Medzihradszky Kálmán
Vargha László
1903–1971
1903-ban, több neves magyar szerves kémikussal azonos esztendőben született Berhidán Vargha László. Családjának története az 1600-as esztendőkig vezethető vissza, amikor egy bizonyos Vargha András, mint az ónodi vár kapitánya a törökök elleni küzdelemben kitüntette magát, s ezért II. Ferdinándtól nemesi címet kapott. Származására Vargha László is büszke volt, német nyelvű közleményeiben gyakran használta a nemességre utaló von jelzőt.
Középiskolai tanulmányait a Pápai Református Gimnáziumban végezte, ott érettségizett 1920-ban kitűnő eredménnyel. Kémiai érdeklődése már a gimnáziumi évek alatt megnyilvánult, s érettségi után a Budapesti Műegyetemre jelentkezett, ahová azonban helyhiány miatt nem vették fel. Igy végül a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott be, ahol bölcsész-vegyészként a Kémiai Intézetben dolgozó Pacsu Jenő tanítványa lett. Itt készítette el doktori disszertációját is a polifenoloknál tapasztalt acil-vándorlás témaköréből, melyet 1926-ban védett meg. Pacsu ajánlatára lett magánasszisztens Zemplén Géza műegyetemi laboratóriumában, s Zemplén segítségével, magyar állami ösztöndíjjal két évet dolgozott Ohle berlini intézetében. Ohle Emil Fischer tanítványaként szénhidrátkémiával foglalkozott, s e munka Vargha László későbbi témaválasztásában is meghatározó szerepet játszott. Tudománytörténeti érdekesség, hogy a kor három neves szerves kémikusa, Csűrös Zoltán, Bruckner Győző és Vargha László szegről-végre rokonokká váltak, Csűrös ugyanis Bruckner lányt vett feleségül, Bruckner Győző és Vargha László feleségei pedig testvérek voltak.
Az Ohle laboratóriumában töltött évek után Schönberg, a Berlini Műegyetem Szerves Kémiai Intézetének vezetője ajánlott fel Vargha Lászlónak magánasszisztensi állást, mely további két éves németországi tartózkodást tett lehetővé. A Berlinben eltöltött négy év kíváló német nyelvtudást, szép kutatási eredményeket, s a megfeszített munka nyomán erősen megromlott egészségi állapotot jelentett Vargha Lászlónak
Hazatérése után szembe találta magát az akkori dekonjunktúra okozta állástalanság problémájával és ennek következtében éveken át csak szerény ösztöndíj segítségével tudta magát fenntartani, ami egyben gyakori munkahely változtatással is járt. Igy először Szent-Györgyi Albert mellett dolgozott Szegeden, ahol sikerült igazolnia, hogy a C-vitamin nem más, mint az aszkorbinsav, s nem annak a biológiai hatásért felelős valamilyen szennyezője.
A következő ösztöndíj a Tihanyi Biológiai Intézetbe szólt, ahol a szerves kémiai preparatív munkát igen szegényes eszköztárral lehetett csak művelni. Itt Müller Sándorral együtt dolgoztak a cukor-kémia területén, vizsgálva a cukor-acilezések mechanizmusát és sztereokémiáját, s előállítva olyan anhidro-származékokat, melyek később nagy terápiás jelentőségre tettek szert.
Tihany után ismét Szeged következett, a Szerves Kémiai Intézetben Széki Tibor mellett folytatta szénhidrátkémiai tárgyú kutatásait, melyek eredményeként 1935-ben egyetemi magántanárrá habilitálták. A hányatott ösztöndíjas sorsnak ezzel végére ért, 1936-ban a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár vezetősége felajánlotta neki, hogy szervezzen a Gyárban egy kémiai kutatólaboratóriumot. Ennek a feladatnak Vargha László olyan sikerrel tett eleget, hogy a Gyár igazgatótanácsa két év mulva érdemei elismeréseként igazgató-helyettesnek nevezte ki.
1940-ben Szegedről visszatelepült Kolozsvárra a Ferenc József Tudományegyetem, s Vargha László megpályázta a Szerves Kémiai Intézet igazgatói állását, hiszen a gyári feladatoknál jobban vonzotta az ott művelhető kémiai tematika. A háború után azonban az ott újonnan alapított Bolyai Egyetem Szerves Kémiai Tanszéke megszervezésének feladatát kapta, s annak elvégzése után visszatért Budapestre, s az immár végleges munkahelyén, a Gyógyszeripari Kutatóintézetben lett osztályvezető, majd 1956 után annak igazgatója. Ezt a posztot élete végéig, azaz 15 éven át megtartotta. Az Intézet 1964-ben új nevet kapott, s az új Gyógyszerkutató Intézet új telephelyet is a Chinoin szomszédságában, hiszen addig a kutatómunka a Rottenbiller utcában, egy arra a célra teljesen alkalmatlan épületben folyt.
Az új intézetben érte el Vargha László legnagyobb kémiai sikereit is. Ezek közül a rákellenes vegyületek kutatását kell elsősorban megemlíteni. Addigra már ismeretes volt, hogy a biológiai alkilezőszerek területén igéretes gyógyszerjelöltek vannak. A különben igen reakcióképes, s így erősen toxikus nitrogénmustárok alkilezőképességét az angliai Chester Beatty kutatóintézetben Haddow és munkatársai azáltal fékezték meg, hogy a mustár-nitrogént aromás gyűrűhöz kapcsolták, melynek elektronszívó képességét egy p-helyzetű vajsav-csoporttal (Chlorambucil), később egy fenilalanin-résszel való szubsztitúcióval (Melphalan) tompították. Ez adta az ötletet Vargha Lászlónak ahhoz, hogy a természetes anyagok közül a cukrokat, ill. a cukoralkoholokat is fel lehetne használni hordozóként, a jó felszívódást és transzportot a sok hidroxilcsoport biztosíthatja. A mannitból kiinduló szintézis terméke nem tipikus nitrogén-mustár, hiszen az alkilező csoportot nem egy nitrogénatomon tartalmazza, a Degranol-nak elnevezett bisz-(2-klóretil)-amino vegyület mégis kíváló, kevéssé toxikus citosztatikumnak bizonyult. Hogy a Chinoin által forgalomba hozott Degranol mégsem lett világsiker, az az akkori gazdaságpolitikai rendszer egyik súlyos mulasztása volt. A biológiai alkilezőszerek kutatása az Intézetben még hosszú évekig sikeresen folyt, s számos szabadalomképes vegyület (Myelobromol, dianhidrodulcit, Zytostop) kifejlesztéséhez vezetett.
Természetesen Vargha László szakmai érdeklődése nem korlátozódott a cukorkémiai kutatásokra és a rákellenes gyógyszerekre, az Intézet profilja ennél sokkal szélesebb volt. A legnagyobb anyagi sikert a központi idegrendszerre ható anyagok kutatása terén érte el, az 1957-ban kifejlesztett trimetoxibenzoil-morfolid mint nyugtatóhatású gyógyszer Trioxazin név alatt forgalomba is került.
Vargha László tudományos és kutatásszervezői érdemeit a mindenkori kormány is elismerte. A Kossuth Díj, a Munka Érdemrend elnyerése mellett tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia is. Kitüntetéseivel azonban soha nem kérkedett, őrá mindig a szerénység, tisztesség, a tudomány tisztelete és a kutatás szeretete volt a jellemző.
Megemlékezésem végén nem mulaszthatom el, hogy Vargha László közvetlen munkatársának, Kuszmann János barátomnak köszönetet mondjak azért, hogy személyes élményeit, s egy korábbi jubileumi előadásának tartalmát megosztotta velem.