Jan Baptist Van Helmont
(15771644)

A két ôselemrôl, a levegôrôl és a vízrôl

(Részletek az Ortus medicinae-bôl*)
1648

(in: Henry Marshall Leicester and Herbert S. Klickstein, A Source Book in Chemistry 1400-1900 (Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1963)


Már beszéltem róla, hogy két ôselem van; a Levegô és a Víz; mert ezek nem változnak át egymássá; de a föld olyan, mintha vízbôl született volna; mert vízzé alakítható. De ha a víz földszerû testté változik, ami a mag erejének hatására következik be, akkor megválik az elem egyszerûségétôl. A kavics vízbôl van, és homokká törik szét. Hanem ez a homok biztosan kisebb ellenállást tanúsít a vízzé való átalakulással szemben, mint az a homok, amely terra virginia [materia prima]. Ezért a márványból, a drágakôbôl vagy a kavicsból származó homok elárulja a mag jelenlétét. De ha a terra virginia lassan és nagy munkával vízzé alakítható, és ha kezdetben elemként teremtôdött is, úgy látszik, olyasmivé vált, ami egyszerûbb nála; ezért neveztem azt a kettôt ôselemnek. Tagadom, hogy a tûz elem és szubsztancia. ...

Azt tanultam ebbôl a mesterségbõl, hogy minden növény anyaga közvetlenül és csakis a Víz elembôl származik. Mert vettem egy agyagedényt, 200 font földet tettem bele, amelyet elôbb kemencében kiszárítottam, majd esôvízzel nedvesítettem meg és egy öt font súlyú fûzfa törzset ültettem bele; végül, öt év elmúltával a fa megnôtt, 169 fontot és mintegy három unciát nyomott: hanem az agyagedényt esôvízzel vagy (mindig, amikor szükség volt rá) desztillált vízzel nedvesítettem, és nagy volt, s a földben állt, és hogy a szállongó por ne keveredhessen a földdel, az edény száját vagy nyílását ónnal borított vaslemezzel fedtem be, amelyet számos lyuk tett átjárhatóvá. A négy ôsz során lehullott levelek súlyát nem számítottam ki. Végül megszárítottam az edényben levô földet, és mintegy két uncia híján megint 200 fontnak találtam. Tehát 164 font fa, kéreg és gyökér egyedül a vízbôl keletkezett.

...

Ezenkívül minden szén, amelyet Kén és Só összeolvasztásával nyernek (melyek az égés ideje alatt keverednek egymással), pörkölôdjön bár utolsó napjáig az erôs lánggal égô kemencében úgy, hogy az edény zárva van, valóban meggyullad. Az edényben valódi tûz van, ugyanúgy, amikor a szén nincs bezárva, mégsem megy belôle semmi kárba, mert nem fogyhat el kiáramlásának megakadályozása folytán. Ezért az eleven szén, és általában bárminemû test, amelyik nem válik közvetlenül vízzé és még nem is fixált, nem feltétlenül áraszt vad spiritust [illanó anyagot] vagy leheletet. Tegyük fel, hogy 62 font tölgyfa szénbôl egy font hamu keletkezik: ezért a fennmaradó 61 font vad spiritus, amely szintén elég, nem tud eltávozni, mert az edény be van zárva.

Ezt az eddig ismeretlen spiritust egy új szóval gáznak nevezem, s ezt sem edények nem tartalmazhatják, sem látható testté nem alakulhat át, hacsak a mag meg nem semmisül elôbb. Hanem a testekben benne van ez a spiritus, és a testek néha teljes egészükben ilyen spiritusszá válnak, nem azért, mert ez a spiritus ténylegesen benne van a testekben (mert valójában nem lehetne feltartóztatni, sôt az egész összetett testnek azonnal el kellene repülnie), hanem mert együtt fejlôdött a testtel, testek módjára sûrûsödött meg, és kovász keveri el, mint például a borban, az éretlen szôlô levében, a kenyérben, a mézsörben vagy a vízben és a mézben stb. Vagy egy furcsa adalék hat rá, ahogy néha rámutatok a sal ammoniacum [ammónium-klorid] esetében: vagy valamely más elrendezés megy végbe lassan, mint például az alma aszalásakor: mert amikor a szôlôt megszárítják, sértetlen marad; de ha a héja megreped és megsérül, azonnal megfogan egy kovásztól, hogy felforrjon, és itt kezdôdik a transmutatio [átalakulás]. Ha tehát a szôlôbort, az almát, a bogyókat, a mézet és hasonlóképpen a virágokat és a leveleket egyszer megkarmolják, megtámadja ôket egy kovász, forrni kezdenek és felmelegszenek, s gáz keletkezik; hanem a sérült és már használt mazsolából, kovász hiányában, nem biztos, hogy fejlôdik gáz.

A borokban lévô gáz, ha nagy erôvel tartják vissza a hordóban, haragossá, tompává, ártalmassá teszi a bort: úgyanígy, ha sok szôlôt esznek, gyakran keletkezik kóros gáz. Hiszen az erjedésbôl származó gáz igen zavaros, és látván, hogy nem engedelmeskedik emésztésünknek, az éltetô spirituszhoz társul erôvel; sôt ha bármi, aminek verejték formájában kell távoznia, a kovász makacs erôssége és savanyúsága miatt besûrûsödik, nagy bajokat okoz, kínokat, csavarodást a belekben, hasmenést és vérhast. Fiatal kezdôként tekintélyüknél fogva néha megcsaltak a hanyag írók, akik azt hitték, hogy a szôlôbôl származó gáz a bor sipiritusa az újborban. Hanem a hiábavaló próbálkozások megtanítottak arra, hogy a szôlôbôl és az újborból származó gáz csak útban van a bor felé, de nem a bor spiritusa, mert a szôlô leve ugyanúgy különbözik a bortól, mint az árpakása a sörtôl: hiszen a kettô között van még a fermentáció, amely az elôzô anyagot saját maga transmutatiójává rendezi át, aminél fogva egy másik lény keletkezik. Csakugyan, néha én is azt tanítom, hogy minden szabályos transmutatio elôfeltétele a rothasztó kovász. Más, csiszoltabb írók azt gondolták, hogy a gáz a dolgokba zárt szél vagy levegô, amely a dolgok képzôdésekor beléjük áramlott, hogy elemi keverék keletkezzék: és így Paracelsus feltételezte, hogy a levegô minden testben láthatatlanul megbúvik a három másik elem alatt; hanem idôvel a levegô láthatóvá válik: de Paracelsus saját állhatatlansága csapdájába esett, mert már sok helyen megmutatta másutt, hogy a testek a három elôzô dologból vannak összekeverve, ám az elemek nem testek, hanem pusztán a dolgok anyaméhei.

Paracelsus az ónban nem figyelte meg kétszeres Ként (ezért könnyebb az ón a többi fémnél), egyikük csak Sójának furcsa vagy idegen tulajdonsága révén csapható ki, ezért változtat Jupiter vagy az ón minden fémet törékennyé, s csak egy kicsit szennyezi be a szaga; ám a másik Kén olajos. A puskapor fejezi ki a leghívebben a gáz történetét: hiszen salétromból, kénbôl és szénbôl áll (a salétromról elhamarkodottan azt hiszik, hogy az ókoriak nitruma, és hogy azt, amivel manapság bôségesen ellátnak bennünket, a Nílus áradása után szárítják ki [egyiptomi nitrum alatt eleinte ammónium-sókkal szennyezett szódát értettek, késôbb a nitrum salétromot jelentett]), s ha ezek együttesét meggyújták, nincs olyan edény a természetben, amelyet ha szorosan lezárnak, ne repülne szét a gáz miatt. Mert ha a szenet meggyújtják, és az edény le van zárva, semmi sem marad meg belôle: hanem a kén (ha az üveget lezárják) szublimál, teljes egészében felemelkedik az edény aljáról anélkül, hogy fajtája megváltozna. A salétrom is megolvad a lezárt edényben, egyik részébôl csípôs folyadék lesz, amely vizes; hanem a másik része fixált alkalivá [kálium-nitrát] válik.

A tûz tehát mindegyikükbôl külön-külön levegôt vagy inkább gázt áraszt, s ha a levegô bennük lenne, a három egymáshoz kötött dologból áramlana. Ezért azok a dolgok, amelyek egymáshoz vannak kötve, bomlás folytán kölcsönösen gázzá alakítják egymást. Ám a kén és a salétrom nem szenved így kárt, s nem azért, mert a hideg és a meleg, e két erôs tulajdonság házasságra lép egymással (amint hiszik), hanem amiért a forró olaj és a bor egymást nem károsítva folyik, nem kevésbé, mint a víz; vagy a réz vagy az ón, ha borral olvasztják meg. Mert amikor ilyen nagy hôségben a legkisebb részeikig érintkeznek egymással a dolgok, vagy gázzá alakulnak, vagy szerteugranak.


* "Ortus medicinae, Id est, initia phycicae inavdita. Progressus medicinae novus, in morborum, ultionem, ad vitam longam...", Elzevir, Amsterdam, 1648. (Van Helmont kéziratait fia gyûjtötte össze és adta ki.) A magyar fordítás az 1662-es angol kiadás ("Oriatricke, or Physick Refined, the common Errors therein Refuted, and the whole Art reformed and rectified: being a new Rise and Progress of Phylosophy and Medicine, for the Destruction of Diseases and Prolongation of Life...") szemelvényei alapján készült.


Vissza az alkímiai sorozat tartalomjegyzékéhez
Vissza a kémiatörténeti sorozat tartalomjegyzékéhez
http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/