E M L É K E Z T E T Õ

a Kémiai Tudományok Osztálya 2005. február 15-i ülésérõl

 
Székfoglaló elõadás

F. V. Lichtenthaler, az MTA tiszteleti tagja: Carbohydrates as green raw materials for the chemical industry címmel megtartotta székfoglaló elõadását.

Kibõvített ülés

Az Osztály néma felállással adózott Hlavay József (elhunyt 2005. jan. 26-án) emlékének.
Görög Sándor tájékoztatást adott a felsõoktatási törvénytervezettel kapcsolatos fejleményekõl.

1. Az MTA Kémiai Kutatóközpont Biomolekuláris Kémiai Intézet, Felületkémiai és Katalízis Intézet, valamint Szerkezeti Kémiai Intézet igazgatói pályázatainak véleményezése
Osztályállásfoglalás kialakítása

Az elõterjesztõi anyagokat az osztályülés résztvevõi írásban megkapták.
Pálinkás Gábor ismertette az igazgatói pályázatok kiírásának elõzményeit.
Pályázók:
Biomolekuláris Kémiai Intézet: Hajós György
Felületkémiai és Katalízis Intézet: Kálmán Erika, Valyon József, Margitfalvi József
Szerkezeti Kémiai Intézet: Kubinyi Miklós
Lipták András és Markó László az elõterjesztéseiket szóban kiegészítették.
Hozzászóltak: Hargittai István, Vértes Attila, Bartók Mihály, Pokol György, Pukánszky Béla, Hollósi Miklós, Márta Ferenc, Szántay Csaba, Kálmán Alajos

Az Osztály az igazgatói pályázatokkal kapcsolatban, a pályázok tudományos alkalmasságáról titkosan szavazott. A Felületkémiai és Katalízis Intézet vezetésére pályázok esetében titkos szavazással sorrendet is felállított.
 

2. A bizottsági-munkabizottsági hálózat újjáválasztásának szempontjai
Osztályállásfoglalás kialakítása

Görög Sándor az írásban megkapott anyaggal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a munkabizottságok újjáválasztásának módjában kell az Osztálynak döntenie.
Hozzászóltak: Tétényi Pál, Márta Ferenc, Pukánszky Béla, Bérces Tibor, Hargittai István

 Az Osztály nagy szótöbbséggel úgy határozott, hogy a munkabizottságok újjáalakításának, létrehozásának feltételét nem szabályozza, azt a jelenlegi bizottságok hatáskörébe utalja. Több bizottsághoz tartozó munkabizottságok esetében az illetékes bizottsági elnökök megállapodnak abban, hogy melyik bizottság a felelõs a választás lebonyolításáért.
 

3. Egyebek

· Az Osztály szavazásának rendje az MTA doktora cím iránti kérelmeknél megváltozott a DT Ügyrendi Bizottság elõterjesztése alapján a DT állásfoglalása: csak akadémikusok szavazhatnak
· A hazai gyógynövény-termesztés, -termelés, -feldolgozás helyzetére, az igények, a lehetõségek felmérésére, rögzítésére az Agrártudományok Osztályával közös ad hoc bizottság:

Elnök: Németh Tamás, társelnök: Nyiredy Szabolcs
Tagok: Bernáth Jenõ, Gyõri Zoltán (Agrártudományok Osztálya)
Szathmáry Miklós, Dános Béla (Kémiai Tudományok Osztálya)

· Aaron Ciechanover, 2004. évi kémiai Nobel-díjas elõadása 2005. máj. 5-én 14:00 órakor lesz  az  MTA Székház Nagytermében.
· Az áprilisi osztályülés idõpontja 19-e helyett 12-e.
· 2005. november 15-i osztályülés Debrecenben lesz.
· Pungor Ernõ javaslatára az Osztály megválasztotta Horvai Györgyöt az IUPAC nemzeti bizottság elnökhelyettesének.
· Görög Sándor kérte a 2004-ben megválasztott rendes és levelezõ tagokat, hogy székfoglaló elõadásuk kéziratát mielõbb adják le az Osztálytitkárságon (eddig a hazai tagok közül ketten adták le).
 
 
 
 

Görög Sándor
 osztályelnök
 Összeállította:
Zemplénné Papp Éva
tudományos titkár

A bizottsági - munkabizottsági hálózat újjáválasztása 2005-ben
Javaslat

Az újjáválasztás alulról felfelé építkezõen történik, azaz elõször a munkabizottságok, majd azt követõen a bizottságok alakulnak meg.

1.1.  A munkabizottságok újjá- illetve megalakítása (hi.: szept. 30.)

 A munkabizottság újjáalakításának, létrehozásának feltétele, hogy min. 20 köztestületi tag fejezze ki azt a szándékát, hogy a munkabizottság alakuló ülésén szavazati joggal kíván részt venni (ettõl abban az esetben indokolt eltérni, ha a munkabizottság már bizonyította mûködõképességét):
 - egy köztestületi tag csak egy munkabizottságban rendelkezhet szavazati joggal,
 - szavazati jog: a munkabizottság elnökének és a tudományágazatilag illetékes tud. bizottság(ok) további választott tagjainak (lsd. 1.2. alatt) megválasztása
 vagy
 A munkabizottság újjáalakításának, létrehozásának feltételét az Osztály nem szabályozza, azt a jelenlegi bizottságok hatáskörébe utalja.

A munkabizottság titkárát az elnök kéri fel.
 A munkabizottság munkájába célszerû nem köztestületi tagokat is bevonni.
 A munkabizottság elnökének megválasztása munkabizottsági ülés vagy levél szavazás keretében történik. A munkabizottság megalakulásának dokumentációját a jelenléti ív, a távollévõk írásos nyilatkozata képezi vagy a levélszavazás dokumentációja.

1.2.  A bizottságok újjá- illetve megalakítása (hi.: okt. 31.)

Az Osztály javaslatára egy köztesületi tag csak két bizottságban fogadhatja el taggá választását
- az Akadémia rendes és levelezõ tagjai, valamint a doktorok közgyûlési képviselõi állandó tagjai azoknak a bizottságoknak, amelyek tudományágába tartozik tudományos tevékenységük (Asz 21. §)
- a bizottság választott tagjai azok a köztestületi tagok, akiket a köztestület azon doktor tagjai választanak meg tagságra, akik az adott tudományág területén tevékenykednek (Asz 21. §), azaz:
- a tudományágilag illetékes bizottság(ok)hoz tartozó munkabizottságok megválasztott elnökei
- továbbá
- a tudományágilag illetékességébe tartozó kutató- és oktatóhelyek képviselõi
- a kutatás és oktatás irányításában részt vevõ, valamint az illetékességi területen mûködõ tudományos társaságok, egyesületek delegált képviselõi;
- tudományágilag illetékes ipari kutatóhelyek delegált képviselõi.
Annak érdekében, hogy a felsoroltak szavazati joggal is rendelkezzenek, a jelenlegi bizottsági elnök (alelnök) és titkár(ok) - a jelenlegi munkabizottsági elnökök bevonásával - jelölõlistát állítanak össze, amelyet eljuttatnak a jelenlegi munkabizottsági elnökökhöz 2005. jún. 30-ig. A munkabizottságok alakuló ülésén (lsd.1.1), amelyet a jelenlegi munkabizottsági elnökök hívnak össze, történik a szavazás. A szavazás eredményeit a jelenlegi bizottsági elnökökhöz kell továbbítani feldolgozás céljából.
Az új bizottság létszáma lehetõleg ne haladja meg a 25 fõt.
A bizottság tanácskozási jogú tagokat is bevonhat a munkájába.
Az ily módon létrehozott bizottság tagjai választják meg a bizottság elnökét (társelnökét, elnökhelyettesét, alelnökét) és az elnök javaslatára a bizottság titkárát.
Az elnök személyére a jelölést a megválasztott munkabizottsági elnökök korelnöke által vezetett jelölõbizottság készíti elõ.