Az egyenértékekre vonatkozó összefüggést a savak és bázisok egymással vegyülõ mennyiségeibõl vezették le elõször. Az elsõ meghatározásokat Homberg végezte 1699-ben, de eredményei pontatlanok voltak. Az ekvivalenseket Cavendish ismerte fel és nevezte el. A felgyülemlett kísérleti adatok alapján Richter állapított meg általános érvényû elvet. Õ alkotta meg a sztöchiometria szót is.

Richter abból a jól ismert jelenségbõl indult ki, hogy két semleges só kicserélõdési reakciójában a semlegesség fennmarad. Arra a következtetésre jutott, hogy a semlegesség azzal jár, hogy ha egy AB vegyületet olyan arányban adnak egy CD-hez, hogy A maradék nélkül egyesül C-vel, akkor a másik két komponenes, B és D is maradék nélkül egyesül. Azt is kimutatta, hogy ha AB és CD összetétele ismert, AC és BD összetétele is kiszámítható. Meghatározta, hogy milyen savmennyiségek semlegesítenek adott mennyiségû bázisokat – õ állapított meg elõször egyenértékeket.

Ernst Gottfried Fischer 1802-ben összegyûjtötte Richter adatait és Berthollet  "Recherches sur les lois de l'affinité" (Az affinitás törvényeinek vizsgálata) c. könyvének német fordításában megjelentette az egyenértékek elsõ táblázatát. A táblázatot és a hozzá tartozó magyarázat egy részét lefordították franciára, és Berthollet másik fõ mûvében, az  "Essai de statique chimique" (Tanulmány a kémiai egyensúlyról) c. könyvében is megjelent, s így vált közismertté.

Richter nagyon körülményesen fogalmazott, így a vegyészek visszataszítónak tartották matematikai eszmefuttatásait. Fischer és Berthollet azonban felismerte Richter megállapításainak fontosságát, és arra ösztönözte Berzeliust, hogy a korábbinál nagyobb pontossággal állapítsa meg a vegyületek összetételét. Richter sztöchiometriai felfogása valószínûleg hatással volt Dalton atomelméletére.