Robert Brown
(17731858)

Rövid beszámoló az 1827 június, július és augusztus havában végzett mikroszkópos megfigyelésekrôl...

Részlet

A Brief Account of MicroscopicaI Observations made in the Months of June, JuIy, and August, 1827, on the ParticIes Contained in the PoIIen of PIants; and on the GeneraI Existence of Active Molecules in Organic and Inorganic Bodies, 1828; Miscellaneous Botanical Works of Robert Brown, Esq., Vol.1, p. 465, 1866
(in: William Francis Magie: A Source Book of Physics, Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, l963 )


A megfigyeléseket, melyeket szándékom szerint a következõ oldalakon összegezek, egyszerû mikroszkóppal végeztem, éspedig egy és ugyanazon, 1/32 hüvelyk fókusztávolságú lencsével.

Ezirányú vizsgálataim 1827 júniusában kezdõdtek. Az elsõ vizsgált növény a vizsgálat céljára több szempontból feltûnõen alkalmasnak bizonyult.

Ez a növény a Clarckia pulcbella volt, amelynél az érett, de nem kipattant portokokból vett pollenszemek szokatlanul nagy méretû, 1/40001/5000 hüvelyk hosszú részecskékkel vagy szemcsékkel voltak teli. Ezek alakja hosszúkás hengeres, talán kicsit lapított volt, egyformán lekerekített végekkel. Miközben ezeknek a vízben lebegõ részecskéknek alakját vizsgáltam, megfigyeltem, hogy sok közülük jól láthatóan mozog. Mozgásuk nemcsak abból állt, hogy a folyadékban helyüket változtatták, módosítva relatív helyzetüket, hanem abban is, hogy nem ritkán maguknak a részecskéknek az alakja is változott, az egyik oldalukon a középhez viszonyítva ismétlõdõen összehúzódtak vagy meggörbültek, amit a részecske másik oldalán megfelelõ kiterjedés és homorodás kísért. Néhány esetben látszott, hogy a részecske hossztengelye körül forog. A sokszor ismételt megfigyelések után meggyõzõdtem arról, hogy ezeket a mozgásokat sem a folyadék áramlása, sem annak fokozatos párolgása nem okozza, hanem magának a részecskének a sajátságai.

A pollenszemecskék, amelyeket ennek a növénynek portokjaiból közvetlenül kipattanás után vettem, hasonlóan szubcilindrikus részecskéket tartalmaztak, de kisebb számban és keverve legalább annyi, sokkal kisebb nagyságú, láthatóan gömb alakú és gyorsan rezgõ részecskével.

Ezeket a kisebb részecskéket, vagy molekulákat, ahogyan nevezni fogom õket, elõször a folyadékban függõlegesen úszó hengeres részecskéknek néztem. Az ismételt és gondos vizsgálatok azonban megingattak ebbéli vélekedésemben. Ha a vizsgálatot a víz teljes elpárolgásáig folytattam, mind hengeres részecskéket, mind gömb alakú molekulákat találtam a mikroszkóp tárgyasztalán.

Miután láttam, hogy minden általam vizsgált élõ növény pollenjének részecskéi mozognak, a továbbiakban az érdekelt: vajon e tulajdonság fennmarad-e a növény halála után és mennyi ideig.

Megszárított vagy néhány napra alkoholba merített növények pollenrészecskéi szemmel láthatóan ugyanúgy mozogtak, mint ahogyan az az élõ növények esetében megfigyelhetõ volt. Számos növénypéldány, amelyeket herbáriumban több mint húsz éve, sõt esetenként nem kevesebb, mint egy évszázada szárítva õriztek, még mindig jelentõs számban tartalmazott láthatóan mozgó, kicsiny, gömb alakú részecskéket vagy molekulákat, néhány nagyobb részecske mellett, melyek azonban kevésbé nyilvánvalóan vagy észrevehetetlenül mozogtak.

Mivel hitem szerint ezekben a vizsgálatokban a pollenrészecskék vízben való mozgásának különleges jelenségét fedeztem fel, indokoltnak látszott, hogy ezt a különlegességet a virágtalan növények bizonyos családjaiban, nevezetesen a moháknál és az Equisetum nemzetségnél is megnézzem, amelyeknél nem ismerik el általánosan az ivari szervek létezését.

Mindkét családnál a porzóknak tekintett szervekben, nevezetesen a mohok hengeres pollentokjaiban és az Equisetum csupasz ovulumát körülvevõ négy lemezes testben találtam parányi gömbölyû részecskéket, melyek nagysága láthatóan megegyezett az Onagrariae család esetében leírt molekulákéval és amelyek vízben ugyancsak élénken mozogtak. Ez a mozgás olyan mohák és Equisetumok esetében is megfigyelhetõ volt, amelyek már több mint száz éve szárított állapotban voltak.

Ez az igen meglepõ tény, nevezetesen az, hogy ezek a parányi részecskék a növény halála után is ilyen hosszan megõrzik látszólagos vitalitásukat, talán még nem csökkentette volna lényegesen különleges feltételezésembe vetett bizalmamat. Ugyanekkor azonban megfigyeltem, hogy az Equisetum ovulumát vagy magvait elõször véletlenül összezúzva, olyan jelentõsen megnöveltem a mozgó részecskék számát, hogy a kapott mennyiség forrását illetõen nem lehetett kétségem. Azt is láttam, hogy a moháknak elõször virágleveleit, majd ezek egyéb részeit pépesítve könnyen kaptam hasonló részecskéket, ha nem is azonos mennyiségben, de ugyanúgy mozgókat. A hím ivarszerveket illetõ feltevésemet ezért kényszerûen fel kellett adnom.

Elmélkedve azokon a tényeken, melyeket immár megismertem, arra a gondolatra hajlottam, hogy a láthatóan egyforma méretû parányi gömbölyû részecskék, vagy molekulák, amelyeket elõször az Onagrariák, de más virágos növények érett pollenjeiben is láttam, majd a mohák portokjaiban és az Equisetumok porzóinak tekintett testek felületén, végül ugyanezen növények egyéb részeinek összezúzott darabjaiban figyeltem meg, valójában a szerves testek feltételezett alkotóelemei, elemi molekulák, amelyeket elõször Buffon és Needham, késõbb pontosabban Wrisberg, mindjárt utána és részletesebben Müller, végül legutóbb Dr. Milne Edwards vizsgált, aki felélesztette és sok érdekes vonatkozásban alátámasztotta az elméletet. Ezek után már azt vártam, hogy ezeket a molekulákat minden szerves anyagban meg fogom találni. És valóban a különbözõ állati és növényi szövetek vizsgálata során, legyenek azok élõk vagy holtak, a molekulák mindig megtalálhatók voltak. Ezek az anyagok, pusztán vízben pépesítve mindig szolgáltattak elég molekulát ahhoz, hogy ezeknek és a pollenszemcsék kisebb részecskéinek nyilvánvaló méreti, alaki és mozgásbeli azonosságát meg lehessen állapítani.

Vizsgáltam szerves anyagok különbözõ származékait is, éspedig a mézgákat és más növényi származású anyagokat. Érdeklõdésem még a bányászott szénre is kiterjedt. Mindezekben az anyagokban bõven találtam molekulákat. Megjegyzem itt azt is, részben azok kedvéért, akik ezután ugyanilyen vizsgálatokba fognak, hogy az a por és korom, amely oly nagy mennyiségben ülepedik le mindenre, különösen Londonban, teljesen ezekbõl a molekulákból áll.

Volt a vizsgált anyagok között egy lánggal égni képes fosszilis faminta, amely a wilthshiri oolitokból származott. Amikor ebben a mintában bõven találtam mozgó molekulákat, feltételeztem, hogy ha kisebb mennyiségben is, megtalálhatók lesznek a megkövesedett növényi maradványokban is. Ezt várva egy fenyõszerkezetûnek mutatkozó kovásodott fának kicsiny darabját megõröltem és azonnal a már említettekhez minden tekintetben hasonló gömbölyû részecskéket vagy molekulákat kaptam, méghozzá annyit, mintha a kövület teljes egészében ezekbõl állna. Ezek után arra következtettem, hogy ezek a molekulák nemcsak szerves testekben vagy azok termékeiben fordulnak elõ.

A vizsgálódás célja ezek után a következtetés helyességének ellenõrzése és annak megállapítása lett, milyen mértékben vannak molekulák az ásványi anyagokban. Az elsõként vizsgált anyag egy kis darab ablaküveg volt, melybõl egyszerûen a mikroszkóp asztalán való összetörés után könnyen és bõségesen kaptam a már látottakhoz méretre, alakra és mozgásra megegyezõ molekulákat.

A vizsgálatokat, hasonló eredménnyel, olyan ásványokon folytattam, amelyek vagy kéznél voltak, vagy könnyen meg tudtam õket szerezni. Idetartozott néhány egyszerû föld és fém, valamint több vegyületük.

Bármely korú kõzet, olyan is, amelyben szerves maradékokat sosem találtak, bõven adott molekulákat. Igazolhatóan léteznek a gránit minden ásványi alkotójában és a Szfinx egy darabjában, ami egyike volt a vizsgált mintáknak.

Unalmas lenne minden ásványi anyagot felsorolni, amelyben ezeket a molekulákat megtaláltam, így ebben az összefoglalóban csak néhány legfeltûnôbbnek a felsorolására szorítkozom. Ezek között vízi és tûzi eredetûek egyaránt voltak, például travertin, sztalaktitok, láva, obszidián, tajtékkõ, különbözõ helyszínekrõl származó vulkánikus hamuk és meteoritok. A fémek közül megemlíthetem a mangánt, a nikkelt, az ólmot, a bizmutot, az antimont és az arzént. Végül is minden olyan ásványban, amelyet elég finom porrá tudtam törni ahhoz, hogy egy idõre vízben szuszpendálható legyen, többé-kevésbé bõven találtam molekulákat, sõt néhány esetben, leginkább kovatartalmú kristályokban az egész vizsgált test ezekbõl állt.
 

Szepesváry Pálné fordítása

Újabb jegyzetek az aktív molekulákról
Vissza
http://www.kfki.hu/chemonet