William Whewell*

Az atomelmélet
Részletek

Philosophy of Inductive Sciences, 1840, vol 1, pp. 405422, in: D. M. Knight ed., Classical scientific papers, Chemistry, Mills & Boon, London, 1968


8. Az atomok mellett és az atomok ellen szóló érvek. A probléma két oldalán szóló legfontosabb érvek, legáltalánosabb formájukban, a következõképpen fogalmazhatók meg.

Az atomok tana mellett. A természet alakzatai sok részbõl állnak, de ha a nagyobbakat egyre kisebbekre bontjuk fel, végül valami egyszerûhöz kell jutnunk. Mert ami összetett, nem jöhet másból, mint az egyszerûbõl; s ha feltesszük, hogy minden összetettséget eltávolítunk, amit hipotetikusan megcselekedhetünk, csak sok egyszerû anyag marad vissza, melyek képesek az egyesülésre, de magukban nem összetettek. Tehát a feloldott anyag atomokká bomlik szét.

Az atomok tana ellen. A tér korlátlanul osztható, amint geometriailag bizonyítható; az anyag teret foglal el, ezért az anyag korlátlanul osztható, s az anyagnak egyetlen része sem oszthatatlan, nem atom.

A másik oldal érvelésére az válaszolható, hogy még hipotetikusan sem foszthatunk meg egy testet az összetettségtõl, ha összetettségen a térbeli pontok közötti kapcsolatot értjük. Bármilyen kicsi is a részecske, térbeli kapcsolattal rendelkezõ részekbõl tevõdik össze.

Az atomisták azt hangoztatják, hogy ha az anyag végtelenül osztható, akkor a véges test végetelen számú részbõl áll, ami ellentmondás. Erre az a válasz, hogy a véges test ugyanolyan értelemben áll végtelen számú részbõl, mint ahogy a részek végtelenül kicsik, ami nem ellentmondás.

De az atomisták ellenfelei nemcsak védekeznek a végtelenség fogalmából származó érvvel szemben, hanem vissza is vágnak vele. Az atomjaitok, mondják, minden véges erõvel szemben oszthatatlanok; ezért végtelenül kemények; tehát véges részecskéitek végtelen tulajdonságokkal rendelkeznek. Erre az atomisták azt válaszolják, hogy részecskéik keménységét nem tartják végtelennek, csak olyan nagynak, amely minden szokásos természetes erõnek ellenáll. Itt azonban világos, hogy helyzetük tarthatatlanná válik; mert, elõször is, a részecskék pontos keménységére vonatkozó feltevésük indokolatlan; másodszor, ha igaz a feltevésük, ezek a részecskék nem atomok, mert a következõ pillanatban a természet erõi megnövelhetõk annyira, hogy az addig oszthatatlan részecskéket szétválasszák.

Így szólnak eredeti formájukban az atomelmélet melletti és elleni érvek. De ha ezeket az atomokat Newtonhoz és követõihez hasonlóan vonzó- és taszítóerõkkel rendelkezõ, szilárd, kemény részecskéknek tekintjük, új érvrendszerek merülnek fel. Ezek legfontosabbika így foglalható össze: a módosított atomelmélet szerint a testek tulajdonságai a részecskék vonzásától és taszításától függenek. Ezért, a testek más tulajdonságai mellett, a keménységük is ezektõl az erõktõl függ. De ha a testek keménysége az erõktõl, például a részecskék taszításától függ, mitõl függ a részecskék keménysége? milyen elõrelépést érünk el a testek tulajdonságainak magyarázatában, ha ugyanezeket a tulajdonságokat tételezzük fel a magyarázatunkban? és mi célból tételezzük fel, hogy a részecskék kemények?
 

9. Áttérés a Boskovic-elméletre. A kérdés megválaszolása nem tûnik könnyûnek. De ha a részecskék keménységét és szilárdságát, mint az atomelmélet newtoni értelmezésének helytelen és tarthatatlan függelékét, feladjuk, Boskovic elméletéhez jutunk, mely szerint az anyag nem szilárd részecskékbõl, hanem csak matematikai erõcentrumokból áll. E szerint az elmélet szerint minden test számos geometriai pontot tartalmaz, amelyekbõl erõk áramlanak ki, s ezek bizonyos matematikai törvényeket követve bizonyos kis távolságokon vonzóvá, bizonyos más távolságokon taszítóvá, majd nagyobb távolságokon ismét vonzóvá válnak. A pontoknak ezen erõibõl származik ugyanezen test részeinek kohéziója, az az ellenállás, amelyet más test nyomásával szemben gyakorol, és végül az a gravitációs vonzás, amellyel a távoli testekre hat.

Ez az elmélet legalább homogén és konzisztens mechanikai elmélet, s talán használható eszköz a természet valódi törvényeinek vizsgálatára és kifejezésére; bár, amint már mondtuk, a testek részecskéit összekötõ erõk azonosítása a mechanikai vonzással két különbözõ fogalom összezavarásának tûnik.


* William Whewell, a cambridge-i Trinity College igazgatója, a korai viktoriánus Anglia nagy "szakértõinek" egyike volt. Az ásványtantól a matematikán át az erkölcstanig mindenhez értett, és az atomelméletrõl is habozás nélkül kifejtette nézeteit. Szívesen kereste az empirikusnak tûnõ értekezések felszíne alatt rejlõ metafizikai és a priori feltevéseket. Az atomizmus jó példának tûnt azokra a feltevésekre, amelyeknek nincs kapcsolatuk a tapasztalattal.


Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/