[Harlow Shapley, Samuel Rapport, & Helen Wright, eds., A Treasury of Science (New York: Harper & Brothers, 1943]

...

Kérésének megfelelôen igyekeztem összegyûjteni azoknak a korábban már említett amerikai kísérleteknek a leírását, amelyek során néhány ottani folyó vagy tó felületén láng lobbant fel.

Amikor 1764-ben átutaztam New Jersey-n, többször is hallottam, hogy ha égô gyertyát közelítenek bizonyos folyóik felületéhez, hirtelen láng lobban fel, szétterül a vízen és csaknem fél percig ég. De a beszámolók oly hiányosak voltak, hogy nem tudtam megállapítani a jelenség okát, és nem is hittem igazán a történetet. Nem állt módomban a kísérlet megtekintése, de meghívtam egy barátomat, aki éppen hazatérôben volt, miután maga is elvégezte a próbát a következôképpen: keresett egy sekély helyet, ahol a sétapálca leért a víz iszapos fenekére; az iszapot elôször fölkavarta a pálcával, s mikor már sok buborék szállt föl, odatartotta a gyertyát. A láng oly hirtelen gyulladt meg és oly erôs volt, hogy a mellfodrába is belekapott, amint láttam. Szerte New Yersey-ben sok fenyô van, és arra gondoltam, hogy egy illékony terpentinolaj keveredhetett a fenyômocsár vizével, de ezt a feltevést nem találom egészen kielégítônek. Angliába visszatérve beszámoltam a jelenségrôl néhány filozófus [tudós] barátomnak, de ügyet sem vetettek rá. Úgy érzem, egy kicsit hiszékenynek tartottak.

Dr. Chandler tiszteletes 1765-ben levelet kapott Dr. Finley-tôl, a tartomány egyetemének tanárától. A levél ugyanerrôl a kísérletrôl szólt. Még abban az évben, november 21-én felolvasták a Royal Society elôtt, de a Transactions nem közölte; talán túl furcsának tûnt ahhoz, hogy igaz legyen, s talán féltek attól, hogy nevetségessé válnak, ha valamelyik tag megpróbálná megismételni a kísérletet, hogy megerôsítse vagy cáfolja a tényeket. A következôkben idézem a beszámolót.

"Egy derék ember, aki néhány mérföldre lakik, arról tájékoztatott, hogy a háza melletti kis malomtóban meglepetten látta, hogy a víz felszíne lángol, mint az égô alkohol. Magam is gyorsan odamentem, és ugyanolyan sikerrel megismételtem a kísérletet. A tavacska feneke iszapos volt, és amikor annyira felkavartam, hogy a felszíne alaposan fodrozódott, egy égô gyertyát közelítettem hozzá két–három hüvelyknyire. Ekkor a teljes felület oly gyorsan lobbant lángra, mint a meleg, gyúlékony alkoholok gôze, és jó néhány másodpercig égett, ha a vizet erôsen kavartam. Elôször azt hittem, hogy ilyesmi csak azon a helyen fordulhat elô, de próbálkozásaim után hamarosan úgy találtam, hogy az iszapos fenék máshol is hasonló jelenséget idéz elô. A felfedezést a malombeliek tették."

Angliában kétszer is próbálkoztam a kísérlettel, sikertelenül. Elôször egy iszapos fenekû, lassú folyót választottam, másodszor egy mély árokban összegyûlt állóvizet. Ennek a víznek a kavargatása után néhány nappal váltólázat kaptam, mert túl sokat lélegeztem be a fenékrôl fölkavart bûzös levegôbôl, amit nem tudtam elkerülni, amikor a lángra gyújtással kísérleteztem. Azok a felfedezések, amelyeket a gyúlékony levegô [hidrogén] keletkezésérôl tett az utóbbi idôben, fényt deríthetnek erre a kísérletre is, és megmagyarázhatják, miért sikerül egyszer és másszor miért nem.