E M L É K E Z T E T Ő
a Kémiai Tudományok Osztálya 2010. áprilsi 6-i kihelyezett üléséről
 
Nyilvános ülés:

A Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán Szolcsányi János a Pécsi Akadémiai Bizottság elnöke Pécsre invitálta a Magyar Tudományos Akadémia osztályait. Elsőként az MTA Kémiai Tudományok Osztálya tartotta meg kihelyezett ülését a PAB Székházában.
A nyilvános ülést Medzihradszky Kálmán osztályelnök és Szolcsányi János a PAB elnöke nyitotta meg. Köszöntő szavaik után Deli József a PAB Kémiai Tudományok Szakbizottságának elnöke adott tájékoztatást a PTE különböző karain működő, kémiával foglalkozó intézetek történetéről, felépítéséről, valamint a Szakbizottság munkájáról a nagyszámú hallgatóságnak. Ezt követően az Általános Orvostudományi és a Természettudományi Kar intézeteinek képviselői nyolc rövid előadásban ismertették munkájukat az osztály jelenlévő képviselőivel. Az ÁOK részéről a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetet Berente Zoltán és Nagy Veronika képviselte. A Szerves és Gyógyszer Kémiai Intézet munkájáról Kálai Tamás, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet munkájáról Perjési Pál adott áttekintést. A Bioanalitkai Intézetből Dörnyei Ágnes számolt be kutatásairól. A TTK Kémiai Intézet  Szervetlen Kémia Tanszékéről Horváth Attila, az Általános és Fizikai Kémia Tanszékéről Kunsági-Máté Sándor, az Analitikai és Környezeti Kémia Tanszékéről Felinger Attila tartott előadást.

Osztályülés

Nem akadémikus közgyűlési képviselők köszöntése

Szavazatszámlálók kiküldése: Kubinyi Miklós, Valyon József

1. MTA doktora cím iránti kérelmek
a) Az Osztály eljárása
Osztályállásfoglalás kialakítása

Kónya Zoltán doktori habitusáról Blaskó Gábor adott tájékoztatást.

A Jelölt Összetett nanoszerkezetek készítése, jellemzése, és néhány felhasználási lehetősége címmel nyújtott be értekezést 2009-ben a MTA doktora cím elnyerésére.

Az Osztály - a bizottsággal egyetértve - megállapítja, hogy a kérelmező tudományos eredményei, publikációs és tudományos közéleti tevékenysége alapján alkalmas arra, hogy értekezését az MTA Doktora cím elnyerése céljából eljárásra bocsássák.
 

Javaslat a bírálókra
 Bertóti Imre, a kémiai tudomány doktora
 Valyon József, a kémiai tudomány doktora
 Pekker Sándor, az MTA doktora
 tart:  László Krisztina, az MTA doktora
 Koós Margit, az MTA doktora

Javaslat a bíráló bizottságra
Elnök: Pukánszky Béla l. t.
tart.:  Pálinkás Gábor r. t.
Titkár:  Kiss Éva, az MTA doktora
tart.:  Czigány Tibor, az MTA doktora
Tagok:  Zsuga Miklós, a kémiai tudomány doktora
 Szépvölgyi János, az MTA doktora
 Kamarás Katalin, a fizikai tudomány doktora
 Bartha László, a kémiai tudomány kandidátusa
 Gyenis János, a kémiai tudomány doktora
 tart: Kéki Sándor, az MTA doktora, Molnár Árpád, a kémiai tudomány doktora
 maradó bírálók

b) Az Osztály eljárása nyilvános védés után
Osztályállásfoglalás kialakítása

Horváth Dezső és Tóth Ágota nyilvános védéséről Náray-Szabó Gábor, a Bíráló Bizottság elnöke tájékoztatott.
Horváth Dezső és Tóth Ágota – a bíráló bizottság által is elismert – új tudományos eredményeinek értéke és tudományos munkásságuk színvonala megfelel az MTA Doktorával szemben támasztott követelményeknek, ezért az Osztály javasolja az MTA Doktora cím odaítélését.

2. Az Osztály által delegált tagok megválasztása a 2010. májusi Közgyűlés által kiküldendő Jelölő Bizottságba
Osztályállásfoglalás kialakítása

Az Osztály Solymosi Frigyes, akadémikust (30 igen) és Nyulászi László, nem akadémikus közgyűlési képviselőt (30 igen) delegálja a 2010. májusi Közgyűlés által kiküldendő Jelölő Bizottságba.

3. Tájékoztatás az Elnökség 2010. március 30-i üléséről
Előterjesztő: Medzihradszky Kálmán

Napirenden szerepelt:

I. Javaslat a Magyar Tudományos Akadémia 2010. évi tagválasztása közös jelöltlistájára és az új akadémiai tagok tudományos osztályokra eső létszámára
II. A 2010. évi Akadémiai Aranyérem odaítélése
III. A 2010. évi Akadémiai Díjak odaítélése
IV. A 2010. évi Akadémiai Újságírói Díj odaítélése
V. A Tudományetikai Kódex tervezete
VI. A Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelvei
VII. Tájékoztató a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó köztestületi költségvetési szervek sajátos gazdálkodási szabályait tartalmazó kormányrendelet-tervezet tartalmi elemeiről
VIII. A Magyar Tudományos Akadémia Vagyongazdálkodási Irányelvei és szabályzatai
IX. A Magyar Tudományos Akadémia 2010. évi nemzetközi tagdíjvállalási kötelezettségeiről
X. A Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi tudományos kapcsolatainak középtávú koncepciója
XI. Tájékoztató az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa 2010. március 8-i ülésének határozatairól
XII. A Magyar Tudomány Ünnepe 2010
XIII. A World Science Forum 2009 értékelése és a rendezvénysorozat jövője

4. Egyebek

• Javaslatkérés a 2011. évi Széchenyi-díjra: május 15-ig
• MTÜ rendezvény központi témája: Kihívások és lehetőségek a tudományterületek határain, szervezés, program a júniusi osztályülésre
 

Medzihradszky Kálmán
osztályelnök
Összeállította:
Zemplénné Papp Éva
tudományos titkár