Sokak szerint a XVIII. század egyik legragyogóbb kémikusa Stahl volt. Jénában tanult orvostudományt, több mint húsz évig tanított a Hallei Egyetemen, és csaknem húsz évig I. Frigyes porosz király orvosaként szolgált. Az anatómiát, a fizikát és a kémiát orvosi szempontból jelentéktelennek tartotta.

Büszke, mogorva, epés ember hírében állt. Ritkán válaszolt levelekre, lenézte azokat, akik nem osztották a nézeteit, a bírálatot hevesen visszautasította. Viselkedésével, mondják, nagy tekintélyt vívott ki magának.

Stahl véleménye szerint a kémia a tények ismeretén alapszik, ezek pedig csak kísérletekkel tárhatók fel. "A kémia annak tudománya, hogyan válasszuk szét a kevert, az összetett, az aggregált testeket princípiumaikra, s hogyan építsünk fel ilyen testeket ezekbõl a princípiumokból" – írja. De hiába vannak a fizikai és kémiai elemek (princípiumok), ha nem sikerült még kimutatni, hogy minden testben azonosak.

Stahl úgy gondolta, hogy kalcináláskor (oxidációkor) valami eltávozik a tûz vagy a "tüzes mozgás" hatására; a kén és az éghetô anyagok, a fémek és a növények, állatok között a mindenütt azonos kénes princípium vagy tûzanyag teremt kapcsolatot, amely a flogiszton nevet kapta. (Bár a flogisztont Stahl az égés magyarázatára vezette be, azt tanította, hogy az anyagok szilárdsága és színe is ennek köszönhetô. Bizonyítékként hozta fel például a korom, a kénmáj sötét színét, a szulfidok hatására megfeketedô ólomsókat. Utolsó munkájában mégis azt írta, hogy a szín nem princípium, hanem a fény törése, visszaverôdése, és fôként az agyban keletkezik.)

Az éghetôség princípiumának megnevezésére szolgáló "flogiszton" inkább 'égett'-et jelent, mint éghetôt, de Arisztotelész 'gyúlékony' értelemben használta (az éghetô testek hamuvá lesznek, a gyúlékonyak lángot keltenek, ami égô szél vagy füst). A kifejezés Van Helmontnál, Boyle-nál, Bechernél, a kevésbé ismert Hamerus Poppiusnál, Sennertnél és Nicolas Niger Hapeliusnál (alias Raphael Eglinus Iconius) is elôfordul.

A flogisztont Stahl és követôi sokféle tulajdonsággal ruházták fel. Földszerû, vizes, rugalmas, vagy zsíros, kénes, gyúlékony, viszkózus anyagnak írták le. A kifejezés azonban potenciális energiát is jelentett. Ezért alakult ki a késôbbi elemzôk között olyan vélemény is, hogy a flogiszton- és antiflogiszton-elméletek valójában nem ellentétesek, hanem kiegészítik egymást.

Stahl szerint a fémek vegyületek, amelyek flogisztonból és kalxból (fém-oxidból) állnak. Égéskor a flogiszton kiszabadul a fémbôl, és kalx (oxid) marad utána. Ha ezt nagy flogiszton-tartalmú anyaggal, például faszénnel hevítik, flogisztont vesz fel, és fémmé alakul át. Ez a megállapítás azon a kísérleten alapulhatott, amelyet elsô mûvében, a Zymotechnia fundamentalisban is leírt. Kénsavból és kálium-karbonátból (hamuzsírból) kálium-szulfátot készített, ezt hamuzsírral tégelyben megömlesztette, és faszén-port szórt rá. A keletkezô kén a hamuzsírral kénmájat (kálium-poliszulfidot) hozott létre, mert "a kénsav flogisztont vesz fel a faszénbôl, és valódi kénné alakul át". Ha a kén és hamuzsír olvadékából készített kénmájat hevítette (levegôn, amit nem tartott fontosnak), szintén kálium-szulfát keletkezett. Ebbôl faszénnel ismét kénmájat tudott elôállítani. A híres kísérletet bizonyítéknak tekintette arra, hogy a kénsav elem, a kén pedig a kénsav és a flogiszton vegyülete. A kénmáj hamuzsír és kén vagy kálium-szulfát (kénsav + hamuzsír) és flogisztont tartalmazó faszén hevítésekor keletkezik. Tehát:

A flogiszton súlyáról, az anyagok pontos flogisztontartalmáról semmi biztosat nem tudunk. Korai munkáiban Stahl azt írta, hogy az kalxok a flogiszton szökése miatt válnak nehezebbé. Ebbôl alakulhatott ki a "negatív tömeg" fogalma.

Stahl egyik követôje, Juncker szerint a levegô nem épül be a vegyületekbe, égéskor mindössze az a szerepe, hogy a flogisztont elszállítsa. Ha a tér telítôdik flogisztonnal, az égés megszûnik. Stahl arra is magyarázatot keresett, hogy a légkör miért tud állandóan flogisztont felvenni. Az ok: a tûzanyagot a növények vonják ki a levegôbôl. A gyantás fenyô és a többi fa nemcsak a homokban nô, a talaj fölött is szétágaznak a gyökerei, és senki sem hiheti, hogy a zsíros gyanta a homokból keletkezik.

Becher még az égést azzal magyarázta, hogy az anyag tartalmazza az éghetôség princípiumát. Stahl megalkotta az éghetôség univerzális anyagának elméletét. Míg Becher azt mondta, hogy egy anyag azért ég, mert potenciálisan éghetô, Stahl az elmélettel két ellentétes, összetartozó folyamatot is leírt, a flogiszton leadásának és felvételének folyamatát.

Felhasznált irodalom:

• J. R. Partington: A History of Chemistry, Macmillan, London, 1964
• E. Farber: The Evolution of Chemistry, The Ronald Press Company, New York, 1952
• H. M. Leicester, H. S. Klickstein:  A Source Book in Chemistry 1400-1900, Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1963