Ennek a fejezetnek tartalma igen meggyõzõen megmutatja majd, mennyire igaz az a megállapítás, melyet filozófiai [tudományos] írásaimban már nem egyszer kijelentettem, s melyet nem lehet elégszer ismételni (mivel igencsak bátorítja a filozófiai vizsgálódásokat), azt nevezetesen, hogy inkább köszönhetünk a véletlennek, azaz – filozofikusan szólva – ismeretlen okú események megfigyelésének valamit, mint valamely okos elképzelésnek, vagy eleve kigondolt elméletnek. Az ilyesmi nem bukkan fel azok munkáiban, akik tárgyukat szintetikusan írják le , de – nem kétlem – igencsak feltûnik azoknál, akiket leginkább tisztelünk filozófiai felfogásuk miatt, mivel analitikusan és okosan írnak.

Magam részérõl õszintén elismerem, hogy az ebben a fejezetben ismertetett kísérletek megkezdésekor annyira nem volt elképzelésem azokról a felfedezésekrõl, amelyeket tettem, hogy ha valaki beszámol róluk, nagyon valószínûtlennek találtam volna azokat. Amikor a tagadhatatlan tényekre végül is oda kellett figyelnem, igen sokára és nagy tépelõdéssel hittem érzékeim evidenciájának. Most, amikor újra áttekintem az anyagot és összehasonlítom a légkör összetételérõl tett legutóbbi felfedezéseimet az elsõkkel, a világ legszorosabb és legnyilvánvalóbb összefüggéseit látom közöttük, és csodálkozom, miért nem jutottam közvetlenül az egyiktõl a másikig. Hogy nem így történt, azt az elõítéletek erejének tulajdonítom, amelyek, nem tudván róluk, nemcsak ítélkezésünket viszik õszintén szólván félre, hanem még érzeteinket is. Egy tételt oly biztosan megalapozottnak vélünk, hogy érzékszerveink legnyilvánvalóbb evidenciája is gyakran nehezen változtatja meg meggyõzõdésünket, és akkor sem egészen. Minél okosabb egy ember, annál erõsebben bonyolódik bele hibáiba, és okossága csak arra jó, hogy kitérve az igazság ereje elõl, saját magát csapja be.

Azt hiszem, kevés olyan tétele van a filozófiának, mely szilárdabban fészkelne agyunkban, mint az, hogy a levegõ (értve rajta a különbözõ, feltételezhetõen mindig benne oldott vagy hozzákeveredett idegen anyagoktól mentes légköri levegõt) egyszerû elemi anyag, szétbonthatatlan és megváltoztathatatlan, éppúgy, mint ahogyan ezt a vízrõl feltételezzük. Kutatásaim során azonban hamarosan meggyõzõdtem arról, hogy a légköri levegõ nem megváltoztathatatlan, mivel a flogiszton, amellyel az égõ testek, az állatok lélegzése és különbözõ más vegyi folyamatok miatt telítõdik, annyira megváltoztatja és megrontja, hogy végül is alkalmatlanná válik égésre, a lélegzésre és más célokra, melyek szolgálatára rendeltetett. Felfedeztem, hogy a vizes keverés, a növényzet életfolyamatai és más természeti történések azáltal, hogy kivonják a felesleges flogisztont, helyreállítják a levegõ eredeti tisztaságát. El kell ismernem azonban, hogy nem volt fogalmam arról, hogyan lehet ezen az úton továbbhaladni, hogyan lehet ily módon a levegõt a legjobb közönséges levegõhöz képest tovább javítani. Természetesen úgy képzeltem, hogy ez olyan levegõ, amelyik a légkörinél kevesebb flogisztont tartalmaz, de nem volt elképzelésem arról, milyen lehet egy ilyen levegõ összetétele.

Az utolsó közleményemben látható lesz, hogy azokból a kísérletekbõl, amelyeket sósavléggel végeztem, az következik, hogy a közönséges levegõ bizonyos mennyiségû savat és flogisztont tartalmaz (természetesen arra a savra gondoltam, amivel dolgoztam), ugyanis a savgõznek és a flogisztonnak az egyesülésébõl éghetõ lég keletkezik, és az éghetõ lég vízzel összerázva már nem gyújtható meg, és belélegezhetõvé válik. És bár sose voltam képes arra, hogy olyan jó levegõt készítsek, mint a közönséges, azt gondoltam, valószínû, hogy a növényzet, elõnyösebb körülmények között, mint amilyeneket én teremteni tudtam, valamint más természeti folyamatok jobban tisztíthatják.

Ezen a feltevésen, amelyet senki nem mondhat valószínûtlennek, alapult az a feltételezésem, hogy bolygónkon a vulkánok teremtették meg a légkört, minthogy állandóan levegõt bocsátottak ki, elõször éghetõt, majd a vízzel való érintkezés révén kevésbé éghetõt, amit végül a növényzet tisztított meg.

Számos, a nitrózus savról [salétromsav és/vagy salétromossav  ismert jelenség arra indíthatott volna, hogy ezt a savat a levegõ összetétele szempontjából hasznosabbnak gondoljam, mint a sósavat, de gondolataim máshol jártak, és nem más, mint egy sor megfigyelés, melyekrõl szólni fogok, késztetett arra, hogy eltérõ hipotézist fogadjak el. Így kerültem olyan helyzetbe, hogy nem volt ötletem a nagy probléma megoldására (amelyet, olvasóm elismerheti, azóta szem elõtt tartottam, amióta felfedeztem, hogy a légköri levegõ megváltoztatható, nem elemi anyag, hanem elegy), nevezetesen arra, milyen ennek összetétele, mi az a dolog, amit mi belégzünk és hogyan lehet azt összetevõibõl elõállítani.

Elsõ közleményem idején még nem volt tûrhetõ erejû gyújtólencsém, mivel azonban kellett volna, sok olyan kísérletet nem tudtam végrehajtani, amelyeket terveztem és amelyek elméletileg nagyon ígéretesnek tûntek. Volt ehelyett egy céljaimnak megfelelõ erejû tükröm. Ez az eszköz azonban olyan, hogy csak akkor hatásos, ha az anyagok felakaszthatók, vagy egy nagyon finom támasztékra helyezhetõk. Egyáltalán nem lehet por alakú anyagokra irányítani, nehezen olyanokra, amelyeket higanyos edénybe kell tenni, pedig, mint errõl ennek a kötetnek bevezetésében már szóltam, számomra ez a legpontosabb módszer arra, hogy sokféle anyagból levegõt vonjak ki. Késõbb azonban, amikor szereztem egy 12 hüvelyk átmérõjû és 20 hüvelyk gyújtótávolságú lencsét, nagy sebesen vizsgálni kezdtem vele, milyen levegõ fejlõdik különbözõ természetes és mesterséges anyagokból, ha azokat [...] higannyal töltött edénybe helyeztem, amely felfordítva egy higanyos tálban állt.  Warltire úrnak, a jó vegyésznek és abban az idõben Calne-ban a természetfilozófia tanárának kifejtettem nézeteimet, õ pedig sok olyan anyaggal látott el, melyeket más módon nem lettem volna képes megszerezni.

Ezzel a berendezéssel egy sereg más kísérlet után, amelyekrõl megfelelõ helyen beszámoltatik majd, 1774. augusztus 1-jén felfedeztem, hogy a kalcinált higanyból levegõ fejlõdik, és láttam, hogy ezzel a lencsével nagyon könnyû a levegõt belõle kihajtani. Amikor ebbõl a levegõbõl anyagom térfogatánál 3-4-szer többet kaptam, vizet adtam hozzá, és azt tapasztaltam, hogy nem nyelõdött el. Ami pedig annyira meglepett, hogy ki sem tudom fejezni, az az volt, hogy ebben a levegõben a gyertya feltûnõen élénk lánggal égett, nagyon hasonlóan a nitrózus levegõben [nitorgén-monoxid]– vas vagy kénmáj jelenlétében – nagy lánggal égõ gyertyához. Mivel másfajta levegõkben, kivéve a nitrózus levegõnek ezt a sajátos változatát, hasonló feltûnõ jelenséget nem láttam, és mivel tudtam, hogy a kalcinált higany készítése során nem használtak nitrózus savat, teljesen tanácstalan voltam, hogyan magyarázzam ezt a jelenséget.

Esetünkben is, bár akkor erre nem eléggé figyeltem oda, a gyertya lángja amellett, hogy megnõtt, több hõvel és fénnyel égett, mint a nitrózus levegõben. Egy vörösen izzó fadarab éppúgy felszikrázott benne, mint a salétromoldatba mártott papíros, és nagyon hamar elfogyott. Olyan kísérlet ez, melyet nitrózus levegõben elvégezni soha nem gondoltam.

Amikor a fent említett kísérletet végeztem, nagyon hasonló tulajdonságú levegõt vontam ki a közönséges vörös csapadékból, ami higanynak salétromsavban való oldásával keletkezik. Arra jutottam, hogy ez a különös tulajdonság, minthogy a fent említett nitrózus levegõváltozat tulajdonságára emlékeztet, valami olyasmitõl függ, ami kapcsolatban van a nitrózus savval. Mivel a kalcinált higany úgy készül, hogy a higanyt közönséges levegõ jelenlétében kezeljük adott fokú hõvel, arra is következtettem, hogy ez az anyag ilyen meleg állapotban valami salétromfélét vett fel a légkörbõl.

Mivel azonban ezt rendkívül szokatlannak találtam, az a gyanúm ébredt, hogy a kalcinált higany, amellyel kísérleteimet végeztem, s amit egy közönséges apotékában vásároltam, valójában nem más, mint vörös csapadék. Ha gyakorlati vegyész lettem volna, nem gyanakodtam volna. Ennek ellenére kételyemet megemlítettem Warltire úrnak, aki adott valamit, amit a készítés termékének tartott, és amelyikrõl azt mondta, szavatolja valódiságát. Amikor ezt ugyanúgy kezeltem, mint az elõbbit, csak kissé tovább melegítettem, sokkal több levegõt kaptam belõle, mint a másikból.

Ez a kísérlet megnyugtathatott minden józan kétkedõt. Ennek ellenére a következõ októberben Párizsban lévén és tudván azt, hogy ezen a helyen számos igen kiváló vegyész él, nem szalasztottam el az alkalmat, hogy barátomnak, Magellan úrnak segítségével egy uncia kalcinált higanyt szerezzek, amit Cadet úr készített és melynek valódiságára nézve nem lehetett gyanúnak helye. Ebben az idõben többször elmondtam Lavoisier úrnak, Leroy úrnak és számos más filozófusnak is meglepetésemet az eme preparátumból nyert levegõ természetérõl. Õk megtiszteltek figyelmükkel ebben a városban, és merem állítani, emlékeznek erre a körülményre.

Abban az idõben nem tudtam, valójában mit találtam, így arról sem volt sejtelmem, vajon a levegõ, melyet kalcinált higanyból kaptam, egészséges-e. Biztos abban voltam, hogy ez a levegõ nem más, mint olyasfajta levegõ, amilyet a fent említett eljárással nitrózus levegõbõl nyertem, és ebben a levegõben – mint megfigyeltem – a gyertya néha a szokott, néha szépen megnõtt lánggal ég és mégis kifejezetten ártalmas marad.

Akkortájt, amikor kalcinált higanyból és vörös csapadékból megkaptam a fent említett levegõt, szereztem egyfajta vörös ólmot, azaz míniumot. A szokott eljárás során a míniumnak az a része, amely a lencse fókuszába került, sárgára változott. A kísérletben a levegõ egyharmadát a víz könnyen elnyelte, de a maradékban a gyertya igen erõsen és pattogó hanggal égett.

Azt, hogy a vörös ólomban kötött levegõ van, már korábban megfigyeltem, mivel azt egy gyertya lángjával kihajtottam és nagyon tisztának találtam. Azt gondolom, a másfajta levegõk kiûzéséhez több meleg kell, mint amennyit használtam.

Ez a vörös ólmos kísérlet még jobban megerõsített gyanúmban, hogy a kalcinált higanynak ez a levegõt szolgáltató képessége a légkörbõl ered, minthogy ez a készítmény és a vörös ólom hasonlóan készül.

Mivel soha, a legkisebb titkot sem csinálom abból, amit megfigyelek, ezt a kísérletet is, akárcsak a kalcinált higannyal és a vörös csapadékkal végzetteket, minden párizsi és máshonnan való filozófus ismerõsömnek elmeséltem anélkül, hogy abban az idõben fogalmam lett volna arról, hová vezetnek majd ezek a figyelemre méltó jelenségek.

Külföldrõl való hazatérésem után rögtön a Cadet úrtól szerzett kalcinált higannyal kezdtem dolgozni. Igen csekély meleget alkalmazva, mintegy negyed unciányi anyagból hét köbhüvelyk levegõt kaptam, amit, mint megfigyeltem, sem az az anyag nem nyelt el könnyen, amelybõl kihajtottam (sokáig együtt hagytam õket, mielôtt a levegõt eltávolítottam volna), sem a víz (sok idõt hagytam a levegõnek, mielôtt kisérletezni kezdtem volna vele).

Ebben a levegõben, mint vártam, a gyertya élénk lánggal égett, de amit elõször akkor (november 19-én) figyeltem meg – és ami nem kevésbbé lepett meg, mint a korábban felfedezett tények –, az az volt, hogy miközben a módosított nitrózus levegõt néhány perces vizes keverés megfosztja attól a tulajdonságától, hogy benne a gyertya égni tudjon, most a nitrózus levegõt megváltoztató keverés tízszerese sem volt elég ahhoz, hogy érzékelhetõ változás keletkezzék. A gyertya változatlanul erõs lánggal égett és ez a levegõ, közönséges levegõvel keverve, legkevésbé sem csökkentette utóbbi térfogatát, amit pedig – mint megfigyeltem – a nitrózus levegõ ilyen helyzetben többé-kevésbé megtesz.

Még jobban meglepõdtem azonban, amikor két nap múltán ezt a vízzel érintkezõ és térfogata egyhuszadára csökkent levegõt 5 percig erõsen összeráztam vízzel. Azt tapasztaltam, hogy a gyertya éppúgy égett benne, mint a közönséges levegõben. Igaz, ennyi keverés a flogisztonizált nitrózus levegõt lélegzésre alkalmassá tette volna, de a gyertya lángja bizonyosan kihunyt volna benne.

Ezek a tények teljesen meggyõztek arról, hogy bizonyos részhasonlóságok ellenére, komoly materiális különbség áll fenn a kalcinált higanyból készített levegõ és a flogisztonizált nitrózus levegõ között. Habár nem volt kétségem afelõl, hogy a kalcinált higanyból készült levegõ vizes keverés után alkalmas a lélegzéshez (csakúgy, mint minden más, kísérleteimben kipróbált levegõfajta, kivétel nélkül), még mindig nem gyanítottam, hogy már elsõre is belélegezhetõ lesz. Ennyire nem volt elképzelésem ennek – az e tekintetben a légkörinél sokkal jobb – levegõnek mibenlétérõl

Ettõl az idõtõl (novembertõl) kezdve ennek a levegõnek valódi természetérõl mit sem tudva haladtam tovább a következõ március elsejéig, miközben az idézett vitriolos savas levegõvel [kén-dioxid]és más, salétromsavval készített különbözõ levegõváltozatokkal kísérleteztem, amelyekrõl majd számot adok. A hónap során azonban, ha nagyon fokozatosan is, nemcsak az ilyenfajta levegõ természetére jöttem rá, hanem felfedeztem azon levegõ teljes összetételét, amelyet belélegzünk.

1775. március 1-jéig annyira nem volt sejtelmem arról, hogy a levegõ, ami kalcinált higanyból stb. származik, egészséges, hogy nem is gondoltam arra, hogy elvégezzem a nitrózus levegõ próbát. A gyertyára gondolva (az olvasó elképzelheti, hogy erre sûrûn került sor), ami a hosszasan vízben mosott levegõben is égett, végül csak rászántam magam a kísérletre. Két rész ilyen levegõhöz egy rész nitrózus levegõt keverve azt találtam, hogy a térfogat nemcsak hogy csökkent, hanem legalább úgy csökkent, mint közönséges levegõ esetén, és az elegy nagyjából olyan vörös volt, mint a nitrózus levegõ és a közönséges levegõ hasonló keveréke.

Ezekután nem volt kétségem afelõl, hogy a kalcinált higanyból kapott levegõ belélegezhetõ, és a valódi közönséges levegõ minden más tulajdonságával is bír. Nem figyeltem fel azonban arra, amit – ha nem lettem volna annyira rabja annak az elképzelésnek, miszerint nem létezik a közönséges levegõnél jobb levegõ – észrevehettem volna, azt nevezetesen, hogy a vörös szín valójában mélyebb, a térfogatcsökkenés pedig valamivel nagyobb volt, mint amit a közönséges levegõ okozott volna.

Az igazság felé tett ezen lépés emellett újabb hibába sodort, feladtam ugyanis egy korábban megfogalmazott hipotézisemet, nevezetesen azt, hogy a kalcinált higany salétromsavat von ki a levegõbõl. Arra gondoltam most, hogy ez az anyag, és a vörös ólom is, készítése során egyenlõen és megfelelõ arányban nyeli el a levegõ minden összetevõjét. Amikor ugyanis a kalcinált higanyból származó levegõvel a fent említett kísérletet végeztem, azt is azonnal észrevettem, hogy a levegõ, melyet a vörös ólomból vontam ki, a kötött levegõ kimosása után ugyanolyan természetû, mint az elôbb említett, mivel a nitrózus levegõ annak térfogatát éppúgy csökkentette, mint a közönséges levegõét. Ugyanakkor rejtélyesnek találtam, hogy a vörös csapadékból nyert levegõ térfogata ugyanígy csökken, holott ez az anyag egészen másként készül, mint az elôbbi kettõ. Erre a körülményre azonban nem sok figyelmet fordítottam.

Nem akarom olvasómat a meglepetés és más hasonló jellegû szavak ismételgetésével tovább fárasztani, de egy darabig még ebben a stílusban kell folytatnom. A következõ napon jobban meglepõdtem, mint bármikor ezelõtt. Azt találtam, hogy a nitrózus levegõ és a kalcinált higanyból származó levegõ fent említett keverékében egy éjszakai állás után a gyertya jobban égett, mint a közönséges levegõben, holott teljes térfogatcsökkenésnek kellett volna bekövetkeznie, következésképpen, ha az közönséges levegõ lett volna, mérgezõvé, lélegzésre és lángtáplálásra alkalmatlanná kellett volna alakulnia.

Ennyi idõ távolából már nem tudok visszaemlékezni arra, mit akartam ezzel a kísérlettel, de azt tudom, hogy nem annak bekövetkezett eredményét vártam. Miután meglehetõs készségre tettem szert az ilyenfajta kísérletek végzésében, egészen csekély és jelentéktelen ok elég lett volna arra, hogy végrehajtsam. Mégis, ha más oknál fogva nem lett volna elôttem az égõ gyertya, valószínûleg soha nem végzem el a kísérletet, és az ilyenfajta levegõvel kapcsolatos jövendõ kísérleteim egész sora elmaradt volna.

Akkor még, nem lévén fogalmam a jelenség valódi okáról, azt valami rendhagyónak tekintettem, az ilyen anyagokból kivont levegõ különleges és kivételes tulajdonságának. Ismerõseimnek is mindig úgy beszéltem errõl a levegõrõl, mintha az lényegében ugyanaz lenne, mint a közönséges levegõ. Különösen emlékszem arra, amit Dr. Price-nek mondtam: teljesen meg vagyok gyõzõdve arról, hogy közönséges levegõvel van dolgunk, hiszen a nitrózus levegõ próba szerint is az. Mégis, mások megnyugtatására, egy egérrel akartam a bizonyítást befejezni.

E hónap nyolcadik napján szereztem egy egeret és betettem egy üvegharangba, amelyik 15 köbhüvelyk, kalcinált higanyból származó levegõt tartalmazott. Ha ez közönséges levegõ lett volna, akkor egy kifejlett egér, amilyen ez is volt, negyedórát élt volna. A fenti levegõben azonban egerem teljes fél óráig élt, és amikor láthatólag már holtnak látszott, kiderült, hogy csak erõsen lehûlt, mert miután meleghez közelítettem, magához tért és – úgy tûnik – semmi kárt nem szenvedett a kísérletben.

Ez alátámasztotta következtetésemet, mely szerint a kalcinált higanyból stb. kivont levegõ legalább olyan jó, mint a közönséges. Azt azonban nem állítottam bizonyosan, hogy jobb annál. Egy egér ugyan csak negyed órát élne az adott mennyiségû levegõben, tudtam azonban, nem lehetetlen, hogy egy másik egér kibírná fél óráig is. A levegõ jóságának igazolására ez a módszer nem elég pontos. Nem is használtam azt késõbb sohase a magam meggyõzésére a legalkalmasabb, legpontosabb és legelegánsabb nitrózus levegõ próba felfedezése után. Most azonban az volt a szándékom, hogy a dolgok természetéhez mért legmeggyõzõbb beszámolót írjam kísérleteimrõl.

Gondolkozva az egeres kísérleten, annyira megerõsödött a gyanúm, hogy a levegõ, amibe az egeret tettem, jobb, mint a közönséges levegõ, hogy egy nappal késõbb elhatároztam, elvégzem a nitrózus levegõ próbát annak a levegõnek kis hányadával, amit az egér olyan sokáig belélegzett. Ha az közönséges levegõ lett volna, meggyõzõdésem szerint csaknem, vagy teljesen olyan mérgezõ lenne, amilyen csak lehet, így a nitrózus levegõ nem hatna rá. És – újbóli meglepetésemre – azt találtam, hogy a levegõ, bár sokáig lélegeztek benne, még mindig jobb volt, mint a közönséges levegõ. Amikor azt a szokásos kettõ az egyhez arányban nitrózus levegõvel kevertem, a térfogat 4 1/2 – 3 1/2 arányban csökkent, azaz a nitrózus levegõ kétkilenced résszel lett kevesebb, éspedig rövid idõ alatt. Azelõtt soha, még a leghosszabb idõ alatt sem figyeltem meg, hogy a közönséges levegõ a térfogatának egyötödével nagyobb redukciót szenvedett volna el bármely arányú nitrózus levegõvel, sem egynegyednyinél többet bármiféle flogisztonos folyamatban. Aludva egyet erre a rendkívüli eredményre, a következõ reggelen további adag nitrózus levegõt adtam ugyanehhez az elegyhez, és kimondott csodálkozásomra azt találtam, hogy tovább csökkent eredeti térfogatának majdnem felére. Harmadik adagot is adtam hozzá, de további csökkenés már nem következett be, egyhányadnyi azonban még mindig megmaradt ahhoz képest, amikor az egeret kivettem belõle.

Lévén most már teljesen meggyõzõdve arról, hogy ez a levegõ még azután is, hogy egy egér fél órán keresztül lélegzett benne, jobb, mint a közönséges levegõ, és lévén még egyetlen kísérletre való, azaz 10 köbhüvelyknyi maradékom, az egeret visszatettem. Megfigyeltem, hogy a visszahelyezés láthatóan nem zavarja, pedig ennek evidens jelei lettek volna, ha a levegõ nem lett volna egészséges. Egészen nyugodt maradt teljes fél óráig, amikor azután élve és élénk állapotban kivettem. A következõ napon megvizsgálva a levegõt, azt tapasztaltam, hogy 1 1/2-rõl 2/3-ra való csökkenés történt. Ezek után, ha jól emlékszem, a levegõ csaknem olyan jó volt, mint a közönséges levegõ (a jegyzetkönyvembe ezen a napon csak annyit írtam be, hogy a térfogatot a nitrózus levegõ jelentõsen csökkentette). Ez már az élénken kivett egér miatt is evidens volt, hiszen így a levegõ nem nagyon volt mérgezõnek minõsíthetõ.

További meggyõzésem kedvéért egy második egeret is beszereztem, és azt nem egészen 15 köbhüvelyk, kalcinált higanyból és vörös csapadékból készült levegõbe tettem (ezek ugyanolyan minõségûek voltak, ezért összekevertem õket). Az egér háromnegyed óráig élt. Nem vigyáztam azonban arra, hogy az edényt meleg helyre tegyem, ezért arra gyanakszom, hogy az egér a hidegtõl pusztult el. Mindamellett háromszor tovább élt, mint amennyit ugyanilyen mennyiségû közönséges levegõben valószínûleg élt volna. Az ilyenfajta kísérletektõl nem várok sok pontosságot, így nem gondolom, hogy további egérkísérletekre lenne szükség.

Teljesen meg lévén gyõzõdve most már az ilyenfajta levegõ kiválóságáról, hozzáfogtam a tisztaság meghatározásához nitrózus levegõs próbával, olyan pontosan, ahogyan csak tudtam. Azzal kezdtem, hogy egy rész nitrózus levegõt adtam két rész levegõhöz, mintha csak közönséges levegõt vizsgáltam volna. Megfigyeltem, hogy a térfogatcsökkenés szemmel láthatóan nagyobb volt, mint amennyit a közönséges levegõ ugyanilyen kezelés során elszenvedett volna. A nitrózus levegõ második adagja az eredeti térfogatot kétharmadára, egy harmadik adag felére csökkentette. Gyanítva, hogy a csökkenés nem fog tovább folytatódni, már csak fél adagnyi nitrózus levegõt adtam be, ami a térfogatot még tovább csökkentette. További fél adag az eredeti térfogat felét hagyta meg. Így ebben az esetben két rész levegõ több mint két rész nitrózus levegõt fogyasztott és félnél kevesebb még mindig megmaradt. Öt rész állította be meglehetõs pontossággal az eredeti mértékeket.

A vörös csapadékból fejlesztett levegõ térfogata ugyanolyan arányban csökkent, mint a kalcinált higanyból származóé. Két rész ilyen levegõ öt rész nitrózus levegõt nyelt el anélkül, hogy a térfogat megnõtt volna. Mivel a közönséges levegõ saját térfogatának felényi nitrózus levegõt vesz fel, amíg térfogata további nitrózus levegõ adagolására növekedni nem kezd, a vörös csapadékból fejlesztett levegõ viszont több mint négy és fél rész nitrózus levegõt vett fel, mielõtt a csökkenés további adagolásra megszûnt, és éppen öt és fél rész nem növelte már az eredeti térfogatot, arra következtetek, hogy ez a levegõ négy-ötször jobb, mint a közönséges. Látni lehet majd, hogy azóta ennél is jobb levegõhöz jutottam, amely ötször-hatszor olyan jó, mint a legjobb levegõ, amivel valaha is találkoztam.