Alessandro Volta*
(17451827)

Az elektromosságról, melyet különbözõ fajtájú vezetõ anyagok puszta érintkezése kelt.

Alexander Volta úrnak, a Királyi Társaság tagjának, a Paviai Egyetemen a természetrajz professzorának levele a tiszteletreméltó Sir Joseph Bankshez
Részletek

Felolvastatott 1800. június 26-án

Philosophical Transactions 1800: 403431

Forrás: Henry Marshall Leicester és Herbert S. Klickstein, A Source Book in Chemistry 1400-1900 (Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1963)


Comóban, Milanónál, 1800. március 20-án


Hosszú szünet után, melyért nem próbálom menteni magam, örömömre közölhetek Önnel és Önön át a Királyi Társasággal néhány figyelemreméltó eredményt, melyeket azon kísérleteim során értem el, amelyekben a különbözõ fajtájú fémek, és más vezetõk, folyadékok, vagy a vezetõképességet kellõen biztosító nedvességet tartalmazó anyagok egyszerû kölcsönös érintkezése révén keltett elektromosságot tanulmányoztam.

A lényeges eredmény, melybõl csaknem az összes többi is következik, egy készülék megszerkesztése lett, amely hatásában, például a karokban keltett érzetekben stb. a leideni palackra, vagy még inkább a gyengén feltöltött elektromos battériákra emlékeztet, amely azonban szakadatlanul mûködik, töltése minden kisülés után magától helyreáll, amely tehát úgyszólván korlátlan töltést biztosít, az elektromos folyamra végtelenül hat, azt végtelenül hajtja. Ugyanakkor lényegében különbözik amazoktól, részint folyamatos mûködésében, mi sajátja, részint abban, hogy miközben a szokásos palackok vagy battériák elektrikumoknak [szigetelõknek] tartott anyagok egy vagy több vékony szigetelõ lemezébõl állnak, melyeket nemelektrikumoknak nevezett vezetõk vagy testek borítanak, az új készülék kizárólag néhány ilyen utóbbi anyagból áll, éppen a legjobb, azaz az általános vélekedésnek megfelelõen, elektromos természetük szerint legtávolabbi vezetõkbõl választva. Igen, a készülék, amelyikrõl beszélek, és amely kétségtelenül meglepi majd Önt, egyszerûen több különbözõ fajta jó vezetõ bizonyos módon elrendezett szerelvénye. Harminc, negyven, hatvan vagy több réz- vagy méginkább ezüstdarabot összehozunk ón-, vagy inkább cinkdarabokkal és ugyanannyi réteg vízzel vagy más, az egyszerû víznél jobban vezetõ folyadékkal. Ez lehet sós víz, lúg vagy ezekkel átitatott karton, bõr stb. A két különbözõ fém közé egy ilyen réteg kerül, oly módon, hogy a háromfajta vezetõ mindig ugyanolyan sorrendben követi egymást. Ez képezi új berendezésemet. Mint mondtam, hatásában utánozza a leideni palackot és az elektromos battériákat, ugyanolyan érzeteket keltve, mint azok. A berendezés teljesítõképessége valójában a robbanások erejét és zaját, a szikrát, a kisülési távolságot stb. illetõen messze elmarad a nagyon feltöltött battériákétól, inkább az igen gyengén töltött battériákéval egyezik, kapacitása viszont mérhetetlen. Amiben azonban mindenekelôtt végtelenül felülmúlja ezeknek a battériáknak jelességét és erejét, az az, hogy szemben amazokkal nincs szükség elõzetes feltöltésre külsõ elektromosságból, továbbá az, hogy bármikor, bármely gyakran bekapcsolva kifejtheti hatását.

A berendezés mint látni fogjuk, szándékom szerint is felépítésére nézve tulajdonképpen inkább emlékeztet a villamos ráják, angolnák stb. természetes elektromos szervére, mint a leideni palackra vagy az ismert elektromos battériákra. A berendezést mesterséges elektromos szervnek nevezném. Nem az elôbbiekre hasonlít-e valójában, amelyek kizárólag vezetõkbõl állnak? Nem magától aktív-e, minden elõzetes töltés nélkül, minden eddig ismert módon keltett elektromosság közbejötte nélkül? Szakadatlanul, szüntelenül mûködik, bármikor kész arra, hogy mintegy válaszolva valamely érintésre, a körülményektõl függõen olyan gyakoriságú és olyan tartamú erõsebb vagy gyengébb ütéseket adjon, melyek ugyanúgy zsibbasztják a végtagokat, mint ahogyan azt a rája és a többiek teszik.

A következõkben részletesebben leírom a berendezést és néhány rokonát, valamint beszámolok néhány legfeltûnõbb kísérletrõl, amelyeket ezzel végeztem. ...

Asztallapra vagy más alapra vízszintesen egy fém-, pl ezüstlemezt helyeztem és erre az elsõre másodikként cinket fektettem. A második fölé megnedvesített korong került, erre újra ezüst, utána megint cink, amelyre másik nedves korongot fektettem. Ezen a módon folytattam az építést, ezüstlemezt cinkkel párosítva, mindig ugyanabban a sorrendben, azaz ezüstöt alulra, cinket felülre, vagy vice versa, attól függõen, hogy hogyan kezdtem. Minden pár közé nedvesített korongot fektettem. Így folytattam mondom számos emeletig, olyan magasra, amit feldõlés nélkül elérhettem.

Nos, úgy 20 emelet, tehát 20 fémpár elérése után a berendezés nemcsak a kondenzátorral felszerelt CARVALLO féle elektrométer jelét váltotta ki, feltöltvén a kondenzátort 10 15 fokra, annak a pontnak puszta megérintésével, ahol a szikra stb. keletkezik, hanem többé-kevésbé szaporán (érintések ismétlõdésétõl függõen) egy vagy több kis ütést is mért arra, aki ujjaival megfogta a végpontokat (az oszlop alját és tetejét). Az ütések tökéletesen emlékeztettek azokra a finom ütésekre, amelyeket a gyengén feltöltött leideni palack, vagy egy még gyengébben feltöltött battéria ad, vagy végsõsorban egy teljesen nyugodt rája, amelyik készülékem hatását jobban imitálja, lévén ütései szakadatlanul ismételhetõek.

Készülékem, melyrõl most beszélni szándékozom, és amely túl kicsi ahhoz, hogy erõs hatást keltsen, akkor adja a gyenge ütéseket, ha a végpontokat megérintõ ujjak bõre mely egyébként nem jó vezetõ nedves. Még biztosabb és lényegesen erõsebb ütések akkor kaphatók, ha az oszlop alja, azaz a legalsó lemez megfelelõ nagy sodronnyal vagy fémdróttal egy tálba vagy csészébe öntött vízzel érintkezik, amibe két-három ujjunk, netán egész kezünk belefér, miközben a felsõ végponttal (a legfelsõ vagy egyik legfelsõ lemezzel) biztosan érintkezõ, ugyancsak fémbõl készült sodrony szabad végét, nagy felületen, jól megnedvesített kezünkkel markoljuk meg. Ezen a módon a sodronnyal érintkezõ vízbe mártott ujjam ízületeiben már akkor éreztem bizsergést, könnyû ütést, ha a másik kézben tartott sodronnyal a negyedik, sõt harmadik lemezpárt érintettem meg. Az ötödik, hatodik, majd feljebb haladva a legfelsõ, az oszlopot befejezõ lemezig érdekes volt érezni, hogyan fokozódik az érzet ereje.

Készülékem hatása (a kiváltott érzet) jelentõsen nagyobb, ha a környezõ levegõ, a víz, a szerkezetben lévõ nedves korongok, sõt a csészékben lévõ víz melegebb. A hõ a vizet jobb vezetõvé teszi. Amik azonban igazán számítanak, azok a sók, kiváltképpen a közönséges só. Ez a legfõbb, ha nem az egyetlen oka annak, miért legyen a csészékben, fõleg pedig a femlemezek közé helyezett megnedvesített kartonkorongokban sós víz, mint errõl már szóltam.

Mindennek azonban végül is csak csekély haszna van, és soha nem kapunk majd igen erõs hatást, amíg a berendezés egyetlen, 20 lemezpárból álló oszlop.

Térjünk vissza berendezésem mechanikai szerkezetéhez, amit számos módon variálni lehet. Ne essék most szó minden olyan változtatásról, amit kigondoltam és meg is valósítottam, kicsiben vagy nagyban, hanem csak azokról, amik érdekesebbek és hasznosabbak, amik tényleg elõnyösek a könnyebb vagy gyorsabb elkészíthetõség, a biztosabb hatás és a tartósság szempontjából.

Kezdjük azzal a változattal, amelyik csaknem valamennyi tekintetben megfelelõ, azzal, amelyik alakját tekintve leginkább eltér a fent leírt oszlopos alaktól és hátránya csak igen nagy kiterjedése. Bemutatom most ezt az új készüléket, melyet a mellékelt ábrán csésze-koronának nevezek.

Akár az oszlopos változatnál, itt is a hosszúság növelésének módjait kerestem, szaporítván a fémlemezek számát, anélkül, hogy leesnének. Törekedtem arra, hogy a készülék könnyû és hordozható, mindenekelôtt pedig tartós legyen. Többek között a képeken bemutatott megoldásokra jutottam.


Szepesváry Pálné fordítása


(*L. Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Részletek)


ChemoNet, 1998
Vissza
http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/