E M L É K E Z T E T Ő
a Kémiai Tudományok Osztálya 2005. szeptember 13-i üléséről
 
N a p i r e n d :

Felolvasóülés

Hudecz Ferenc, a kémiai tudomány doktora: Szintetikus peptid antigének fertőző megbetegedések ellen
címmel megtartotta előadását

Kibővített ülés

1. Az Osztály új vezetésének tervei, elképzelései
Előterjesztő: Medzihradszky Kálmán

Az új vezetés folytatni kívánja az eddig bevált gyakorlatot:
osztályülések előtt tudományos előadások, melyeket Joó Ferenc szervez;
évente egy alkalommal kihelyezett osztályülés
Hozzászólt: Pungor Ernő, Sohár Pál, Vértes Attila
Az osztályülések előtti tudományos előadások, a bizottsági, munkabizottsági ülések kiváló fórumai fiatal, tehetséges kutatók „bemutatkozó” előadásainak. Az utóbbiakra is minden akadémikus kap meghívót.

2. A 2006. évi Széchenyi-díj javaslat
Osztályállásfoglalás kialakítása

2 személyre érkezett javaslat.
Hozzászóltak: Görög Sándor, Lempert Károly, Lipták András, Márta Ferenc, Vértes Attila, Szántay Csaba, Tétényi Pál, Sohár Pál

Az Osztály melegen támogatja Messmer András felterjesztését a 2006. évi Széchenyi-díjjal történő kitüntetésre.

3. A bizottsági elnökök/megbízottaik tájékoztatása a munkabizottsági választásokról, esetleges változásokról
A jelenlévők
Analitikai Kémiai: Tóth Klára, Fizikai-kémiai és Szervetlen Kémiai: Dékány Imre, Radiokémiai: Vértes Attila, Szerves és Biomolekuláris Kémiai: Tőke László, Élelmiszertudományi: Farkas József, valamint Műszaki Kémiai: Szépvölgyi János (írásban) tájékoztattak arról, hogy a választások rendben zajlanak, egy-két helyen várható megszűnés, új alakulása, név változtatása.
Gyógyszerésztudományi: felügyeleti jog a következő ciklusban az Orvosi Tudományok Osztályáé.

4. Javaslatok az Osztály, majd az Elnökség által megtárgyalandó témákra

Inczédy János írásban terjesztett elő javaslatokat:

- sürgős teendők a vegyészek és vegyészmérnökök egyetemi (M.Sc.) képzésével kapcsolatban, a hazai kémiai kutatások szintentartása és versenyképességének fokozása érdekében;
- a „fenntartható fejlődés” létrehozásában fontos szerepet játszó kémiai kutatások irányainak kijelölése, és a kutatások felgyorsítása;
- teendők a szép magyar szaknyelv használatával és művelésével kapcsolatban, a hazai műszaki és természettudományos egyetemi képzés területen.

Az Osztály a javaslatok megtárgyalásával egyetértett, azokat az „akadémiai év” során napirendjére tűzi. További megtárgyalásra javasolt témák beterjesztésére a lehetőség folyamatos.

5. Egyebek

· MTA doktora cím iránti kérelem
Az Osztály eljárása nyilvános védés után

Békássyné Molnár Erika – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.

Rév Endre – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságának színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.

· Horvai György tájékoztatása IUPAC GA (2005. 08. 15-22.) -ről

A IUPAC-közgyűlés főbb eseményi a következők voltak:
– A IUPAC vezetőinek és a divíziók elnökeinek beszámolói;
– A költségvetés megvitatása;
– A IUPAC szervezeti reformjának megvitatása;
– Az új vezetők megválasztása (új alelnök a japán K. Matsumoto professzor asszony lett).
Magyar vonatkozásban a közgyűlés kiemelkedő eseménye volt, hogy a IUPAC elnöke bejelentette a IUPAC-Richter-díj megalapítását, majd az alelnök (aki 2006-tól átveszi az elnökséget) hosszasan méltatta a díj megalapítását és a IUPAC egyik legjelentősebb előrelépéseként értékelte azt.
A közgyűlésben elhangzottak alapján a következőket emelte ki:
– A IUPAC az új projekt-központú működésmód értelmében bármely kémikustól érkező projektjavaslatot szívesen fogad. Az érdekeltek a futó projekteket a IUPAC honlapján megnézve megítélhetik, hogy javaslatuk a IUPAC profiljába illik-e.
– A IUPAC-ben kidolgozott számos értékes javaslat, terminológia, gyűjtemény, stb., ingyenesen hozzáférhető a IUPAC honlapján. A PAC-ben megjelenő egyéb anyagok egy évvel a megjelenés után válnak ingyenesen hozzáférhetővé.
– Lehetőség van arra, hogy az ingyenesen hozzáférhető angol nyelvű anyagokból bármelyik ingyen (de a IUPAC tájékoztatása és a megfelelő hivatkozás mellett) magyarul is megjelenhessen az interneten.
– A jelentősebb hazai konferenciákon IUPAC poszter díjakat lehet kiosztani, megfelelő szabályok szerint, a hazai IUPAC nemzeti bizottság döntése alapján.
– Vállalatokat IUPAC pártoló tagként megnyerve a IUPAC nemzeti bizottság is anyagi támogatást élvezne.
A IUPAC-kongresszus alatt tartott nemzeti kutatási alapok kémiai szekcióvezetői ülésének fő célja a tájékozódás volt: egymás munkájának megismerése és a lehetséges kooperációk feltárása. A rendezvényt valamennyi résztvevő hasznosnak ítélte és megállapodtak egy újabb találkozóban, ahová már néhány további országot is meghívnának. Tekintettel arra, hogy 2006. augusztus 27-31. között Budapesten lesz a 1. Európai Kémiai Kongresszus, az ülést Budapesten, a kongresszushoz kapcsolódva fogják megtartani, számítva arra, hogy az MTA/OTKA hivatalosan is bekapcsolódik a munkába. Az előkészítést a IUPAC képviselője (Dr. Becker, volt főtitkár) mellett a német, angol, kínai, francia és magyar résztvevők végzik.
Megállapodtak abban, hogy 2005. október-november során az NSF megszervez egy szakértői ülést („cyberconference”) az interneten arról, hogy hogyan lehet az internetet a kémiai kutatásban hasznosítani.
Javaslat született arra, hogy Magyarország (MTA/OTKA) csatlakozzon a nemrég létrejött ERA-Chemistry hálózathoz. Ebben a hálózatban a partnerek kétoldalú módon támogatnák 2-2 fiatal kutató együttműködését, európai uniós forrásokat is bevonva, másrészt néhány kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésben állást foglalnának. Utóbbi munkákhoz a résztvevők anyagi támogatást kaphatnak, tipikusan a nemzeti kutatási alap kémiai felelőse mellé egy adminisztratív munkatárs bérét.

· A Varga József -díj Tudományos Tanácsa Működési Szabályzata módosítására Markó László írásban tett javaslatot.
Hozzászóltak: Bazsa György és Schay Zoltán írásban, Márta Ferenc

Az Osztály a javasolt módosításokkal jóváhagyta a Működési Szabályzatot.

· Varga József-díj Tudományos Tanácsa elnöki tisztében Fonyó Zsoltot egy alkalomra Markó László helyettesíti.

· 2005. évi Akadémiai Kiadói Nívó-díj

Az Osztály a 2005-ös nívódíjra javasolja Homonnay Zoltán: Perovszkitok és származékaik Mössbauer-spektroszkópiája című művét, mely A kémia újabb eredményei sorozat 93/2004 kötetében jelent meg

· Damjanovich Sándor, a Biológiai Tudományok Osztályának elnöke levélben kérte az Osztály véleményét az osztályok közötti Általános Mikrobiológiai Bizottság megszüntetésével kapcsolatban.

Az Általános Mikrobiológiai Bizottságban a Kémiai Tudományok Osztályát képviselő Farkas József akadémikus véleménye szerint a Bizottság elvben hasznos tevékenységet végez, a működés elégtelenségének technikai oka lehet. Ha a Biológiai Tudományok Osztálya úgy dönt, hogy a Bizottság működjön tovább, akkor Farkas akadémikus készségesen részt vesz annak munkájában.

· Medzihradszky Kálmán - az MTA elnökének nyomatékos kérésére – ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottsági hálózat feladata a folyamatos tájékoztatás új eredményekről (alap-, alkalmazott kutatások, fejlesztések, innováció). Egyének is tehetnek bejelentést.
Hozzászóltak: Tétényi Pál. Márta Ferenc, Solymosi Frigyes

· A MTÜ központi rendezvénye Pécsett lesz november 3-án, az Osztály rendezvénye nov. 2-án lesz, amelyet az Osztály júniusi ülésén hagyott jóvá és tematikája WSF központi témájához - TUDÁS-ETIKA-FELELŐSSÉG - kapcsolódva „A GYÓGYSZERKUTATÁS AZ EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN” lesz.
Pléh Csaba, az MTA főtitkár-helyettese, Halász Béla, a Támogatott Kutatóhelyek Hálózati Tanácsának elnöke szeptember 7-i leveleikben felhívták a figyelmet arra, hogy a kutatócsoportok eredményeinek bemutatásával az Osztályok járuljanak hozzá a MTÜ rendezvénysorozat sikeréhez.
A kémiai kutatócsoportok 2004-ben, a MTÜ-hez kapcsolódva már bemutatták eredményeiket egész napos tudományos ülés keretében.

· 2005. november 15-i osztályülés Debrecenben lesz: indulás 7:05, vissza 16:43 IC-vel.
· 41st EU/EUCHEM Conference on Stereochemistry (Bürgenstock, 2006. április 22-28.) – javaslat/pályázat 35 éves vagy annál fiatalabb, PhD fokozattal rendelkező kutató(k)ra  – a konferencián való részvételt teljesen fedezik. H. i. 2005 okt. 31.
A pályázati anyagot (önéletrajz, teljes cím, fax, e-mail, publikációs lista) prof. H. B. Bürgi címére (Universität, Labor für Kristallographie, Freier str. 3., CH-3012 Bern, fax: +41 031 631 39 96) kell elküldeni.

· Kálmán Alajos tájékoztatott a Budapesten 2006. augusztus 27-31 között megrendezésre kerülő 1st European Chemistry Congress szervezésének állásáról.
 
 

Medzihradszky Kálmán
 osztályelnök
Összeállította:
Zemplénné Papp Éva
tudományos titkár