Lányi Béla Szolnokon született 1894. november 25-én. 1913-ban beiratkozott a budapesti Mûegyetem Vegyészmérnöki Karára, de tanulmányait az I. világháború miatt 4 évre megszakította. Mindvégig elsõ vonalbeli harctéri szolgálat után, 1918-ban szerelt le és 1921-ben szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét. Ezt követõen mûegyetemi tanársegéd lett. 1925-26-ban ösztöndíjjal Berlinben, a Vilmos Császár Kutató Intézetben (Kaiser Wilhelm Institut) Haber professzor mellett dolgozott, majd hazatérése után, 1927-ben doktorált. Mûegyetemi adjunktussá 1930-ban nevezték ki, 1931-ben mûegyetemi magántanári, 1939-ben nyilvános rendkívüli tanári címet kapott. 1942-ben mint nyilvános rendes tanárt, az Elektrokémiai Tanszék élére nevezték ki, a neves Szarvasy Imre professzor utódaként.

Egyetemi állása mellett 1948-tól az akkor alapított Fémipari Kutató Intézet helyettes igazgatója lett. 1952-ben a kémiai tudományok kandidátusa, 1956-ban pedig a kémiai tudományok doktora. Varga József professzor halála után 1957 januárjától a Kémiai Technológia Tanszék vezetõje volt. 1957 novemberében mint egyetemi tanár nyugállományba vonult.

Tudományos munkásságának középpontjában a timföld- és alumíniumgyártás problémái álltak. A Bayer-féle feltárás idõfüggéseivel, gazdaságossági kérdéseivel, új csõreaktor konstruálásával foglalkozott. Vizsgálta az elektródok viselkedését az elektrolízis során. Kísérletezett megfelelõ anódmasszák elõállításával, fém-fémoxid galvánelemekkel és foglalkozott a korrózióvédelem kérdéseivel is. Jelentõs szakirodalmi tevékenységet fejtett ki.

Tudományos munkásságának elismeréseképpen kapott hazai kitüntetések mellett 1965-ben a Zágrábi Tudományos Akadémia levelezõ tagjává választotta. 1968. február 15-én, 74 éves korában, Budapesten hunyt el.

Vissza a tartalomjegyzékhez