Most pedig elérkezett az idô, hogy leírjuk az ásványi anyagok tulajdonságait. Azt mondjuk tehát, hogy az ásványi testek nagyjából négy csoportba sorolhatók, mégpedig a kövek, az ömleszthetô anyagok, a kenek és a sók csoportjába. Ennek oka a következô: néhány ásványi test anyaga gyenge, összetétele és egyesülése gyatra, míg mások anyaga erôs. Az utóbbiak közül egyesek alakíthatók, mások nem. [Az elôbbiek közül] a gyenge anyagúak egynémelyike só jellegû, és könnyen feloldódik a nedvességben, mint például az alumen [timsó], a vitriol [vas-szulfáttal szennyezett réz-szulfát], az ammonsó [ammónium-klorid] és a kalkandosz [zöld vitriol, vas-szulfát], míg a többiek olajszerûek, és a nedvesség önmagában nehezen oldja ôket, ilyenek például a kén és az arzén-[szulfidok].

A higany a második csoportba tartozik, amennyiben az alakítható testek alapvetô alkotóeleme, vagy legalább ahhoz hasonló.

Minden alakítható test ömleszthetô, bár néha csak közvetett módon, míg a nem alakítható testek többsége nem ömleszthetô hagyományos módon vagy csak nehezen lágyítható meg.

Az alakítható testek matériája vizes anyag, amely oly erôsen egyesül egy földanyaggal, hogy a kettô nem választható el egymástól. Ezt a vizes anyagot a hideg megfagyasztotta, miután hô hatott rá és megérlelte. [Az alakítható testek] csoportjába tartozik azonban néhány folyós anyag is, amely olajos természeténél fogva nem fagyott meg, és ezért szintén alakítható.

A természetben elôforduló ásványi anyagok közül a kövek közé tartozó fajták matériája szintén vizes, de ezeket az anyagokat nem csak a hideg fagyasztotta meg. Ellenkezôleg, a fagyást a szárazság idézte elô, amely a vizességet földességgé változtatta. Ezek az anyagok nem tartalmaznak folyós, olajos nedvességet, ezért nem alakíthatók; és mert megszilárdulásuk fôként a szárazságnak köszönhetô, többségük nem ömleszthetô, hacsak nem vetik alá valamely fizikai eljárásnak, amely elôsegíti az ömlesztést.

Az alumen és az ammonsó a sók családjába tartozik, bár az ammonsóban tüzesség is van a földességen kívül, ezért tökéletesen elszublimálható. Vízbôl és forró füstbôl áll, nagyon finom és rendkívül tüzes, s szárazság révén szilárdult meg.

A kének vizessége alapos változást szenvedett a földesség és a levegôsség javára, amit a hô módosító hatása idézett elô, hogy végül olajossá váljék; ezért a hideg szilárdította meg.

A vitriolok sós princípiumból, kénes princípiumból és kôbôl állnak, s néhány ömleszthetô test [fém] tulajdonságaival bírnak. Azok a fajták, amelyek hasonlítanak a kalkandoszra és a kalkatarra, nyers vitriolokból keletkeztek részleges oldással, csak a sós rész oldódott fel, az ott levô bárminemû kénességgel. A megszilárdulás azután következik be, hogy az anyag szert tett egy fémes érc egyik tulajdonságára. Azok az anyagok, amelyek a vastól nyerték a tulajdonságot, vörösek vagy sárgák,mint például a kalkatar, amelyek pedig a réztôl, zöldek. Ezzel magyarázható, hogy olyan könnyen készíthetôk ezzel a mesterséggel.

A higany olyan víznek tûnik, amely egy nagyon finom és kénes földdel oly bensôségesen elkeveredett, hogy semmilyen felület nem választható le róla az ôt borító szárazság egy része nélkül. Ennek következtében nem tapad a kézhez vagy nem követi szorosan edényének alakját, nem vesz fel meghatározott alakot addig, amíg le nem igázzák [vegyületté nem alakítják]. Fehérsége a vizesség tisztaságából, a benne levô finom földesség fehérségébôl és a hozzá keveredô levegôsségbôl származik.

A higanyra jellemzô, hogy a kénes anyagok gôzei megszilárdítják, ezért könnyen megszilárdul az ólom [ólom-szulfid?] vagy a kéngôz hatására. Úgy tûnik továbbá, hogy a higany, vagy valami hozzá hasonló, az összes ömleszthetô test alapvetô alkotóeleme, mert mindegyik higannyá alakul át az ömlesztés hatására. Sok közülük azonban csak nagyon magas hômérsékleten ömleszthetô meg, így a higanyuk vörösnek tûnik. A szemlélôdô nem vonja kétségbe, hogy az ólom higany, mert alacsonyabb hômérsékleten olvad meg, de ha az ömlesztés során [az említett] magas hômérsékletre hevítik, színe ugyanolyanná válik, mint a többi ömleszthetô testé, vagyis tûzvörössé.

Ez az oka annak, hogy a higany olyan könnyen tapad mindehhez a testhez. De ezeknek a testeknek az összetétele különbözik tôle, mert a higany – vagy bármi, ami ugyanazt a szerepet játssza – maga is változik, és az is változik, ami össze van vele keverve és megszilárdulásra készteti.

Ha a higany tiszta, és olyan fehér kénnel keveredik és szilárdul meg, amely se égést nem idéz elô, se nem tisztátalan, hanem ellenkezôleg, kiválóbb annál, amit az adeptusok készítenek, akkor ezüst keletkezik. Ha a kén nemcsak tiszta, hanem még jobb, mint az iménti, és fehérebb, és ha ezenkívül tinktúrás, tüzes, finom és nem éghetô – röviden, ha jobb annál, mint amit az adeptusok készíteni tudnak – a higanyt arannyá szilárdítja meg. [Az adeptusok olyan alkimisták, akiknek állítólag birtokában van a bölcsek köve, amellyel a nemtelen fém aranyra vagy ezüstre festhetô. Szó szerint "beavatott", "felvett". A tinktúra olyan készítmény, amellyel a fémek aranyra és ezüstre festhetôk; vagy egyszerûen oldat.]

És megint, ha a higany jó anyagból van, de a megszilárdulást okozó kén tisztátalan, és az éghetôség tulajdonságát hordozza, réz keletkezik. Ha a higany romlott, nem tiszta, nem tapad jól és nem elég földes, és a kén is tisztátalan, vas keletkezik. Az ón higanya valószínûleg jó, de kénje romlott; és keveredésük nem erôs, hanem, mondhatni, rétegrôl rétegre ment végbe, ezért sikolt a fém. Valószínû, hogy az ólom tisztátalan, nehéz, anyagos higanyból és tisztátalan, bûzös és gyatra kénbôl képzôdött, ezért nem szilárdult meg alaposan.

Aligha kétséges, hogy az alkímiai mûveletekkel az adeptusok elôidézhetnek megszilárdulásokat úgy, hogy a higany kenekkel megszilárdított formáinak tulajdonságai az érzékekkel felfoghatók, noha az alkímiai tulajdonságok alapjaiban vagy tökéletesség dolgában nem azonosak a természetes tulajdonságokkal, hanem csak hasonlítanak hozzájuk vagy rokonok velük. Innen ered a hit, hogy természetes képzôdésük így vagy valamilyen hasonló módon játszódik le, bár e tekintetben az alkímia elmarad a természet mögött, és nagy erôfeszítés ellenére sem érheti utol.

Ami az alkimisták állításait illeti, világosan kell látni, hogy nincs hatalmukban a fajták valódi megváltoztatása. Kitûnô utánzatokat készíthetnek azonban, ha a vöröset [vörös fémet] olyan fehérre festik, hogy igen hasonlatossá válik az ezüsthöz, vagy olyan sárgára, hogy az aranyhoz lesz igen hasonló. A fehéret [fehér fémet] tetszés szerinti színre tudják festeni, amíg nagyon hasonlóvá nem válik az aranyhoz vagy a rézhez; és az ólmokat [ónt és ólmot] meg tudják szabadítani legtöbb hibájuktól és szennyezésüktôl. Ezekben [a festett fémekben] mégis változatlanok maradnak a lényegi tulajdonságok; legfeljebb az elôidézett jellemzôk uralkodnak el annyira, hogy megtévesztenek, mint ahogy becsapják az embert a sók is, például a kalkandosz és az ammonsó [amelyet valószínûleg mesterségesen állítottak elô].

Nem tagadom, hogy elérhetô olyan fokú pontosság, amely még a legéleseszûbbeket is megtéveszti, de a jellegzetes különbség kiküszöbölésének vagy létrehozásának lehetôségét sosem láttam világosan. Ellenkezôleg, lehetetlennek tartom, mert egy kombináció nem hasítható szét egy másikká. Azok a tulajdonságok, amelyeket az érzékek felfognak, valószínûleg nem azok a különbségek, amelyek a fémeket fajtákra választják szét, hanem inkább véletlenek vagy következmények, mert a jellegzetes különbségek ismeretlenek. És ha valami ismeretlen, hogyan próbálhatja meg bárki is létrehozni vagy megsemmisíteni?

A festékek eltávolítása vagy bevitele, vagy az olyan véletlen tulajdonságok, mint a szag és a sûrûség esetében nem kellene makacsul ragaszkodni a tagadáshoz, pusztán azért, mert hiányosak a rájuk vonatkozó ismeretek, hiszen nincs bizonyíték bárminemû lehetetlenségükre.

Valószínû, hogy az elemeknek az a része, amely a felsorolt összes fém alapvetô anyagával vegyül, minden más részeitôl különbözik. Ha ez így van, egy fém nem alakítható át egy másikká, hacsak a vegyületet nem bontják szét és nem alakítják át a kívánt összetétellé. Ez azonban nem vihetô ki ömlesztéssel, amely fenntartja az egyesülést és csak némi idegen anyag vagy tulajdonság felvételéhez vezet.

Sok mindent elmondhattam volna errôl a kérdésrôl, ha akartam volna, de nincs sok haszna és itt szükség sincs rá.