E M L É K E Z T E T Ő
a Kémiai Tudományok Osztálya 2006. június 6-i üléséről
Felolvasó ülés

Prof. Gautam R. Desiraju (Hyderabad, India)” STUDYING SOLVATED CRYSTALS AS A WAY OF UNDERSTANDING THE MECHANISM OF CRYSTALLIZATION” címmel tartott előadást.
 

Kibővített ülés

Napirend :
Görög Sándornak a namuri Pharmaceiutical and Biomedical Analysis Symposium záróülésén ünnepélyesen átnyújtották a Belga Gyógyszerésztudományi Társaság tisztelti tagságáról szóló diplomát.
Hargittai Magdolnát  az Academia Europaea tagjai közé választotta.
Sohár Pál 70. születésnapja alkalmából az Osztály nevében Medzihradszky Kálmán gratulált.
Szabadváry Ferenc, az MTA rendes tagja elhunyt 2006. május 21-én. Temetésére 2006. június 7-én kerül sor.

1. MTA doktora cím iránti kérelmek
Az Osztály eljárása nyilvános védés után
Osztályállásfoglalás kialakítása

László Krisztina nyilvános védéséről Horvai György tájékoztatott.

Nagyné László Krisztina – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.

Báthori Mária nyilvános védéséről Tóth Klára tájékoztatott.

Báthori Mária – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.

2. A „Magyar Tudomány Ünnepe 2006”osztályrendezvényének programja
Osztályállásfoglalás kialakítása

A bizottságok közül egy előadásra tett javaslatot Farkas József.
Markó László javaslata*:

HOMOGÉN KATALÍZIS: MÚLT, JELEN, JÖVŐ
az EVOLÚCIÓ, FEJLŐDÉS, REVOLÚCIÓ központi tematikához kapcsolódóan

Kollár László (PTE): Az átmenetifém-komplexek által katalizált reakciók fejlődésének csomópontjai.
Patonay Tamás (DE): Sztereoszelektív oxidációk a heterociklusos vegyületek körében Mn-salen komplexek segítségével.
Bakos József (VE): Nagy aktivitású és szelektivitású homogénkatalitikus rendszerek kialakítása a ligandum szerkezetének finom hangolásával.
Joó Ferenc (DE):A fémorganikus katalízis új útjai. Vihar egy pohár vízben?
Horváth István Tamás (ELTE): Fluoros kétfázisú homogén katalízis.
Besenyei Gábor (MTA KKI): Kétmagvú palládium nitrén- és azidkomplexek. Szerkezeti és kinetikai vizsgálatok.

*Az előadók bemutatják a homogén katalízis fejlődési folyamatának lépéseit, amelyek a kezdeti ’próbálgatásos’ módszertől (’trial and error’) a konkrét gyakorlati problémák megoldására is alkalmas katalizátorok tudatos tervezéséig (’tailor-made catalyst’) vezettek.

Az Osztály úgy határozott, hogy a 2006. évi Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó tudományos osztályülés programja a „HOMOGÉN KATALÍZIS: MÚLT, JELEN, JÖVŐ” lesz.

3. 2007. évi Széchenyi-díjra javaslat kialakítása
Osztályállásfoglalás kialakítása
Javaslat Blaskó Gáborra érkezett
Hozzászólt. Szántay Csaba

Az Osztály messzemenőleg támogatja a 2007. évi Széchenyi-díjra Blaskó Gábor felterjesztését.

4. Az MTA doktora cím megszerzésének eddigi tapasztalatai alapján szempontrendszer a habitus megítéléséhez
Osztályállásfoglalás kialakítása

Bérces Tibor az írásban megkapott előterjesztéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a szempontrendszer kidolgozásának egyik célja az volt, hogy segítse az el?terjeszt?ket munkájukban, ezért feltétlenül kívánatosnak tartja, hogy az előterjesztők a doktori címre pályázókat a szempontrendszer minden egyes szempontja szerint minősítsék:

1. Publikációs tevékenység
(SCI közlemények-, könyvek-, könyvfejezetek száma, frakcionált dolgozatszám, levelező-, első- illetve egyszerzős közlemény, hatástényezők.)
2. Publikációk hatása
(Idézetszám, frakcionált idézettség, szövegkörnyezeti hivatkozások.)
3. Alkalmasság önálló kutatási/alkotói tevékenységre
(Kutatási témavezetés, pályázati témák vezetése, alkotó oktatási tevékenység kifejtése, részvétel nemzetközi kutatási projektben, vendégkutatói/vendégoktatói felkérés, meghatározó szerep szabadalomban/műszaki fejlesztésben.)
4. Tudományos közéleti tevékenység
(Részvétel kutatói utánpótlás nevelésben, tudományos nemzetközi és hazai fórumokon betöltött tisztség, bírálati tevékenység, tudományos kitüntetések, kutatási ösztöndíjak, konferenciaszervezés.)
5. Személyes vélemény a pályázó habitusáról
(Az előterjesztő illetve bizottsági tag összbenyomása a pályázó tudományos tevékenységéről illetve habitusáról.)
Hozzászóltak: Markó László, Vértes Attila, Pungor Ernő, Tőke László, Náray-Szabó Gábor, Hollósi Miklós, Beck Mihály, Kálmán Alajos, Tétényi Pál, Szántay Csaba

Az Osztály köszönetet mondott az előterjesztés elkészítésért, és felkérte Bérces Tibort, hogy az elhangzott javaslatokat, módosításokat tárgyalja meg a KDTB. A módosított előterjesztést az Osztály következő ülésére ismételten napirendjére tűzi.

5. Tájékoztatás az Elnökség 2006. május 30-i üléséről

Medzihradszky Kálmán ismertette, hogy az ülés fő témája az akadémiai reform volt (részletek az MTA honlapján megtalálhatóak)
Hozzászóltak: Vértes Attila, Tétényi Pál, Pungor Ernő, Markó László, náray-szabó Gábor, Kálmán Alajos, Blaskó Gábor, Gáspár Vilmos

6. Egyebek

· Az Osztály a Varga József-díj Tudományos Tanács elnökének Markó Lászlót választotta meg.
· A „Föld Bolygó Nemzetközi Éve” – „Földtudományok a társadalomért” ENSZ program 2007-2009 hazai tudományos programok a Földtudományok Osztálya koordinálásában. Az Osztály az ad hoc munkabizottságba Záray Gyulát delegálja.
· Medzihradszky Kálmán ismertette, hogy lehetőség van „Atlantic Studies in the Natural Sciences” sorozatban anyagok megjelentetésére. A kéziratok beküldésének h. i.: 2006. jún. 15-e.
· Az Osztály 56-os megemlékezését az októberi osztályülés keretében tartja.
Felelős: Sohár Pál.
· Európai Kémiai Kongresszus
Budapest, 2006. augusztus 27–31.
Az augusztus végi rendezvény Európa kémiai kutatásainak "kirakata" lesz – a szervezők szándéka szerint itt találkozhatnak azok a vegyészek, biológusok, fizikusok, akik az iparban, a kutatóintézetekben és az egyetemeken kémiai és molekuláris kutatásokat folytatnak. Az esemény színhelye az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi campusa.
A konferencia jelentőségét mutatja, hogy a több ezer résztvevő mellett számos Nobel-díjas is Budapest vendége lesz. A vegyészkongresszust több "szatellit-esemény" kíséri, és itt adják át a fiatal európai kémikusok díját (European Young Chemists Award).

Az osztály akadémikusainak ülése (zárt ülés)

Medzihradszky Kálmán
 Osztályelnök
Összeállította:

Zemplénné Papp Éva
tudományos titkár