E M L É K E Z T E T Ő
a Kémiai Tudományok Osztálya 2006. április 11-i üléséről
 
14:00 Kibővített ülés

Napirend :

Dékány Imre ápr. 18-án veszi át a Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat

Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke tájékoztatást adott aktuális kérdésekről, többek között arról, hogy:

- a magyar kutatás-fejlesztésnek (K+F) alkalmazkodnia kell a világ kihívásaihoz, az Akadémiának is megújulásra van szüksége,
- az Akadémia jelenlegi döntési rendszere lassú, bizottsági rendszere pedig elmossa a világos felelősségeket,
- olyan reformok szükségesek, amelyek a minőséget, a teljesítményarányos támogatást és a társadalmi-gazdasági hasznosságot szolgálják,
- a tervek szerint a támogatási rendszer teljesítményalapú lesz,
- az MTA az infokommunikáció, az élettudományok, a biotechnológia, az anyagtudomány és nanotechnológia, a megújuló energiaforrások, valamint a környezettechnológia terén segítene,
- elodázhatatlan az alapszabálynak a mai helyzethez való igazítása, az Akadémiáról szóló törvény módosítása, már csak azért is, mert a kormányzati, államigazgatási reform automatikusan maga után vonja ennek szükségességét.
Hozzászóltak: Markó László, Márta Ferenc, Tőke László, Náray-Szabó Gábor, Blaskó Gábor, Tétényi Pál

Az Osztály a tájékoztatást megköszönte.

1. MTA doktora cím iránti kérelemek

a.) az Osztály eljárása
Osztályállásfoglalás kialakítása

Nyerges Miklós doktori habitusát Bartók Mihály és Bernáth Gábor véleményezte.
A benyújtott disszertáció címe: Azometin-ilidek; cikloaddíciók és elektrociklizációk

Az Osztály megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.


Javaslat a bírálókra
               Fülöp Ferenc, a kémiai tudomány doktora
               Kalaus György, a kémiai tudomány doktora
               Hazai László, a kémiai tudomány doktora
       tart: Novák Lajos, a kémiai tudomány doktora
               Hajós György, a kémiai tudomány doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök: Szántay Csaba r. t.
tart.: Bernáth Gábor, a kémiai tudomány doktora
Titkár: Bölcskei Hedvig, a kémiai tudomány kandidátusa
(tart.: Scheiber Pál, a kémiai tudomány kandidátusa)
Tagok: Korbonits Dezső, a kémiai tudomány doktora
             Lévai Albert, az MTA doktora
             Pallós László, a kémiai tudomány doktora
             Zsadon Béla, a kémiai tudomány doktora
             Szabó László, a kémiai tudomány doktora
             Stájer Géza, a kémiai tudomány doktora
             maradó bírálók

Salma Imre doktori habitusát Dékány Imre és Bérces Tibor véleményezte.
A benyújtott disszertáció címe: A budapesti városi aeroszol összetevői, eredete és környezeti hatásai

Az Osztály megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.


Javaslat a bírálókra
               Kiricsi Imre, a kémiai tudomány doktora
               Gelencsér András, az MTA doktora
               Raisz Iván, a kémiai tudomány kandidátusa
      tart.: Csákiné Tombácz Etelka, az  MTA doktora
               Szépvölgyi János, az MTA doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök: Mészáros Ernő r. t.
tart: Dékány Imre l. t.
Titkár: Joó Pál, az MTA doktora
   (tart.: Polyák Klára,  kémiai tudomány kandidátusa)
Tagok: Bérces Tibor r. t.
             Bozó László, az MTA doktora
             Horváth László, az MTA doktora
             Marton Aurél, a kémiai tudomány doktora
             Papp Sándor, a kémiai tudomány doktora
            Gilányi Tibor, az MTA doktora
            maradó bíráló(k)

Simándi Béla doktori habitusát Blaskó Gábor és Farkas József véleményezte.
A benyújtott disszertáció címe A szuperkritikus extrakció műveleti fejlesztése és alkalmazása növényi hatóanyagok kinyerésére és enantiomerek elválasztására

Az Osztály megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.
Javaslat a bírálókra
               Nagy Endre, a kémiai tudomány doktora
               Szepesy László, a kémiai tudomány doktora
               Ormós Zoltán, a kémiai tudomány doktora
               tart: Németh Jenő, a kémiai tudomány doktora
               Pallai Iván, a kémiai tudomány doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök:  Blaskó Gábor l. t.
tart: Antus Sándor l. t.
Titkár: Horváth Géza, a kémiai tudomány kandidátusa
(tart.: Szőke Éva, a biológiai tudomány doktora)
 Tagok: Biacs Péter, a kémiai tudomány doktora
              Farkas József r. t.
              Rédey Ákos, a kémiai tudomány doktora
              Halász Anna, a kémiai tudomány doktora
              Békássyné Molnár Erika, az MTA doktora
              Szépvölgyi János, az MTA doktora
              maradó bíráló(k)

Sisak Attila doktori habitusát Bartók Mihály és Blaskó Gábor véleményezte.
A benyújtott disszertáció címe: Heterodinukleáris homogén katalitikus rendszerek: modellkísérletek és alkalmazások

Az Osztály megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.
Javaslat a bírálókra
               Kollár László, a kémiai tudomány doktora
               Bessenyei Gábor, az MTA doktora
               Horváth István Tamás, az MTA doktora
               tart: Molnár Árpád, a kémiai tudomány doktora
               Notheisz Ferenc, a kémiai tudomány doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök: Bartók Mihály r. t.
tart: Joó Ferenc l. t.
Titkár: Kotschy András, a kémiai tudomány kandidátusa
 (tart.: Wölfling Jánosa kémiai tudomány kandidátusa)
Tagok: Kiricsi Imre, a kémiai tudomány doktora
             Simándi László, a kémiai tudomány doktora
             Nagypál István, a kémiai tudomány doktora
             Hargittai Magdolna l. t.
             Nyulászi László, az MTA doktora
             Párkányi László, a kémiai tudomány doktora
             maradó bíráló(k)

Túri László doktori habitusát Náray-Szabó Gábor és Mink János véleményezte.
A benyújtott disszertáció címe: Folyadékfázisú relaxációs folyamatok tanulmányozása a szolvatált elektron modelljének kvantum molekuladinamikai szimulációjával

Az Osztály megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.
Javaslat a bírálókra
               Schiller Róbert, a kémiai tudomány doktora
               Fogarasi Géza, a kémiai tudomány doktora
               Nagy Ágnes, az MTA doktora
               tart: Veszprémi Tamás, a kémiai tudomány doktora
               Lendvay György, az MTA doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök: Vértes Attila r. t.
tart: Pálinkás Gábor r. t.
Titkár: Nyikos Lajos, a kémiai tudomány doktora
(tart.: Lévay Béla, a kémiai tudomány doktora)
 Tagok: Kajcsos Zsolt, a fizikai tudomány doktora
              Kubinyi Miklós, az MTA doktora
              Wojnárovits László, a kémiai tudomány doktora
              Szalay Péter, az MTA doktora
              Mayer István, a kémiai tudomány doktora
              Pápai Imre, az MTA doktora
              Csonka Gábor, az MTA doktora

Zsigmond Ágnes doktori habitusát Markó László és Mink János véleményezte.
A benyújtott disszertáció címe: Szelektív szintézisek heterogenizált fémkomplexeken

Az Osztály megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.
Javaslat a bírálókra
               Ungváry Ferenc, a kémiai tudomány doktora
               Speier Gábor, a kémiai tudomány doktora
               Kollár László, a kémiai tudomány doktora
               tart: Margitfalvi József, az MTA doktora
              Paál Zoltán, a kémiai tudomány doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök: Markó László r. t.
tart: Beck Mihály r. t.
Titkár: Valyon József, a kémiai tudomány doktora
(tart.: Keszthelyi Tamás PhD)
Tagok: Rédey Ákos, a kémiai tudomány doktora
            Tungler Antal, a kémiai tudomány doktora
            Simándi László, a kémiai tudomány doktora
            Tétényi Pál r. t.
            Mink János, a kémiai tudomány doktora
            Bakos József, a kémiai tudomány doktora
            maradó bíráló(k)

b.) Az Osztály eljárása nyilvános védés után
Osztályállásfoglalás kialakítása

Kozma Dávid nyilvános védéséről Hollósi Miklós, a Bíráló Bizottság elnöke tájékoztatott.

Kozma Dávid – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.
2. A „Magyar Tudomány Ünnepe 2006” osztályrendezvényének előkészítése. A rendezvénysorozat központi témája: „evolúció, fejlődés, revolúció”
Osztályállásfoglalás kialakítása

Markó László javasolta, a központi témához kapcsolódó, a homogén katalízis fejlődését bemutató tudományos ülés megrendezését.
Felmerült, hogy a 8 tudományos bizottság tegyen javaslatot egy-egy előadásra, amely kapcsolódik a központi témához.

Az Osztály a végleges programot 2006. június 6-i ülésén alakítja ki.

3. MGYT előterjesztése a Pharm. D. cím adományozására
Osztályállásfoglalás kialakítása

Az Osztály megérti és a Preambulumban megfogalmazott indokolás alapján elfogadja azt a törekvést, hogy a gyógyszerész – diploma (Master of Pharmacy) megszerzése után folytatott továbbképzés elismerésére a Pharm. D. cím adományozható legyen. Megnyugtatónak találta a cím megszerzése feltételeinek részletezését is. Szeretnénk azonban felhívni az előterjesztők figyelmét arra, hogy a vázolt továbbképzés elismerése valóban csak cím és nem fokozat lehet (az egyik előterjesztés e két fogalmat keveri), továbbá, hogy a jelenleg érvényes felsőoktatási törvény e címet még nem ismeri. Amennyiben a törvényi feltételek megteremtődnek, az Osztály a Pharm. D. cím megszerzésére irányuló előterjesztést készségesen támogatja.
4. Tájékoztató az Elnökség 2006. március 28-i üléséről

Medzihradszky Kálmán tájékoztatott arról, hogy az Elnökség többek között megvitatta és elfogadta:
- a javaslatokat a 2006. évi Aranyéremre, Akadémiai Díjakra, Újságírói Díjakra,
- az Akadémikusok Gyűlése elé terjesztendő 2007. évi tagválasztás elveit,
- a tájékoztatót a Kormány számára az MTA 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló tartalmáról,
- az Alapszabály módosításának szükségességét. Az Alapszabály módosítására 12 tagú bizottság kiküldését javasolja a Közgyűlésnek.

5. Egyebek

· 2007. évi Széchenyi-díjra javaslat. Beküldési h. i.: 2006. máj. 20.
· 2007. évi lev.  tag választás előkészítése: közvéleménykutatás h. i.: ápr. 30.
· Vizi E Szilveszter elnök felkérte a tudományos osztályokat, hogy 1956-ra való központi megemlékezéshez az osztályok is kapcsolódjanak rendezvénnyel. Kérte továbbá, hogy azon, Akadémiával kapcsolatban álló személyek listáját adják le, akik 1956 után börtönbe kerültek, meghaltak.
 
 

Medzihradszky Kálmán
 Osztályelnök
Összeállította:

Zemplénné Papp Éva
tudományos titkár