Másrészt Bravais még 1850-ben bevezette a krisztallográfiában azt az elméletet, hogy az atomok térrácsban helyezkednek el a kristályban. Ha a Röntgen-sugarak elektromágneses hullámokból állnak, feltételezhetõ, hogy a térrács-szerkezet interferenciajelenségeket idéz elõ az atomok gerjesztésébõl vagy oszcillációból eredõen, mégpedig olyan interferenciajelenségeket, amelyek ugyanolyan jellegûek, mint az optikából ismert rácsspektrumok. Ennek a rácsnak az állandói könnyen kiszámíthatók a kristályos vegyület molekulasúlyából, sûrûségébõl és a gramm-molekulasúlynyi menyiségben levõ moelkulák számából, valamint a krisztallográfiai adatokból. Számításaink szerint ezek nagyságrendje 10^–8 cm, míg a Röntgen-sugarak hullámhossza – Walter és Pohl elhajlási kísérletei, továbbá Sommerfeld és Koch munkája szerint – 10^–9 cm nagyságrendû. Természetesen komoly gondot jelent, hogy a térrácsban háromszoros periodicitás érvényesül, míg az optikai rácsokban csak két irányban van periodikus ismétlõdés.

Friedrich és Knipping javaslatomra kísérletileg ellenõrizte ezt az elképzelést. Vizsgálataikról és eredményeikrõl a dolgozat második részében számolnak be.