Az arab munkákban leírt szent mondákban elõforduló csodák két csoportba sorozhatók. Egyikbe tartoznak azok, amelyek fizikai, a másikba azok, amelyek kémiai jelenségeken alapulnak. Ezek mai ismereteink szerint bûvészeti szemfényvesztések.

A fizikai jelenségek a fénytan, a hangtan vagy a mechanika körébe tartoztak.

A fénytani természetûek elôidézéséhez tükröket használtak.³ Segítségükkel kísérleteket mutattak be, vagy szellemeket idéztek.

Hangtani jelenségeken alapultak a fütyülõ sárkányok, az éneklô madarak, a trombitáló vagy emberi hangon beszélô alakok. Mechanikai szerkesztéseket alkalmaztak mozgó, fenyegetô állásba helyezkedô szobrok elôállításához, imahelyek kapuinak maguktól való kinyílásához és becsukódásához, továbbá szobrok vagy egyéb tárgyak mozgásához.

Kémiai jelenségek közül szerepelt az égés, a valóságos vagy látszólagos foszforeszkálás; különösen szó van égô bálványokról, örökké égô lámpákról, azután alkémista módon a gazdagság eszközeinek: az aranynak, ezüstnek csinálásáról stb.

A szellemek megjelenése uralkodó személyeknek s közülük is csak a bûvészet iránt érdeklôdõknek volt kiváltsága. A bûvész király megjelenésérôl ez a följegyzés olvasható az Abrégé des Merveilles⁴ címû munkában: Uralkodásának végén a király bezárja magát egy bûvös kastélyba, hosszabb ideig eltûnik, egy napon arca tündöklõ fényben föltûnik egy templom csúcsán s elmondja utolsó szavait a néphez.

Alexandriai HERON⁵ pontosan leírta a szellemidézésnél követett eljárást, ami kezdetleges módja a képvetítésnek. Rendszerint egy templom közvetlenül nem látható helyén arcképet vagy festményeket helyeztek el s ernyôvel megakadályozták, hogy láthatók legyenek. Az arcképet vagy festményt akkor, amikor akarták, erôsen megvilágíthatták. A tükröt a templom padlójára helyezték el, észrevétlenül szembeállítva a nézôvel. A titokzatosság fokozása végett a megvilágított képet kezdetben láthatatlanná tették füsttel vagy vízgõzzel. Ezek szétoszlása közben elmosódott körvonalú, végre egészen tiszta kép mutatkozott. DAMASCIUS⁶ egy ilyen képnek a ködbôl való kibontakozását így írja le: A templom falán megjelent egy fénycsomó, mely eleinte nagyon távollevônek tetszett; majd lassanként átalakult, mintha szigorú tekintete szelídséggel, kellemmel párosult, tiszta isteni és természetfeletti arccá húzódott volna össze.

Ezt a képet Alexandriában mint Apist és Adonist tisztelték.

Ilyen, több szerzõtõl leírt jelenségek azt bizonyítják, hagy azok nem a nép képzelete szülte mesék, hanem vallásos szertartások emlékei, melyeket a nép áltörténeti szent mondákká – pseudo-historiai legendákká – alakított át.

A szellemidézéshez hasonlók voltak azok a jelenségek, amelyekben a bûvész a földbôl vagy az oltárból egy halott, vagy egy istenség alakját varázsolta elô. PAUSANIAS⁷ beszéli el, hogy ô is tanúja volt annak, amikor a sírból egy ismeretlen hôs szellem kiemelkedett a neki bemutatott áldozat közben. Természetes, hogy a hiszékeny és meghökkent szemlélôk képzelete is erôsítette, hogy az eset megtörtént, pedig a jelenség alapja tervszerûen elõkészített bûvészet volt.

Tükrök segítségével az érdeklõdô egyiptomiaknak bemutatták azt a rendkívüli eseményt is, hogy miként lépett ki Pallas a Zeus fejébôl.

Az említettekhez hasonló jelenségeket nemcsak tükrökkel idézhettek elõ. Szobrokat, homályos tárgyakat megvilágíthattak néhány pillanatig hirtelen rájok esõ fénysugárral is.

MASPARO⁸ közli, hogy sírokban elhelyezett szobroknak üvegbôl, zománcból, fémbôl készült szemei fáklyák fényétõl gyorsan felvillannak. Erre a célra a papok kémiai eljárásokat is használtak. Isteneket vagy démonokat falra rajzoltak, alakjukat bekenték naftával és zecynthi bitumennel, azután a bûvész égô fáklyával közeledett a kép felé. A nafta és a bitumen meggyúlt és a lángra lobbant isten vagy démon állott a szemlélô elõtt.

Ugyanaz a szerzô leírja, hogy kidolgozott hólyagot viasszal bevonva emberfejjé alakítottak át, s úgy helyezték el, hogy hirtelen beszélõ ember fejét tolhatták helyére. Amikor az élô ember mondókáját befejezte, fejét kicserélték a hólyagból alakított fejjel s ezt azonnal füstté változtatták.

Néha fellobbanások vagy foszforeszkálásak voltak állandó okai a jelenségnek. Ilyen esetekre példák: NEKRAOUS király bálványainak szemei fáklyaként világítottak; AFRAOUS király világító tornyának aranyozott rézfedõje különféle kenôcsökkel bekenve, éjjel olyan fényt lövellt ki, hogy a város egy részét megvilágította, de napkeltével azonnal megszûnt világítása. MISRÁM-nak tiszta üvegbôl szerkesztett s egy forgó kôvel díszített lámpája égô fáklyánál jobban világított.

A görög alkémisták részletesen leírták a foszforeszkálás okát OSTANES⁹ és más perzsa meg egyiptomi bûvészek közleményeinek nyomán. Ôk úgy jártak el, hogy azokat a tárgyakat, amelyeknek sötétben világítani kellett, tengeri állatok epéjével dörzsölték be.

Ritka, de érdekes esete a múló foszforeszkálásnak akkor észlelhetô, amikor levegô és fény hatol be sokáig elzárt olyan sírokba, amelyekben korhadó szerves anyagok vannak. A foszforeszkálás oka lassan végbemenô oxidálás, azaz égés. Lassú égésfolyamatnak tulajdonítható, hogy néha régi sírok felbontásakor örökké égô lámpásokat találtak. Korhadás elõzte meg azt a ritkán tapasztalható jelenséget, hogy sírok, vagy levegôtõl és fénytõl elzárt kripták kinyitásakor a hulla maradéka vagy ruhája és ruhájának díszítése pillanat alatt hamuként összeesik, esetleg elég.

BERTHELOT is szemtanúja volt az 1861. évi párizsi világkiállítás alkalmával ilyen jelenségnek. MARIETTE¹⁰ egy Egyiptomból hozott múmiát bontott szét. Bontás közben a múmia hasán ezüst lemez tûnt fel, melyen a "halottak könyvébôl" fekete festékkel írt idézetek látszottak. Az írást MARIETTE még elolvashatta, de a levegõvel és a fénnyel történt érintkezés után rögtön, égés közben, eltûnt minden jel. Ebben az esetben fény nem látszott, mert a hatás nappal történt: azonban az ilyen önként végbemenô égéseket gyakran kíséri foszforeszkálás.

Régi írók gyakran emlegetnek olyan keverékeket, amelyek sötét helyen eltarthatók, de napfényen meggyúlnak. SOPHOKLES Trachiniensesében^10a említ egy nedvet, Nessus vérét, melynek rendeltetése volt Hercules tunikáját meggyújtani s melynek nem volt szabad napfénnyel érintkezni. Ezek a megjegyzések csekély valószínûségre tarthatnának számot, ha JULIUS AFRICANUS és MARCUS GRAECUS¹¹ irataiban nem fordulnak elõ gyúlékony keverékek, melyeknek alkotórészei pyrit és calciumoxid. Ezek keveréke magában nem okozhat égést, de víz hatására fejleszthet annyi hôt, amennyi éghetô anyagokat fölhevíthet gyúláshômérsékletükre. Különben az sem bizonyos, hogy azok a keverékek égésre, avagy foszforeszkálásra adnak-e alkalmat, ha meggondoljuk, hogy az ókor bûvészei irataikban az égés és foszforeszkálás értelmét összezavarták. Ellenben bizonyos, hogy az ókorban a papok különbözô módon tudtak tüzet gyújtani anélkül, hogy már elôbb égô anyag segítségére szorultak volna. Ilyen gyújtó volt az égetett mész és a kén keveréke, vagyaz égetett mész és – hihetôleg –
a tömjén keveréke. Mind a kettôt valószínûleg vízzel elegyítették, hogy a kén, illetõleg a tömjén meggyújtására elégséges hô termelõdjék.

PAUSANIAS szerint az égetett mész és a tömjén keverékét Lydia egyik templomában használták. A varázsló barbár nyelvû könyörgéssel hívta segítségül az istent s az oltárra helyezett fa – látszólag külsô beavatkozás nélkül – meggyúlt.

Egyiptom bûvészei sík és homorú tükrökkel olyan hatásokat tudtak elôidézni, amelyeket könnyû volt a nép eleven képzelôtehetségének tetemesen, sokszor a megvalósíthatás határán túl megnagyobbítani.

Néhány példa megismertetheti a valóban észlelt jelenségeket, valamint azokat az álomképeket is, amelyeket csak a tükrök csodálatas sajátságai által felizgatott képzelet rajzolhatott meg.

NEKRASUS király kupolát szerkesztett ólommal megerôsített oszlopokra és rárögzített chrysolithból csiszolt hét arasz átmérôjû tükröt, mely felette nagy területet világított meg.

Volt uralkodó, aki építtetett 80 könyök¹² magas világítornyot, kupolával, mely a hét minden napján más színnel világított.

SUORID valami, összetételére nézve ismeretlen anyagból tükröt csiszoltatott, melyben láthatta a Föld lakott és lakatlan helyeit s a rajtuk történõ eseményeket.

Világítótoronyra szerelt s rézbõl készült tükörben látni lehetett azokat az utazókat, akik különbözõ irányból Egyiptom felé mentek.

ADIM szerkesztett egy világítótornyot, felszerelte valami összetett anyagból készült tükörrel, melyben látható volt a Földgömb minden vidéke. Alexandria egykori terén, Rakoudah közepén, egyik király emelt egy aranyozott, rézzel fedett kupolát, amelybe valami összetett anyagból csiszolt tükröt állított be; a tükörben megláthatta a tenger felôl közeledõ ellenséget és a tükörrel a Nap sugarait az ellenség hajójára vetítvén, azokat felgyújthatta. Alexandria világítótornyának csúcsán elhelyezett tükörben már messzirôl látni lehetett a Roumból¹³ jövô hajókat. A tükör üvegbôl való volt és hengeres.

KERSOUM ismeretlen összetételû anyagból tükröt készített, mely a hajókat a parthoz vonzotta és fogva tartotta mindaddig, amíg a rájok kivetett adókat lefizették.

SA a tengerparton tornyokat épített, melyekben különbözô magasságban, ismeretlen összetételû anyagból, tükröket helyezett el. E tükrök némelyike a napsugarakat az ellenséges hajókra vetítette s azokat felgyújtotta; más tükrökben láthatók voltak a tenger másik partján levô városok, ismét másokban Egyiptom különbözö vidékei. E tükrök segítségével egy évvel elõre meg volt állapítható, hogy mely vidékek lesznek termékenyek, melyeken nem fog teremni gyümölcs. Elôre meg lehetett látni, hogy mik fognak történni az országban. És voltak közöttük olyanok is, amelyek megakadályozták, hogy a tengeri szörnyek a part lakóinak ártsanak.

KOFTARIM olyan tükröket gyártott, amelyekben mindenki azt láthatta, amit tudni vágyott.

Egy másik király – SA – kapujában, kezében tükröt tartó ülô nô szobrát állíttatta fel. A tükörben meg lehetett látni a betegek sorsát. Ha a beteg haldokolt, a tükörben halva látszott, ha még élet várt reá, élônek látszott. Ugyanez a tükör értésére adta az utazóknak, hogy útjokról visszatérnek-e, vagy út közben elpusztulnak.

E mondák közül egyesek megegyeznek a középkor varázstükreirôl reánk szállott mondákkal. Minthogy ezek a történelmi tényekkel és a régiek tudományos ismereteivel csak távoli kapcsolatban állanak, veszteség nélkül mellôzhetôk. Ellenben azokkal az adatokkal, amelyek az alexandriai világítátoronyra vonatkoznak, érdemes kissé tüzetesebben foglalkoznunk.

Ilyen adatot több arab szerzô említ. BERTHELOT csak kettôre, mint legnevezetesebbre, hívja fel figyelmünket. ABUFELDA szerint az alexandriai világítótornyon fémre csiszolt tükör volt, melyben a város felé érkezõ hajók láthatók voltak. Sajnos, ez a tükör WALID kalifa idejében, Egyiptom meghódítása után megsemmisült D'HERBELOT¹⁴ "Bibliothéque orientale"-jában az 564-ik oldalon (Edition de Masstricht, 1776) a Menar (minaret) cím alatt szó van arról az egykor egész Keleten híres bûvös tükörrôl, amelyet ALEXANDER tétetett az alexandriai világítótorony csúcsára és amelyben látni lehetett a messzirôl érkezô hajókat. Ez a mohamedánok idôszámítása szerint a 19. évben tört el, kevéssel Egyiptom meghódítása elõtt.

Arra a kérdésre: mi lehet igaz ezekbôl az elbeszélésekbôl, BERTHELOT kutatásaiból a következôket közlöm. Az alexandriai világítótorony nagy hírének ellenére, a görög és római írók munkáiból legfeljebb annyit tudhatunk meg, hogy az egy magas torony volt, melyen éjjel máglyát gyújtottak, hogy megvilágítsák és a kikötô bejárata felé irányítsák a tengeri hajókat. A mondákban említett tükrökrôl egyetlen szó sincs. Bizonyos, hogy sík tükrökkel messze vetíthették és szétszórhatták a láng fényét, homorú tükrökkel összegyûjthették a tükrök gyújtópontjába a tengeren himbálódzó tárgyak, hajók képét, mégpedig 20 km távolságból, ha a torony magassága kb. 80 könyök volt. Az is elképzelhetô, hogy hasonló tükrök milyen elhelyezéssel szolgálhattak teleszkóp gyanánt: de mindez csak sejtés, mert a föltevés csak arab ás kopt elbeszélésekre támaszkodik, melyekben több a bûvészi, mint a tudományos elem, s amazok bizonyító erejûek nem lehetnek addig, amíg az ókori kelettel ellátott és érthetôen kifejezett szöveget föl nem fedezik. Míg ez meg nem történik, nagy merészség volna a teleszkóp fölfedezésének idejét a XVII. század elejénél messzebbre tenni.

BERTHELOT nagy gandot fordított a gyújtótükrökrôl és az ellenséges hajók felgyújtásáról szóló emlékek megvizsgálására. Szándéka nem az volt, hogy az arab írók adatait megerôsítse, hanem, hogy a velük kapcsolatos nézetekhez fûzhesse a görög geométerek nagy tudásának megismertetését és hogy történeti visszapillantást vethessen a gyújtótükrök alkalmazására a tengeri harcászatban.

Való, hogy a napsugarak összegyûjtésére már régen használtak tükröket. Úgy látszik, az elsõ kísérleteket templomokban, fémedények domború vagy homorú alján, azzal a célzattal végezték, hogy a Vesta, vagy az ôsperzsa istentisztelethez ember beavatkozása nélkül gyújtsanak szent tüzet. Tudtak üvegszerszámmal sugártörés útján gyújtópontot létesíteni, miként ezt ARISTOPHANES "Felhôk"¹⁵ címû darabjában leírta.

A visszaverôdô napsugaraknak egy pontban összegyûjtésére használt gyújtótükrök tudományos elméletét EUCLIDES¹⁶ fejtegeti Katoptrikájában.

ARCHIMEDES-nek¹⁷ is tulajdonítanak hasonló tárgyú értekezést: Peri katoprvn kaustikvn címmel, mely elveszett éppenúgy, mint DIOKLES¹⁸ Peri purivn címû értekezése.¹⁹

BERTHELOT-nak az a véleménye, hogy az alexandriai világítótorony tükreivel felgyújtott ellenséges hajók mondája csak megismétlése annak az elbeszélésnek, mely szerint ARCHIMEDES Syracusa kikötôjében szakasztott ily módon égette el a római hajókat.

ZONARAS²⁰ bizánci szerzô írja, hogy PROCLUS a VI. században, Konstantinápoly kikötõjében, az ANASTAZIUS császár ellen fellázadt gótok hajóhadát, melynek VITALIN volt parancsnoka, ugyanilyen módon, felgyújtás által semmisítette meg.

Nem vitatható el, hogy ezak között az elbeszélések között van valami összefüggés, melybôl megállapítható, mennyire lenyûgözte a nép képzeletét a tükörnek ilyen célra való használhatósága. Ennek a felfogásnak ad visszhangot ROGER BACON²¹ is a gyújtótükörrõl írt értekezésében. Ô is hévvel ragad meg minden elbeszélést, mely a tudomány csodálatos hatalmát dicsôítheti s elragadtatásában azt mondja: 12 ilyen tükörrel, vérontás nélkül, ki lehetne kergetni a szaracéneket Spanyolországból.

Talán nem lesz fölösleges azokra az indítékokra emlékeztetni, amelyek joggal segítségül hívhatók az ARCHIMEDES-tôl végrehajtott hadi mûveletek valódiságának támogatására. Igaz, hogy e mûveletak lehetôségét KIRCHER²² és DESCARTES²³ vitatták, de tévesen, mert a homorú tükrök használatához ragaszkodtak s az alkalmas tükrök elrendezését sem ismerték.

Ismeretes, hogy BUFFON²⁴ kísérletekkel igazolta és ANTHEMIUS²⁵ szövegének közzététele teljesen megvilágította, hogy milyen tükrök, milyen elrendezéssel segíthették volna ARCHIMEDES-t céljának elérésében. A feladat végrehajtásának lehetõségét még teljesebben megmagyarázta PEYRAND, ARCHIMEDES kiadója, 1807-ben.

Most pedig jegyezzük meg, hogy az eddig ismeretes szerzök közül mindjárt kezdetben ketten nyilatkoztak arról, hogy ARCHIMEDES gyújtótükröt használt: LUCIEN²⁶ egy általános mondatban, GALIEN²⁷ egy határozottan a gyújtótükörre vonatkozó sorában emlékezik meg. Azóta több szerzô említi, de se POLYBIUS,²⁸ se PLUTARCHOS²⁹ nem beszél róla, talán azért, mert ARCHIMEDES kísérlete nagyobb ijedtséget, mint kárt okozott. A TZETZES-tõl kissé zavarosan közölt eljárást a legpontosabban leírta a Trallesbôl való ANTHENIUS, egyike a leghíresebb bizánci mérnököknek és a Szent Zsófia templom építôje. Ô "A mechanika ellentmondásai" címû értekezésének egyik töredéke révén vált ismeretessé. ANTHENIUS megoldotta elôször a heliostat feladatát, mely abból áll, hogy meghatározott pontba irányítja és vetíti a Napnak minden magasságban és minden évszakban változatlan sugarát; azután azt kutatta: miként kellett ARCHIMEDES-nek eljárnia, hogy a napsugarak segítségével, nyíllövésnyi távolságban, lángba borítson gyúlékony anyagokat. Észrevette, hogy a cél nehezen, vagy egyáltalán nem érhetô el homorú gömbtükör segítségével, mivel ez a tükör nem mûködik minden irányban és rendkívül nagy méretûnek kellene lennie, hogy nagy távolságokra hasson. Ugyanezek voltak DESCARTES észrevételei is. És mégis – mondja – ANTHENIUS, egyetértôleg megegyeznek abban, hogy ARCHIMEDES az ellenséges hajókat a napsugarak segítségével égette el. Azután szigorú mértani szerkesztés alapján megmagyarázta, hogy ez a feladat miként oldható meg egy hatszögû síktükör segítségével, melynek hat oldalához ugyancsak 6 más, hatszögû síktükör illeszthetô, változtatható hajlással.* Több síktükörnek oly módon való alkalmazását, hogy ezek a napsugarakat egyetlen pontba vetítsék, ARCHIMDES-nek és ANTHENIUS-nak tulajdonítják s megtalálható Párizsban a Bibliothéque Nationale-ban a 9335. sz. latin kéziratcsomagban.

Megjegyzem, hogy 1747-ben BUFFON, aki ANTHENIUS-nak akkor még kiadatlan szövegét nem ismerte, parabolásan összeszerkesztett tükörlapokkal végrehajtotta a kísérletet és sikerült 200 lábnyi távolságban levô deszkákat meggyújtania.

Íme, megfejtése annak, hogy a görögök valóban jól átgondolt tudományos kísérletei miként alakultak át Egyiptomban kopt mondákká, melyek kortársai, a bizánci geométerek számításainak és szabatos leírásainak.