Természettudományi Közlöny, 1884. november, december

ILOSVAY LAJOS
A tudományos chemia állapota külföldön és hazánkban*


Ez elõtt mintegy négy évvel indultam el külföldi tanulmányi útamra. Czélom volt általános chemiai szaktanulmányokat végezni.

Ilosvay Lajos
Már kimenetelem elôtt foglalkoztam avval a gondolattal, hogy a kisérleti tudományok mívelésében vetélkedõ három nagy nemzetnek, az angolnak, a francziának, a németnek szellemi tevékenységével a chemia terén, a helyszinén, közöttük élve, nálok dolgozva ismerkedem meg. Annál inkább gondoltam tervemre, mennél jobban éreztem, hogy tudományos életünk fejlôdésében a német viszonyok és német irodalom nagy tért hódítottak, a francziák és angolok viszonyairól pedig akárhányan nem sokkal többet tudunk, mint a mennyit irodalmi mûködésökbôl tudhatunk.

Az irodalmi mûvek pedig úgy közlemények mint tankönyvek alakjában csak a végeredményeket tûntetik fel, de a tudományos életrôl, a gondolatok megvalósításánál követett eljárásokról felvilágosítást nem nyujtanak.
Éppen azért, mert társadalmi és tudományos életünk annyiféleképen függ össze a német viszonyokkal, és most Németországban a tudományos chemia a gyakorlati alkalmazással annyira összeforrott, hogy a tudományos chemia fejlesztôi egyszersmint nevezetes ipari jelentõségû testek felfedezôi is: elhatároztam, hogy elôször Németországban állapodom meg, ott legalább egy évet töltök és csak azután megyek Francziaországba, s végre Angliába.

A helyek megválasztásában a következõ három szempont vezérelt:
1. Mindig olyan helyet választani, a hol a chemia kisérleti tanításában gyarapíthatom tapasztalataimat;
2. a hol laboratóriumban dolgozva, a chemia önálló mívelésére szükséges módszerekkel és különösen az organikus és thermo-chemia fejlesztésének módjával megismerkedem; és
3. a hol alkalmam nyílik megfejteni, hogy miben rejlik századunk nagyobb chemikusainak produktív ereje.

Az elsõ és második pont alatti czélokra tanügyünk érdeke indított; a harmadik alattit fontosnak tartottam azért, hogy képes legyek chemiai tudományos életünk becsét összehasonlítás utján az uralkodó feltételek szerint megítélni, s a mennyiben tehetségemtõl függ, annak fokozásához öntudatosan hozzájárulni.

Ma már közönségesen ismeretes, hogy tapasztalati tudományokat szemléltetés és kisérletezés nélkül tanítani, a tapasztalati tudományokba bemélyedni, és a szemlélet okozta benyomásokat véglegesen feldolgozni  gyakorlat nélkül lehetetlen. Azonban valamint a szemléltetés és kisérletezés jó oldalaihoz kétség nem férhet, úgy az is igaz, hogy a tényeket kisérletekkel megvilágosítni egyetlen tudományszaknál sem annyira életkérdés, mint a chemiánál. A tudomány tekintetébôl életkérdést képeznek a kisérletek azért, mert nélkülök a leggondosabban fogalmazott elôadásnak sincs bizonyító, meggyôzõ ereje; az elôadó és hallgatók tekintetébõl pedig azért, mert mindnyájan veszélyben foroghatnak nem egyszer, ha véletlenségbõl, gondatlanságból vagy tudatlanságból a kisérletezésnél szerencsétlenség történik. Aztán meg nemcsak a tudomány közvetetlen érdekét mozdítják elô a kisérletek. Hatásuk továbbterjed az által, hogy a chemiai ismereteket sokféle irányban lehet értékesíteni. A társadalom majd minden rétegében fokozott vággyal törekednek arra, hogy az anyag természetével, különféle átalakulásainál fellépô tüneményekkel közelebbrõl megismerkedjenek. Miként lehetne azt a vágyat elérni, ha nem kisérletek látása, ismétlése vagy új kisérletek kigondolása által? És nem nõ-e irántok az érdeklõdés éppen olyan mértékben, mint a minôben az élelmi, kereskedelmi és iparczikkek, gyógyszerek elôállítása, eltartása, gazdasági, gyáripari kérdések megoldása mindig több okszerûséget követel? Természetes tehát, minél számosabbak a chemiai elõadásban azok a kisérletek, melyeket egyszerûen, könnyen, veszedelem nélkül véghezvinni és általok a dolog lényegét megértetni lehet, annál nagyobb és általánosabb belôle a haszon, mi a közönségre háramlik.

Robert Bunsen
A németországi chemikusok között alig van elõadó, ki az elemek chemiájának terén jobb experimentatori hírnévnek örvendene, mint Bunsen Róbert Heidelbergben. És alig van chemikus, kinek szava a chemiai analízisben nagyobb hitelben részesülne, mint az övé. Ô még azok közé a kevesek közé tartozik, kiket a chemiai analízis klasszikus mestereinek nevezhetünk, kik a nagyszerû eszmét a módszer egyszerûsége mellett az eredmény tökéletességével tudták párosítani. Sokan rossz néven veszik, hogy õ még mindig az aequivalens. felfogás híve és a chemia mai elméletét kevés figyelemre méltatja, mondhatjuk számba sem veszi; azt is nehezen bocsátják meg neki, hogy a szénvegyületek chemiájának haladásával évtizedek óta nem törõdik. De midõn a chemia annyira óriás léptekkel haladt, lehet-e kárhoztatni azért, hogy õ annak a résznek maradt híve, mely az észlelésnek közvetetlenebb adatokat szolgáltat, a spekulácziónak kisebb tért enged, a mely tárgyánál fogva, s általánosabb érdekû?

Nagyon jól tudtam, hogy mai napság a chemia minden ágában egyenlôen kiváló erõt alig nevezhetne meg valaki, azért örültem hogy Bunsennél helyet találtam.

Heidelberg óhajtásomnak teljesen megfelelt. A kisérleti chemiában egyes kisérletekkel ismerkedtem meg, melyek a természetes elemcsoportok közös sajátságainak feltüntetésére alkalmasok. Láttam például, hogy a nehezebben kezelhetõ és az egészségre veszedelmes testekkel is, mint pl. chlórmonoxiddal, foszfor-hidrogénnel, meIyeknek elseje még explozív is, másodika pedig felette gyúlékony, ha nem tiszta, nagyon érdekesen lehet kisérletezni minden veszedelem nélkül.

A heidelbergi laboratóriumban kipróbált  analitikai módszereket lehet elsajátítni. A gyakorlók nagyrészben kezdôk. Az 1880/81. iskolai év felében alig voltunk tízen, kik már azelôtt is dolgoztunk. A vezetésben egy elsô- és egy másodassistens mûködtek közre, de a fõrész Bunsen tanárra esett.  Mindenkit felkeresett, mindenkinek mutatott valamit; a legcsekélyebb dolog sem kerülte ki figyelmét s öröme telt benne, ha egyik-másik soron kívül is utasításért folyamodott. Õszinte szomorúság lepte meg, ha tanításai valakin nem fogtak. Önálló buvárlatokkal nála nem foglalkoznak. Nem mondunk nagyot, állítván, hogy bár új eszmékben sem gazdag már laboratóriuma, és mégis egyike azoknak, melyeket tömegesen keresnek fel. Az ó és új világrészek legkülönbözôbb országaiból sereglenek oda, hogy a chemiai analízisben erõs alapot szerezzenek. Czéljokat elérik, mert a laboratórium közös szelleme az igazságszeretet, mely bizonytalan adatokért a lelkiismerettel nem alkuszik meg, és nem riad vissza a legnagyobb áldozattól sem, hogy csak jó eredményt találjon. Kétségtelen, hogy a chemia mûvelésében az analízisnek fontos szerepe van. A szinthézisnek eredményét az analízisben való jártasság nélkül nem vizsgálhatjuk meg, s így természetes, hogy minden kezdôchemikus, ki jó alapvetõ iskolát óhajt, és módjában áll, Heidelberget még ma örömmel keresi fel.

Heidelbergben egy félévig voltam. Nyugodtan maradhattam volna még ott tovább is, ha több idõvel rendelkeztem volna. De mivel Németországnak olyan egyetemén is meg akartam fordulni, mely az organikus chemia tanításáról és az orgánikus chemia mûvelésérôl híres, meg kellett válnom Heidelbergtôl.

München divatos tartózkodáshelye most azoknak a fiatal chemikusoknak, kik organikus chemiával foglalkoznak. Én is odaköltöztem.

Ha ôszinték akarunk Ienni, bevallhatjuk, hogy Münchenben nem Liebignek átöröklött szelleme képezi a vonzó erõt. Gyakorlatban értékesíthetõ frissebb felfedezés nincs, mint az indigó mesterséges elôállítása talán utánzása. Ez ott látott napvilágot. Álljon elõ bárki hasonló jövõt ígérõ testtel másutt, Münchennél kevésbbé középponti helyen, és valószínû, hogy laboratóriuma keresettségnek fog örvendeni. A jelenség éppen nem meglepõ, sôt teljesen összefügg az uralkodó irányzattal. Századunk nem annyira eszmék diadalrajutásáért, mint anyagi jólétért, fizikai erôk érvényre emeléséért küzd: lehet-e csodálkozni azon, hogy az ifjú chemikus nemzedék olyan laboratóriumot is törekszik felkeresni, melynek vezetõje felfedezésével a tudományt is de magát is gazdagítá. Azonban igazságtalanság lenne állítani, hogy a müncheni laboratórium Németországban nem az elsôk között foglalna helyet, ha az indigó történelmével olyan közeli kapcsolatban nem állana.

Baeyer a szénvegyületek reakczióiban éppen annyira jártas, mint Bunsen az elemek és ezek vegyületeinek reakczióiban. És ha elgondoljuk, hogy milyen számos széntartalmú vegyület van és mennyire bonyolult alkotásúak és hatásúak ezek, nem kis bámulatra gerjeszt Baeyernek a chemia ezen ágában való jártassága. Nála láthatjuk, hogy mennyi kisérletet kellett végeznie, és hányszor kellett azokat ismételnie vagy ismételtetnie, hogy a széntartalmú vegyületek sajátságaival szabadon rendelkezzék.

Az elemek chemiájának, vagyis az anorganikus chemiának vegyületeit a sav, basis, só vagy közömbös test osztályokban foglaljuk össze. Nem jár nagy nehézséggel megállapítani, hogy a körébe tartozó vegyület, melyik osztályba sorozható s ha ezt tudjuk, a vegyüIet s alkatrészei jellemének birtokában vagyunk. A széntartalmú vegyületeknél sokkal nehezebb és fáradtságosabb az osztályozás. Külsô sajátságok nem könnnyen és nem mindig árulják el az osztályt; a reakcziók sok idôbe, pontos megfigyelésbe kerülnek, ha a vegyüIetet alkotó gyökökrôl számot akarunk adni. Ha pedig ezeket nem tudjuk megállapítani, a vegyület chemiai természetérõl, mondhatni, semmit sem tudunk, mert a vegyület alkatrészeinek qualitiv és quantitativ ismerete nem elég ahhoz, hogy a vegyület jellemérõl fogalmat alkothassunk. Ez csak akkor lenne elég, ha isomer vegyületek nem volnának.

Baeyer e nehézségekkel számot vetett, és minthogy a széntartalmú vegyületek reakczióit chablonba foglalni még nem lehet, tanítványaival minél több vegyületet készíttet. Megvizsgáltatja azoknak forráspontját vagy olvadáspontját, megcsináltatja fontosabb és könnyebben véghezvihetô chemiai átalakulásait. E közben megtanulják tanítványai tulajdonképen véve az egyes gyökök átalakulását, s ezekkel azt, hogy miként lehet különféle vegyület-osztályokból egymásba átmenni, és ezt az átmenetet az általános érvényû reakcziók közül melyikkel lehet legbiztosabban elérni. A széntartalmú vegyületek analízisével csak idô közben mint kiegészítô mûvelettel foglalkoznak.

Természetes, hogy ezek az elôkészítõ tanulmányok sok idôt követelnek és nem valószínû, hogy a negyedik év elôtt valaki önálló munkába kezd; de az bizonyos, hogy elôkészítô éveiben a chemiai mûveletek végzésében, az anorganikus és organikus analízisben nagy gyakorlatot szerez és az irodalmat is derekasan megismeri.

Mondhatjuk, hogy Baeyernél az irodalmat kritikailag ismerik meg. Mert ha a megkisérlett módszerek valamelyike nem ad kielégítô eredményt, ugyanazon test elõállítását többen, más és más módszer szerint próbálják meg; a véghezvitelnél és eredménynél mutatkozó jó és rosz oldalakat megállapítják, és a laboratórium hasznára a legjobb módszert fogadják el. A chemia tanulmányozásának felsõ fokához,  a buvárlathoz ilyen elôkészületekkel jutván tanítványai, szabadabban és több önállósággal mozoghatnak. Ekkor kezdõdik Baeyer közvetetlen befolyása növedékeire.

Az analitikai laboratóriumban, mondhatni, soha sem találkozik velük; a míg preparátumokat készítenek, csak nagy ritkán; de a mint buvárlatokkal kezdenek foglalkozni, folytonosan.

Minden németországi nagyobbhírû laboratóriumnak megvan a maga specziális foglalkozásköre. Baeyer laboratóriumában fôképen aromás testekkel foglalkoznak.

A tények általánosítása szempontjából kevés történik nála. E tekintetben inkább ötletei, mint a tudományos kritikát megálló eszméi vannak. Ilyen pl. az a nézete, hogy a természetben szereplô nevezetesebb vegyületek legkisebb anyagmennyiségei a molekulák három szénatomot, vagy ennek valamely egészszámú sokszorosát tartalmazzák. Azért, mert a tejsav, mannit, szénhidrátok s némely vegyületek, melyek benzol-származékokul tekinthetõk, három szénatomot, vagy a három szénatomnak x-szeresét tartalmazzák egy molekulában. Azt sem állíthatjuk, hogy tisztán tudományos czél lebeg szeme elõtt. Midôn úgy nyilatkozik, hogy a tudomány mai állása szerint nem lehet más feladatunk, mint az, hogy lehetõleg sok új tényt fedezzünk fel, a chemia feladatául csak annyit tûz ki, mint Robert Boyle háromszázaddal ezelôtt. Ha tanításainak hátterében törekvéseinek fômotívumait keressük, azt kell hinnünk, hogy magasabb eszme nem vezérli, mint az alchimistákat és iatrochemikusokat. Hiszen midõn oly testeket igyekszik elôállítani, melyek ipari tekintetbôl becsesek, vagy a szenvedõ emberiség fájdalmát enyhítik, vajjon nem aranyat és nem életelixiriumot keres-e?

De ha megvizsgáljuk azokat a dolgozatokat, melyek iskolájából kikerülnek és kikerültek, el kell ismernünk, hogy õ és tanítványai sok olyan kérdest oldottak meg, melyeknek megvan tudományos értékök is. Növeli becsöket az is, hogy ismereteinket olyan téren gazdagították, melyen kevesen próbálkoznak meg. Ha mindent elhallgatunk és csak az indigónak meg az alkaloidok közül a chinin alapanyagának tanulmányozását emeljük ki, mely testeknek érdekében kevés helyen foglalkoztak több és szebb eredménynyel mint nála, tájékozva lehetünk iskolájának érdemei felôl.

Ez az érdem abban rejlik, hogy kisérleti alapon törekednek megfejteni a bonyolult természetû testeknek belsõ szerkezetét; keresik azokat az egyszerû és összetett gyököket, melyeknek közvetítésével alkalmas feltételek alatt vegyületeket állíthatnak elô; keresik azokat a különféle bomlás-termékeket, melyeket bármiféle erô segítségével ugyanazon testbõl elôállíthatnak, hogy azután ezekbõl az adatokból a vegyület chemiai jellemét állapíthassák meg.

E czél felé törekedve, Németországnak nagy érdeme van abban, hogy a chemiai analízis és szinthézis módszerei annyira fejlõdtek. És bár az anyag bensô szerkezetére vonatkozó ismereteink még elég hiányosak, de a czél a tudományhoz méltó, s megvédi Németországot attól a vádtól, hogy chemikusai inkább az ipar, mint a tudomány szolgálatában állanak. Bár erre a vádra sem nehéz alapot találni.

Ha a jövôbe bepillanthatok és a specziális fejlõdést az általános ismeretekben való gyarapodásnak elébe helyezem, továbbra is Münchenben maradtam volna, mert nem sok helyütt szerezhettem volna több gyakorlatot a széntartalmú vegyületekkel való bánásmódban. Az olyan Iaboratórium, melyben közel hatvan ember, mondhatni ugyanannyiféle tárggyal foglalkozik, kiváló alkalmat nyujt minden törekvõ munkásnak, hogy ismeretkörét szélesítse, tapasztalatait gazdagítsa. Mindamellett ottmaradásra nem gondolhattam. Nálunk Magyarországon, a dolgok mai állapotából kiindulva, az organikus chemiának nincs jelene, nincs jövôje. Apró kérdésekkel, szûk körben, vagy legfölebb valami elõre nem látható hazai felfedezés nyujtotta téren talán foglalkozhatunk, de a német patentes irány annyira monopolizálja a szabad mozgást, hogy még nagy multú és nagy jelenû nemzetek a francziák és angolok sem versenyezhetnek és mûködésök inkább csak szigorúan theoretikus értékû, hosszú idõt igénylô kérdések megoldására szorítkozik.

Ez a körülmény újabb ok volt arra, hogy Németországot elhagyjam és Lavoisier hazáját keressem fel.

A franczia czentralizáló törekvés ismeretébõl következtetni lehet, hogy tudományos téren is a legjobbat, a legkitûnõbbet Párizsban kell keresnünk.  Megérkezünk Párizsba azzal a gondolattal, hogy majd kiválasztunk egy fôiskolát, mint tennôk Ausztriában vagy Németországban. Az irodalom útján tudjuk, hogy Páris nagynevû chemikusai: Berthelot, Cahours, Debray, Frémy, Schützenberger, Troost és az 1881-ben még élt Wurtz; Pasteur inkább fiziológus már. Hajlamunknak megfelelôleg egyet kiválasztunk s mikor elindulunk, hogy ügyünket rendbehozzuk, kiderül, hogy olyan laboratóriumban, melyben többen dolgozhatnak és rendszeres chemiai oktatás van, mint Cahours-nál, az École centrale des arts et manufactures-ben, Debray-nél az École normale superieurben és Frémynél a polytechnikumon: vendég nem dolgozhatik. A tanulmányt ott kell megkezdeni és be is végezni.  A többiek közül a Collège de France-on Berthelot-nál és Schützenbergernél, vagy a Sorbonne-ban Troost-nál csak úgy dolgozhatunk, ha az illetõ tanárnak kedve lesz befogadni.

Az elõadások ingyenesek; azokat hallgathatja akárki, ifjú avagy öreg. Azonban gyakorlati tudománynyal foglalkozó embernek a laboratórium foglalja el a terveiben a fõhelyet, azért nem kis mértékben lepett meg, midôn mind kevesebb reményem kezdett lenni ahhoz, hogy laboratóriumba juthatok.

Wurtzhoz és esetleg Schützenbergerhez bejutni nem lett volna nehéz. De mind a kettõ elszászi; német befolyás alatt fejlõdtek, és a német irányt megtartották. Fõleg organikus chemiával foglalkoztak, ugyanazon szellemben, mint akármelyik német egyetemen. Wurtz még assistenseit is Németországból Bonnból szerezte. Õ maga utóbbi idôben a laboratórium ügyeivel keveset törôdött. Sem nála, sem Schützenbergernél nem értem volna czélt, mert az igazi franczia iskola életét, szokásait nem ismerhettem volna meg.

Troost-hoz a disszocziáczió-tünemények tanulmányozása, Berthelot-hoz a thermochemiai mûveletek megismerése vonzott. A vizsgálatok és eredmények érdekesek mindkét szempontból; de a thermochemia a chemiai erõviszonyok vizsgálata miatt általánosabb jelentôségû levén, Berthelot-hoz inkább vágytam. Berthelot, bár adatai sok megtámadásban részesülnek s néha nem ok nélkül,  korunknak kétségtelenül Iegeredetibb és legtermékenyebb chemikusa.

Marcellin Berthelot
Than tanár úr személyes látogatásának és irásbeli ajánlatának végre lett annyi sikere, hogy Berthelot laboratóriumában helyet  adott, mondhatnám megtûrt, és beosztott egyik assistenséhez assistensnek. Közel harmadfél hónapig dolgoztam ilyen subordinált helyzetben, míg fölszabadultam s önálló megbízásban részesültem.

Megkisértem azokat az elôadásokat, melyeket hallgattam és a laboratóriumot, melyben dolgoztam, fôbb vonásokban jellemezni.

A Sorbonne-ban és a  Collège de France-on a chemiát egymástól teljesen eltérô elvek szerint tárgyalják. A sorbonne-i elôadások megfelelnek körülbelül a mi egyetemi általános kisérleti chemiai elôadásainknak; a  Collège de France-on tartott elôadásokat inkább a mi válogatott fejezeteinkkel hasonlíthatjuk össze. Ott a tárgy megismertetése, közkincscsé tétele a fôczél s ennek megfelelôen az elõadás módja is a népszerû felé hajlik; itt a szigorú tudományos irányt sohasem tévesztik szem elõl; tárgy és tárgyalásmód magasabb regióban mozog. Az elôadásoknak tárgya mindig valami specziális és elvont értékû.

A Sorbonne-ban a kisérleti chemiát hárman adták elõ. Az elemek chemiáját Troost és Debray osztják meg egymás közt és pedig úgy, hogy az elsõ félében Troost a metalloidokról, a másodikban Debray a metallumokról értekezik; a széntartalmú vegyületeket a második félévben a néhai Wurtz tárgyalta.

A Collège de France-on organikus chemiára kinevezett tanár Schützenberger, de tényleg anorganikus chemiából ad elõ egyes fejezeteket, vagy organikus chemiából olyan részleteket. melyek a laboratóriumában végzett dolgozatokkal szorosabban összefüggnek.

Ugyanott az anorganikus chemia tanára Berthelot, és elôad organikus vagy thermochemiát. Berthelot-nak a Collège de France-i elôadásait következô czímek alatt foglalhatjuk össze: 1. organikus chemia különös tekintettel a szinthézisre; 2. a thermochemia feladata és módszerei; 3. anorganikus és organikus chemia thermocherniai szempontból.

Mind a két intézetben minden elõadó hetenként két, összeségben éven át negyven elôadást tart. Egy elôadás tartama legalább egy egész óra, de lehet több is.

Az elôadások sok tekintetben különböznek a németországiaktól. Elsô és felette észrevehetô eltérést abban találunk, hogy a fizikai sajátságokra több gondot fordítanak. A chemiai átalakulások külsõ feltételeinek: a hônek, elektromosságnak, fénynek, mechanikai erõnek befolyását minden nevezetesebb vegyületnél érdemlegesen tárgyalják, és különösen kiemelik a disszocziáczió tüneményeit.

Második nem kevésbbé Iényeges eltérés abban áll, hogy Németországban a thermochemiáról legfölebb válogatott fejezetekben beszélnek, jövôjéhez most még reményt is alig kötnek, a párizsiak pedig egyáltalában nem beszélnek chemiai átalakulásokról anélkül, hogy az azokkal járó és már ismert thermochemiai adatokat ne közölnék. Eljárásukat teljesen okadatolja az a körülmény, hogy mikor az anyagnak sajátságai megváltoznak, megváltozik a chemiai erô is; és ha az egymásra ható testek változását akarjuk kifejezni, az igazsághoz közelebb állunk, ha az anyagmennyiségeken és minôségi változásokon kívül, a mennyiben lehet, az erô megváltozásával is számolunk.

Igaz, hogy a chemiai erôt abszolút értékben mérni nem lehet; igaz, hogy a chemiai erôk relatív nagysága a chemiai átalakulásokat kisérô hôváltozásokból csak hiányosan állapítható meg: azonban ezeknek a hôváltozásoknak megfigyelése még akkor is haszonnal járna, ha azokat a chemiai erôvel összefüggésbe hozni nem lehetne.

A hô t. i. sok chemiai átalakulásnak segítô ereje. Ha az egyes átalakulásoknál vagy egyes testek oldásánál tapasztalható hõváltozásokat megfigyeljük, kulcsot találunk sok tünemény megfejtéséhez; mert a keletkezô vagy eltûnô hõmennyiség képes sok átalakulást elômozdítani vagy megakadályozni. Pl. a hidrogén in statu nascenti thermochemiai szempontból annak köszöni hatását, hogy fejlôdésekor jelentékeny hômennyiség szabadul fel. Lehet, hogy a felszabaduló hônek egy része eszközli azt, hogy a hidrogén keletkezési állapotában atomokban és nem molekulákban válik le, a midôn chemiai hatásokra is legképesebb; azonban ennek a munkának hôaequivalensét nem ismerjük, azért közönségesen az mondjuk, hogy a hô a hidrogén-molekulák szétválasztásánál nem végez munkát, hanem egész erejével a redukálandó test súlyegyeni helyzetét változtatja meg és elôsegiti azt, hogy valamely hidrogéntartalmú vegyület képzôdjék.

Magától értetôdik, hogy a keletkezési állapotban lévô hidrogén is csak olyan vegyületekre hat, melyeknél a hidrogénnel képzôdô vegyület nagyobb erõt nem szükségel, mint a mennyit a hidrogén fejlôdéskor fölszabaduló hômennyiség fedezhet.

Az organikus chemia tárgyalása is nagy meglepetésben részesített.

Általánosan elterjedt nézet, hogy az organikus chemiai elôadásokban nehéz kisérletezni, és tapasztalat szerint a legjelesebb német elõadók is kevés kisérlettel érik be. Tagadhatatlan, hogy az organikus chemia körébe vágó kisérletek nem olyan ékesek, az érzékekre kevésbbé hatnak, s az értelmi felfogásnak több munkát adnak, mint az elemek chemiájának szokásos kisérletei; azonban Párisban alkalmam nyílt az ellenkezôrôl meggyôzôdni.

Wurtz nagyon sok kisérletet mutatott be, melyeknek nemcsak az a hasznuk van, hogy a mondottakat megvilágositják, hanem sokra elôkészítik a hallgatót, a minek a laboratóriumban jó hasznát veszi. Ezeknél a kisérleteknél rendkívül sok dolga van az assistensnek, mert bonyolultabb kisérleteket úgy kell elôkészíteni, hogy az átalakulás egyes fázisait egymástól függetlenül lehessen bemutatni; de a közönségre olyan haszon háramlik belölôk, minõt semmiféle ügyes, eleven leirás nem pótolhat.

A közönségesen bemutatni szokott kisérleteken kívül láttam a telítetlen szénhidrogének elôállítását haloid-származékokból alkoholos kálium-hidroxiddal; benzolét acethilenbôl; a telítetlen szénhidrogének bromaddiczió termékeinek elõállítását; amidok keletkezését ammoniumsókból, amin-származékok átalakítását hidroxid-származékokká; az alkohol szinthézisét, a gliczerin leválasztását Schelle szerint, nitrogliczerin elôállítását és sajátságainak bemutatását; a merkaptánok, merkaptidok elôállítását; hangyasav és eczetsavsók szinthézisét, különféle aromás vegyületek elôállítását, melyeket mind elsorolni hosszadalmas lenne.

A tárgyalásban a fôsúlyt arra fektette Wurtz, hogy ne sok tényt halmozzon fel, hanem, hogy azokból, a miket elmond és bemutat, az egyes vegyület-osztályok képzôdési viszonyai jól megérthetôk legyenek, s bevezessék a közönséget annak a titkába, hogy miként jár el a chemikus a vegyületek szerkezetének kipuhatolásában.

Mielôtt a laboratóriumi viszonyok ismertetésében kezdenék, lehetetlen elhallgatnom azt a kellemesen sajátszerû benyomást, melyet a franczia, s különösen a sorbonne-i auditórium gyakorol az idegenre. Már a német egyetemek hallgatóinak szorgalma és komoly magatartása meglepô; de ez a csendes, fegyelemhez szoktatott és néha fontoskodó németeknél természetesnek látszik. Az élénkségökrôl híres francziáknál ilyes valamit nem várunk; és azért lep meg bennünket a hallgatóság magaviselete. Minthogy az elôadások kivéve a Confèrences-okat nyilvánosak, tarka közönség szokta a termet megtölteni. Férfi, nô, öreg, ifjú vegyesen foglalják el a terem nagy részét, csak az elsõ egy-két sorban fentartott és korláttal elkülönített helyek maradnak szabadon. Ezekre a szaktárggyal foglalkozó és bejegyzett rendes hallgatók tarthatnak számot. A teremben kalappal vagy a nélkül ülhetnek. Szabadon járhatnak a vendégek ki és be. De ez a szabadság legkevésbbé sem szolgál visszaélésre. Lehetôleg mindenki azon van, hogy a közfigyelmet csendháborítás ne zavarja meg. A csendet csak a kedvelt tanár bejövetele és eltávozásakor felhangzó taps szokta megzavarni. Tetszésöket néha elôadás közben is tapssal fejezik ki. Annyival meglepôbb ez a nagy figyelem mind az elôadó, mind egymás iránt, mennyivel többször láthattuk, hogy a pezsgô életkedv, másutt ugyan csak korlátlanul nyilvánul. A milyen szabadon jöhet, mehet a nagyközönség mint vendég éppen annyira meg vannak kötve a bejegyzett hallgatók. Minden elôadáson való megjelenésöket a tanár belépése elõtt kell sajátkezû aláirással igazolniuk. Ha a tanár belépett a tanterembe, a könyvet a felügyelõ kiviszi. Ezt az eljárást a franczia republikában nem tartják szabadságsértônek. Próbálna meg valaki nálunk, a monarchikus Magyarországban hasonló ellenõrzést.

De térjünk be Berthelot tanár laboratóriumába. Az 1881/2 iskolai évben négy assistens, Dr. Tatarinoff nevû orosz chemikus és én képeztük a laboratóriumi személyzetet. E laboratórium nem hasonlít a mieinkhez vagy a németországiakhoz. Egy tudós dolgozó helye az, ki kellõ erõvel ellátva, gyakorlati haszonra való tekintet nélkül tisztán a tudományt szolgálja.

Ha felemlítem azokat a dolgozatokat; melyek akkoriban a laboratórmmból kikerültek, jellemezve találjuk az irányt, mely benne uralkodott. Thermochemiai adatok megállapításával foglalkozott minden tag. Elsõ sorban azért, hogy a már meglevô thermochemiai elvek szigorú igazságát még erõsbítni lehessen, második sorban azért, hogy újabb tények alapján egyes vegyület-csoportok között újabb összefüggést lehessen felfedezni. Ezeknek az elveknek támogatására szolgáltak azok a meghatározások, melyek különféle testek párolgási, oldási, keletkezési hõjére, továbbá a gõzök fajhôjére terjedtek ki. Befejezett tényként a közönség elébe kerültek a thionyl és szulfurylchloridok, czinkammonium-kettôssók, czianidok, higanyhaloid-kettôssók, továbbá alkali- és alkali-földfémek kettôssóinak keletkezési hõi; a nitrogén-dioxid és eczetsavgôz fajhôi. Úgy látszik, még nincs befejezve Dr. Tatarinoffnak a carbamid keletkezési hôjére ésBerthelot tanárnak a higanyhaloid kettõssók olvadási hôjére vonatkozó dolgozata.

Ezekbôl az adatokból a gyakorlati élet javára kevés szolgál. Legfölebb a nitrogén-dioxid fajhôjét az exploziv nitro- nitrit- és nitrátvegyületek romboló hatásának magyarázatánál, a carbamid képzôdési hõjét talán fiziológiai kérdések megoldásánál Iehet majd értékesíteni. A többiek absztrakt jeleatôségûek. De mint ilyenek is figyelemre méltók. Mert azok közül a higanyhaloid vagy alkali és alkali-földfém-kettôssók közül egyesek valóban létezhetnek, elõállíthatók. Azonban az összetevõ sókban az alkatrészek telítettek. Pl. a káliumchlorid és magnéziumchlorid kettõssókban foglalt kálium-chloridban sem a kálium több chlórral vagy más negatív alkatrésszel, sem a chlór több káliummal vagy más pozitív alkatrésszel nem egyesülhet. Hasonló az eset a magnézium-chloridnál is. Elõttünk áll ennélfogva most vagy úgy fogni fel e kettôs sókat, hogy molekulás szerkezetûek, azaz káliumchloriddioxid és magnéziumchlorid molekulák egyesülnek egymással, midõn a molekulák közt uralkodó újabb chemiai erõt kell felvennünk, hogy egyesülésöket magyarázhassuk; vagy el kell fogadnunk azt a föltevést, hogy az elemek atomjai vegyértéköket az átalakulások különféle feltételei szerint változtathatják.

Berthelot, ki az atomtheoriát fölöslegesnek tartja, a chemiai vegyértékekrôl pedig mint éppen szükségtelenrôl beszél, hatalmas támaszt lel e kettõssókban annak bizonyitására, hogy molekulák molekulákkal többféle viszony szerint is egyesülhetnek, csak az egyesülés feltételeit tudjuk megtalálni.

A franczia iskolának az aequivalens felfogáshoz való merev ragaszkodását alig lehet megérteni. Igaz, hogy kisérletileg bebizonyítható tényekre támaszkodnak, illuzióknak élni nem akarnak, s az elemeknek, úgyszintén a vegyületeknek aequivalens súlyait biztosan meg lehet határozni, ha közös megállapodás szerint elfogadott egységünk van. De vajjon nem Gay-Lussac volt-e az elsô, ki a gázok (és gôzök) sûrûsége és azok aequivalens súlya közti összefüggésre a figyelmet felhívta? Nem Gerhardt volt-e,  ki az aequivalens képletek helyébe az Avogadro-tétel alapján az egyenlô térfogatok relatív súlyainak megfelelõ képleteket ajánlotta? Gerhardt ajánlatának következménye az lett, hogy a chemikusok legnagyobb részben ilyen értelemben változtatták meg az atomra, molekulára vonatkozó nézeteiket, csak éppen az igazi franczia chemikusok zöme maradt állhatatos a régi mellett.

E vázlatos leírás még hiányosabb lenne, ha a német és franczia laboratóriumokban észlelhetõ dolgozásmódot elhallgatnám.

A német körülbelül, mint mi meglehetôs lassan, megfontolva, minden kürülményre elõkészülve, kellõ nyugalommal lát munkához. Semmi sem sürgõs, ha biztos eredményt akar elérni. Óvatos. Kisérleteiben nem áldoz semmit; a közvetetlen jó eredményre nagy súlyt fektet, azért a hibaforrásokat szereti kiküszöbölni.
A franczia a laboratóriumban is szenvedélyes, ideges. Az eszmét a megvalósulásnak rögtön kell követni. Készüléket, életet koczkáztat, de az eredményre sokáig nem várhat. Rövid az élet: sokat dolgozni, sokat élvezni csak sietve lehet. A kisérletek abszolút értékére nem vágyik; megállapítja a hibaforrásokat és korrigál. Nem kitartó, és olyan mûveleteket nem szeret, melyeknél az eredmény nem tiszta. A frakczionált desztillácziót csak németnek való munkának tartja. Készülékek összeállításában gyors, találékony. Ügyes kezûek: mintegy vérökbe oltva látjuk azt a kézmûiparra való hajlamot, mely a franczia munkást ügyessé, és azt a csinosságra való törekvést, mely iparczikkeiket keresetekké teszi. A számítást és fizikai míveleteket feletébb kedvelik. Oka kétségkívül a mathematikai tudományok magasabb fokú és elterjedtebb kultiválásában rejlik. És mivel chemiai laboratóriumba csak akkor kerülnek, mikor fizikai laboratóriumban már legalább egy évig foglalkoztak, finomabb mûveletek véghezvitelében is nagy gyakorlottságot tanusítanak.

A laboratóriumok munkásait a doktori czím után való törekvés látszólag kis mértékben foglalkoztatja. Nem azért, mintha doktorrá lenni nem akarnának, hanem mivel nehéz azzá lenni s idõ elõtt róla álmodozni nem szeretnek. Nálunk, éppen mint Németországban, a doktorátus jogot ad e czím viseléséhez, mely czímhez a külömbözõ egyetemeken külömbözô nagyságú szellemi munkával és anyagi áldozattal lehet jutni.

Francziaországban legalább a chemikusoknál a doktori czím az érdem jutalma; mint ilyenért a tudománynak sok szolgálatot kell tenni és kevés azon kiválók száma, kik harmincz év elõtt részesültek e kitüntetésben. De a ki dolgozott már annyit, hogy irodalmi névre tett szert, annak könnyen megy. Az Annales de chimie et de physique szerkesztôsége kinyomatja összes dolgozatát, mely disszertáczióul szolgál, sõt még a vizsgálat költségeit is fedezi. Így éppen nem csodálkozhatunk, ha a doctorans már valamelyik akadémián vagy más tanintézetben éveken át tanároskodott s tanár korában fejezett be olyan munkát, melynek alapján promoveálják.

Visszaemlékezve azokra, a mikben Baeyer és Berthelot tanárok laboratóriumainak mûködéskörét ismertetni törekedtem, azt hiszem, sikerült legalább némiképen a két külônbözõ irányt feltüntetnem. Németországban az anyag minôségi és mennyiségi változásainak tanulmányozása segítségével a belsõ szerkeze kipuhatolása a czél; Francziaországban ezekre is gondolnak, de fôleg a chemiai erôviszonyokra fektetnek súlyt. Azonban e laboratóriumok ismertetését csak akkor tekinthetem befejezettnek, ha tapasztalataimból megfejthetem, hogy miben rejlik e laboratóriumok, illetôleg azok fejének produktív ereje.

A kérdésre talán sokan a következö egyszerû választ adnák: mind Baeyer, mind Berthelot kiváló szellemi tehetségek, megáldva bõven eszmével, felruházva kitünõ kisérletezõ és megfigyelõ képességgel, szóval olyan emberek, a kik tudnak gondolkodni s eszméiket meg is tudják valósítani.

Általánosságban véve igaz a felelet, de nem feltétlenül.

Én azt tartom, hogy a természettudós produktív erejének nyilvánulásához a következõ négy tényezô szükséges: 1. a szakairodalom ismerete, 2. az eszmékben való gazdagság, 3. az eszmék megvalósításhoz szükséges anyagi erô és 4. a véghezvitelhez szükséges idô.

Olyan szakirodalom, mint a milyen a német és a franczia, még abban az esetben is, ha e nemzetek tudósai csak anyanyelvöket bírják, rendelkezésökre ad mindent, ami tudományszakukban történik, úgyszólván a megjelenés pillanatában.  Ezeknek már tanulókorukban módjukban áll az elõadás tárgyait kitünõ iskolai és kézi könyvekbôl kibôvíteni. Felsõ tanulmányaik alatt csak folytatják a régit, de már folyóiratokat is használnak és pedig úgy az elôadásokhoz, mint a Iaboratóriumi mûködéshez. A folyóiratokat nemcsak alkalmilag veszik elô, hanem a tudomány haladását állandóan figyelemmel kisérik. Ha egyes feltünôbb és könnyebben megvizsgálható tényrôl jelent meg valami, azt azonnal, vagy alkalmilag meg is próbálják. A tények közül így nagyon sokat nemcsak elolvasnak, hanem az utánacsinálással mintegy megrögzítenek. Régi és közös tapasztalat, hogy a kisérleti tudományokból az olvasottakat hamar elfelejthetjük, különösen akkor, mikor már nem az emlékezõ, hanem az ítélô tehetség mûködik; de a mit magunk megcsinálunk, az meg is marad. Minthogy az irodalmi adatok rögzítésének ezt a kombinált módját, a gyöngülô emlékezû tehetségnek ezt az egyetlen gimnasztikáját éveken át végzik, természetes, hogy nagykörû áttekintésre tesznek szert, sok adat felett rendelkeznek és végre nem annyira a sok olvasás, mint inkább a sokféle dolgozás következtében megszerzik az irodalmi jártasságot.

Az irodalomnak ily módon való tanulmányozása visszahat az eszmékben való gazdagságra.

Szellemet csinálni nem Iehet, de eszmék keletkezését elômozdítani lehet. Ha tehát valaki tapasztalati tudománnyal sem gyakorlatilag, sem irodalmilag nem foglalkozik, eszméi nem születhetnek. Azonban az irodalommal való foglalkozás magában véve nem elég ahhoz, hogy a chemiai tudományt elôbbre vigyük. Elsajátíthatunk ugyan így is bizonyos mennyiségû ismeretet, melyek segítségével sok kérdés felett elmélkedhetünk és néha egyes tények felett analógia útján kifogástalanul ítélhetünk, következtethetünk; de ha következtetéseinket kisérletileg ellenõrizni nem tudjuk, elmélkedéseink meddôk maradnak.

Minél több eszmét valósíthat meg valaki, minél több akadályba ütközik azok megvalósításában, annál több új eszmére talál. És e tekintetben nem ítélhetjük el Priestleyt, ki a természettudóst a jó vadászebhez hasonlítja, mely nyugtalanul szalad ide-oda, hogy vadra bukkanjon. Sõt az újabb korban  Berthelot is úgy nyilatkozik, hogy akármit, csak dolgozni kell, mert gondolkodó fejnek dolog közben születnek eszméi.

Az eszmeszerzésnek ez a reczeptje nem lenne rosz, de szerfelett drága. Mert a tapasztalati tudományok egyike sem követel annyi anyagi áldozatot és olyan sok idôt, mint a chemia. Keressük meg hát, hogy  Berthelot és Baeyer honnan vesznek pénzt meg idõt. Ha ezt megtaláljuk, tevékenységük nem lesz többé bámulatos, de nagyon is természetes.

Baeyeren kezdem. Az õ viszonyai közelebb állanak a mieinkhez, mert a tanár Németországban is elôbb tanító, azután tudós. Baeyer elõad hetenként öt órában reggel 89-ig.

Az elõadás ideje nem lényegtelen. Tudományos kisérletek végzésére egy végtében sok szabad idô szükséges, és az nem a véletlen dolga, hogy a chemia tanára majd minden német egyetemen reggel végzi elôadását.

Baeyer vezeti a laboratóriumot. A tanítás és tudományos mûködés terheiben osztozik a segédszemélyzet; a kisérletek kiadását fedezi tízezer mark dotáczió; és a kormány még a túllépést is megengedi; azután, a mit az állam nem nyujthat tudományos czélok elõmozdítására, bõven szolgáltatják azok a gyárosok, kik, ha közvetetlenül a tudományért nem is, de a felfedezések kereskedelmi hasznáért annál nagyobb mértékben lelkesednek.

1881-ben Baeyer segélyszemélyzete volt: egy rendkívüli tanár, ki a kezdõket vezette, két magántanár, kik az organikus chemiai laboratóriumban a haladottak között dolgoztak, és nyolcz assistens, kik részint az analitikai, részint az organikus chemiai laboratóriumba voltak beosztva. Ezek közül az assistensek közül a Iegnagyobb rész, és még vagy 16 élemedett korú és tapasztalt chemikus állandóan a tanár rendelkezésére állott oly módon, hogy vagy neki, vagy érette dolgoztak. Neki dolgoztak azok, kik közvetetlenül az ô privát dolgozatában segítkeztek; érette azok, kik az õ dolgozataival összefüggésben álló és a kérdést más oldalról megvilágosító kisérleteket végeztek. A gyárak szolgáltatták a legtisztább anyagokat. A mit a gyárakból kapni nem lehetett, 20-30 ember állott rendelkezésre azok közül, kik preparátumokat készítettek s a szükségelt anyagot a legnagyobb gonddal, a kívánt mennyiségben elõállították. És a mi fô, az ellôállítás költségeit is fedezték, mert tanultak mellette, s tanulás czéljából preparátumok elõállításához anyagot nem ad az intézet. Ezek után méltán kérdezhetném, hogy a tanár, a ki ilyen segédszemélyzet mellett legrosszabb esetben még tíz elõhaladott gyakorlóval dolgozik; a kit intézeti ügykezelés nem terhel, mert az anyag, üveg, porczellán, eszközök beszerzését és az elszámolást a gondviselõ végezi; ki intézetében üvegfuvóval, intézete közelében mechanikussal rendelkezik: nem akkor volna-e méltóbb tárgya bámuIatunknak, ha eredményt felmutatni nem tudna?

Azonban menjünk tovább. Németország chemiai iparát a chemia tudományos mûvelésétõl nem választhatjuk el. A felfedezések gazdag jövedelmi forrást képezvén, a tudós sem idegenkedik olyan kérdéstõl, mely anyagi haszonnal jár. Nem is lehet idegenkednie, A társadalom nagy követelésekkel lép fel és kényszeríti arra, hogy a mennyiben a külsõ látszat megengedi, az igazság keresésétõl a hasznos felé is hajoljon.

Ha nem is minden német chemikusnak, de nehánynak sikerült a kettõs feladatot szerencsésen megoldani. Felfedezéseiknek megvan a tudományos becsök; némely nyers termékek feldolgozására kidolgozott módszereiknek megvan nemzetgazdasági jelentôségök, s maguknak hírnevet és busás jövedelmet biztosítottak.

Az aranycsinálásnak ez a mestersége elõkelôbb mint az volt, melyet az alchimisták ûztek; és vonzóbb is. Természetes tehát, hogy a chemiai laboratóriumok kellemetlen bûzével mind jobban megbarátkoznak és a chemiai szakra folytonosan nagyobb-nagyobb számban tódulnak, még pedig a legvagyonosabb osztályok gyermekei.

Tanári pályára készülô chemikus nincs sok; a legtöbb idõvel a gyáripar terén mint technológus-chemikus fog mûködni; de vannak elegen olyanok, kik vagyonnal rendelkezvén, csak nemes ambícióból, vagy talán sportból chemikusok.  Az utolsó kategóriába tartozó munkások a tudományos chemia szempontjából leghasznosabb tagjai a laboratóriumnak. Ha tanárjokat megszerették, rajongásig tisztelôi, és hatalmas támogatói minden dolgozatában; ideális lelkesedéssel csüngnek a tárgyon; éveken át kitartóan foglalkoznak ugyanazon kérdéssel és makacsággal határos állhatatoságukkal nevezetes eredményeket érnek el.

Ilyen volt a svéd Setterberg, kit Heidelbergben ismertem meg. Õ a rubidium és caesium elôállításán éveken át dolgozott hol gyárakban, hol különbözõ tanárok oldala mellett. Megállapította, hogy egészen tiszta rubidium- és caesium-sókat miként lehet elôállítani, s mikor egy pár kilo sója volt, kidolgozta a rubidium elôállításának jobb módját és végre sikerült, a mi addig senkinek sem, a caesiumot Ieválasztania.

A mit a Baeyer laboratóriumáról állítok, ugyanazt állíthatom Fittig, Fittika, Kekülé, Kolbe, Hofmann, Volhardt, Lothar Meyer, Vislicenus, Fehling stb. laboratóriumáról.

A viszonyok nem qualitásban csak quantitásban külömböznek egymástól, és a produkczió abszolút értéke a nyers munkaerõvel is olyan szorosan összefügg, akár csak a gép és végzett munkája. Hogy ez nem téves következtetés, igazolhatom azzal, hogy az aacheni pompás laboratórium Classen és Michaelis vezetése daczára sem produkál sokat, mert nehány év óta nincs hallgatója. És olyan jó fej, mint Hortsmann Heidelbergben, magánosan élvén laboratóriumában, több eszmefuttatással mint ténnyel lepi meg a chemiai irodalmat.

Így van Baeyer nél és Németországban. Hát Berthelot -nál?

Berthelot  mint általában a Collège de France- és Sorbonne-béli tanárok évenként negyven elôadásra van kötelezve. Hetenként tart két elôadást, a többi ideje szabad. A tanítás nála nem levén czél, az sem az ô idejét, sem az assistensekét nem forgácsolja szét. Tudományos kutatásokra fordítanak minden gondot.

Dotáczió nincs. A számlákat a miniszterium nehézség nélkül fizeti ki. Minél nagyobb a számla, annál jobb: sok munkálkodásnak a jele. Anyag, készülék, mûszerek a szomszédságban vannak. Ha valamely készülék nem felel meg a czélnak, azonnal másikat szerezhetnek be. Ha nincs készletben, vagy a meglevônek szerkezete hiányos, az újat élõ szóval jól megmagyarázva, azannal meg lehet rendelni. Üvegkészülék még az nap, platin vagy más fémkészülék 2-3 nap mulva már használható. A mechanikus elmegy az elsô kisérlethez, megpróbálják a készüléket s ha nem használható, megkeresik együtt a hiba okát. Minthogy Francziaország sohasem kérdi tudósaitól, hogy tanulmányaik mibe kerülnek fô, hogy dolgozzanak , semmi gonddal sem jár egyes drágább készülékeket is különféle változtatásokkal többször megcsináltatni.

A hol a kezdôkkel való veszõdés ismeretlen; a hol csak olyan egyének mûkôdnek, kik dolgaikkal tisztában vannak; a hol képesek bárminô áldozatok árán chemiai tisztaságú anyagot venni, hogy a tisztítás idôrabló munkájától megszabaduljanak; a hol a gyors eredmény kedvéért a készülékekkel nem bánnak kíméletesen: ott 4-5 assistens rendkívûl nagy erõ. Ha ehhez hozzáveszszük még, hogy Berthelot-nál rendszerint az assistensek némelyike az anorganikus, másika az organikus vagy a fizikai részben gyakorlott, beláthatjuk, hogy Berthelot ésszerû munkabeosztással foglalkozhat egyidejûleg a legkülönbözôbb irányú kérdéssel.

Az assistensek mindent elôkészítenek; õ csak a kísérleteket végzi, legtöbb esetben naponként kétszer, egyik vagy másik assistenssel aszerént, amint az elõkészítés megengedi, vagy a dolog sürgõs volta követeli. Ha nagyon siet, az egész személyzetet ugyanabban az egy ügyben mozgósítja. Hogy assistenseinek munkakedvét fokozza, megosztja velôk nemcsak a munkát, hanem a dicsôséget is. Néha értekezéseit mint közös munkálkodás eredményét közli; majd önálló dolgozataikban segíti ôket, mi aztán bôven kárpótolja a nagy fáradtságot. Berthelot nem az az ember, a ki a dolgokat pihenni engedi. Nála minden sietõs; s mivel anyagi akadályt nem ismer, maga pedig mindig lázas tevékenységben van, assistensei részérôl sem fogad el halogatást. De csalódnék, a ki azt hinné, hogy Berthelot csak a Collège de France laboratóriumban dolgozik. A gyógyszerész-iskolában (melynek õ tiszteleti tanára) a chemia és mineralógia tanárai, Jungfleisch és Bouchardat tanítványai voltak; velök összeköttetésben áll és pedig az együttdolgozás érdekében. Ehhez hasonló viszonyban van különféle lycée-k tanáraival. Mint a robbanó anya gok vizsgáló bizottságának elnöke, egy külön laboratóriumban,
melyben képzett chemikusok és technikusok felett rendelkezik, ebben az irányban végeztet kisérleteket; mint a franczia-bank fémvizsgáló chemikusa, ismét egy másik laboratóriumban van módjában más irányú munkálatokat végeztetni. Ilyen sokféle czélra törekvõ intézetben, mindenütt a maguk nemében kitünõ szakférfiaktól támogatva, sok és érdekes eredményt érhet el. Ritka az a nap, hogy a chemiának legkülönbözõbb ágaiban újabb meg újabb dologgal ne találkozzék. Ezek mind saját szemei elõtt merülnek fel; kényszerítve van a szakirodalom idevonatkozó adataival, ha nem közvetetlen olvasás, legalább referálás útján megismerkedni, és a Iegkülönfélébb reakcziók lefolyását megfigyelni. Kedvelt tárgya meg is hódította lelkét teljesen. Mindig chemiai dolgokkal van eltelve s valószínû, hogy a senatusban is többet gondol chemiára, mint az állam dolgára. A laboratóriumi kutatások mellett különben van ideje egyébre is. Az akadémiák felülvizsgálója Ievén, a vizsgálatokat lelkiismeretesen elvégzi. Néha politikusok életérôl ír tanulmányokat; s a lehetô legkülönfélébb irányú és terjedelmû chemiai szakkönyvek vagy czikkek jelennek meg tõle.

Páris többi chemikusainak tevékenysége tetemesen kisebb, mint a Berthelot-é.

Wurtz laboratóriuma német mintára volt berendezve. Ha laboratóriumában az élénkség utóbbi idõben csökkent s inkább assistensei vagy tanítványai mûködéséról hallottunk többet, onnan van, hogy õ maga kevesebb részt vett már a chemiai tudományos élet mozgalmaiban.

Debray és Troost tanárokat az a École normale superieure  tanítványai, egyes vendégek és assistensek segítik. Nálok, valamint Schützenbergernél szembetünõ a csekélyebb  erõ befolyása. Észrevehetjük, hogy dolgozataik minõségben számot tesznek ugyan, de kis területen mozognak s még ilyenekkel is ritkábban találkozunk.

Nem szeretném, ha elmondott szavaimból valaki azt következtetné, hogy a szellemi képességet merõben háttérben szorítván, az okot a módtól nem különböztetem meg. Szivesen elismerem, hogy a chemiára, mint bármiféle tudományágra, mûvészetre, mesterségre hivatottság, hajlam, tehetség szükséges; de határozottan tagadom, hogy még olyan tehetségekkel megáldott chemikus is, ha kiképeztetésének feltételei hiányosak voltak, vagy mûködésének köre korIátolt, a chemiának önálló mûvelésében termékeny lehetne. Sõt tovább megyek állításomban. Ha valamely tudományban a tények helyes ismerete és az azokkal való szabad rendelkezés annyira a tapasztalástól függ, mint a chemiában, a feltétlenül értékesíthetô ismereteket olyan szoros kapcsolatban látom a laboratóriumi mûkôdéssel, hogy a tanár tanításaiban is azon részekhez kötök legtöbb sikert, melyeket úgy ismertethet meg, mint közvetetlen tapasztalásának eredményeit. Nem habozom annak kijelentésében sem, hogy bármennyire magával ragad nevezett tanároknak s általában a külföldi chemikusoknak termékenysége, feltétlen bámulójok nem vagyok. Ha valaki az uralkodó viszonyokhoz mérten non multa sed multum produkál, azaz aránylag kevesebbet közöl, azonban közleményeinek becse kétséget, visszautasítást, helyreigazítást nem tûr meg, gazdagította a tudományt, ha terjedelemben nem, legalább mélységben. De ha valaki csak azért dolgozik valamit és ír, hogy neve forgalomban legyen, az sem az irodalomnak, sem a tudománynak nem használ. Nagy részben ennek a hiúságnak tudhatjuk be, hegy a külföldi chemiai irodalomban bizony jól ismert tollakból is sok jelenik meg, a mi elmaradhatott volna. Idô kell az eszmék megemésztéséhez, még több azok megvalósításához; és ha az eszme nem érett meg, a kidolgozás nem elég körültekintéssel történt, sok olyan adat kerül a világ elébe, melyeket használat esetén ellenôrizni kell. És ha ilyen ellenõrzés többször elõfordul, nagy tekintélyekbe helyezett bizalmat is megingathat. ...
 

* Elôadatott a Term. tud. Társulat szakülésén 1884. május 21-ikén.


Teázó http://www.chemonet.hu/
http://www.kfki.hu/chemonet/