Farkas József
VAS KÁROLY
(1919-1981)

---

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Osztályelnök Úr felkérésére megemlékezhetek Önök elõtt a 20 éve, 1981. november 22-én, 62 éves korában elhunyt Vas Károly akadémikusról. Ez egyben sok emóciót kiváltó feladat számomra, hiszen arról az emberrõl beszélek, akit mint embert és mint kutatót egyaránt a példaképemnek tekintek, s akinek – bár számomra fájdalmasan rövid ideig – a munkatársa lehettem, ami egész szakmai pályafutásomra meghatározó jelentõségû volt.

Vas Károly 1919. augusztus 20-án született Mosonmagyaróvárott. A középiskolát az ottani reálgimnáziumban 1937-ben végezte el. Édesapja, id. Vas Károly, bakteriológus, állatorvos, mezõgazda, aki 1910. és 1936. között a magyaróvári Tejkísérleti Állomás kutatója volt, majd 1936-ban az Országos Kémiai Intézetbe helyezték, ahol kisérletügyi fõigazgatóként a mikrobiológiai és húsipari osztálynak volt a vezetõje 1948-ban bekövetkezett haláláig.

Vas Károly az érettségije után a Budapesti Mûszaki Egyetemre, a Vegyészmérnöki Osztályra  iratkozott be. 1941-ben ott szerzett oklevelet „Zsírok megkülönböztetése enzimes bontással” c. diplomamunkájával, majd az Egyetem élelmiszerkémiai tanszékén dolgozott fizetés nélküli tanársegédként a mûszaki doktori munkáján. Akkori, elsõ publikációi, talán az apai példa hatására, a tejipai kutatások körébõl származnak.1943-ban az õ átdolgozásában jelent meg Vuk Mihály és Sándor Zoltán ’Élelmiszerek és élvezeti cikkek vizsgálata’ c. mûegyetemi tankönyve. 1944-ben szerzett mûszaki doktorátust „A tej konzerválásáról” c. dolgozatával. Ugyanabban az évben lépett szolgálatba segédvegyészi minõségben az Országos Mezõgazdasági Ipari Kísérleti Intézetben. 1944. októberében azonban katonának hívták be a Budapesti Honvéd Ruházati Anyagszertárba. Már Budapest ostroma után, 1945. januárjában került szovjet fogságba. A Kaspi-tengeri Asztrahány fogolytáborába vitték, ahonnan nem egészen egy év múlva, 1946. januárjában térhetett haza.

1947. májusában magyar állami ösztöndíjasként „konzervipari tanulmányútra” ment az Amerikai Egyesült Államokba amelynek a fõ szakmai állomásai New Jersey állam, majd a University of Chicago, és a  University of California voltak. Onnan élelmiszer-biokémiai és mikrobiológiai kutatások végzésére Angliában folytatta tanulmányútját a Cambridge-i Egyetemen és az ottani, az élelmiszertartósítás tudományos alapjai tanulmányozására létesített „Low Temperature Research Station”-ben. Ekkortól ered az egész további pályájára meghatározó jelentõségû kapcsolata Maurice Ingram professzorral az utóbb-említett intézet késõbbi igazgatójával, aki a II. világháború utáni európai élelmiszertudomány egyik legnagyobb alakja volt. Ingram-mel közös cikkeí a kénessavas tartósítás fizikai-kémiája témakörében már hazatérte után jelentek meg  több angol szakfolyóiratban. Ugyanis közel másfél éves külföldi tanulmányútjáról 1948. szeptemberében tért haza és folytatta a munkáját az OMIKI-ben, amelyet 1949-ben Konzerv- Hús- és Hûtõipari Kutató Intézetnek (KOHIKI-nek) kereszteltek át és õt megbízták az intézet Mikrobiológiai Osztályának vezetésével. Ugyanabban az évben nõsült meg. Kutatóintézeti munkája mellett az 1949-1951. idõszakban a Mûegyetem Élelmiszerkémiai Tanszékén meghívott elõadóként a III. és IV. éves vegyészmérnök hallgatóknak a „A tartósítóipar alapelvei” c. tárgyat adta elõ.

Mint az eddigiekbõl is már látható, tudományos karrierjének kezdetétõl fogva nagy érdeklõdéssel fordult az élelmiszer-mikrobiológia és az élelmiszertartósítás problémáinak tanulmányozása felé. Egyik legaktívabb és legtermékenyebb egyéni kutatói korszaka talán a kb. egy évtizednyi KOHIKI idõszak volt, mielõtt a késõbbi felsõ vezetõi funkcióira kellett idejének, energiájának nagy részét áldoznia. Ebben az idõszakban sokirányú és kimagasló színvonalú kutatásokat végzett az élelmiszertartósítás tudományos megalapozása, az antimikrobás fizikai és kémiai tényezõk hatásmechanizmusának feltárása, a baktérium-spórák és az élesztõgombák károsodása és pusztulási kinetikájának tanulmányozása terén.  Maradandót alkotott azonban számos más területen is, például az élelmiszeranalitika, a mikrobaeredetû enzimkészítmények elõállítása és élelmiszeripari alkalmazása, továbbá egyes élelmiszer-mikrobiológiai vizsgálati metodikák fejlesztése terén. Vas Károly egyik hazai úttörõje volt a XX. század második felében óriási fejlõdésen átment élelmiszer-tudományi vizsgálati technikák, például a kromatográfiás módszerek s egyes más fizikai-kémiai, ill. mûszeres analitikai eljárások alkalmazásának. Példát is mutató szorgalmazója volt a biológiai folyamatokat, sztochasztikus jelenségeket is magukba foglaló szakterületünkön különösen nélkülözhetetlen biometriai módszerek és a kvantitativ, mérnöki szemlélet alkalmazásának  és terjesztésének. Most is elõttem van, amint a mai komputerek és szoftverek korában már elképzelhetetlen idõráfordítással dolgozott a sok variancia-analízist és korreláció/regreszió számítást „megélt”, zakatoló mechanikus kalkulátorán és akkor „korszerûnek” tudott elektromos számológépén. Invenciózusságát és gyakorlati érzékét bizonyítja az a 18 újítási vagy találmányi bejelentés is, amelynek szerzõje vagy társszerzõje volt.  1952-ben az addigi munkássága alapján odaítélték neki a „kémiai tudományok kandidátusa” fokozatot. Röviddel azután, 1956-ban szerezte meg a  „kémiai tudományok doktora” fokozatát „Vizsgálatok az élelmiszerek romlását okozó mikroorganizmusok elleni védekezés kémiai és fizikai módszerei körébõl” címû akadémiai doktori értekezésével.

Magam abban az idõben, 1955-56-ban, diplomázó vegyészmérnök-jelöltként ismerkedhettem meg vele, akkor külföldön tartózkodó egyetemi témavezetõm, Nyeste László javaslatára tanácsokat kérve tõle. A mûegyetemi diplomaszerzésemet követõen, sütõipari „számüzetésemet” töltõ mérnök-gyakornokként is felkerestem a sütõipari szerény lehetõségeim között is végezhetõ kutatási témát keresve. Életem egyik legnagyobb fordulópontja volt, amikor aztán 1957. február 1-ével hívására az osztályára, a KOHIKI-be kerültem.

A KOHIKI-ben az ötvenes években már az élelmiszer-tartósitási kutatás akkor legkorszerûbb irányait mûvelték az intézet igazgatója, Dr. Török Gábor Kossuth-díjas vegyészmérnök, a magyar gyorsfagyasztó ipar megteremtõje vezetésével. Vas Károlyén kívül számos  kíváló KOHIKI-beli kutató: Almási Elemér, Csiba Lajos, Gyönös Károly, Kardos Ernõ, Kilb Gyula, Körmendy László,. Lõrincz Ferenc, Spanyár Pál és mások tevékenysége fémjelezte a magyar élelmiszer-kutatásnak ezt fénykorát, akiknek a hetente megtartott, baráti hangulatú munkamegbeszélései, amiken kezdõ kutatóként is részt vehettem, máig maradandó emlékeim. Ezek a kiváló szakemberek, kutatók tartottak akkor ipari továbbképzõ tanfolyamokat és írtak szakközépiskolai tankönyveket is, közöttük Vas Károly is. Õ a „fizikai-kémiai vizsgálatok,” a „tartósító- és konzervipari mikrobiológia” és a „mikrobiológiai vizsgálati módszerek” tantárgyakhoz.

Vas Károly és Török Gábor voltak itthoni kezdeményezõi és közép-európai úttörõi annak az élelmiszer-besugárzási kutatómunkának, amelyhez  elsõ munkatársuknak lettem én is kiszemelve, s amelynek „kihívásai” immár több mint négy évtizede fogva is tartanak. Kezdettõl fogva interdiszciplináris érdeklõdést és az alapozó és alkalmazott kutatás elválaszthatatlanságának a szemléletét tanulhattam Vas Károlytól. Tevékenysége igazán azt példázta, amirõl Louis Pasteur irt: „Nincs olyan tudomány ami alkalmazott tudománynak hívható. Tudomány van, s annak alkalmazásai, amelyek úgy kapcsolódnak össze mint gyümölcs a fájával.” Szerencsésnek érzem magam, hogy a laboratóriumi manuális feladatok megoldásához is sok fogást közvetlenül tõle tanulhattam abban az idõben. Igen sokat jelentettek számomra az estébe hajló közös munkáink közbeni beszélgetésekben megismert nézetei is. Szigorú erkölcsi normákat vallott, s azok szerint is élt.

Vas Károly-t 1959-ben a Kertészeti és Szõlészeti Fõiskolára kinevezték a Technológiai Tanszékre tanszékvezetõ egyetemi tanárnak. Tanszéke profilját az élelmiszertechnológia oktatása mellett az élelmiszer-mikrobiológiára is kiterjesztette.  Az akkori Tanszék, amelynek immár Szent István Egyetem-beli jogutóda az én jelenlegi munkahelyem is, rövid idõ alatt Vas Károly irányításával, tehetséges fiatalokból munkatársak kinevelésével rövidesen aktív kutatóhellyé fejlõdött és  csirája lett a Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Karának. Abban az idõszakban alakíthatta meg a tanszékén az akadémiai kutatócsoportját is és az õt a Tanszékre is követõ, hûséges elsõ munkatársa, Kovácsné Proszt Gizella, Proszt János akadémikus, Kossuth-díjas mûegyetemi vegyész-professzor leánya segítségével ott is folytatta élelmiszer-besugárzási kutatásait. Tanszékvezetõi idõszakában, 1962-ben és 1963-ban két mûegyetemi mérnök-továbbképzõ intézeti jegyzete is megjelent az élelmiszeripari mikrobiológia témakörébõl. Ebben az idõszakban, 1964-ben választotta meg a Magyar Tudományos Akadémia Vas Károlyt a levelezõ tagjai sorába. Egyetemi tanári kinevezése évében, 1959-ben, alapították meg a KOHIKI egyidejû megszüntetésével és  Török Gábor vezetésével  a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetet.  A KOHIKI munkatársainak egy része a KÉKI törzsgárdáját alkotta, másokkal pedig létrehozták az Országos Húsipari Kutató Intézetet, a Konzerv- és Paprikaipari Kutató Intézetet és a Hûtõipari Fejlesztési Laboratóriumot. (Magam a KÉKI alakulása idején az NAÛ elsõ magyar ösztöndíjasai egyikeként fél éven át a karlsruhei Szövetségi Élelmiszertartósítási Intézetben (a Bundesforschungsanstalt für Lebensmittelfrischhaltung-ban) voltam tanulmányúton s eközben helyeztek át a KÉKI állományába). Török Gábor és Vas Károly ezzel a németországi intézettel is hagyományosan szoros kapcsolatot tartott. (A német intézetet alapító Rudolf Plank professzor, az európai hûtési-kutatás egyik kiemelkedõ alakja, utóda Johann Kuprianoff professzor, a sugárzásos tartósitás németországi úttörõje volt).

A kiváló idegen-nyelvtudású Vas Károly kutatásaira már tanszéki mûködése idején nemzetközileg is felfigyeltek, s rövidesen, meghívták az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezõgazdasági Szervezetének, a FAO-nak és Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (az IAEA-nak) az atomenergia mezõgazdasági és élelmiszeripari alkalmazásai támogatására létrehozott bécsi közös fõosztályára, ahol Goresline amerikai professzor utódaként és magyarországi tanszékvezetõi státuszának megtartásával az élelmiszertartósítási osztály vezetõjeként dolgozott az 1964 – 1966 idõszakban. Erre a bécsi, ENSz tiszviselõi mûködésére a második, a  70-es években ugyanoda megismételt tartós kiküldetése kapcsán még  visszatérek.

Török Gábor 1966. végén bekövetkezett hirtelen halálát követõen Vas Károlyt visszahívták  Magyarországra és a KÉKI igazgatójának nevezték ki. A KÉKI igazgatójaként Vas Károly múlhatatlan érdemeket szerzett intézet továbbfejlesztésével, a nemzetközi kapcsolatok erõsítésével, az élelmiszer-tudományi tevékenység elismertetéséért vívott, nem lankadó küzdelmével, országos koordinált kutatási program megtervezésével és megszervezésével, munkatársai kutatómunkája színvonalának szívósan következetes emelésével. Harminc évvel a mostani PhD programokat megelõzõen számos hazai és külföldi aspiránsnak és ösztöndíjasnak  kutatóvá nevelése is a nevéhez fûzõdik.. Minden lehetõséget megragadott, hogy fiatal munkatársait külföldi ösztöndíjakhoz és tanulmányutakhoz segítse. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején, az akkori megpezsdültebb országos légkörben Vas Károly vezetésével, s nagyobbrészt az OMFB anyagi támogatásával, élelmiszer-besugárzási és fermentációs kísérleti üzemek is létesültek a KÉKI szervezetében.

A Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályán Holló Jánossal együtt elsõként képviselték szakterületünket. Ebben az idõszakban hozta létre Vas Károly a Kémiai Tudományok Osztálya és az Agrártudományok Osztálya közös testületeként az MTA Élelmiszer-tudományi Komplex Bizottságát, aminek égisze alatt,  elsõsorban a KÉKI személyi háttere és infrastrukturális adottságai felhasználásával, felelevenítette és rendszeressé tette a korábban Török Gábor által megindított  élelmiszer-tudományi kollokviumokat, s bevezette a kétévenként azóta is megtartott Élelmiszer-tudományi Konferenciákat. Alapító fõszerkesztõje volt az Acta Alimentaria Hungaricának, amit haláláig nagy figyelemmel gondozott. A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesülettel (a MÉTÉ-vel) együttmûködésben szervezett  élelmiszer-tudományi kollokviumaink eddigi  száma már meghaladja a 300-at. Bár az legutóbbi évtized megváltozott körülményei között e kollokviumok látogatottsága - mint ahogy az élelmiszerkutatás szervezetének egésze is - jelentõsen beszûkült, e rendezvények jelenleg is fontos fórumai a hazai élelmiszerkutatásnak, és például a legjobb bemutatkozási lehetõséget valamint ismeret- és kapcsolatszerzési lehetõséget nyújtanak  Ph.D. iskoláink doktoránsainak is. Az Acta Alimentaria, ugyancsak a KÉKI operatív szerkesztõségi munkájával és fõként a szaktárca anyagi támogatása segítségével hosszabb ideje már nemzetközi szerkesztõbizottsággal nemzetközi élelmiszer-tudományi folyóiratként mûködik. Ezévben már a 30. évfolyamát érte el. Mindezen tudományszervezési feladatok irányítását Vas Károly halálát követõen egykori  évfolyamtársa,  Holló János akadémikus, Kémiai Osztályunk doyenje  látja el.

Vas Károly vallotta és aktívan élte azt az elvét is, hogy a tudomány nemcsak ismeret-szerzésbõl és a jelenségek megfigyelésébõl, hanem az eredményeink másokkal való közlésébõl is áll. Ezt bizonyítja közel 280 tudományos közleménye és 17 tankönyv és felsõoktatási jegyzet, amelynek szerzõje volt.

KÉKI igazgatói szolgálata alatt, 1972-tõl 1978-ig tartó kiküldetésben került sor Vas Károly második ENSz szak-tisztviselõi mûködésére, ismét a FAO/IAEA korábban már említett Egyesített Fõosztálya osztályvezetõjeként. Ebben a minõségében Vas Károly az élelmiszerbesugárzási technológia tudományos megalapozása és a besugárzott élelmiszerek fogyasztási ártalmatlansága kivizsgálása, a FAO/WHO nemzetközi élelmiszerszabványosítási programja, a Codex Alimentarius  keretében a élelmiszer-besugárzási jogszabályozás segítése érdekében globális jelentõségû tudományszervezési, és –fejlesztési tevékenységet valósított meg. Az e téren kifejtett kutatói, nemzetközi szakértõi, konzulensi, ill. tanácsadói munkája és ENSz tisztviselõi tevékenysége az élelmiszer-besugárzás egyik legnagyobb hatósugarú személyiségévé tették. Két bécsi kiküldetésének összesen nyolc éve alatt  koordinált nemzetközi élelmiszer-besugárzási kutatási programok és az élelmiszerkutatás területén egyedülállóan széleskörû nemzetközi együttmûködési projektek kezdeményezõje és koordinátora, szakértõi értekezletek és nemzetközi konferenciák szervezõje s kiadványaik szerkesztõje volt. Mindezen munkájának gyümölcsei most érnek meg, amikor az élelmiszer-besugárzási eljárás gyakorlati alkalmazásainak fokozatos kibontakozása valósul meg egyre több országban. Az élelmiszertartósítás történetében párját ritkítóan kiterjedt  élelmiszer-besugárzási kutatások jelentõs hozzájárulást jelentenek azonban általában is a XX. század második felének az élelmiszer-tudományi ismeretanyagához.

Vas Károly nemzetközi tekintélyének és tudomány-diplomáciai tevékenységének eredményeként élete utolsó szakaszában még segített létrehozni a holland kormánytámogatással Wageningenben 1979-tõl egy évtizeden át a FAO/IAEA égisze alatt mûködtetett FAO/IAEA Nemzetközi Élelmiszer-besugárzás Technológiai Létesítményt (az IFFIT projektet) is. Életem egyik legemlékezetesebb szakasza volt, hogy 1980-tól több mint 5 éven át lehettem ennek a projektnek az igazgatója, amely a fejlõdõ országok fiatal szakembereinek tudományos továbbképzése, élelmiszer-besugárzási  kutatási lehetõségek biztosítása révén   egy évtizeden át betöltötte  az élelmiszer-besugárzáshoz szükséges humán erõforrások egyik kialakító központjának a szerepét. Az általam szervezett elsõ nemzetközi IFFIT tanfolyamnak Vas Károly is elõadója volt. Egy évvel késõbbi, második elõadás-sorozatának megtartásában már a halálos betegség akadályozta meg.

Vas Károly mindazokon a területeken, ahol tevékenykedett, idõben is, térben is messze-sugárzót alkotott. Sokirányú tevékenységével tudományos iskolák megteremtõjévé vált, amelyek a rendkívül gazdag szellemi örökségébõl ma is meríthetnek. Ezek közül szerénytelen módon, de az elõbbiek alapján talán érthetõen elsõnek a hazailag és nemzetközileg is számon tartott élelmiszer-besugárzási és élelmiszer-mikrobiológiai kutatási iskolákat említem. Hasonlóan nemzetközileg ismert például a ma is aktív közeli infravörös spektrometriai tudományos iskola, amely mind az ilyenirányú hazai mûszerfejlesztés, mind az újszerû NIR alkalmazások terén egyaránt az utóbbi évtizedek hazai élelmiszerkutatásai sikertörténetének ugyancsak elválaszthatatlan része. Vas Károly munkássága és szelleme tehát tovább él volt munkatársai és tanítványai tevékenységében. Valamikori közvetlen munkatársai vagy tudományos tanítványai között már legalább nyolc egyetemi tanárt tarthatunk számon. s e tudományos iskolák vonzották és vonzzák ma is az ösztöndíjasokat és az együttmûködési partnereket.

Vas Károly a szakmai-tudományos közéletbõl más módon is kivette a részét. Vezetõségi tagja és szekció-irányítója volt az Élelmiszer-tudományi és -Technológiai Nemzetközi Uniónak, a Nukleáris Módszerek Mezõgazdasági Alkalmazásai Európai Társaságának (az ESNA-nak), a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesületnek, és a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak. Tagja volt az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottságnak, a Nemzetközi Kémiai Unió (a IUPAC) Alkalmazott Kémiai Fõbizottságának, valamint elnöke a PUGWASH Mozgalom Magyar Nemzeti Bizottságának. 1962-ben a MÉTÉ-tõl ’Sigmond Elek Emlékérmet, 1963-ban a kormányzattól „Szocialista Munkáért” érdemérmet kapott. A Kertészeti Egyetem 1979-ban díszdoktori címmel, majd Entz Ferenc Éremmel, a Magyar Mikrobiológiai Társaság pedig Manninger Érmével tüntette ki. Tiszteleti tagja volt az Osztrák Élelmiszer- és Biotechnológusok Egyesületének is. Úgy vélem azonban, hogy hatalmas teljesítményét a szakmai elismeréseken és a nemzetközi elismertségen kívül a megérdemeltnél kevesebb  hivatalos hazai megbecsülés övezte. Akadémiánk adósságának érzem, hogy  rendes taggá választása a levelezõ taggá választását  követõ, haláláig eltelt 17 év alatt nem történt meg. Az „utókor” tiszteletét jelzik azonban a volt tanszéke épületének szomszédságában, a Szent István Egyetem budai területének arborétumában lévõ, 1989-ben felavatott mellszobra, és az Egyetem Élelmiszeripari/Élelmiszer-tudományi Karának róla elnevezett tudományos ülésszakai.

Vas Károlyt mint embert példamutató szerénység és udvariasság jellemezte, ami  mind magával, mind munkatársaival szembeni igényességgel párosult. Mindig szerény volt a személyét érintõ kérdésekben és mindig harcosan igényes szeretett tudományága, intézete és ipara érdekeinek képviseletében. Óriási teljesítményében a szinte aszkézisbe hajló szorgalma, kötelesség-tudata az évtizedeken át napi 12 órás munkaideje is nyilvánvalóan szerepet játszott. Roppant széleskörû felkészültsége és érdeklõdése biztosította, hogy igazi vezetõ szerepet tudott vinni és irányt mutató lenni oly komplex szakterületen, mint az élelmiszertudomány. Rendkívüli belsõ és külsõ rendezettség, fegyelem jellemezték. Minden területen, ahol dolgozott, mintegy kristálygócként ezt a rendezettséget át tudta vinni mind tárgyi, mind személyi környezetére egyaránt. Fogalmazványait, irodalmazási vagy konferencia-jegyzeteit gyorsírással írta. Kézírásának tisztasága esztétikai értékû is volt. Néhány, az 1950-es évekbõl való laboratóriumi jegyzõkönyveit doktoranduszoknak tartott élelmiszer-tudományi kutatás-módszertani elõadásaimban mintapéldákként használom. Férfiasan zárkózott egyénisége miatt talán kevesen kerültek hozzá annyira közel, hogy személyiségének nem hiányzó kedélyes vonásait, derûjét, s finom humorát is megismerhessék, de mindenki élvezhette kultúráltságát, s mindig, mindenben a segítõ készségét. Minthogy 14 évvel fiatalabb voltam nála, igazi baráti köre az enyémét megelõzõ nemzedékbõl került ki. Emiatt családi életébe sem nyertem közelebbi bepillantást, de amikor tartós külföldi kiküldetései idején valamilyen alkalomból például külföldön találkoztunk, mindig élvezhettem vendégszeretetüket. Biztosra veszem, hogy szakmai teljesítményei családi hátterének megteremtésében nagy szerepet játszott Berta asszony, a friss eszû, életrevaló (Károly természetét kiegészítõ) és önfeláldozó feleség, a rendezett családi élet és az egyedüli (pontosabban az egyedül életben maradt) gyermekük, Ádám, aki ismert kutatóorvos lett.

Vas Károly korai halálát 1981-ben hasnyálmirigy-rák okozta. Munkáját szinte élete utolsó percéig folytatta. Halála elõtt fél évvel az Akadémia közgyûlésén a magyar élelmiszerkutatás helyzetérõl és feladatairól tartott elõadását szakmai végrendeletének is  tekinthetjük.

Összegezve: Számomra Vas Károly emberi magatartása és életmûve alapján a hazai élelmiszer-tudományi kutatás legnagyobb alakja a XX. század második felében. A maga területén a „minõség forradalmára” volt a Németh László-i értelemben. Emlékét felidézve ugyanazt mondhatom, amit Illyés Gyula Németh Lászlóról szóló nekrológjában hallottam Sinkovits Imre tolmácsolásában: személyiségének jellemzõje három t-betûs szó: Tehetség, Tudás, Tisztesség. Saját érzéseimet is Vas Károlyról egy másik magyar költõ szavaival fejezhetem ki, azokkal a mondatokkal, amiket Pilinszky János írt 1971-ben Németh Lászlóhoz: „Öreg fejjel is „kritikátlanul” és csodálattal tudok viszonyulni csak Hozzád. Köszönöm mindazt, amit akarva és akaratlanul életre szóló ajándékként kaptam Tõled.”