Beck Mihály
Szabó Zoltán Gábor
(1908-1995)

---

Biztos vagyok abban, hogy nem a tanítványi elfogultság mondatja velem: Szabó Zoltán a XX. század egyik legjelentõsebb és legnagyobb hatású hazai kémikusa volt. Élete és munkássága négy városhoz, Debrecenhez, Budapesthez, Szegedhez és Kolozsvárhoz kapcsolódik.

Debrecenben született 1908. május 30-án. A természettudományok és különösképpen a kémia iránti érdeklõdése már a debreceni Református Gimnáziumban töltött évei alatt megmutatkozott, elsõsorban egy kiváló tanára, Radó Endre hatására. Talán nem felesleges megjegyezni a mai középiskolai kémiatanítás szempontjából, hogy érdeklõdését az érdekes kémiai kísérletek keltették fel. Az érettségi után egyidejûleg jelentkezett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre és az Eötvös József Kollégiumba. Mindkettõbe felvételt nyert. Az egyetemen elsõsorban Winkler Lajos volt rá nagy hatással: speciális laboratóriumában, melybe nem volt könnyû bejutni, négy féléven keresztül heti harminc órát dolgozott. Az Eötvös kollégiumi évek életreszóló élményt jelentettek számára.

Winkler kedves területe volt a vízanalízis. Sokat foglalkozott ilyen természetû problémákkal Szabó Zoltán is. Így azután Verzár Frigyes aki Debrecenben egyetemi tanár és egyben a tihanyi biológiai kutatóintézet igazgatója volt, a Balaton vizének vegyelemzésére felvette a tihanyi intézet állományába. Fizetést nem, de lakást és teljes ellátást kapott. Tihanyban kiterjedt és rendkívül alapos elemzéseket végzett. Ezekrõl írta elsõ tudományos közleményét. Ottlétekor látogatta meg az Intézetet Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, aki eredetileg kezdeményezte a Biológiai Kutatóintézet létrehozását. Verzár Frigyes a következõ nyárra is meghívta Szabó Zoltánt. Klebelsberg ismét látogatást tett és Szabó Zoltán büszkén emlékezett vissza, hogy amikor meglátta felkiáltott: “itt van a mi kis barátunk”.

Szinte véletlen volt, hogy az egyetem befejezte után Szegedre került. Egy baráti látogatásra utazott Szegedre. Elmentek a Kass kávéházba, ahol egy közeli asztalnál ült Bay Zoltán és Náray-Szabó István. Szabó Zoltán ismerte Bayt, és üdvözlésére odamentek asztalukhoz. Olyan jó benyomást tett a beszélgetés során Náray-Szabóra, hogy egy hét múlva levelet kapott tõle: meghívta magához ú.n. ÁDOB-os állásra, havi nyolcvan pengõ fizetéssel. Érdekes, hogy Náray-Szabó István személyi ellentétek miatt nem az egyetem kémiai, hanem a Bay Zoltán vezette Elméleti Fizikai Intézetében dolgozott. Náray-Szabó szabad kezet adott Szabó Zoltánnak, aki a réz anodikus oldódásával kezdett el foglalkozni, és e tárgykörbõl írta meg doktori értekezését, melyet azután a Pázmány Péter Tudományegyetemen sub auspiciis gubernatoris minõsítéssel fogadtak el. Ezt az tette lehetõvé, hogy Szabó Zoltán minden egyetmi érdemjegye jeles, illetve kitûnõ volt. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy utolsó beszélgetésünkkor elmondta, hogy a tanárképzõ intézetben Kornis Gyulánál kegyelem elégségest kapott pedagógiából, de a tanárképzõ intézeti jegyek nem számítottak a doktori minõsítés szempontjából.) Még öt évig dolgozott ÁDOB-os álláson Szegeden.

Ezután egy meghatározó fontosságú esemény következett Szabó Zoltán életében. Megpályázott egy németországi ösztöndíjat, és Bay Zoltán tanácsára Max Bodensteinhez kérte magát. A kitüntetéses doktorság és az addig megjelent számos dolgozat eredményeképpen elnyerte a pályázatot, és Berlinben Bodenstein mellett a klór-monoxid bomlásának kinetikájával foglalkozott. Megismerkedett a gázreakciók kinetikai kutatásának kisérleti és elméleti módszereivel. Bodensteinre mind emberileg, mind szakmailag a legnagyobb elismeréssel emlékezett.

1938-ban Náray-Szabó Istvánt, aki a szegedi Eötvös Kollégium igazgatója is volt a budapesti Mûegyetem tanárává nevezték ki. A Berlinbõl éppen hazatért Szabó Zoltánt pedig a szegedi Eötvös Kollégium igazgatói teendõinek ellátásával bízták meg. Szabó Zoltán, mint volt Eötvös kollégista, lelkesen látta el ezt a feladatot, és természetesen folytatta kémiai kutatásait is. 1939-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen kapott magántanári képesítést a kémiai mechanika tárgykörbõl.

1940-ben újabb jelentõs fordulat következett. Észak-Erdély visszacsatolása után Szily Kálmán, a kolozsvári egyetem szervezésével megbízott államtitkár Bodensteintõl kért véleményt, melynek alapján Szabó Zoltán a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet vezetésére kapott megbízást, mint ny. rk. tanár. Kolozsvárott nagy lelkesedéssel szervezte meg az intézetet. Szinte a semmibõl kellett megteremteni a feltételeket a kutatáshoz és az oktatáshoz. Mikroanalitikai, gázanalitikai és reakciókinetikai kutatásokat folytattak a Mikó kerti tanszéken. A rövid kolozsvári idõszak alatt több fontos eredmény születtek és tanítványai, mint Soós Ilona, Kékedy László, akadémiánk jelenlegi külföldi tagja, és Kiss Erzsébet, késõbb jelentõs feladatokat láthattak el.

1944-ben Szabó Zoltán Budapestre távozott, és egy rövid átmeneti tudományegyetemi idõszak után, Bruckner Gyõzõ javaslatára a Szegedi Tudományegyetem hívta meg, és az ottani Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék megszervezésére és vezetésére kapott megbízást. (Csak a történeti hûség kedvéért jegyzem meg, hogy az intézet neve többször változott. Talán kideríthetõ lenne, hogy miért nevezték Általános és Szervetlen, illetve Általános és Fizikai Kémiai Intézetnek is, de nem érné meg a fáradságot.) Ismét mindent elölrõl kellett kezdeni, de rövidesen megindult a többirányú oktató- és kutatómunka. 1954-ben megszervezte az egyik elsõ tanszéki akadémiai kutatócsoportot. A sokrétû szegedi tevékenység országosan, majd nemzetközileg is elismerésre talált, és Szabó Zoltán többször kapott meghívást budapesti tanszékek vezetésére, de ezeket elhárította. Schulek Elemér halála után 1964-ben azonban elfogadta a felkérést és 1979-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékét vezette.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának 1950/51-ben dékánja, a József Attila Tudományegyetemnek pedig 1964-67 között rektora volt. 1951-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ, 1964-ben pedig rendes tagjává 1959-ben megszervezte a Kémiai Tudományok Osztályának elsõ, és máig kiválóan mûködö munkabizottságát, a reakciókinetikai és katalízis munkabizottságot. Hosszú éveken keresztül volt elnöke a Fizikai és Szervetlen Kémiai Bizottságnak. Nagy munkát végzett a tudományos minõsítésben mint a TMB plénumának tagja és sok értekezés igényes opponense.

Munkásságát mind itthon, mind külföldön számos további elismerés illette. 1950-ben és 1957-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatával, 1962-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1979-ben Apáczai Csere-díjjal és a bécsi Technische Universität Prechtl-aranyérmével, 1984-ben pedig az Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki. Számos nemzetközi folyóirat szerkesztõbizottságának volt tagja, a Council of the International Catalysis Congress tagja és évekig “treasurer”-je, a müncheni Ludwig Maximilian, a bécsi Technische Universität és a berlini Freie Universitãt, továbbá a Szegedi József Attila Tudományegyetem tiszteletbeli doktora , a Jugoszláv Tudományos és Mûvészeti Akadémia külsõ, a Szász Tudományos Akadémia levelezõ tagja.

Ez volt egy hosszú és munkás élet rövid foglalatja. Szeretnék számot adni arról, hogy mi volt a jellemzõje Szabó Zoltánnak, a professzornak. Mint elsõéves egyetemi hallgató ismertem meg. Bár még csak 40 éves volt, Õ volt a professzor. Az órakezdés és befejezés idõpontjához lehetett igazítani az órát, a legbonyolultabb kérdéseket is érthetõen magyarázta el, mindig érzõdött, hogy ura a tárgyalt anyagnak. Sohasem késett el az óráról, de nem lehetett elkésnie a hallgatónak sem. Tekintélyt parancsoló volt a megjelenése, beszéde, magatartása. Szigorú, de igazságos vizsgáztató volt. Száraz humora is legendás volt közöttünk. Az egyik sokat bukdácsoló hallgatónak azt mondta, amikor megnézte az indexét: kolléga úr, a maga indexében kottázni lehetne. (Akkor az elégtelent vizszintes vonallal jelezték.) Már másodéves egyetemi hallgató koromban externistaként az intézetében dolgozhattam. Ekkor ismertem meg a Fõnököt. Tudta, hogy magunk között így hívjuk. Fõnökként is igazságos és szerencsére szigorú volt. Minden nap kétszer végigjárta a laboratóriumokat és mindenkit megkérdezett, hogy idõközben milyen eredményeket ért el. Szigorúságát és egyben igazságosságát, igaz emberségét mutatja egy apró, de számomra nagyon jelentõs eset. A másodéves kvantitatív analitikai gyakorlataim sorra elégtelenre sikerültek. Ez annál inkább bántott, mert mint volt vegyiparistának már volt gyakorlatom a titrimetriában és a gravimetriában, és minden elemzést gondosan megcsináltam. Év végére már sikerült egy rövid közleménynek a kéziratát összeállítanom az alumínium alkalimetriás meghatározásáról. A kéziratot ravaszul az indexemmel együtt adtam át, remélve, hogy a dolgozat kiegyenlíti a rossz elemzési eredményeket. Szabó Zoltán kissé kedvelte a teátrális jeleneteket és a következõt mondta: kolléga úr, én bevezetem önt a világirodalomba, de ha nem javítja ki a jegyeit, akkor elbuktatom. Egész nyáron dolgoztam, de sajnos majdnem valamennyi elemzési eredményem ismét elégtelenre sikerült. Most már rossz sejtelmek között adtam át az indexemet. Õ pedig azt mondta: kollega úr, jónál jobbat nem adhatok.

Vonzotta a tehetséges hallgatókat, megismertette velük a kutatás minden csinját-bínját. Az igazság feltétlen tisztelete vezette tudományos munkájában, erre nevelte tanítványait is. Nem ismert más ajánlólevelet, mint a tehetséget. Az Intézet sziget volt, ahová szinte alig hatolt be a külvilág zaja, olykor gyûlölködése. Számára, és rajta keresztül számunkra is természetes volt Európában és a nagyvilágban gondolkodni akkor, amikor szinte áthághatatlan határok szabdalták Európát. Azzal nevelt, hogy természetesnek vette bizonyos dolgok ismeretét. Amikor az elsõ angol nyelvû közös dolgozatunkat az Intézet házi fordítója, Martonné, lefordította és behozta a kéziratot, behívott a szobájába, hogy hármasban nézzük át a szöveget. Akkor még nagyon keveset tudtam angolul, de már másnap kezdtem órákat venni, mert nyilvánvaló volt, hogy angolul tudni kell. Felbecsülhetetlen volt számunkra, de tulajdonképpen az egész hazai tudományos élet egészére az, hogy már az ötvenes években kivívta a nemzetközi kongresszusokon való részvétel, majd a hosszabb egyéni tanulmányutak lehetõségét. Érdekes, hogy 1956. október 22-én tartott nyílvános elõadást elsõ amerikai útjának élményeirõl.

Azt hiszem nincs még egy egyetemi tanár Magyarországon, akinek annyi akadémikus és egyetemi tanár tanítványa lenne, mint Szabó Zoltánnak. (A valószínûleg nem teljes névsor a kinevezés, illetve az akadémiai tagság elnyerése sorrendjében: Kékedy László, Csányi László, Huhn Péter, Márta Ferenc, Gál Dezsõ, Tüdõs Ferenc, Beck Mihály, Solymosi Frigyes, Kelen Tibor, Görög Sándor, Gaizer Ferenc, Bérces Tibor.)

A tanszéki szemináriumok, melyeken sokszor adtak elõ hazai és külföldi vendégek is, rendkívül jelentõsek voltak a kutatók fejlõdése, kibontakozása szempontjából.

Mindannyiunk számára, akket meghívott Tisza-parti sétáira, felbecsülhetetlenül sokat jelentettek ezek a séták. Jelentették mindenekelõtt a gondolatok szabad, de mégis fegyelmezett szárnyalását. Számos kutatási téma származott az e sétákon folytatott beszélgetésekbõl. Rendszeresen kerültek megrendezésre az intézeti murik, melyek jelentõsen hozzájárultak a kellemes légkör kialakításhoz. Ezeken mindenki csillogtathatta szakácsi és italkeverõi tudományát. Csak egy jelenet az egyik muriról, melyen az egyik hallgató, mert a murikra a tanszéken dolgozó hallgatók is meg voltak híva, gázálarcban reszelte a tormát.

Adott a formákra. A hallgatókat, vagy az idegen tanszéki munkatársakat kolléga úrnak szólította, az már kitüntetés számba ment, ha tegezett valakit. Amikor megkaptam a c. egy. tanári kinevezést, éppen rektor volt. Behívott magához a rektori szobába, konyakot hozatott és pertut ittunk.

Ma már szinte hihetetlen, hogy milyen körülmények között folyt a kutatómunka. Egyszer, még hallgató koromban spektrofotometriás mérésekre lett volna szükség. Tudtam, mogy a Mikrobiológiai Intézetben van egy ilyen mûszer, és kértem Szabó professzort, hogy kérje kölcsön Ivanovics professzortól. Elgondolkozott és azt mondta: tudod, én jó viszonyban vagyok Ivanovics professzorral, de ezt azért mégsem kérhetem tõle. Nem sokkal késõbb, azonban már felmerült, hogy a tiltó, ú.n. COCOM rendelkezéseket kijátszva, Szírián keresztül egy Beckman B spektrofotométert vásárolunk. A mûszer érkezése elõtt fél évvel már elkészült a Beckman-szoba, ahova azután a mûszert telepítettük.

Hosszú és munkás élete, a kémia csodálatos világa titkainak feltárására irányuló vágya sok érdekes és fontos eredményre vezetett. Ezeket mintegy 250 közleményben és négy könyvben közölte.Természetesen nincs itt lehetõség ezek részletes, vagy akár csak a teljességre törekvõ érintõleges ismertetésére sem. A példák talán érzékeltetik e kutatások sokrétûségét, érdekességét és eredményességét.

Kezdetben elektrokémiával és analitikával foglalkozott. Fontos eredményeket ért el a réz anodikus oldódásának mechanizmusával, egyes ionok aktivitási tényezõjének meghatározásával kapcsolatban. Ilyen természetû kérdésekkel foglalkozott értintõlegesen még a hetvenes években is. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy elsõ nyolc dolgozatának õ volt az egyedüli szerzõje. A Winkler-féle sokszorozó elvet nagyra értékelte és maga is többször alkalmazta. Az érzékeny titrimetriás eljárások egyik pompás példája volt a nitrátion permanganometriás meghatározása, az ezüstionok katalizálta ferro-hidroxidos reakciót követõen. Számára az analitikai kémia és a fizikai kémia szoros egységet jelentettek csakúgy, mint Winkler Lajos számára, amint ez a Winkler-emlékkönyvbe írt elemzõ tanulmányából is kiderül.

Igen érdekesek voltak az elemek periódusos rendszerére, és a tulajdonságaikat leíró periodikus függvényekre vonatkozó kutatásai.

A klór-monoxid termikus bomlásának mechanizmusára irányuló vizsgálatait még 1938-ban Berlinben kezdte el, de a mechanizmust csak második szegedi idõszakának egyik elsõ közleményében tisztázta. Büszke volt arra, hogy Norrish, a késõbbi Nobel-díjas, a dolgozat lektoraként figyelt föl Szabó Zoltán reakciókinetikai kutatásaira. Az ún. négylépcsõs mechanizmus a maga korában rendkívül fontos és hasznos lehetõség volt a bonyolult reakciómechanizmusok kvantitatív tanulmányozásában, hiszen akkor a számítások a Brunsviga tekerõs számítógéppel történtek.

A gyökstabilizáció elve, a szénhidrogének, valamint az ammónia oxidációjának vizsgálata máig érvényes és fontos reakciókinetikai megállapításokra vezetett. Nagyon jelentõs volt a gázreakciókinetikai vizsgálatokban a szennyezések hatásának kiküszöbölésére, a lehetõ legnagyobb tisztaságra való törekvés. Korán felismerte a szilárdfázisú reakciók rendkívüli jelenetõségét. Ezek a kérdések, kapcsolatban a félvezetõ-oxid katalizátorok mechanizmusával, szinte az utolsó napjaig foglalkoztatták.

Kezdettõl fogva törekedett gyakorlatilag is fontos eredmények elérésére. Büszkén mesélte utolsó beszélgetésünkkor, hogy milyen pompás gyors módszert talált a tömény szeszes italok érlelésére. Az érlelés tulajdonképpen egy heterogén reakció. A tölgyfa hordó anyaga jelenti a szilárd, a pálinka pedig a folyékony fázist. Ha megnöveljük a a fa felületét, megnõ az érlelés sebessége is. Raschig-gyûrûket készíttetett tölgyfából, és az ezekkel megtöltött edénybe öntötte a friss pálinkát. Két hét múlva kolozsvári kollégái értékelték az eljárás jóságát. Már budapesti évei során dolgozott ki eljárást a dinitrogén-oxid kényelmes és biztonságos elõállítására. A szabadalmazott eljárás bevezetésére az illetékes vezetõk ellenérdekeltésége miatt nem került sor.

Mint egyetemi tanárnak elévülhetetlen érdemei vannak a modern szervetlen kémiai szemléletnek az egyetemi oktatásba való bevezetését illetõen. A Válogatott fejezetek a modern szervetlen kémiából címû, 1959-ben megjelent tankönyve ebbõl a szempontból meghatározó jelentõségû volt. Már budapest idõszakára esik A szervetlen kémia alapjai c., Nyilasi Jánossal írt munkájának megjelenése.

Századunk történelme természetesen Szabó Zoltán pályájára is kihatott. Sikerült azonban minden nehézséget elháritani, a buktatókat kikerülni. Ezt szellemi és jellembéli tulajdonságai tették lehetõvé. Hivatása a hobbija volt, nem szomjúhozta a hatalmat és nem cserélte volna el anyagi elõnyökért a kémiai kutatásokat és az ifjúság oktatását. Élete, munkája, magatartása példa marad számunkra. 

Elhangzott 2000. június 20-án

---