Martin R. Feldman: N and Na—The Egyptian Connection (Journal of Chemical Education, 1980. 57. k., 12. sz., 877. o.) cikkének fordítása, a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjai a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érhetõk el.
A kémiai nómenklatúra történetében kevés olyan érdekes történet van, mint a nitrogén és a nátrium nevének eredete.
Már az egyiptomi civilizáció kezdetén felfedeztek egy anyagot a sivatag kiszáradt tavaiban, amelynek hasznát vették a balzsamozásban, a tisztításban és az élelmiszerek tartósításában. Ez az anyag elsõsorban nátrium-karbonátot, egy kevés nátrium-kloridot és nátrium-szulfátot tartalmaz. Az egyipomiak ntr-nek (neternek) nevezték. A ntr hieroglifái az ábrán láthatók. Az anyogot exportálták, és az egész ókori világ ismerte. A héber neve neter volt (a Bibliában két helyen is szerepel), a görögök nitronnak, a rómaiak nitrumnak nevezték.
A N és a Na eredete. 1: egyiptomi, 2: héber, 3: görög, 4: latin, 5: arab, 6: európai. A jelzett kapcsolat valószínû, de nem bizonyos
Az ókori világ ismereteit az arabok õrizték meg és fejlesztették tovább, s a középkorban jutottak el (újra) Európába. A szóban forgó anyagot az arabok natrunnak nevezték. A szó a spanyolok, franciák, németek és angolok nyelvén natronra módosult. Az angolban ma már ritkán használják a natront, de az arab natrun svéd változata, a trona még gyakori a nátrium-karbonát-iparban. Az amerikai Wyomingban bányászott trona ércbõl például nátrium-karbonátot állítanak elõ az üveggyártáshoz.
Angliában a nátrium-karbonát népszerû neve szóda (soda), a nátrium-hidroxidé caustic soda. A szódából elõállított fémnek Davy a sodium nevet javasolta (az um végzõdést – Bergman kezdeményezésére – a fémek elnevezésekor használták).
Németországban a nátrium-hidroxid neve natronlauge (nátronlúg), ezért Gilbert, aki Halléban és Lipcsében volt professzor, az elemet inkább natroniumnak nevezte volna. Berzelius natriumra rövidítette a szót, így lett a vegyjele Na. 1814-es dolgozatában, amely az Annals of Philosophyban jelent meg, a So, illetve a kálium esetében a Po (potassium) vegyjel szerepel. Ezeket azonban a folyóirat angol szerkesztõje, Thomson írta be; Berzelius mérges is volt a nátrium és a kálium szavak megváltoztatása miatt.
A "nitrogén" nem vezethetõ le olyan közvetlenül a ntr-bõl, mint a "nátrium". A középkori Európában a latin nitrum vagy sal nitri szót használták a nátrium-karbonát megnevezésére. A kifejezés a franciában nitre-re változott, és a XIII. században került át az angolba nitre-ként vagy niterként. Az európai alkimista szövegekben azonban gyakran használták ugyanazt a szót különbözõ anyagok elnevezésére, és a sal nitri alatt néha salétromot (kálium-nitrátot) értettek. Ez a jelentés késõbb fokozatosan kiszorította az eredetit: a XVIII. században már szinte kizárólag a kálium-nitrátra használták, bár Geoffroy még megkülönböztette az "ókoriak" és a "modernek" nitre-jét. A század végére már jól ismerték a salétromot, a salétromsavat, a salétromossavat, a nitrát- és nitritsókat. Lavoisier az elemet az új nómenkaltúrában azote-nak (élettelennek) nevezte. Mivel Cavendish "azote"-ból és oxigénbõl állított elõ nitre-t (salétromot) kálium-hidroxid jelenlétében, Chaptal úgy gondolta, hogy az elemet nitrogénnek, nitre-képzõnek kellene nevezni az oxigén (savképzõ) és a hidrogén (vízképzõ) mintájára.