész tudásának.
Az igazgató néhány perc múlva az én orvosi táskámmal és egy közönséges krumplival tért vissza.
– Mit jelentsen ez? Miért nyúlt a táskámhoz? – kérdeztem felháborodva, mert még mindig az orovosra gyanakodtam.
– Én kértem meg az igazgató urat, hogy hozza ide a táskáját a kocsiból – válaszolta nyugodtan Holmes.
– De miért? És mit keres itt a krumpli?
Holmes kivette a zsebkését és kettévágta a krumplit. Azután kivett a táskámból egy jódtinktúrás üveget, és egy kis folyadékot cseppentett a krumpli frissen vágott felületére. A jód helye sötétkékre változott.
– Colin és Claubry 1814-ben leírta, hogy a jód és a keményítõ kémiai reakcióba lép, és ennek nyomán kék szín keletkezik. Hadd gondolkozzam csak... az Annalen der Physik címû folyóiratban jelent meg a cikk, azt hiszem, a 297. oldalon. Ez a reakció az analitikai laboratóriumok egyik fontos eszköze lett. Érdekes, hogy épp itt a börtönben bukkan fel.
– Semmit sem értek, Holmes.
– Stump egy drótot vagy szöget használt, hogy a krumpliból származó keményítõvel üzeneteket írjon az újság fehér részeire. A keményítõoldat színtelen, nem látható. Az igazgató semmit nem vesz észre, ha az újságot ellenõrzi. Amikor az õr visszakapja az újságot, hígított jódtinktúrával spricceli be a lapokat, és az írás megjelenik! Az üzenet kék, míg a papír sárga, mert nincs benne keményítõ. Miután láttam a jódfoltokat az õr kezén, kitaláltam, hogy õ lehetett a közvetítõ.
– Azt tanácsolom – fordult az igazgatóhoz –, hozza ki a Timest Stump cellájából, és permetezze be jódoldattal. Ki fog derülni a banda terve, és a Scotland Yard elkaphatja a bûnözõket, ha maga rá tudja venni Edmundot, hogy a szokásos módon juttassa el az üzenetet Londonba.
– Ez nem jelenthet gondot, Mr. Holmes. Elnézést kérek, hogy korábban nem üdvözöltem kellõ lelkesedéssel. Le vagyok nyûgözve.
Most, hogy a rejtély megoldódott, a labirintusból kifelé vezetõ út már nem tûnt olyan sötétnek és hidegnek, mint korábban. Amikor felkászálódtunk az ülésre, örömmel vettem észre, hogy az õszi nap eloszlatta a reggeli párát. A szürkeség eltûnt, ragyogó kék volt az ég. Lenéztem a kék krumplira, amelyet még mindig a kezemben szorongattam. Arra gondoltam, milyen hasznos lehet egy üveg jódtinktúra. És az is eszembe jutott, hogy egyszer talán újra elõveszem a kémiakönyveimet.
Ebben a pillanatban Holmes félbeszakította ábrándozásomat.
– Már csak Mrs. Hudson sült csirkéjére és fõtt krumplijára tudok gondolni. Hideg lesz, mire Londonba érünk, de elõre örülök, ha elképzelem, ahogy a Baker Street 221B-ben ülünk a tûz mellett.