Tíz évvel a "rendszerváltás" után
Beszélgetés Lévay Bélával,
az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Tanszékcsoportjának vezetõjével

---

"Dékánhelyettes kollégája – ugratásként – 'szenátornak' nevezte Lévay professzort, aki az elsõ demokratikus választásokon valóban pályázott a képviselõi mandátumra. Az ELTE szerencséjére második lett választókerületében, ezért szervezõi képességét a Kémiai Tanszékcsoport érdekében kamatoztathatja" – kezdi Lévay Béla bemutatását Nagy Sándor a Magkémiai Tanszék honlapján. Beszélgetésünkbõl az is kiderül, hogy Lévay Béla most készül visszatérni laboratóriumába, az egzotikus atomok kémiájához.

***

– Professzor úr, a vegyész szak éppen tíz éve költözött át a Lágymányosra. Mikor és miért alakult meg a Kémiai Tanszékcsoport?

– A Kémiai Tanszékcsoport (röviden KTCS) 1982-ben alakult meg. Az "intézet vagy tanszékcsoport" vitában tehát az utóbbi, a kevésbé integrált szerkezetet jelentô koncepció gyôzött. Jelenleg nyolc tanszék alkotja a tanszékcsoportot. Jómagam a docensi réteg választott képviselôjeként kerültem be a KTCS Tanácsába. 1986-ig, NSZK-beli munkavállalásomig, a KTCS Oktatási és Nevelési Bizottságának vezetôjeként a – sokadik – tantervi reform kidolgozásában vettem részt.

Egy évvel a politikai rendszerváltás elõtt, 1989-ben adták át a Természettudományi Kar új, lágymányosi kampuszának elsô épületét, a "vegyészblokkot", és ezzel a Kémiai Tanszékcsoport történetében is bekövetkezett az igazi rendszerváltás. Bizonyára nem volt véletlen, hogy egy vegyész dékán "uralma" idején a vegyészek birodalma épült föl elsôként. Jogosan tekinthetjük tehát Medzihradszky Kálmán professzort az épület alapító atyjának, aki dékánból a Kémiai Tanszékcsoport vezetôje lett. Külföldrôl hazatérve nekem a "honfoglalás", a tanszékek átköltöztetésének irányítása volt a feladatom.

Az új épületben voltak hiányosságok is: nem tervezték meg a vegyszerraktár, a gázpalacktároló, a menza, sôt a könyvtár helyét sem. Mindezek ellenére a közös épületben végre megkezdôdhetett a valódi tanszékcsoporti egység kialakítása. Ezt nagyban elôsegítette a közös infrastrukturális környezet, az automatizált nagyüzemként mûködô épület közös üzemeltetési és gondnoksági gárdája, a közös mûhely, a könyvtár (amelynek mégis szorítottunk helyet) és az éjjel-nappali portaszolgálat.

– Az új õrzõ-védõ kft. nem örvend nagy népszerûségnek az itt dolgozók körében.

– Amíg a kampusz egyetlen épületbõl állt, biztonságban éreztük magunkat, nagyobb lopás-betörés nem volt. A bõvítés kapcsán a egyetem vezetése versenytárgyalás után, egy elkülönített keretbõl, két külsõ, profitorientált cégre bízta az õrzõ-védõ munkát és a mûszaki karbantartást. Régen az embereink megjavították az elromlott készülékeket – most a karbantartók a kisebb munkával járó megoldást választják: egyszerûen kicserélik a hibás alkatrészeket, és minden munkáért külön benyújtják a számlát. A biztonság – talán a nagyobb forgalom miatt – rettentõen leromlott.

– Mióta vezeti Professzor úr a Kémiai Tanszékcsoportot? Milyen feladatokat lát el?

– 1989-ben a TTK egyik dékánhelyettese lettem. A külügyek és a tudományszervezés tartozott a feladataim közé. Az elsô nagy, kari FEFA-pályázat sikeres lebonyolítását, majd a Ph.D.-képzés beindításával kapcsolatos szervezômunkámat tekintem említésre méltónak (FEFA = Felsõoktatási Fejlesztési Alapprogramok). 1992-ben újraválasztottak, de ezt a második hároméves dékánhelyettesi ciklusomat nem szolgáltam ki, mert 1993-ban megpályáztam a Kémiai Tanszékcsoport korhatár miatt megüresedett vezetôi posztját.

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a tanszékcsoport elsô demokratikusan választott vezetôje lehettem, akit az összoktatói értekezlet titkos szavazás során 90%-os többséggel támogatott, és így Medzihradszky professzor úr örökébe léphettem. Úgy véltem, hogy a közös fedél alatt egyre jobban összecsiszolódó tanszékeket nem lesz nehéz a további integráció, az intézetesítés felé vezetni. Az 1995-ös Bokros-csomag kényszerû létszámleépítéseinek végrehajtójaként azonban éreztem, hogy népszerûségem jelentôsen csökkent. Ennek ellenére 1996-ban újabb hároméves ciklusra megpályáztam a tanszékcsoport-vezetést, és megnyugtatott, hogy ezúttal is sikerült 2/3-os támogatást kapnom. Ez adott bátorítást ahhoz, hogy további olyan szervezeti változtatásokat kezdeményezzek és fogadtassak el a KTCS Tanácsával, amelyek fokozatosan elôkészítik az egységes Kémiai Intézet megalakítását. Ennek megvalósítása azonban utódomra vár, mert megbízatásom, amely nem meghosszabbítható, 1999. július 31-én lejár.

– Miben különbözik az intézet a tanszékcsoporttól?

– Az intézet homogénebb szervezet lenne. Úgy képzeljük el, hogy mindent az igényeknek megfelelõen, normatív alapon osztanánk el, nem a megrögzött hagyományok alapján. A tanszékek az eddiginél jobban együttmûködnének, és a közös oktatási feladatokat is könnyebben megoldanánk.

– Az egyetemet most akkreditálják. Ez mit jelent és milyen feladatokat ró a tanszékekre?

Az akkreditációs adatszolgáltatás mindenekelôtt hatalmas adminisztratív munkával jár. Részletes kimutatást kértek például a tantervekrõl, a vizsgáztatás módjáról, az átjárhatóságról, a részképzésrõl, a szakdolgozati témákról, a létszámról. Ugyanakkor magunk is informatív és jól használható adatbázishoz jutunk a tanszékenként elkészített dokumentumok révén. Emellett kiderült egy-két adminisztratív hiányosság is.

– Tehát úgy értelmezhetjük, hogy az akkreditáció egyfajta átvilágítás, és az a kedvezõ mellékterméke, hogy egy kicsit nagyobb rend lesz.

– Igen. Az akkreditációs anyag egyes részeit a Világhálón is megjelentetjük, hogy az egyetemre jelentkezõket tájékoztathassuk. Ennél sokkal több hasznát nem látjuk az adatszolgáltatásnak, s aránytalanul sok munkát jelentett.

– Maradjunk még egy kicsit a kimutatásoknál: van-e az egyetemen normatív finanszírozás?

– Van is, meg nincs is. Az ELTE-nek a normatív finanszírozás szerint kevesebb költségvetési támogatás járna, mint a korábbi bázis alapú finanszírozás alapján. A minisztérium viszont nem vonta el a fölösleget. Azt sem írja elô a minisztérium, hogy a normatív finanszírozás szerint kell az egyetemen belül megtervezni a költségvetést, hiszen a megkötés sértené az egyetemi autonómiát. Mivel azonban a normatív alapon nyugvó belsô elosztás a TTK-n kívül a többi kar számára kedvezôbb volt mostanáig, a többség ezt az elvet szavazta meg. Így a TTK állandó bérhiánnyal küzd, amelynek pótlására kénytelen a kutatásfinanszírozásra kapott forrásait is feláldozni. A TTK közel 60 tanszékének éves oktatási költségére mindössze 32 millió Ft-ot osztottak szét! Ebbõl a Kémiai Tanszékcsoport csak 6 millió Ft-t kapott. Ugyanakkor a Kémiai Tanszékcsoport oktatóinak kutatási pályázati bevételei éves szinten 50–60 millió Ft-ot tesznek ki.

– Mennyibe kerül egy hallgató egy félévben?

– Az I–III. évfolyamon a vegyész-, a tanár-, valamint a gyógyszerészhallgatók kötelezô alap laborgyakorlati óraszámából kiszámítható, hogy a "hallgató x laboróra" szorzatra 180 000 adódik. Egy hallgató egy laborórájára így 33 Ft-ot költhetünk.

– A vegyész szakra régen kis évfolyamok jártak. Most hányan tanulnak egy-egy évfolyamon? Mennyire népszerû a vegyész és a kémiatanári szak a többi TTK-s szakhoz képest?

– Az utóbbi két évben a korábbi 30–40 fôrôl 110 fôre növekedett a vegyész szak államilag finanszírozott felvételi irányszáma. Ezt a keretet, ha meglehetôsen alacsony alsó ponthatárral is, eddig be tudtuk tölteni. Várhatóan az idén sem lesz létszámproblémánk, mert a 384 jelentkezô közül 112 az elsô helyen minket választott. Ezekkel az arányokkal nem állunk rosszul a TTK-n. Az informatika, a földrajz, valamint a biológus szakok kiemelkedô népszerûsége után következünk. A kémiatanári szakokon viszont aggasztóan csökkent a jelentkezôk száma.

– Milyen a felvételi rendszer? Ki kerül be az egyetemre?

– A normatív finanszírozás és a megkövetelt hallgató-oktató arányok miatt létfontosságú a magas létszám megtartása. Ehhez azonban jelentôsen módosítanunk kellett a korábbi szigorú felvételi rendszerünket, és igazodnunk kellett a "konkurencia" (BME, JATE, KLTE) rendszeréhez, amely jobban figyelembe veszi a középiskolai eredményeket és számos egyéb kedvezményt nyújt. Megnöveltük az automatikusan felvehetô diákok létszámát, õk például az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny és egyéb szakmai versenyek sikeres szereplõi közül kerülnek ki; többletpontokkal honoráljuk azokat, akik kémiából érettségit tettek. A jelentkezõk pontosan kiszámíthatják a várható pontszámukat, és ha ezt elegendônek vélik, nem is kell felvételi vizsgát tenniük.

– Mennyire motiváltak a hallgatók? A létszámnövekedés feltehetõen színvonal-csökkenéssel jár.

– Sajnos a felvételi követelmények szintjének kényszerû leszállítása miatt szembe találtuk magunkat a "mennyiség kontra minôség" problémájával, ami komoly nehézségeket okoz. Az igazán kiváló versenygyôztesek mellett jelentôsen megnôtt a kevésbé felkészült és motivált hallgatók aránya. Ez minden igyekezetünk ellenére a színvonal csökkenéséhez vezet, és még így is jelentôsen növekszik a bukások száma. Válaszút elôtt állunk: elit- vagy tömegképzést folytassunk? A finanszírozási rendszer az utóbbi irányba kényszerít. Egyre nehezebben álljuk azoknak a felsõbb évfolyamoknak kidolgozott, speciális mûszeres gyakorlatoknak a költségeit, amelyek elengedhetetlenül szükségesek egy valódi kutatóvegyész képzéséhez. Alacsony oktatási színvonal esetén azonban elriaszthatjuk az igazán kiválókat. És mi legyen az átlagos képességûekkel? Oktatási rendszerünk csak egyetlen kimenetet ismer, a teljes értékû diplomát. Kivezetô csatornát jelenthetne például a három év után elnyerhetõ, felsôfokú technikusi oklevél, de megjósolható, hogy ezzel a lehetôséggel kevesen kívánnának élni. Erre a másodrendû diplomára vélhetôen nem lenne társadalmi igény.

– Milyen az oktató–hallgató arány? Mennyi az oktatók óraszáma?

– Szakterületenként és azon belül tanszékenként is nagyok az eltérések. Mi, vegyészek a kb. 8 hallgató–oktató arányunkkal nem állunk túl jól a karon, mégis egyes tanszékek oktatói komoly túlterhelésrôl panaszkodnak. Az oktató-kutató gárda meglehetôsen elöregedett. A mintegy 90 fõ kétharmada "vezetô oktató" (docens vagy professzor), aki már nem szívesen vállalja az alapszintû laborgyakorlatok vezetését, fôkollégium viszont nem jut mindegyiküknek. Sok esetben egyértelmû korreláció mutatható ki a nagy óraszám és az alacsony színvonalú publikációs tevékenység között. Az ilyen adatok értékelésével azonban vigyázni kell, hiszen sokszor azért kap valaki több oktatói feladatot, mert a kutatómunkában nem mutatott föl eredményeket.

– A Mûegyetem Vegyészmérnöki Kara csak ritkán támogatja, hogy az akadémiai intézetekben dolgozó munkatársak az "egyetem színeiben" pályázzanak Széchenyi professzori ösztöndíjra. A Kémiai Tanszékcsoportban is felmerült ez a probléma?

– Nem. Nálunk az a gond, hogy a speciális szakemberek elõadásaiért nem tudunk méltányos honoráriumot fizetni.

– Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a hallgatók általában nem tudják, kreditrendszerben tanulnak-e vagy sem.

– Még nem kreditrendszerben tanulnak a hallgatóink. A rendszer kötelezô bevezetésének határideje azonban minden csúszás ellenére már a küszöbön áll. A kar viszonyaira alkalmazandó egységes rendszer kidolgozására kari munkacsoport alakult. Nehéz a dolga, mert szakterületenként meglehetôsen eltérôek az elképzelések. Véleményem szerint az európai, úgynevezett ACTS-rendszer adaptálása nyomán viszonylag egyszerûen megvalósítható, de meglehetôsen formális rendszer jönne létre. A különbözô európai országokban alkalmazott felvételi, oktatási és kreditrendszerek összevetésének tömören összefoglalható eredménye az, hogy mindenki másképp csinálja, és mindenki a sajátjára esküszik.

– Szükség van a kreditrendszerre, vagy kényszer?

– A kreditrendszer bevezetése inkább kényszer, de sok szempontból szükségszerû is. Jó mûködtetéséhez komoly számítógépes és szoftverháttérre lesz szükség. A tanrendek, tanmenetek összeállítása mind a Tanulmányi Osztály, mind a hallgatók számára komoly egyeztetési problémákat okoz majd. Ezt már most is tapasztaljuk, miután a gyors kihullás megakadályozására ismét engedélyeztük a keresztféléveket: a hallgató néhány sikertelen vizsga ellenére is beíratkozhat a következô szemeszterre, de bizonyos, egymásra épülô tárgyakból csak az elõfeltételek teljesítése után szerezhet érdemjegyet. A felgyülemlõ lemaradások miatt órarendi akadályai is lehetnek egyes tárgyak, fôleg a laborgyakorlatok felvételének.

A kreditrendszer rá fog kényszeríteni minket arra, hogy a tárgyakat minden félévben meghirdessük. Egyes tanszékek megkezdték ennek a rendszernek a bevezetését. A korlátozott laborkapacitás azonban sok problémát fog okozni.

– Megnövekszik a tárgyak száma, vagy inkább összevonnak egyes tárgyakat?

A jövôben valószínûleg csökkentenünk kell a tárgyak, fõleg a speciális laborgyakorlatok számát, de nem elsôsorban a kreditrendszer, hanem az elégtelen finanszírozás miatt.

– Mennyire kiterjedt az együttmûködés más egyetemekkel, kutatóintézetekkel?

– A vegyész szakterületnek jók a szakmai kapcsolatai a hazai kutatóintézetekkel, fôleg a KFKI-val és a KKKI-val. Több kihelyezett tanszék vagy laboratórium formális kereteket is nyújt az oktatási és kutatási együttmûködéshez. A TTK közös mérnökfizikus-képzést folytat a Miskolci Egyetemmel, együttmûködik a fizikus- és biológusmérnök-képzésben a Budapesti Mûszaki Egyetemmel.

A TEMPUS-program komolyan föllendítette – bár irányát tekintve egy kicsit aszimmetrikusan – a nemzetközi oktatói és diákcserét. Végzôs vegyészeink számos esetben kapnak lehetôséget Ph.D.-képzésre külföldi egyetemeken. Vendégprofesszorként több hazánkfia jár haza rendszeresen és tart speciális sûrített kurzusokat.

– Van a vegyész szakon idegen nyelvû képzés?

– Szervezett angol nyelvû vegyészképzésünk néhány évig volt görög hallgatók részére, de elsorvadt. Egyéni képzésre fôleg az arab országokból jelentkeznek, de jönnek vendéghallgatóink egy-egy szemeszterre az Egyesült Államokból is.

– Hol, hogyan helyezkednek el a végzõsök? Készült felmérés a végzettek elhelyezkedési lehetõségeirõl?

– Felmérést nem végeztünk, de eddig minden végzôsünk gond nélkül elhelyezkedett. Az iparban, a kutatóintézetekben egyaránt megállják a helyüket. Igen sokan a számítógépes informatikai tudásukat hasznosítják. Sajnos több tehetséges fiatal tanársegéd és adjunktus, aki oktatóként dolgozhatott volna, elhagyta a pályát, és jó informatikai képzettsége révén helyezkedett el – az egyetemi fizetés többszöröséért.

– Hány Ph.D.-hely van a kémiai tanszékeken? Több vagy kevesebb, mint a potenciális jelentkezõk száma?

– Az ösztöndíjas Ph.D.-helyek száma (évente kb. 13 fô) messze alatta van az igényeknek. Így sokan külsô intézményekben végzik a kísérleti munkát és a Kémia Doktori Iskola kurzusait hallgatják. A nem ösztöndíjas külsôsöktôl térítési díjat kell kérnünk, amelyet esetenként az illetô munkahelye fizet meg.

Komoly gondot okoz, hogy a rendelkezésre álló három év alatt, különösen a sok kísérleti munkát igénylõ területeken, nem mindig sikerül megírni a disszertációt. A tanszékcsoport számára nagy segítséget jelentene, ha a doktoranduszokat bevonhatnánk az oktatásba, de nem tudjuk megteremteni a csekély díjazáshoz szükséges anyagi hátteret.

– Nyereség lett volna a vegyészeknek, ha az ELTE és a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem között létrejön az integráció?

– Az egész TTK, sôt az ELTE számára is elônyös lett volna az integráció. A közgazdasági ismeretek, a menedzserszemlélet elsajátítása nyilvánvaló elõnyt jelent a vegyészeknek vagy a fizikusoknak. A TTK elô is készítette már például a "kémi-menedzser", "fizikus-menedzser" szakok tanterveit, amelyekben komoly szerepet kaphattak volna a Közgáz szakemberei.

– Az egyetemi, intézeti vezetõk “kétlaki” életet élnek a hivatal és a laboratórium között. Ön hogyan gazdálkodik az idejével?

– Nem szeretek panaszdélutánt tartani, hiszen vállaltam ezt a posztot. Talán a tudományos aktivitásom megsínylette az adminisztratív munkát, de az oktatásban most is ugyanúgy részt veszek, mint régen: magkémia fõkollégiumot tartok, beosztott laborgyakorlat-vezetõ vagyok, és egy új speciálkollégiumot is indítottam a vegyészeknek Kozmokémia címmel. Ez a tárgy a magkémia, az univerzumképzõdés és az elemek képzõdése közötti határterület kérdéseit elemzi. Ma már a magkémia tankönyvek egy-egy fejezete a kémiai elemek képzõdését és az univerzumban található elemek gyakorisági eloszlásának magyarázatát is tárgyalja, s az a szép, hogy a makrokozmosz fejlõdésének és a magfizikai mikrovilágnak a tanulmányozása szorosan összefügg.

– Õsztõl a kutatásra is több idõ jut.

– Valóban, vissza akarok térni a tudományos munkához. Én megmaradtam a pozitróniumkémia szûk területén. Van OTKA-támogatásom, tehát a következõ három évben a szükséges anyagi hátterrel végezhetem a munkám.

– Milyen témával foglalkozik majd, Professzor úr?

– A pozitróniumkémia kémiai aspektusa érdekel. A poztróniumnak mint kémiai speciesznek a viselkedését szeretném tanulmányozni. Nemrégiben meghallgattam egy fiatal kolléga, Kotschy András elõadását a diazóniumsók reakciókészségének vizsgálatáról. Úgy gondolom, ezekben a vegyületekben a pozitrónium jól tudná szondázni, hogy a molekulákon kialakuló pozitív centrum alkalmas támadóhely lenne-e. Megkérdeztem a kollégától, el tudna-e készíteni egy szisztematikusan összeállított vegyületcsaládot. (Sajnos a pozitróniumkémiának az a rákfenéje – szemben a Mössbauer-spektroszkópiával, ahol egyetlen spektrum is elárulja, hogy a vas milyen állapotban van –, hogy egy pozitrónium-spektrum önmagában nem mond semmit.) Megkaptam a vegyületsort, és a pozitróniumreakciók alapján – lévén a pozitrónium nukleofil ágens – ugyanolyan sorrendbe tudtam állítani a vegyületeket, mint az eltérõ szerves kémiai szempontok alapján. Tehát ez tiszta kémia.

– Ugyanakkor egzotikus kémia.

– Igen – és a szerves kémikus kolléga is örült ennek a megközelítésnek. A pozitrónium és a szabad gyökök reakcióit próbálom egy kicsit részletesebben körbejárni. Úgy látom, a pozitróniumkémia kémiai része mára egy kicsit háttérbe szorult.

– Talán a sugárkémiához hasonlóan a pozitróniumkémia is módszerré vált.

– Igen, anyagszerket-vizsgálatra használják, de úgy érzem, vannak még érdekes, kutatásra váró problémák.

Augusztustól több szabadidõm is lesz, nyugodtan botanikuskodhatok. Többször jártam a földrajzosokkal túrázni, és mindig akadt köztünk egy biológus, aki rendkívül érdekes dolgokat mesélt. Gyerekkorom óta vonzódtam a természethez, de régebben a madarak, rovarok érdekeltek jobban. Egyszerû oka volt; ‘45 után nagyanyám könyvtárából a Brehm néhány kötete maradt meg: a madarak és a rovarok – a nagyvadak eltûntek. Aztán kicsöppentem egy tanyára, ahol élt egy öreg földbirtokos agglegény, aki a keszthelyi fõiskolán végzett, s õ vezetett be a bogarak, madarak világába. Nemrég szereztem meg a Jávorka–Csapody-féle ikonográfiát, és ha a szõlõmben kapálok, még a gyomokat is meghatározom.
 

A kérdéseket feltette: Silberer Vera, Nyikos Lajos
1999. június