E M L É K E Z T E T Ő
a Kémiai Tudományok Osztálya 2007. október 9-i üléséről

Nyilvános ülés:

JOÓ FERENC, az MTA rendes tagja: ÚJ UTAK A HOMOGÉN KATALÍZISBEN

ZRÍNYI MIKÓS, az MTA levelező tagja: KIS RÉSZECSKÉK, NAGY KIHÍVÁSOK: KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGÚ LÁGY ANYAGOK

címmel megtartották székfoglaló előadásukat.
 

Kibővített ülés

GRATULÁCIÓ:
Szántay Csaba a Magyarországi Gyógyszerkutatásért Alapítvány „Magyar Gyógyszerkutatásért” díját nyerte el (Gyógyszerkémiai és Gyógyszertechnológiai Mb. szept. 27-i ülése)

Napirend:

1. Az MTA Doktora cím iránti kérelmek
Az Osztály eljárása nyilvános védés után
Osztályállásfoglalás kialakítása

Kaizer József nyilvános védéséről Beck Mihály, a bíráló bizottság elnöke adott tájékoztatást.

Kaizer József – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.
Kálai Tamás nyilvános védéséről Tőke László, a bíráló bizottság elnöke adott tájékoztatást.
Kálai Tamás – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.
Pálinkó István nyilvános védéséről Náray-Szabó Gábor, a bíráló bizottság elnöke adott tájékoztatást.
Pálinkó István – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.
Szökő Éva nyilvános védéséről Görög Sándor, a bíráló bizottság elnöke adott tájékoztatást.
Szökő Éva – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.
2. Medzihradszky Kálmán tájékoztatott a Magyar Tudományos Akadémia szeptember 25-i Elnökségi üléséről.
Részletek megtalálhatók az MTA honlapján.
Hozzászóltak: Keszei Ernő, Náray-Szabó Gábor, Márta Ferenc, Tétényi Pál, Hargittai István, Pálinkás Gábor, Szántay Csaba, Markó László, Sohár Pál
Az Osztály utólagosan jóváhagyta, hogy az akadémiai törvény-tervezetet véleményező testületbe delegáltak Medzihradszky Kálmán, Pálinkás Gábor és Tétényi Pál.

3. Egyebek

Szántay Csaba, a tisztújítást előkészítő Jelölő Bizottság tagja tájékoztatott a Jelölő Bizottság alakuló üléséről, amelyen a Bizottság elnökének őt választották meg. A Bizottság várhatóan havonta ül.

 
 
Medzihradszky Kálmán
 Osztályelnök
Összeállította:

Zemplénné Papp Éva
tudományos titkár