Robert Boyle
(16271691)

A lélegzésrõl
1660

New Experiments Physico-Mechanical
in: The Works of the Honourable Robert Boyle, I, Edited by Thomas Birch, London, 1772
Reprint kiadás: Georg Olms Verlagsbuchhandlung, Hildesheim, 1966


Hogy valamelyest kielégítsük kíváncsiságunkat a légzést illetõen, amelyhez az állatokat a természet tüdõvel látta el, vettünk egy pacsirtát (nem tudván akkor más élõ madarat szerezni, amely kicsiségénél fogva elfért volna a tartályban). Bár az ember, akit elküldtünk, hogy szerezzen madarakat a kísérleteinkhez, meglõtte a pacsirta szárnyát, az állat igen élénk volt, és a tartályba téve többször is magasra ugrott. Az edényt gyorsan, de óvatosan lezártuk, a szivattyút szorgosan forgattuk, s noha a madár elég élénknek tûnt, nagyobb mennyiségû levegõ kiszívása után jól láthatóan lankadni kezdett és betegség jelei mutatkoztak rajta. Röviddel ezután erõs és szabálytalan rángatózásba kezdett, ami a baromfinál is megfigyelhetõ, ha kitekerik a nyakát. A madár kétszer-háromszor dobálta magát, majd mellével felfelé, lekonyuló fejjel, félre álló nyakkal kimúlt. Bár a rángatózás jeleire kinyitottuk a csapot, és levegõt engedtünk be, elkéstünk. Amikor pillantásunkat arra a pontos számlapra vetettük, amely ingával mûködik és nemrégiben találta fel elmésen a nemes és tudós Hugenius [Christiaan Huygens], azt tapasztaltuk, hogy az egész szomorú esemény tíz perc alatt lezajlott, és ennek az idõnek egy részét is a tartály fedelének lezárására fordítottuk. Nem sokkal ezután kaptunk egy verebet, amelyet madárfogó léppel fogtak, s emiatt ép volt: amikor a tartályba tettük, majdnem a tetejéig felemelkedett. A kísérletet a másikhoz hasonlóan ezzel a madárral is elvégeztük. Úgy látszott, hogy a veréb hét percen belül kimúlt, ebbõl az idõbõl egy percet a fedél rögzítésére fordítottunk, de miután gyorsan elfordítottuk a csapot, a beáramló friss levegõ lassan újraélesztette. A madár kis pihegés után felnyitotta a szemét, ismét lábra állt, és körülbelül negyedóra múlva csaknem kimenekült az üveg száján, amelyet azért nyitottunk ki, hogy friss levegõt engedjünk be neki. A tartályt másodszor is lezártuk azonban, és a madár erõs rángások közepette a szivattyúzás megkezdését követõ öt percen belül kimúlt.

Nem sokkal késõbb egy frissen fogott egeret tettünk a tartályba; az állatot olyan csapdával ejtették, amely csak megijesztette, de nem sebesítette meg. Miközben az egér magasra ugrált a tartályban, felerõsítettük a fedelet. Azt vártuk, hogy egy olyan állat, amely szûk lyukakban él, ahol nagyon kevés a friss levegõ, jobban tûri a levegõhiányt, mint az iménti madarak, és bár a szivattyúzás megkezdése után az egér ugyanúgy ugrált, mint korábban, nemsokára szédülni látszott és tántorogni kezdett. Ezután holtan esett össze, de nem rángatózott olyan erõsen, mint a madarak. Ekkor gyorsan elfordítottuk a csapot, friss levegõt engedtünk be, s egy idõ múlva érzékelése és lábai újból életre keltek, de az egér továbbra is betegnek és gyengének tûnt. Végül, amikor megint tudott ugrálni, a szivattyút ismét mûködésbe hoztuk nyolc percre. Ennek az idõtartamnak körülbelül a közepén, ha nem elõbb, a csapon véletlenül egy kis levegõ áramlott be, és ezután körülbelül két percig az egér többször is igen élénken ugrált, de ezt követõen körülbelül két perc múlva elpusztult, bár rángásai sokkal enyhébbek voltak, mint a madaraké. A pusztulását megelõzõ élénkség és az, hogy csak a nyolcadik perc végén múlt ki, annak tulajdonítható, hogy levegõ (ha még oly kevés is) jutott a tartályba. Hiszen elõször ezek a rángások (amelyeket ha nem orvosoltunk volna, azonnal végeztek volna vele) hat perccel a szivattyú megindítása után jelentkeztek. ...

Idáig jutván (amint részben már érintettük) aligha kételkedhettünk abban, hogy a fent említett állatok inkább a levegõ hiányától pusztultak el, semmint attól, hogy a testükbõl származó áramok, amelyeket az üveg fogva tartott, túlságosan eltorlaszolták volna a levegõt. Mivel azonban nem szeretek feltevések alapján hinni abban, amirõl nem túl nehéz kísérlettel eldönthetem, hogy igaz-e vagy sem, azt gondoltam, a legjobban úgy háríthatom el a kifogásokat és szüntethetem meg az aggályokat, ha még egy egeret bezárok a lehetõ legszorosabban a tartályba. Az állat körülbelül háromnegyed órát élt az edényben és valószínûleg még többet is kibírt volna, ha egy elõkelõ természettudós, aki éppen akkor látogatott meg, nem kívánta volna megnézni, hogy az egeret elpusztítja-e a levegõ kiszívása vagy sem. ...
 


Kémiatörténet http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.chemonet.hu/