Emlékbeszéd Csûrös Zoltán professzor, akadémikus születésének 100. évfordulóján
A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulóján ünnepi ülésen emlékeztünk meg a magyar kémia állócsillagairól, köztük a szerves kémia kutatásának és oktatásának hazai úttörõjérõl, iskolateremtõjérõl, Zemplén Géza professzorról.
Mai
ünnepségünket a híres iskola egyik kiválóságának,
Csûrös Zoltán emlékének szenteljük.
Csûrös professzor ma lenne 100 éves és személyében
a mûszaki szerves kémiai kutatás és oktatás
hazai elindítóját tisztelhetjük. Õ volt
az, aki felismerte a természetes és szintetikus molekulák,
köztük a makromolekulák technológiájának
gazdasági jelentõségét és ezen ismeretek
kutatását és oktatását egyetemi rangra
emelte.
Egyetemi tanulmányait a Magyar Királyi József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (a késõbbi Budapesti Mûszaki Egyetemen) kezdte és itt szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét is 1924-ben.
Zemplén professzor felfigyelve a fiatal tehetségre, tanszékére, a Szerves Kémia Tanszékre hívta munkatársnak, tanársegédnek. Itt szerzett egyetemi doktori címet 1929-ben és itt lett a „mûanyagok és lakkok” témakörében egyetemi magántanár, majd két évvel késõbb, 1937-ben nyilvános, rendkívüli tanár. 1938-ban megszervezte a textilgyártó Goldberger család alapítványát felhasználva a Textilkémia Tanszéket, melyet az alapítók eredeti célkitûzését megvalósítva, sõt kiszélesítve 1947-ben – szélesebb profillal – Szerves Kémiai Technológia Tanszékké alakított és vezetett 70 éves koráig. Az Egyetem legnehezebb éveiben vállalt vezetõ funkciót; a második világháború alatt 1943-44-ben a Gépész és Vegyészmérnöki kar dékánja, a háború befejezése után 1947-49-ben, majd az 1956-os forradalom után, 1957-61-ben az Egyetem rektora. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1956-tól szervezõje és vezetõje az MTA Szerves Kémiai Technológiai Tanszéki Kutatócsoportnak is.
Kutatómunkáját Zemplén professzor vezetésével a szénhidrátok kémiája területén kezdte és csakhamar jelentõs munkák részesévé vált a cellobióz szerkezetének felderítésében. Egyetemi doktori disszertációját a „Nitrozil-halogenidek hatása aminosavakra” tárgykörben írta meg. Bár a továbbiakban is hû maradt a szénhidrátok, glükozidok és a természetes makromolekulák kémiájának kutatásához, új tanszékén, a hazai textilipar szükségleteihez igazodva, elindította a hazai mûszaki, technológiai kutatásokat is a textilkémia területén összhangban azzal, melyet a tanszéket finanszírozó alapítók az alapító okiratban a következõképpen határoztak meg: „a tanszéknek a feladata lesz a textilkémiai szakon, különösen a festõkémia terén nyújtandó kiképzés útján a hazai textilipar fejlesztése és a textiliparnak nemzetközi viszonylatban versenyképes színvonalon való tartására alkalmas, magyar egyetemi végzettséggel bíró szakembernek kiképzése; másfelõl a textilkémiai tudománynak önálló elméleti és gyakorlati kutatásokkal és kísérletekkel magyar-földön való elõrevitele”.
A kutatások elõször valóban ezen a területen indultak meg és a textilipari termékek minõségét radikálisan javító eljárásokkal, (pl. az ún nemesítéssel) és számos úttörõ jellegû kitûnõ megoldással ajándékozták meg az ipart. Közülük e helyen csak a textilik mûgyantás gyûrõdésmentesítõ eljárását emelem ki.
A negyvenes években a várható hazai szükségleteket jóval megelõzve foglalkozni kezdett a szerves szintetikus nagyipar kulcsát jelentõ katalitikus eljárások vizsgálatával, szelektív hidrogénezési reakciókkal, katalitikus oxidációkkal és az ezekhez szükséges katalizátorokkal, megalapozva ezzel a heterogén katalitikus mûszaki kutatások egyik jelentõs hazai iskoláját.
Úttörõ volt az intermedier-gyártás megindításához szükséges mûszaki kutatásokban is: a hazai gyógyszer-, növényvédõszer-, festék- és lakkipar gazdaságos termelése függött ettõl és rendkívüli fontosságú volt abból a szempontból is, hogy az akkoriban elkezdett petrolkémiai fejlesztési program során nem csak az etilén, propilén, izobutilén fõtermékeket, hanem a teljes melléktermék-áram komponenseit is fel lehetett dolgozni értékes termékekké.
Ekkoriban kezdett foglalkozni mesterséges polimerekkel is; az
akrilnitril, a kaprolaktám és néhány allil-származék
polimerizációja elméleti és gyakorlati kérdéseinek
tisztázásához járult hozzá.
A kutatómunka intenzitásának növekedését
szemlélteti a következõ néhány szám:
1938-tól 1945-ig 40, 1945-tõl 1976-ig 153 tudományos
közlemény jelent meg, s ezeknek jó része szabadalmi
bejelentés volt.
Néhány szó Csûrös professzor oktatómunkájáról. A fentiekben vázolt mûszaki, technológiai problémák megoldásán nevelkedett kutató-oktató gárda – Csûrös professzorral az élen – képessé vált arra, hogy ezen ismerethalmazt „egyetemi” szinten adja át a hallgatóságnak. Vegyészmérnökök ezrei kaptak életre szóló útravalót – textilkémiai és technológiai ismereteken túlmenõen – mûanyagkémiai és technológiai, szintetikus kémiai technológiai ismeretekbõl elõadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, sõt sokszor félüzemi szinten is, megelõzve mindezzel nemcsak az ország egyetemeit, hanem számos fejlettebb iparral rendelkezõ, hasonló profilú nyugati oktatási intézményt is.
A Tanszék oktatási profiljának bõvülését
mutatja, hogy a Vegyészmérnöki Kar öt ágazata
közül kettõ és félnek, a gyógyszer,
a könnyûipari ágazatnak teljes egészében,
a szerves szintetikus ipari ágazatnak pedig fele részben
e tanszék lett a gazdája, egyidejûleg megnövelve
az elõadott technológiai tárgynak mennyiségét
és választékát.
Mindez tükrözõdött a Tanszék diplomás
létszámának növekedésében is; az
1938-as két fõbõl 1970-re több, mint 40 lett
Az új tárgyak elõadójaként külsõ
szaktekintélyek meghívására is sor került,
köztük olyan világhírû nagyságokéra,
mint pl. Földi Zoltán akadémikuséra, aki a Zemplén
iskola tagjaként, s a Chinoin Gyógyszergyár kutatójaként
szerzett világhírnevet, s aki a Szerves Vegyipari Alapfolyamatok”
címû alapozó szaktárgyat adta elõ hosszú
idõn át.
Csûrös professzor maga is kiváló szónok és szuggesztív elõadó volt és mint a „Szerves Kémiai Technológia és a „Textilkémia és technológia” elõadója élményszámba menõ elõadásokat tartott.
Élharcosa volt a már dolgozó vegyészmérnökök és vegyészek szakmai továbbképzésének, az ún. szakmérnök-képzésnek és mérnök továbbképzésnek is.
Fontosnak tartotta a tudomány eredményeinek népszerûsítését. A Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat elnökségének tagjaként, az Élet- és Tudomány szerkesztõbizottságának elnökeként, az Acta Chimica Hungarica és a Periodica Politechnica fõszerkesztõjeként szerzett elévülhetetlen érdemeket.
Kimagasló tevékenységét több magas
állami elismeréssel jutalmazták; 1953-ban Kossuth
Díjat, négy alkalommal, 1956-ban, 58-ban, 61-ben és
70-ben a Munka Érdemrend Arany Fokozatát, 1973-ban a Magyar
Népköztársaság Zászlórendjét
adományozták Neki. A Budapesti Mûszaki Egyetem Tiszteletbeli
Doktori címmel (1975) és Emlékérmével
(1976) a Veszprémi Egyetem pedig Emlékérmével
(1978) tisztelte meg.
És végezetül néhány mondatot arról,
milyen volt Csûrös Zoltán, az ember. Széles látókörû,
nagy humán mûveltségû, ragyogó intellektus,
akire akkor is oda kellett volna figyelmin ha nem tölt be magas pozíciókat.
Az emberi gyengeségekrõl, a mindennapi, vagy szakmai életünk
fonákságairól szívesen mondott véleményt
is, mindenkor szellemes iróniával, nemritkán maró
gúnnyal ostorozva a visszásságokat.
Egyetemi elõadásaiban, de a beszélgetések során is nagy súlyt helyezett a magyar nyelv helyes használatára. Igyekezett a germanizmusokat, vagy más idegen eredetû szakmai kifejezéseket kiküszöbölni, vagy ha ez nem sikerült, a helyes kiejtésükre felhívni a figyelmet. Miközben beszédeit gyakran színesítette terjedelmes bõvített mondatokkal, írásban a mondanivaló tömör, világos és egyértelmû megfogalmazására törekedett. Ezt kérte számon munkatársaitól is, amikor tudományos közleményeik kéziratát olvasta, javította.
A Tanszéket alapításától kezdve 1971. június 30-ig, nyugállományba vonulásáig vezette, de utána is részt vett még a tudományos munkában. 1979-ben hunyt el, gazdag örökséget hagyva ránk.