1972. szeptember 16-án küzdelmes, de eredményes élet után, 73 éves korában elhunyt Vas megyének és a magyar tudományosságnak egyik legnagyobb, tudománytörténetileg kimagasló alakja: Náray-Szabó István akadémikus, egyetemi tanár. Krisztallográfus, a kristálykémiának és a szervetlen kémiának világviszonylatban egyik legismertebb tudósa, a röntgensugarakkal történô kristályszerkezet-kutatás hazai megalapozója és ennek a tudományágnak eredményekben utolérhetetlen mûvelôje volt.

A Náray-Szabó nemzetség eredete a Kôszeg 1536. évi ostroma után nemesített hôsök között szereplô Szabó I. Jánosig vezethetô vissza. Mivel ez az ôs Nárai községbeli volt, a "nárai" elônevet kapta.

A Náray-Szabó nemzetség rendkívül kiterjedt. A család története Vas megye köz-, politikai-, had- és mûvelôdéstörténetének szerves és igen értékes része. Éppen ezért a megemlékezés keretében a család történetével nem foglalkozom, mert ez külön tanulmányt érdemel. Itt csak a mellékelt vázlatos származási táblázatra utalok azzal a megjegyzéssel, hogy Náray-Szabó Márton (1709) Pálffy János nádortól a község leégése alkalmával megsemmisült diploma helyében 1746. november 3-án a család Nárai határában lévô birtokaira új adománylevelet kapott.

A család 16. századi, ôsi címerének hosszúkás pajzsán a bal félmezô kék, a jobb pedig piros alapszínû, alul zöld hármashalommal. Ezen két aranyszínû, álló oroszlán viaskodik. A pajzs fölötti sisakon ötágú (nemesi) korona, melyre egy kardot tartó páncélozott kar támaszkodik.

Náray-Szabó István atyja Náray-Szabó II. László (Szombathely, 1868) ügyvéd,a szombathelyi Takarékpénztár, valamint több nagy uradalom jogtanácsosa, késôbb a helybeli ügyvédi kamara és az említett takarékpénztár elnöke, felsôházi tag. Anyja Némethy Blanka (Gyôr, 1870). Atyai nagyszülei: Náray-Szabó I. László, ugyancsak ügyvéd, a fiánál leírt tisztségek birtokosa, neje Felsôeôri Nagy Mária Ludovika. Anyai nagyszülei: Némethy Ernô, kir. ügyész (N. Pál gyôri gyógyszerész fia). Neje Jerfi Emma.

Náray-Szabó László ügyvéd és családja a századforduló táján Szombathelyen, a Király utcában, Bartos Pál vízvezetékszerelô és tûzoltóparancsnok emeletes házában lakott. Itt született nemcsak elsô gyermekük, István (1899. VII. 20.), hanem két húga, Magdolna és Blanka is. Mivel ez a lakás rövidesen szûkké vált, elköltöztek a Széll Kálmán utcába, Kopfsteiner Manó építési vállalkozó házába.

Istvánt az atyja az általános elemi iskolába magántanulóként iratta be. Oktatója Kemenes Bálint tanító, gimnáziumi tornatanár, neves sportember volt. 1909 szeptemberében a premontrei gimnázium tanulója lett. A gimnáziumi értesítôk tanúsága szerint a nyolc osztályon végig szín kitûnô tanuló volt.

Essô Sándorral és Keleti Józseffel együtt hárman -nyolc éven át - osztályelsôk voltak. Náray-Szabót az eminens tanulásban kivételesen jó apercipiáló és emlékezôtehetsége segítette. Odahaza már 13-14 éves korában vegyi laboratóriumot rendezett be, megtakarított pénzén pedig értékes ásványgyûjteményt vásárolt magának.

Szerette a sportot. Jól úszott, lovagolt és kisebb vadra egy ideig szívesen vadászott, de amikor egy ízben egy ôz szomorú kimúlását látta, a vadászattal örökre felhagyott.

1917-ben kitûnô érettségije birtokában beiratkozott a budapesti József Nádor Mûegyetem vegyészmérnöki karára. A család, különösen atyja, szívesebben látta volna, ha a jogi pályát választja és ügyvéd lesz, de István szilárdan kitartott vegyészmérnöki hivatása mellett. Kitûnô minôsítésû vegyészmérnöki oklevelét 1922. december 5-én kapta meg.

Mûegyetemi éveirôl egykori évfolyamtársa, Bodócsi István mérnök a következôket jegyezte fel:

"Tanulmányaink során öt éven át két kollégiumban voltunk társak: 1917-21-ben a budai Szent Imre Kollégiumban, az 1927-28. évben pedig - állami ösztöndijjal - a berlini Collegium Hungaricumban. Mindkettôben szinte valamennyi fôiskola és egyetemi kar hallgatóiból, illetve a szaktudományok kiválasztott képviselôibôl alakult ki az a közösség, amelybôl vajmi nehéz volt kitûnni. Náray-Szabó István azonban, amennyire ez csak elképzelhetô volt, kiemelkedett közülünk."

Egy másik évfolyamtársa és barátja szerint a Mûegyetemen már a legelsô évben ketten tûntek ki fölényes tudásukkal: Náray-Szabó István és Millner Tivadar, a késôbbi Kossuth-díjas fizikus, a MTA tagja, a volfrám-izzók neves tökéletesítôje.

Fölényes szellemi képességei ellenére társainak nem adódott okuk, nem volt módjuk arra, hogy vele személyes ellentétbe kerüljenek. Emelkedett életfelfogásából következtett, hogy saját magával volt a legszigorúbb, másokkal szemben azonban sohasem volt megértés és engesztelôdés híján. Mindenki szerette és becsülte.

Az ifjú vegyészmérnököt oklevelének átvételekor több elhelyezkedési lehetôség várta. Ô - régi vágyaihoz híven - a Mûegyetemen maradt, mert rendszeres kutatási tevékenység folytatásához ott kínálkozott a legtöbb adottság. Így 1923. elején a Budapesti Mûegyetem Elektrokémiai Tanszékén Szarvassy professzor mellett tanársegéd, majd adjunktus lett. 1926-ban szerezte meg mûszaki doktori oklevelét, kitûnô minôsítéssel.

Errôl az idôszakról Schay Géza akadémikus ezeket mondotta: "Náray-Szabó... az Elektrokémia Tanszéken már kezdetben a röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálatok elsajátítását tûzte ki célul, és ennek megvalósítására szorgalmazta a berlini Collegium Hungaricumba szóló ösztöndíját, amely lehetôvé tette, hogy a "Kaiser Wilhelm Institut für Faserstoffchemie"-ben folyó, ilyen irányú munkába tudományos vendégkutatóként ("wissenschaftlicher Gast") bekapcsolódjék. Én magam ebben az idôben kerültem vele személyes érintkezésbe. Jól emlékszem, hogy az a szakmai lelkesedés és ambíció, amely mindvégig jellemzô volt reá, már akkor is mély benyomást tett környezetére. Az ebben az intézetben 1928-ig folytatott munkájának eredményeirôl több dolgozatot közölt."

Az Institut für Faserstoffchemie célkitûzéseinek megfelelôen azonban az ott folyó röntgendiffrakciós vizsgálatok a szerkezetkutatásnak csak egy szûk, mondhatni mellékágával foglalkoztak, és így - a metodika elsajátításán túlmenôen - kevéssé elégítették ki Náray-Szabó István szélesebb körû érdeklôdését. Szerencséjére sikerült eljutnia a kristályszerkezeti kutatások akkori Mekkájába, Manchesterbe, ahol a Nobel-díjas W. L. Bragg közvetlen munkatársaként dolgozott három éven keresztül. Ez az idôszak igen termékenynek bizonyult. Az akkori idôkben, miután már igen nagy számú egyszerûbb szervetlen vegyület kristályszerkezetét ismereték, a jóval bonyolultabb szilikátszerkezetek federítése vált idôszerûvé és -- a kísérleti és kiértékelési technika fejlôdése folytán -- eredménnyel is kecsegtetô feladattá. Ezen a területen ért el Náray-Szabó kiemelkedô, úttörô eredményeket. Az ô nevéhez fûzôdik több fontos szilikát (pl. staurolit, apofillit stb.) és egyéb ásványok (pl. apatit, kriolit) elsô és ma is helytálló teljes szerkezet-felderítése.

Kimagasló érdemeiért a Victoria University két ízben is "honorary fellow"-nak választotta meg. (Elôtte ugyanilyen minôségben dolgozott ugyanebben az intézetben Henry Gwyn-Jeffreys Moseley angol fizikus (1887-1915), a röntgen-színképvonalak frekvenciája és a kisugárzó elemrendszáma közötti összefüggés felfedzôje; Hevesy György (1885-1966), a Dániában és Svédországban élô, magyar származású Nobel-díjas (1943) fizikus, az MTA tiszteletbeli tagja, a 72. rendszámú elem, a hafnium felfedezôje, a radioaktív izotópoknak kémiai és biológiai folyamatokban nyomozóelemként való elsô alkalmazója; továbbá Hans Geiger professzor (1882-1945), német fizikus, a radioaktivitás egyik legnagyobb korunkbeli tudósa, a Geiger-Müller számlálócsô feltalálója, és a Geiger-Nuttal törvény, valamint az alfa-sugárzás törvényét magába foglaló Geiger-szabály megfogalmazója).

Miként ezt W. L. Bragg a szilikátok rendszerérôl írott, Nobel-díjjal jutalmazott klasszikus munkájában nyomatékosan kiemeli, Náray-Szabó István jelentôsen vett részt a szilikátok szerkezetének kutatásában: a szilikátok rendszerének kialakítása pedig az ô érdeme.

Számos alkalom lett volna arra, hogy akár Angliában, akár az Amerikai Egyesült Államokban egyetemi katedrát vállaljon, vagy valamelyik elôkelô kutatóintézet vezetôségében helyezkedjék el. Ô ennek ellenére -lemondva a felkínált anyagi elônyökrôl és a sokkal jobb kutatási lehetôségekrôl - 1930-ban hazatért.

És itthon? Nem akadt megfelelô állás számára. Szily Kálmán segítségével a szegedi egyetem mellett mûködô diákkolégium adjunktusává, majd 1931-ben a szegedi Eötvös Loránd kollégium igazgatójává nevezték ki. Ugyanebben az évben a szegedi egyetem "Az anyag szerkezete" c. tárgykörbôl magántanárrá képesítette. Ezzel kapcsolatban - a Rokefeller Alap és a Széchenyi Tudományos Társaság anyagi segítségével - a szegedi egyetemen kutatólaboratóriumot rendeztek be Náray-Szabó István számára.

1933-ban feleségül vette Dobay Lajos és neje, Székács Karolin leányát, Dobay Dórát. Ebbôl a házasságból két leány, Mária (1934) és Júlia (1939) és egy fiú, Gábor (1943) született; az utóbbi atyja nyomdokaiba lépett: a kémiai tudományok kandidátusa.

1938-ban 8 neves pályázó közül Náray-Szabó Istvánt nevezték ki a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémiai-fizikai tanszékének tanárává. Kinevezését az döntötte el, hogy egykori mestere, Sir Lawrence Bragg Nobel-díjas manchesteri professzor igen komoly levélben ajánlotta Náray-Szabót Teleki Pál akkori kultuszminiszter figyelmébe. Bragg állásfoglalásának az volt a tudományos alapja, hogy az 1938. végéig a világszerte számos tudós által meghatározott kristályszerkezeteknek 300 típusa közül 10-et Náray-Szabó határozott meg. A tanszéken eltöltött tudományos kutatói tevékenységét Schay Géza így méltatta:

"Köztudomású, hogy az akkori (1938-47 közötti) idôkben költségesebb és bonyolultabb laboratóriumi berendezések felállítása kutatási célokra nagy nehézségekben ütközött, és így Náray-Szabó céltudatosságát és energiáját dicséri, hogy tanszékén sikerült olyan - bár mai szemmel csak muzeálisnak tekinthetô - röntgenberendezést összehoznia, amellyel kristályszerkezeti kutatásait Sasvári Kálmán munkatársának közremûködésével eredményesen tudta továbbvinni."

Ebben ôt a háborús évek sem tudták megakadályozni és ennek az idôszaknak kiemelkedô eredménye a testvérszerkezetek fogalmának kidolgozása. A perovszkit típusú vegyületekrôl 1947-ben megjelent alapvetô cikke ma is forrásmunkának számít az idevágó tudományos irodalomban.

A Schay által említett Náray-Szabó-féle új, gyors és pontos fázismeghatározási módszer nemcsak tudományos, hanem gyakorlati szempontból is igen nagy jelentôségû, mert "sok mûszaki és talajtani célra alkalmazható".

Mindaz a sok kémiai-fizikai eljárás, amelyet Náray-Szabó István élete során kidolgozott, egy olyan alapvetô fölfedezésen alapul, amelyet 30-32 éves korában sejtett meg, illetve dolgozott ki. Ez a Földünk szilárd kérgének jóval több mint 90%-át kitevô, a szilikátok csoportjába sorolható, több mint 220 féle ásvány vizsgálata és rendszerbe foglalása. Elôtte ez még senkinek sem sikerült. Náray-Szabó egészen ifjan jött arra a gondolatra, hogy "a rendszeres ásványtannak egyik legfontosabb feladata olyan szilikátrendszert alkotni, amely ezeknek az ásványoknak a kémiai, fizikai és kristálytani sajátságait a legteljesebb mértékben figyelembevéve, azoknak magyarázatát is tudja adni."

"Dana klasszikus ásványrendszerének alapjául a kémiai összetételt választotta, s a kisebb csoportokat kristálytani sajátságaik szerint foglalta össze. Ez a rendszer nagy vonásaiban mindvégig fenn is fog maradni, de módosításra van szükség" - írja Náray-Szabó - "ha az alapjául szolgáló kémiai ismeretek mélyülnek".

"A szilikátok kémiája még néhány évvel ezelôtt is úgyszólván terra incognita volt - folytatja -, mert a fizikokémiai vizsgálatok általános módszereivel a szilikátokat megközelíteni nem lehet. A kristályos szilikátok nem oldhatók fel, nem olvaszthatók meg, még kevésbé gôzölögtethetôk el oly módon, hogy a folyamat megfordítható lenne. A kutatásokra tehát csakis olyan módszer használható, amely eredeti szerkezetüket nem változtatja meg; tehát valamely fizikai módszer. Ezt a módszert a röntgensugárral való szerkezeti kutatás adja kezünkbe."

A röntgensugarakkal való szerkezeti kutatás felfedezôje, W. L. Bragg néhány évvel ezelôtt hozzáfogott a szilikátok szerkezetének felderítéséhez. Manchesteri laboratóriumában munkatársaival együtt sikerült számos szilikát szerkezetét teljesen meg is határozniuk, megadva az atomok térbeli elrendezôdését jellemzô pontos koordinátákat. Így a szilikátok szerkezetérôl a szerves kémiában használatos szerkezeti képleteknél még részletesebb, háromdimenziós modellt kaptak. Náray-Szabó felismerte, hogy a különbözô szilikátok szerkezete között bizonyos alapvetô hasonlatosság van, azonban különbségek is fellépnek. Ezeknek a szerkezeti típusoknak az alapján fel tudott állítani egy olyan rendszert, amely teljesen követekezetes és egyszersmind a fizikai és kémiai sajátságok magyarázatát is lehetôvé teszi.

W. L. Bragg a szilikátok szerkezetérôl írt összefoglaló munkájában közli a szilikátok Náray-Szabó-féle új rendszerének alapvonalait, megemlítvén, hogy Náray-Szabó ebbe a rendszerbe besorozta valamennyi kristályos szilikátot, továbbá mindazokat, amelyeknek kémiai képlete biztosan ismert. Dana klasszikus rendszerének alapvonalai az új rendszerben is fennmaradtak. A rendszert több lényeges pontban módosítani kellett, és ez minden esetben egyszerûsítést és a következetesség érvényesülését jelentette.

Azóta, hogy Náray-Szabónak alapvetô rendszertani munkája a világ vezetô kémiai-fizikai szakfolyóiratában megjelent, útmutatása nyomán kiderült, hogy a világon ismert valamennyi szilikát minden nehézség nélkül beilleszthetô Náray-Szabó új rendszerébe.

Eredményeinek alapja az volt: kiderült, hogy az ionok egymás közti cseréje izomorf helyettesítés alapján oly módon történik, hogy "azok az azonos elôjelû ionok, amelyeknek átmérôje közelítôleg egyenlô, akkor is helyettesíthetik egymást, ha vegyértékük nem azonos. Természetesen a vegyérték-egyensúly fennmarad, mert ilyenkor mindig egyeidejûleg két ion cserélôdik ki." Ez a Náray-Szabó-féle izomorf helyettesítési törvény.

Itt jegyezzük fel egyik - nagy szerénységre valló - megállapítását. Beszélgetés közben így nyilatkozott egyik barátjának: "Ha matematikából többet tudnék, tudományos vizsgálataimban messzebbre jutottam volna."

Pedig amennyire jutott, példátlanul sok a maga szakmájában! Errôl tanúskodik J. D. Bernal professzor, angol fizikus, a Royal Society tagja, a Béke Világtanács végrehajtó bizottságának Lenin-díjas elnöke, akit a Magyar Tudományos Akadémia 1953-ban választott tiszteletbeli tagjai sorába. Bernal professzor Akadémiánk meghívására 1960-ban felkereste hazánkat. Ez alkalommal azt az óhaját fejezte ki, hogy találkozni szeretne Náray-Szabó Istvánnal. Találkozásukkor e szavakkal üdvözölte. "Örülök, hogy megismerhettem a kristálykémikusok klasszikusát!". Majd hosszan és többször is elbeszélgettek a szilárd testek és folyadékok, valamint a nemkristályos testek szerkezetére vonatkozó kutatásaik eredményérôl és a munka közben szerzett tapasztalataikról.

Messzire vezetne Náray-Szabó rendszerének taglalása. E rendszeben nincs különbség a "vízmentes" és "víztartalmú" szilikátok között, mint Dana rendszerében, amely egyébként ebben a vonatkozásban számos következetlenség forrása.

Náray-Szabó rendszere magában foglalja a Si-O elrendezôdésének minden elméletileg lehetséges és elképzelhetô alakját. Így tehát a ma még meg nem határozott kristályszerkezetek is helyet találnak benne, akár a ma már ismeretes csoportokba tartoznak, akár valamely új szerkezeti típus képviselôi. A rendszer felismerése és kidolgozása óta több száz szilikát szerkezetét határozták meg világszerte.

Munkásságát hazánkban és külföldön egyaránt elismerték. Koch Sándor professzor a magyar ásványtan történetérôl szóló munkájában így ír: "Hazánkban kristálykémiai irányú kutatásokkal eddig úgyszólván egyedül csak Náray-Szabó István és iskolája, Pócza J. és Sasvári K. foglalkozott a Mûszaki Egyetem kémia-fizika tanszékén. A jól felszerelt intézet vezetôje számos ásvány és laboratóriumi készítmény (perovszkit, leucit, ezüst-klorát stb.) pontos szerkezetét állapította meg és elkészítette a kristálykémia elsô magyar tankönyvét, amely 1944-ben jelent meg."

Itt jegyezzük meg, hogy Náray-Szabó Istvánnak itt említett "Kristálykémia" címû munkája magyar, orosz és angol nyelven (mindenütt többszöri akadémiai kiadásban) eddig kb. 25000 példányban jelent meg.

Mindezen érdemeiért Náray-Szabó Istvánt a Magyar Tudományos Akadémia levelezô tagjává választotta.

1947-ben Náray-Szabó István megvált az egyetemtôl. Elôbb a Kristálykémia c. kézikönyvét fordította angolra és németre (szótár nélkül, az Akadémiai Kiadó számára), majd az Épitéstudományi Intézetben helyezkedett el. Schay Géza búcsúbeszédében mondotta el, hogy Náray-Szabó Istvánnak az egyetemrôl való távozása az ott folyó tudományos kutatómunkát országosan megakasztotta. Ezért, amikor - Korach Mór igazgató ajánlatára - az ÉTI osztályvezetôje lett, az építôipari anyagok szerkezetével inkább gyakorlati, gazdasági problémák szempontjából foglalkozott és több részletkérdést tisztázott. Ebben az idôben kezdte meg egy újabb, elméletileg jelentôs kérdés vizsgálatát is, nevezetesen a szilikátüvegek sûrûségének összetétel-függését. Megállapította, hogy a szilikátüvegek sûrûsége alapvetôen a vázalkotó Si- és Al-, illetve O-atomok arányától függ, és a nem vázalkotó egyéb kationok módosító hatása lineáris koefficiens segítségével írható le.

Náray-Szabó Istvánnak az ÉTI-ben 1953 óta folytatott kutatásai a népgazdaság számára fel nem becsülhetô haszonnal jártak. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: meghatározta a bentonkészítés számára a víz és cement optimális arányát, s ezzel országosan nagymennyiségû cement megtakarítását tette lehetôvé. Kidolgozta a korróziónak ellenálló, saválló beton ipari méretekben való elôállításának módját. Majd egy új mozaikparketta-ragasztó módszert dolgozott ki, s ezzel [jelentôs] tölgyfa parketta-anyag megtakarítását tette lehetôvé. Mindhárom találmány szabadalmat kapott, és külföldi elôadásokon, ipari kongresszusokon ismertette ôket.

1956-ban az Akadémia a "kémiai tudományok doktora" grádust ítélte oda számára, és ugyanakkor felkérte, hogy vállalja el a Központi Kémiai Kutató Intézet (KKKI) Magkémiai Osztályának veztését. Náray-Szabó István a megbizatást elvállalta.

Munkája a KKKI-ban az atomenergia békés hasznosítására irányult. Ebben a tárgykörben alig van néhány szakemberünk. Vezetése mellett a kutatók a radioaktív izotópok felhasználásával foglalkoztak; a rendelkezésre álló idô rövidsége ellenére is az izotópok ipari, orvosi és tudományos célra való alkalmazása terén értékes eredményeket értek el.

Schay Géza a KKKI Magfizikai Osztályán folyó munkát búcsúbeszédében így méltatta: "Náray-Szabó István vezetésével a KKKI-ben külön röntgendiffrakciós csoport alakult, és csakhamar sikerült megfelelô berendezést is beszerezni, amelyet az azóta eltelt évek során nemcsak kibôvítettük, hanem korszerû szintre is emeltünk. Bár a legutóbbi idôkben a röntgendiffrakciós kutatások az Intézet szerves kémiai profiljának elôterébe jutásával és egyéb ilyen irányú igények jelentkezésével a szerves vegyületek szerkezetének felderítése irányába tolódott el, és Náray-Szabó ennek a munkának megszervezésében értékes tanácsadásával igen nagy érdemeket szerzett, ô maga azonban inkább szervetlen kémiai irányú munkásságát folytatta. Több újabb szerkezetmeghatározást hajtott végre, így például jelentôsek kémiai szempontból is az ezüst magasabb oxidjainak szerkezetére és összetételére vonatkozó vizsgálatai, legjelentôsebb eredménye azonban a kvantitatív röntgendiffrakciós fázisanalizis kidolgozása, amely eljárás ipari anyagok, talajok stb. ásványi összetételének megbízható, rutinszerû vizsgálatára alkalmas."

Náray-Szabó István tudományos mûködése a magkémiában nélkülözhetetlen modern anyagszerkezeti kutatást, nemzetközileg elismert színvonalon, úgyszólván egyedül képviselte hazánkban. Világhírû kutatókkal, hogy itt csak Bernal és Wooster professzorok nevét említsük (ez utóbbi a Tudományos Dolgozók Világszövetségének elnöke), szoros barátság fûzte.

A háborús pusztításokat követô, a József Nádor Mûegyetemet is érintô újjáépítés elsô szakasza után a Kémiai Fizika Tanszéken a röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálatok 1946-47-ben Náray-Szabó István irányítása alatt kezdôdtek el újból, mintegy folytatva a háborút megelôzô évek intenzív és eredményes munkáját. Ebbôl az idôszakból megemlíthetôk Náray-Szabónak a perovszkit családba tartozó szerkezetekre vonatkozó eredményei, melyek közül az alapdolgozat ma is forrásmunkának használatos az irodalomban. Munkatársa, Sasvári Kálmán és Papp György a világon elôször használt elektronsokszorozót röntgenintenzitások mérésére.

Mesterük, Náray-Szabó István nemzetközileg elismert, széles látókörû kristálykémikus és szervetlen kémikus volt. Errôl tanúskodnak a szervetlen kémia és a szerkezeti kristálykémia területérôl magyar, angol és orosz nyelven megjelent, részben többkötetes kézikönyvszerû monográfiái. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából megírta a legnagyobb és legkorszerûbb 3 kötetes magyar szervetlen kémia kézikönyvet. Hasonló terjedelmû szervetlen kémiai munka egyetlen szerzô tollából a világirodalomban sem jelent meg. A mû - csupán magyar és német kiadásban - 21500 példányban jelent meg. (Újabb angol nyelvû kiadása most van elôkészítés alatt.) "Szervetlen kémia", "Kristálykémia" és "Kémia" címû, négy nyelven megjelent mûvei közel 100000 példányban ketek el.

Náray-Szabó István saját kutatásain és a KKKI röntgendiffrakciós csoportjának irányításán kívül tudományos életünk szempontjából további igen nagy jelentôségû munkát fejtett ki. Elsôsorban a Magyar Kémikusok Egyesülete Fizikai-Kémiai Szakosztályának keretei között, amelynek alelnöke is volt. Itt olyan ismeretterjesztô és oktató tevékenységet folytatott, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kristályszerkezeti kutatásoknak ma már olyan izmos gárdája van hazánkban, amely nemcsak nemzetközi tekintélyt tudott kivívni magának, hanem a kémiai kutások más ágai, valamint a vegyipar részérôl felmerülô igényeket is maradéktalanul ki tudja elégíteni.

Világszerte ismert és keresett szakkönyvein kívül magyar, osztrák, német, angol, amerikai és orosz tudományos folyóiratokban [számos] tudományos dolgozata jelent meg. Ezen kívül sok népszerû és referáló tudományos dolgozatot, technikai, életrajzi stb. cikket is írt. A "Physikalische Berichte", [...], valamint a "Chemises Zentralblatt" c. folyóiratoknak állandó referense volt. A külföldi vezetô szaklapok szívesen közölték, sôt kérték tanulmányait. Mintegy 40-45 alapvetô fontosságú dolgozata - 1923-tól haláláig - német, angol, francia, svájci és amerikai folyóiratokban jelent meg. Természetes, hogy ilyen széleskörû publikációs tevékenység után számos külföldi meghívásban volt része.

1956. október 10. és 20. között a bécsi egyetem ásványtani tanszékén a kutatók továbbképzésében vendégprofesszorként vett részt. 1963. márciusában a freibergi bányászati akadémia és az NDK Kémikusok Egyesületének meghívására - ugyancsak vendégprofesszorként - tartott elôadásokat Freibergben és a berlini egyetemen. 1964-ben Bécsben, Moszkvában, Hollandiában, a Német Szövetségi Köztársaságban, 1966-ban ismét Moszkvában, [...] tartott elôadást, többnyire mint egy-egy tudományos nemzetközi konferenciára kiküldött magyar delegáció vezetôje.

Akik közelebbôl ismerték, azok is nehezen tudták eldönteni, hogy tudása vagy pedig szilárd jelleme volt-e csodálatra méltóbb. Kissé zárkózott, rendkívül pontos, kutatómunkájában precíz, bátor, takarékos, puritán, minden körülmények között korrekt, igazságos és ôszinte ember volt. Szeretni csak azok tudták, akiknek alkalmuk volt rendkívüli jellemét, bölcsességét és nemcsak szorosabb szakmája, hanem az élet, az irodalom és a mûvészet széles határait is felölelô tudását megismerni.

Jellemének fô vonása: szilárd volt, mint a kôszikla. Valótlant soha nem mondott és senkinek nem hízelgett, sôt az igazságot könyörtelenül szemébe mondotta mindenkinek: tudományos konferenciák pódiumán, az egyetemi [...] értekezleteken és a bíróságon egyaránt. Bizonyos türelmetlenség élt benne, nemcsak a tudományos dolgok, hanem az emberek meg- és kiismerése iránt is. Rendkívül impulzív egyéniség volt. Az igazságtalanságot és a becstelenséget megbocsátani nem tudta; véleményét mindig és bárkivel szabadon közölte. Éppen ezért számos ellensége is volt, fôként saját szakmája körében, ezekkel fáradthatatlanul kemény küzdelmet vívott. Szellemi rangjának élete legnehezebb pillanataiban és napjaiban is tudatában volt.

Németül, angolul és franciául tökéletesen fogalmazott, beszélt és elôadott, sôt latin tudása is messze felülmúlta az átlagot. Mindezt egész hihetetlen apercipiáló képességének és memóriájának köszönhette. Rengeteget és gyorsan olvasott: szak- és szépirodalmat egyaránt. Egy 4-500 oldalas könyvet 1-2 nap alatt kiolvasott, emlékezetében tartott és adott esetben idézett is. Írásaiban mindig szabatos, rövid, világos mondatokban fogalmazott. Egy-egy kézikönyv megírása nem jelentett nagyobb nehézséget számára. Könyveit odahaza, családi körben, gyermekei nyüzsgése közben, beszélgetésektôl meg-megszakítva írta. Tudását a tömegember felismerni nem tudta. Szellemi nagyságához mért igazi, méltó elismerést csak külföldrôl kapott. (Munkáinak 3/4 részét külföldi tudományos intézetek igényelték és vásárolták meg.)

Saját személyét illetôen igénytelen volt. Kevéssel beérte. A pénz egyáltalán nem érdekelte. Az sem, hogyan vélekednek róla az emberek. A hiúság távol állott tôle. Annak ellenére, hogy több ízben méltánytalan mellôzés érte, nem volt boldogtalan, csak elégedetlen, de nem a maga körülményeivel. Az igazságtalanság mély sebet ütött rajta, de errôl soha nem beszélt, csak halálos ágyán tett erre vonatkozó futó célzást.

Legnagyobb értékû tulajdonsága hazaszeretete volt. Fiatal kora óta, kezdô mérnöki fizetésébôl támogatta a kibontakozó falukutató mozgalmat [...]. Sohasem szûnt meg szeretni ezt a földet, s ezt a népet, életének legnehezebb perceiben sem. Sok alkalma lett volna, hogy elhagyja az országot, nem tette. Helyt állt legutolsó percéig. Mindig ott, ahol kellett: 1944-ben a németekkel szemben kibontakozó ellenállási mozgalomnak is tagja volt.

1969-ben, hetvenedik évének betöltése után kérte csak nyugdíjazását. Az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetébôl ment nyugdíjba, de a nyugalmasabb életet nem sokáig élvezhette. Három év múlva tüdôgyulladást kapott. A budapesti Bajcsy Zsilinszky kórházban súlyos háborús sérülése is kiújult, és ez is sietette 1972. szeptember 16-án bekövetkezett halálát.

Náray-Szabó István professzor markáns és impulzív tudós egyéniségének váratlan távozása pótolhatatlan hiányt jelent - s fog még sokáig jelenteni - a magyar kémiai kutatás színvonalában. Neve és emléke azonban kitörölhetetlenül megmarad a nemzetközi és hazai tudománytörténet lapjain; de még inkább élô erôként hat majd tovább abban a fiatal tudományos kutatónemzedékben, amely az ô keze, vezetése és irányítása nyomán talált magának utat és kovácsolódott össze.

Külföldi szaklapok és tudós intézmények tucatjai emlékeztek meg haláláról, elmondva róla [...] "Üstökös volt, s amerre elvonult, megvilágította az eget!"